Kevés esélyünk van arra, hogy a Rákóczi út egyhangú forgatagába beágyazódott épületek mögött megpillantsuk a Rákóczi út 57. számú ház belső kertjében található templomot. 

rákóczi út műemlék templom evangélikus templom sporttemplom

A Luther-ház udvarában található épület egykoron a népes pesti evangélikus közösség központja volt. A templomot az 1860-as években építették. A paplak, az iskola és az imahely kialakítása viszont meghaladta a gyülekezet pénzügyi hátterét, ezért a templomot először U alakban, majd teljesen körülzáró bérházat építettek. 

rákóczi út műemlék templom evangélikus templom sporttemplom
Forrás: Polyák Attila - Origo

Az egyházi iskolához köthető Petőfi Sándor, a templomhoz Mikszáth Kálmán esküvője és mai kortárs írónk, Závada Pál keresztelője is. 

rákóczi út műemlék templom evangélikus templom sporttemplom
Forrás: Polyák Attila - Origo
rákóczi út műemlék templom evangélikus templom sporttemplom
Forrás: Polyák Attila - Origo

A történelmi események sorában hánykolódó pesti szlovák népesség száma fokozatosan csökkent, ezért a felekezet 1965-ben úgy döntött, hogy eladják a templomot.

rákóczi út műemlék templom evangélikus templom sporttemplom

Ettől az időponttól kezdve az államosított templom a kulturális hasznosítás egyik példatára lehetne. Volt már kutatóintézet, minisztérium, működött itt tudomány és technika háza, volt kaszinó és táncstúdió. Ma a háromszintes épület konditeremként funkcionál, edzőteremmel, öltözővel és a legfelső szinten kialakított, templomablakokkal ékesített cross-fitt teremmel.

rákóczi út műemlék templom evangélikus templom sporttemplom
http://www.xlsport.hu

A kívülről lehangoló látványt nyújtó, leromlott állapotú műemlék épületnek jelenleg az ingatlanpiacon keresnek gazdát.