Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Már megint sátrak a Keletiben

A Választások más napján Mundruczó Kornél új, a Felesleges ember című filmjének forgatása miatt tűnhet olyannak a Keleti pályaudvar, mintha szabadon áramolhatnának a menekültek ismét az országban. 

film forgatás migránsok menekültek Mundruczó Budapest Keleti pályaudvar

A Keleti pályaudvar egykori tranzitzónáját alakították a menekültek sátortáborát idéző helyszínné. 

film forgatás migránsok menekültek Mundruczó Budapest Keleti pályaudvar

Az információt közleményben is megerősítette a stáb:

Tovább


Így alakult át a Keleti 2007-től mostanáig

Eddig azt hittem, hogy a Keleti közelében lakni nem annyira jó dolog, mert nagy a zaj, rossz a levegő, ráadásul az elmúlt években még a munkagépek is beszálltak a lármázásba; ám Pálinkás Szűts Róbert punkzenét kedvelő újságíró bebizonyította, hogy megvan ennek is a maga szépsége. Főleg az ablakában ácsorogva készített egy pöpec kis sorozatot 2007 nyarától egészen mostanáig a tér átalakulásáról, amiből itt most a best of 14 kép látható. A pompás végeredmény a fotóra kattintva jön elő:

Keleti pályaudvar Fotók: Pálinkás Szűts Róbert

Ez az utolsó kép március 23-án készült:

Keleti pályaudvar

(Ide kattints, ha követni szeretnéd a blogunkat!)

Tovább


A neten él tovább a lebontott Budapest

Emlékszik a Keleti tér közepén a gombára? Tényleg borzalmas épület volt a Dzsumbuj? Tele volt fákkal a Kossuth tér az építkezés előtt? Az internet virtuális valósága mindent felfed!


Budapestről elsőként a román Norc cég készített bejárható utcai panorámákat, amelyeket 2009-ben publikáltak. A rivális Google Street View-ja adatvédelmi aggályok miatt csak idén ősszel indult, panorámái a város tavalyi állapotát tükrözik. A képadatbázis elavulásának komoly haszna is van, a két szolgáltatás fotóit összehasonlítva néhány éves távra kalibrált időgéppel járhatjuk be a fővárost. Csupán három év az eltérés, a különbség sokszor mégis számottevő, ezért összegyűjtöttük a legérdekesebb, már nem létező helyszíneket.


A régi, ocsmány Köki


Egészen elképesztő a különbség a hármas metró kőbányai végállomásának régi és új állapota között. A Norcon még a jól ismert narancssárga, a külföldi turisták mellett az őshonos lakosokat is nap mint nap elborzasztó végállomást lehet körbejárni, bár az egyik oldalon már nekikezdtek az építkezésnek.



Ezzel szemben a Street View-n már a hipermodern Köki Terminál látható teljesen felépülve; csupán az autós felüljáró vége alapján tudtuk nagyjából azonos szögből elkészíteni a képernyőmentést az összehasonlításhoz.



A gomba a Keletinél


A négyes metró építése előtt évtizedekig a Baross tér elmaradhatatlan része volt a villamos-, és buszforgalom irányítóinak gombája. Az épület még a 67-es villamos megszűnése után is a helyén állt, igaz, üresen: a technikai fejlődés nyomán többé nem volt szükség rá.



A Norc felvételén még a metróépítés első éveiben járunk, de már itt is csak reklámfelületként szolgál a gomba. A Street View panorámán már folyik a felszíni rendezés, nyoma sincs a gombának.


Ha a panorámákon kicsit szétnézünk, azt is észrevehetjük, hogy a korábbi felvételen a tér sarkában lévő cipőbolt mellett még egy nagy könyvesbolt működött, melynek helyén azóta illatszerbolt létesült.

Ez volt a Dzsumbuj


Az Illatos út és a Gubacsi út kereszteződésében lévő lepukkant épülettömböket még a második világháború előtt építették a nyomortelepek kiváltására. A folyosók végeiben található közös fürdőhelyiségekkel és vécékkel épült telepet a kétezres évekig sem sikerült felszámolni.


Az Origo korábbi riportja szerint a lakásokat újra és újra illegális lakók foglalták el, akikkel szemben kezdetben az ajtók és ablakok elfalazásával próbált védekezni a ferencvárosi önkormányzat, ahogy az a Norc felvételein is látszik.


A korábbi panorámafelvétel néhány hónappal a telep bontásának kezdete előtt készülhetett, mivel még a Dzsumbuj összes épülete látható rajta, míg a Street View-n az első épületnek már csak hűlt helyét találni. Időközben a második tömb sem áll már a helyén, a lakók átköltöztetésének elhúzódása miatt azonban a harmadik szárny még évekig állhat.


Mi volt a CET előtt?


Ugyan még mindig nem nyílt meg, de a Közraktárak helyén már jó ideje felépült a CET, újabban Bálna nevű, kulturális központnak szánt létesítmény. Az eredeti Duna-parti raktárépületeket már a Norcon sem lehet egyben megnézni, a román cég kamerás autója pont a bontás megkezdésekor örökítette meg a helyszínt.



Amikor a Google autója járt a Közraktár utcában, már minden tökéletesen elkészült, ahogy az a képen is látszik, bár ha körbejárjuk az épületet, jól látszik, hogy az teljesen üres.




Eltűnt a föld színéről a Teleki téri piac


Józsefváros egyik kiemelt pontján működött a század elején a Tangó néven ismert használtcikk-piac, amely később az Ecseri útra költözött. Az ötvenes évektől egészen 2011 nyaráig működött itt élelmiszerpiac, és az Eldorádó című film is itt játszódik.



A Norc felvételén még minden épület jól látható: a bejárat melletti cukrászda, a már bezárt büfé, az óriásplakátokon pedig Marian Cozma kézilabdázó meggyilkolása az egyik aktuális téma. Az italdiszkont és a hentes kívülről üresnek tűnik, pedig a boltok csak két évvel később zártak be valójában.


A Google panorámáján már csak a föld szintjéig lerombolt piac fogadja az érdeklődőt, az építési hulladék rengetegéből az egyedüliként meghagyott nyilvános vécé magasodik ki. A tervek szerint 2014-ben készül el a lebontott helyén egy teljesen új piac.


Szőlőskert a budai Várban

Remekül érzékelteti a budai Vár oldalában létesített szőlőlugas hányatott sorsát az internet virtuális tere: a Norc panorámáin még nyoma sincs a tőkéknek, a hegyoldalt átszelő hosszú lépcső mellett egyszerű zöld pázsit van.

A Google Street View készítői több idősíkban játszanak: ha a lépcső aljánál lévő zebra közeléből nézünk szét, jól látható a sok tucat szőlőtőke földből kiálló karója. A keresőcég kocsija még a nagyszabású projektet bemutató hirdetőtáblát is megörökítette. Eszerint összesen 6200 négyzetméteren próbálkoztak a Főkert munkatársai a gyümölcstermesztéssel, a kert kialakítása 2010 őszén zajlott.

Ha azonban a Street View-n megindulunk lefelé, és onnan nézünk vissza, néhány lépéssel később már csak a kerítés marad, a szőlő korábbi ittlétére pedig a szép zöld pázsitot elcsúfító ásásnyomok emlékeztetnek. Ez bizony a 2012-es állapot, igazi magyar sikerprojekt!

Tovább


Reblog