Csütörtökön egy esernyős, aktatáskás, csokornyakkendős ember ácsorgott az áradó Dunában, a Margit hídnál. Többen lefilmezték, a rendőrök pedig egy „Rekordkísérlet vagy mi akar ez lenni?” –kérdéssel igyekeztek kitessékelni a vízből, ahonnan végül önszántából gyalogolt ki (lásd videó). Estére kiderült, hogy Juhász R. József performanszművész a rejtélyes figura. Csütörtökön éjjel is visszament a Dunába ácsorogni, ami után hazaérve hajnali 3-kor még megválaszolta villámkérdéseinket. Elmondja, miért álldogált a vízben, milyen érzés volt ez és kiderül az is, hogy a magyar online-közösség működését tanulmányozza az aktussal. Az esernyőjéről is szó esik.

Juhász R. József
Juhász R. József csütörtökön este is álldogált kicsit az áradó Dunában (Fotók: Juhász R. József Facebook-oldala)

Milyen indíttatásból gyalogolt esernyővel és aktatáskával a Dunába? (és miért éppen ebben az öltözékben?)
Performansz művészként az a dolgom, hogy reagáljak az eseményekre. Az árvíz egy ilyen esemény. A Margit hídnál napok óta rengeteg katasztrófa-turista nézelődik. Talán "A magyar út"-nak is nevezhetném az akciót, azaz a víz ellen a legtöbb esetben esernyővel védekeznek az emberek világszerte. Hát ezt tettem én is, a gond az, hogy most a víz lentről jön, de (magyarként) nem adom fel. Természetesen ez csak egy a lehetséges magyarázatok közül, melyeket a kommentekből raktam össze. Leginkább a kommentek érdekelnek a performansz kapcsán. Ez az akció legfontosabb eleme. Az, ahogyan egy online közösség reagál, miután szembesül egy szokatlan eseménnyel. Hogyan reagál, hogyan "kommentel", hogyan befolyásolják/alakítják egymás véleményét a résztvevők, hogy változik akár percről-percre egy kérdés vagy egy helyzet megítélése. Szándékosan nem volt meghirdetve az akció, és én sem fedtem fel a kilétemet. Érdekelt az a folyamat is, hogy hogyan működik együtt az online közösség, hogy nevet, hogyan ad okot, célt és értelmet valaminek, amiről semmi információja nincs. A médiagépezet működése is izgalmas téma. Most egy hosszabb folyamat kezdődik, amíg a több ezer kommentet, megosztást, bejegyzést összegyűjtöm, a fotókat rendszerezem majd ezek után egy kiállítás formájában bemutatom.


Mennyi ideig ácsorgott a vízben és ez milyen érzés volt?
Június 5-én (szerda) este 8 kor mentem be először. Mindig ugyanarra a helyre megyek. Kb. 10-30 percet töltök ott. Hideg és szomorú érzés volt.

Mennyi idő múlva bukkantak föl a rendőrök?
A rendőrök kb. 25-30 perc után bukkantak fel.
Juhász R. József
Miután kigyalogolt a vízből, mi történt?
Miután kigyalogoltam, igazoltattak, de mivel a vízbe nem vittem magammal igazolványt, ezért hazavittek (ezúton is köszönöm nekik). Közben arról beszélgettünk, miért álltam a vízben és mi volt ezzel a célom. Először még megpróbáltak valamilyen ürüggyel megbüntetni (tipikus: rendőr-büntetés). Miután elmondtam, hogy performansz művész vagyok és ez egy művészeti akció, elköszöntek.

Amikor nem az árvízben ácsorog, mivel tölti az idejét? Úgy tudom, művész.
Performansz művészettel foglalkozom a legtöbbet, 1987 óta. De eddig megjelent öt verseskötetem is, kiállításaimon interaktív hang-installációkkal vagy performansz instalációkkal foglalkozom, továbbá művészetszervezőként a Kassák Intermediális Kreativitás Központot vezetem és 25 éve szervezek Transart Communication néven performansz művészeti fesztivált Érsekújvárott és más városokban.
Juhász R. JózsefJuhász R. József csütörtöki performansza
Juhász R. József

(Ha a jövőben nem akar lemaradni posztjainkról, ide érdemes klikkolni!)