Lesz-e Budapestnek pezsgő életű, a lakosság és a turisták számára is használható belvárosi Duna-partja, amin sétálni is lehet?

Úgy tűnik, a fővárosi városvezetésnek eltökélt szándéka, hogy legyen.

A meghirdetett, Rak-park elnevezésű pályázattal a város felzárkózhat a hasonló adottságú európai városokhoz.

 

A Duna menti területek fejlesztéséről szóló fővárosi tanulmánytervben, illetve hasznosítási koncepcióban található ütemezés szerint a Duna-partok átépítése három szakaszban, a finanszírozási lehetőségektől függően valósulhatna meg.

 

Első ütemben a legfrekventáltabb partszakasz, a pesti belvárosi rész újulna meg, második ütemben a fejlesztés észak irányban folytatódna az épülő Dagály Úszóközpontig, tekintettel a 2017-es vízi világbajnokságra. A harmadik ütemben a budai oldalon a Kolosy tér és a Döbrentei tér közötti szakasz újulhatna meg.

A Fővám tér és a Kossuth tér közötti rakpartszakaszra a főváros nyílt tervpályázaton keresi a legjobb ötleteket. Olyan terveket várnak, amelyek figyelembe veszik a már felújított belvárosi közterületeket, és szerves kapcsolatot alakítanak a ki a belváros és a Duna között.

 

Budapest V. kerület-Dunafürdő (Forrás: egykor.hu)

A pályázat négy fő területet érint. A pesti alsó rakparton a Kossuth tér és Petőfi tér közötti autós közlekedés forgalomcsillapításával, a gyalogos és kerékpáros közlekedés figyelembevételével a közterületek megújítását kellene megoldani.

Kikötő a pesti alsó rakpartnál.
Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Fotó:Klösz Györyg

A Duna-parti fő tér szerepét betöltő Széchenyi teret valahogy be kell kapcsolni a belvárosi köztérhálózatba, mindezt úgy, hogy a közúti forgalom ne sérüljön, ellenben gyalogos és kerékpáros útvonalakat kell kialakítani.  

Széchenyi István tér, szemben a Magyar Tudományos Akadémia, kb. 1889. Forrás:  Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Fotó: Klösz György

A harmadik elem a Duna vizére tervezett rekreációs, kikötői és vendéglátó funkcióknak, rendezvényeknek helyet adó úszóműrendszer kialakítására és a kapcsolódó kikötőhálózat megújítására vonatkozik. A Belgrád rakparton, megőrizve a jelenlegi forgalmi kapacitást, a közterületek megújítására és a nemzetközi hajóállomás újrarendezésére kell koncentrálni.