Ötmillió forintból újítják fel a volt Polgári Serfőzde társasház homlokzati mozaikfrízét.  A Vidor Emil tervezte házban (kb. 1906)  Dreher-Haggenmacher Első Magyar Részvényserfőzde Rt. 1934-ben állította fel a központi sörlerakatát. A házat Sörös palotának és a Szódás-háznak is hívták, mert hátsó bejáratán szódáskocsik és lovak jártak  ki-be.

Polgári Serfőzde

A ház homlokzatát díszítő, a „sörkészítés és sörivás dicséretét hirdető” mozaikfrízt Dudits Andor tervei alapján Róth Miksa készítette 1906-ban. A 60 négyzetméteres mozaikkép sörgyári lovakat ábrázol. Dudits a serfőzde által kiírt pályázatra készítette tervét, ahol az volt a megkötés, hogy az alkotás tükrözze a sörfőzde által előállított három sörfajtának, a király-, polgár- és barátsörnek a dicséretét.

"Hatásosan válnak el a világos alakok az aranyalapról, a fríz természetének megfelelő menetben tódulnak a középpont felé, a vadászatról hazatérő király és fényes kísérete itt, a föld termékeit hozó munkáscsapat amott. A középső mezőben Gambrinus királyt látjuk sörösszekerén, mint valami diadalkocsin. Bőségesen árad az aranyszínű ital a hordókból, ki-ki kedve szerint meríthet belőle, és még a szekér elé fogott lovak is megittasodva, csörömpölve egymásra dűlnek. Ötletes humor és mély művészi komolyság, a tömegek ritmikus mozgása és a színek erős dekoratív hatású összetétele pompás és kifejező díszt eredményeznek" - írja a Művészet című folyóirat 1911/10. számában.

A ház ismert lakója volt Kiss József költő, a Hét főszerkesztője, aki 1843-tól 1921-ig, haláláig élt a ház harmadik emeletén. Kosztolányi így írt a költőről és lakásáról: "A selyem-perzsáktól derengő szobában, párnáktól körültámasztva trónolt a rengeteg ágyon" (Nyugat, 1922). Egy darabig itt működött a Rózsahegyi  színitanoda is.