Van a Magyar utca 1. és a Kossuth Lajos utca 17. szám alatt egy épület, amire leginkább lekoszlott kirakatai és a homlokzat felső részében található szobrok hívják fel a figyelmet.

Illetve az, hogy a ház Kossuth utca felőli oldalán egy "bújtatott parkoló" található. A HVG szerint azért, mert itt van a miniszterelnöki fodrászat. A ház jelenleg helyi védelem alatt áll.


A Czompó-féle épület előtti épületnek a tulajdonosai Magyar (Unger) Henrik, Erkel Józsefné és Erkel Rezsőné férje voltak. A házban élt, valószínűleg a rokoni kapcsolatoknak köszönhetően egy darabig Erkel Ferenc is. Az épület alsó szintjén különböző üzletek sorakoztak.

A ma is látható szecessziós jellegű házat Czompó Ede építtette, valószínűleg Flamm Miksa és Zenner Gyula építészek tervei alapján. A homlokzatra a 12 színezett szoboralakot Ney Simon szobrász készítette.

1904-ben Flamm Miksa tervei szerint a ház tetőszerkezetének sarkára került a díszes betonív, amelyet 1969-ben el is távolítottak. 1907-ben a háznak Wagner János lett az új tulajdonosa. 1933-ban a ház a Magánalkalmazottak Biztosító Intézetének háza lett. A tulajdonosváltás következménye az lett, hogy az épületet fokozatosan irodaházzá alakították.

Az alsó szinten megmaradt az üzletsor. 1938 körül itt volt a Seiner és Klinger áruház, amelynek impozáns portálját már 1979-ben sehol sem lehetett találni. Ma Martha May és az Astor üzletháza van az előbbiek helyén.