A szépirodalom zamata és ízei! Most már meg is kóstolhatja! Budapesten egyre több olyan kávézó, kocsma található, ahol a fogyasztás mellett lehetőség van arra, hogy „helyben kínált” polcos könyveket, folyóiratokat és napilapokat olvasgassunk. Ilyen helyek a Café ponyvaregény a Kopaszi-gáton és a Bercsényi utcában, a Nagydiófa utcában található Massolit kávézó, vagy Budán a Margitutcakilenc, a Gdansk könyvesbolt és kávézó, de egy kicsit talán ide sorolhatjuk a Kisüzemet is, illetve az egy hete nyílt Könyvbárt, ami azért egy kicsit más, mint a többi.  

A Café Ponyvaregényben a Kopaszi-gáton külön olvasósarok áll a vendégek rendelkezésére.

A sokkal intimebb, számomra a tizenöt évvel ezelőtti krakkói kávézók hangulatát idéző Bercsényi utcai Café ponyvaregényben a polcokról lehet válogatni a megfelelő olvasmányt vagy akár egy társasjátékot az időtöltéshez.

Ahogy egy barátom mondaná, a „hiánypótló Margitutcakilenc”, ahol a szabadtéri közösségi hely mellett magyar kézművesterményeket, -termékeket áruló boltot is találunk. A télen zárt terű büfében különleges szendvicskombinációk mellett szabadpolcos olvasórészlegben olvasgathatunk is a helyi könyvkínálatból. 

A Nagydiófa utcában, a külföldiek körében is igen népszerű Massolit könyvesbolt és kávézóban saját készítésű sütemények mellett lehet válogatni az angol és lengyel nyelvű könyvkínálatból. A tavasztól használatos belső erzsébetvárosi majdnem titkos kertre nyíló terasz talán a belváros egyik legnyugodtabb helye. 

Ugyancsak a lengyel könyvekre specializálódott a Gdansk könyvesbolt és kávézó, ahol a lengyel gasztronómiai finomságok mellett merülhetünk el a kortárs lengyel irodalom remekeiben.
 

És megérkeztünk a belváros új gyöngyszeméhez, a Dob utcai KönyBárhoz. Ha kintről, az ablakon keresztül pillantunk be a helyiségbe, elsőre az a gondolatunk támad, hogy ez valami könyvtárféleség vagy könyvesbolt. A furcsa érzetet az kelti leginkább, hogy a könyvespolcok között megterített asztalok, ételkínálat és bárpult van. Nos, van olyan, aki emlékszik még arra, hogy milyen ételeket esznek Bendegúzék az Indul a bakterházban?  Van sejtésünk arról, hogy milyen lehet az ebenguba vagy a ténsasszony levese "cipőpertlivel"? El tudjuk azt képzelni, hogy milyen ízűek lehetnek, és hogy nézhetnek ki ezek az ételek?  Akár igen, akár nem, a KönyBárban megtudhatjuk.

Az éttermet üzemeltető házaspár, Béky Ildikó és Szalay Gábor egy mérhetetlenül finom panna cotta mellett mesélték el, hogy az étterem születésének a valós oka mindkettőjük részéről a gasztronómia és Ildikó könyvszeretete.

Eme két dolog összegyúrásából született meg az a gondolat, hogy egy olyan éttermet hozzanak létre, ahol egy-egy könyv által ihletett ételek közül lehet válogatni. Így például ezen a héten az Indul a bakterház című regényből átfantáziált ételek, mint például a lókupec kolbászválogatása, a ténsasszony levese "cipőpertlivel”, sűrű burgonya babérlevéllel, gombócok és az ebenguba közül lehet választani.

A minőségi alapanyagokból készült menü mellett természetesen van általános étlap is azoknak, akik mégsem merik bevállalni a sokszor furcsa hangzású ételeket. 

A "polcos helyekről" készült rajzokat Berei Zoltán képzőművész rajzolta.