A pesti vigalmi negyedben már szinte csak az a vendéglátóegység maradhat talpon, amelyiknek legalább 1 négyzetméteres terasza van. Belső-Erzsébetvárosban, az Erzsébet, a Krúdy Gyula, a Szent István téren, az Egyetem tér környékén, a Ráday utcában, de már szinte a Nagykörúton is szinte egymásba kapcsolódva, szalagszerű sávot alkotnak a teraszok.

Budán, talán a lakók és a lakóövezet szigorúbb és sérthetőbb szabályai miatt kevesebb az összefüggő kiülős rész.

Ezt a képet tűnik lerombolni a Bartók Béla út Gárdonyi Géza és Lágymányosi utca közötti szakasza.

A Hadik kávéház szó szerinti térfoglalását a budaiak kultkocsmájának, a Szatyornak a kiülős része folytatja.

Hadik kávéház
Szatyor

A Szatyor színes asztalai után, szuper menükínálattal csábítanak a Marcello asztalai.

Marcello

Majd következik a két hagyományos leöblítős kocsma, a Fapados és a Mészöly.

Fapados söröző-borozó

Mészöly söröző

A teraszos szakaszt a Bartók Béla út két kicsi ékszerdoboza zárja.

 A Mészöly söröző szomszédságában található Gross Arnold műterem és kávéház, az Arnoldo, ahol mellesleg a város egyik legfinomabb flódniját lehet kapni. 

Arnoldo

A Gdansk könyvesbolt és kávézónál a kihelyezett kis asztalok törik meg a Budai Karát galéria kreatívjainak uralmát. A lengyel könyveket, folyóiratokat árusító üzletben a lengyel konyha lengyel származású háziasszonyának specialitásait lehet megkóstolni.

Gdansk könyvesbolt és kávézó