5 + 2 rajzfilm Budapesti részletekkel. Olyan rajzfilmválogatás, ahol a sztorik Budapesten játszódnak. Figyelem, vasárnap délelőtti matiné következik!

A Vili, a veréb egész estés rajzfilm a Klauzál téren játszódik. A film Paraj Vilmos a verébbé változott kisfiú megjavulásáról szól. Ugyanis Vilmos előszeretettel lövöldözte az ablakából a verebeket. Addig, amíg Verbéna, a verebek tündére jobb híján verébbé varázsolja.

A szomszédos kerületben, Józsefvárosban játszódik a Nyócker című legendás rajzfilm, ami 2005-ben Európa legjobb animációs filmje címet kapott. A filmben különböző etnikumú gyerekek gyorsan szeretnének pénzt szerezni. Ezért kihasználják a lehetőségek széles tárházát, mindent, amit a városnak ez a szegény kerülete ad, kurvákat, striciket, teret és időt. Egy ötlet segítségével visszarepülnek az időben, és a földtörténet őskorában olajat fakasztanak a leölt mamutok hulláiból. Így aztán lesz a nyolcadik kerületben hirtelen jött olaj és gazdagság és nagy zavar a világgazdaság gépezetében.

Igor Lazin „Az egy nap a szabadság" című 4 perces animációs filmjében elindul a Szabadság-szobor, hogy randevúzzon József Attilával.

A Budapest airport safety nem a szórakoztató rajzfilmek közé tartozik, ám grafikai ábrázolását lehet szeretni, és mindemellett bepillanthatunk a Budapest repülőtér napi dolgaiba.

Végső Ágota Monster City című animációs filmjében egy plakátfigura életre kell, hogy szembeszálljon a várost fenyegető szörnnyel. A nagy hajsza közben pedig megmutatja a nézőnek a város különböző részeit.

S végül a „Szegény Peti nagymamája" című rajzfilmben a nagyi elindul a Szigetre, hogy megkeresse az unokáját, hogy elvigye neki az otthon felejtett uzsonnát, kalácsot, kolbászt és ivólevet… aki aztán az unokája mellett, a detoxsátorban ébred.

Elena Rogova és Zsenya Pavlenko "Látszat és valóság" című animációs filmje Budapesten készült. A filmben jól látszódik a Parlament, a Lánchíd és a Margit-híd is.