Elkezdődött az idei korcsolyaszezon, megnyitottak a legnépszerűbb jégpályák. Az enyhe időjárási viszonyoknak köszönhetően kis késéssel kinyitott a Városligeti jégpálya is. Sajnos vannak jégpályák, amelyek nem nyitnak ki az idén, mint például a tavaly ingyenesen használható Rombusz terasz, a Kioszk, az Eiffel téri jégpályák vagy a Müpa-koripálya. Szerencsére ezt ellensúlyozza, hogy más városi kerületek viszont észbe kaptak, és ingyenesen (is) használható koripályákat állítottak fel.

jégpálya ingyen korcsolyázás budapest
Fotó: Fortepan.hu

Körbenéztünk, hol korcsolyázhatunk ingyen idén és a jövő év elején Budapesten.

jégpálya ingyen korcsolyázás budapest
Szt. istván tér, bazilika (fotó: Szerkesztő)

A belvárosban a Szent István téren ismét felállították a 200 négyzetméteres korcsolyapályát. A pályát 4–14 éves gyerekek használhatják ingyenesen, péntektől vasárnapig pedig ingyenes korcsolyaoktatásban is részt vehetnek. Az ingyenes oktatást péntekenként 14 és 20 óra, szombatonként 10 és 18 óra, vasárnaponként pedig 10 és 13 óra között lehet igénybe venni.

jégpálya ingyen korcsolyázás budapest
Óbuda főtér 

A tavalyi nagy sikernek köszönhetően idén is két pálya nyitott meg Óbudán. A 2008 óta minden évben megnyíló Fő téri és Csobánka téri jégpályák 2016. január 31-ig várják a látogatókat. A Fő téri pálya mindennap 8 és 22 óra, a békásmegyeri pálya 8 és 20 óra között várja a korcsolyázókat. Az ingyenes korcsolyázáshoz korcsolyabérlési lehetőség és ingyenesen igénybe vehető oktatás is tartozik.

jégpálya ingyen korcsolyázás budapest
Újpest Főtér (Fotó: ujpest.hu)

Megnyitott az újpesti jégpálya is a IV. kerületi Szent István téren, a Városháza oldalában. A korcsolyapálya díjmentesen használható. A pálya 2016. január 31-ig tart nyitva, minden hétköznap 15-21 óráig, a hétvégéken 9-14 óráig. Korcsolyát lehet kölcsönözni, oktatás nincs.

jégpálya ingyen korcsolyázás budapest
Zugló:, Bosnyák tér (Fotó: Balogh Róbert)

Ingyenesen használható jégpálya nyílt idén először Zuglóban, a Bosnyák téren. A 2016. február 28-ig nyitva tartó pályát hétköznaponként 15 óráig csak az iskolások használhatják, délután viszont már mindenki kedvére csúszkálhat. 

jégpálya ingyen korcsolyázás budapest
Hunyadi tér (Fotó: Szerkesztő)

Idén első alkalommal lett korcsolyapálya a Hunyadi téren is, a focipálya helyén. Ellentétben a többi kerületi korcsolyapályával, itt csak a terézvárosiak és az iskolák diákjai csúszkálhatnak ingyen jövő év február végéig. Az iskola időszakban reggel 8-tól délután 2 óráig a terézvárosi intézmények élvezhetik a pályát, délután pedig a lakosság is, a téli szünet kezdetétől megszűnik ez a korlátozás. A pálya mellé felépített faházban lehetőség van korcsolya kölcsönzésére is.

jégpálya ingyen korcsolyázás budapest
Horváth Mihály tér: (Fotó: Szerkesztő)

Építés alatt van a józsefvárosi Horváth Mihály téri pálya is, és várják a jég megszilárdulását a Bálnánál is. A Bálna referense telefonos megkeresésünkre elmondta, hogy a pálya az elmúlt évhez hasonlóan a Bálna nyitvatartási idejének megfelelően lesz nyitva, és mindenki ingyenesen használhatja, amint megszilárdul a jég.

jégpálya ingyen korcsolyázás budapest
Jégterasz (Fotó: Szerkesztő)

Az Aréna jégterasza az autisták/fogyatékossággal élők, gyermekotthonokban nevelkedő gyermekek/ fiatalok és kísérőik számára biztosít ingyenes korcsolyázási lehetőséget, minden hétköznap (hétfőtől-csütörtökig) délután 15.00 és 18.00 óra között.