Szeptemberben átadták a felújított Horváth Mihály teret. Kinyílt a tér a Fazekas Mihály általános iskolára és gimnáziumra, lett pihenőpark, kutyafuttató, játszótér és még a fák nagy része is megmaradt. Kétség kívül egy rendezett, jól belátható tér fogadja a térre érkezőket. Ugyanakkor a tér északi oldalán a Józsefvárosi templom mögött, a Baross utcától északra maradt egy alulhasznosított városszövet, ahol kellemes helyekre, szép házakra lehet rátalálni.

Nem hagynám ki a sorból, a tér közvetlen szomszédságában, de már a Baross utcában, a 76. szám alatt álló 1895-ben épült, 3 emeletes lakóházat, melynek díszes, horganylemezzel borított homlokzatát, Fried Zsigmond bádogosmester, egykori tulajdonosa készítette. A házban jelenleg a Nemzeti Közlekedési Hatóság működik.  

A tér rendezetlenebb északi oldalán, a felújított Tavaszmező utca és a Horváth Mihály tér sarkán egy gyönyörűen felújított 1904-ben épült házat találunk. 

A ház földszintjén a Józsefvárosi templom hátuljára néz, a kerület egyik meglehet legrégibb cukrászdája, a Hámori cukrászda. Persze, ez is egy olyan hely, hogy úgy néz ki kívülről, hogy csak annak jut eszébe bemenni, aki ismeri.

A több mint 50 éve családi vállalkozásként üzemeltetett cukrászda mindenféle modern, újszerű, túldizájnolt sallangtól mentes.

A kiszolgáló térből átlátni a cukrászüzembe, megbizonyosodva arról, hogy a süteményeket itt készítik, és nem máshonnan hozzák, nem holmiféle tucat süteményekkel van dolgunk.

Ezt a tényt később aztán megalapozza a megkóstolt krémes és káposztás hasé. Mindkettőről merem azt gondolni, hogy a legjobbak közé tartozik a városban.

Átellenben a Horváth Mihály 14 szám alatt található 2 szintes ház aljában találjuk a 8. kerület legkutyabarátabb "tacskó" bárját, a Zsiga bárt.

Az apró, hangulatos helyen mindennapi menü, kávé és egyéb finomságok fogadnak bennünket.

A teret a József telefonközpont „palotája” zárja, ami sajnos évek óta, mintegy üres fantom épületként nehezedik a térre.