Elkészültek a margitszigeti futókör tervei, az imént hozta nyilvánosságra őket a Városépítészeti Főosztály, miután egy kérdőívben a lakosság is leírhatta, mit akar (annak pedig itt vannak az eredményei). A pálya az őszi iskolakezdésre a tervek szerint elkészül. A lakosság és a szakma javaslatai alapján ezek a leglényegesebb pontok:

1. A legfontosabb, hogy a futópálya szélesebb lesz, minimum 140 centi, de lesznek 1 méter 80 centi széles szakaszok is, plusz a tervek szerint lesz új öltöző, zuhanyzó és wc a MAC épületben. 

margitsziget futókör Kattints és előjön nagyban! (Tervező: Departer Kft.)

2. Ahol a fasorok nem engednék a pálya kiszélesítését, ott a fákat megkerülve kettéválik az út, majd újra összefonódik (Vigyázat tehát hátrafelé futás esetén!)

3. A gyalogosok és futók közötti konfliktus mérséklésére felfestésekkel és táblákkal jelölik majd a különböző funkciókat.

4. Több olyan szakasz van jelenleg, ahol a gyalogos sáv leszűkül, így a gyalogosok kénytelenek a futópályán folytatni útjukat. Az első képen, az R1#-es metszeten láthatóak azok a pontok, ahol erre a problémára a gyalogos sávot leválasztják és elterelik.

5. Lesznek olyan partszakaszok, ahol a gyalogos felület annyira leromlott, hogy szinte nem is létezik; itt kiépítik a gyalogos burkolatot (R2#-R3#).

6. Különböző indulási pontokról kilométert jelző felfestéseket festenek a pályára, hogy minden irányból könnyen számlálható, értelmezhető legyen a megtett távolság. (ábra 1# - a,b,c pontok)

7. Az Árpád hídi átkelőt is felpimpelik kicsit, ahol sávszűkítések, felfestések, táblák késztetik majd lassításra a járműveket.

Kattints rá, és előjön nagyobban!

Még annyit írtak, hogy a közbeszerzés jelenleg nyitva áll, a határidő május 9., mely elképzelhető, hogy néhány nappal kitolódik. A munkálatok júniusban kezdődnek, először a pesti oldalon, aztán jön a budai part. "A sziget folyamatosan használható lesz, a belső és külső betonutak biztosítják majd ideiglenesen a folytonosságot, tehát nem kell oda-vissza rohangálni" - áll a megnyugtató hír Városépítészeti Főosztály közleményében (további ábrák is ott).