Itt már nem folyik az áram - látogatás a Kelenföldi Erőmű kapcsolóházában

Nemo kapitány hídja, Stahlstadt, a világra törő német iparváros legfőbb vezérlőterme, bunker Bioshock játékok Rapture városának távközlési állomása? A Kelenföldi Erőmű art deco kapcsolóháza nem érződik evilági helynek, inkább steampunk díszlet, mint a magyar ipar egykori csúcstechnológiás üzeme.


Tágas munkahely: a vezérlőben (itt vezénylőnek hívják) két ügyeletes mérnök ült mindig. Fotók: Tuba Zoltán (további képek galériánkban)

A villanyáram, hát az egy csodálatos találmány. Nem kell neki csővezeték, mint a légszesznek, amivel az 1830-as évek óta világítanak Pesten és Budán. És attól sem kell félni, hogy a villanyáram felrobban, nem úgy mint a gáz, ami 1864-ben az első pesti gázrobbanás során hat ember életét követelte. 1881-től, az első Edison-féle izzó felkapcsolásától pedig az áramot világításra is lehetett használni. Innentől kétség nem fért hozzá, hogy a huszadik század a fény százada lesz.


Minden kosz ellenére ragyogóan fényes a csigalépcső (további képek galériánkban)

A magyar villamosipar szédítő sebességgel kezd el kiépülni az 1800-as évek végén. A mai ELMŰ elődje, a váltóáramot szolgáltató Magyar Villamossági Részvénytársaság 1893 októberében, a Budapesti Általános Villamossági Részvénytársaság pedig egy hónappal később kezd egyenáramot szolgáltatni. A két rendszer párhuzamosan működik viszonylagos békében, míg Amerikában dúl az áramháborúnak nevezett technológiai verseny Edison és a Teslát is alkalmazó Westinghouse között.


2005-ig használták a vezénylőt, néhány műszeren látszik is a fiatalság (további képek galériánkban)

A főváros sem akart kimaradni a villamos forradalomból, ráadásul azt sem szerette volna, hogy a világításhoz szükséges áramot magáncégektől vegye. A Kelenföldi Erőmű építését 1911-ben kezdték el, 1914-re pedig két turbinával működésbe is lépett. Az igazán látványos, ipari csodákat rejtő kapcsolóház csak a huszas évek végére készül el, ekkor válik szükségessé az addigi 10 kilovoltos rendszerről átállni a modernebb 30 kilovoltosra. De nem érdemes belebonyolódni a műszaki paraméterekbe, már csak azért sem, mert a 2005 óta használaton kívül álló kapcsolóházban ma egyáltalán nincs áram.


A vezénylő alatti szinten már ritka vendég a fény (további képek galériánkban)

Az épületben a világítás teljes hiánya ellenére sincs sötét. Az épület mélyébe világítóablakok, üvegtető és üvegtéglából rakott folyosónk keresztül szivárog be a fény. A második világháború alatt az üvegtetőt lefestették, így ma a mélyebben fekvő üzemrészekben a verőfény helyett csak sejtelmes derengés van.


Világítóaknák és lépcsőházak próbálnak valamennyi fényt szórni az üzembe (további képek galériánkban)

Az óriási, ellipszis alaprajzú vezérlőterem (itt vezénylőnek hívják) üvegtetején azonban még most is átsüt a nap. A poros műszerek, amelyeken egykor az összes generátor és trafóállomás állapotát figyelemmel lehet kísérni, még kikapcsolt állapotában is gyönyörű. Fénykorában piros, fehér és zöld ellenőrzőfények mutatták, hogy épp melyik rendszerek működnek. Ha valami elromlott, akkor pedig nem csak a hibajelző csengő szólalt meg, hanem egy maketten felgyulladó jelzőfény is mutatta, hogy hol a hiba. Az egész üzem vezérelhető volt a tetőn található ovális helységből, egyes alrendszerek - például a kor csúcstechnológiáját képviselő szénsavas tűzoltórendszer - pedig magától is működésbe lépett, ha a mechanikus érzékelők jeleztek.


Nemo kapitány könyörögne a belsőépítész nevéért (további képek galériánkban)

Eredetileg az irányítóterem összes paneljét be lehetett látni a terem közepén elhelyezett asztaltól. A világháború alatt azonban egy bunker került a terembe, ami takarja a műszerek egy részét. A közvetlen bombatalálattól ez a védmű sem óvta volna meg a vezérlőben dolgozó két ügyeletes mérnököt, a légnyomástól illetve a közeli találattól biztosan betörő üvegtető cserepeitől azonban elég védelmet nyújtott.


Fél vezénylőnyi alkatrész hever szétszórva egy műhelyben (további képek galériánkban)

A kapcsolóház egészen 2005-ig működött. Ma a Miénk a Ház által szervezett túrákon lehet bejutni, és megnézni a Verne-regényeket idéző vezérlőtermet, a Ganz és AEG műszerszekrényeket, ember nagyságú fojtótekercseket és vezetékek nélkül árválkodó, porcelán szigetelőket.


A berendezések városrészenként voltak felcímkézve, beszámozva (további képek galériánkban)

(Ide érdemes kattintani, ha a jövőben nem akar lemaradni posztjainkról! Itt pedig még több hobbifotós kép a hőerőműből!)

Tovább


Wifi-versíróversenyt hirdet a 13. kerület

A hét legtréfásabb hirdetésébe botlottunk hála a 13. kerület brainmastereinek: wifiről szóló vers írására buzdítja az önkormányzat a kerület lakosait. A verseny apropóját az adja, hogy július 29-én hétfőn 10-kor Tóth József polgármester újabb wifi-pontokat ad át a kerületnek. Az önkormányzat a wifi-pontok átadásán örvendezve hirdette meg a versenyt, amire bárki jelentkezhet, akinek van bejelentett lakcíme a 13. kerben.

wifi
kép innen

A versírásnak szigorú szabályai vannak: maximum négy soros (versszakonként), 4 versszakos pályaműveket fogadnak el. A felkínált 25 szóból minimum tíznek szerepelnie kell a versben ezek közül: wifi, XIII. kerület, kapcsolat, 75. éves, vezeték nélküli, világháló, telefon, bármikor, bárhol, kód, kártya, piros, kék, éjjel-nappal, kortalan, korlátlan, keresés, információ, tájékozódás, szórakozás, internet, közösség, ingyenes, like, segítség.

A hétvégén tehát még bőven el lehet készíteni a verseket, melyek a hétfői forróságban csendülnek majd fel az új wifi-pontokon, és hétfőtől augusztus 2-ig lehet szavazni rájuk. A legtöbb szavazatot kapott költő jutalma az, hogy egy hétvégére vendégül látja az önkormányzat Velencei Ifjúsági táborában.

Tovább


Sufnituninggal várja a belváros a turistákat

Budapest belvárosa többnyire lenyűgözi a turistákat, de a jó öreg sufnituning-mentalitás néha sokkolja is őket. Jobb esetben a híres kelet-európai leleményesség mementójaként tekintenek rá, és csak elmosolyodnak a furcsa/igénytelen megoldásokon, az évek óta helyre nem hozott hibákon viszont teljes joggal ütköznek meg - például az a francia nő, aki egy Király utcai gödörbe lépve hangos méltatlankodásba kezdett. Budapest szívét, a Deák teret és környékét jártuk körbe, és egy óra leforgása alatt megannyi remek buheramegoldásba ütköztünk. Kiderült az is, hogy a BKV a sufnituning igazi tárháza.

A képekkel illusztráltakon kívül nagy kedvencünk még a Design Terminál előtt bokatörősre szakadozott burkolat, a Lánchídon türkizre befestett kavicsokat áruló buheraárus, az IKEA-logóval ellátott csapok a Széchenyi-fürdőben és a Petőfi híd pesti hídfőjénél a lépcsők mellé erősített fadeszkákból készült bringás pallók.
(Ha valami lényeges sufnituning-megoldást kihagytunk volna, nyugodtan kommenteljenek itt vagy a Facebookon!)

1. Elsőszámú nagy kedvencünk az Andrássy úti műfű - ahogy az Oktogontól elindulunk a városból kifelé a jobb oldalon. Gagyinak gagyi, de legalább nem kell vesződni a fűnyírással, netán sok pénzen automata öntözőrendszert építeni, hisz milyen szép, egyenes, szabályos szegélyt ad ki így is a műanyagszőnyeg!

(Fotók: Hajdú D. András)
sufnituning Budapestensufnituning Budapesten
2. Haladunk a Deák tér felé a Király utca közmondásosan pocsék burkolatán. Van, ahol leleményes kezek megtalálták a pótlás módját (talán egy árvízből visszamaradt homokzsákkal, ahogy az az első és második képen látható), máshol az ironikus bártulajdonosok egy cserepes növényt raktak a lyukba. A legviccesebb érzés a kilazult burkolaton kerékpárral áthajtani: azonnal érezzük biciklink erejét.
sufnituning Budapesten
sufnituning Budapesten
sufnituning Budapesten
Ezt látják a bogarak ugyaninnen:
sufnituning Budapesten
3. Ízvilágát tekintve amúgy igényes kifőzde előtt vödörben egy meglepő pucér férfialak áll a Rumbach Sebestyén utcában, mintha lábfürdőt venne. Másra nem tudunk tippelni, mint hogy ez maga a nagybetűs AVANT-GARDE.
sufnituning Budapesten
sufnituning Budapesten
4. És már meg is érkeztünk a város szívébe, a Deák /Erzsébet térre. A Design Terminál melletti üvekkocka előtt valószínűleg csak véletlenül lehelte ki a lelkét épp ott egy galamb, ellenben a mögötte lévő kockába behordott sitt-halom már szándékosságot mutat.
sufnituning Budapesten
sufnituning Budapesten
5. Ezt az elegáns megoldást eszelte ki a város egyetlen metrócsomópontjában a BKV/BKK a jegyek-bérletek mellé kapott számlák elhelyezésére. A kartondoboz a jegypénztár ablaka és egy automata közé van beszuszakolva lazán, szakítva a függőleges-vízszintes adta merevséggel.
sufnituning Budapesten
sufnituning Budapesten

Tovább


Bukarest nem egyenlő Budapesttel

Bucharest not Budapest fősorral indított kampányt a román ROM csokoládémárka. Korábban már készített hasonló, a román patriotizmusra építő kampányt a bukaresti McCann Erickson a ROM-nak - írja a kreativ.hu.

Idézet a cikkből: "A videóból kiderül, hogy a korábbi, patrióta hangvételű kampányok folytatásaként a csokimárka azt akarja kommunikálni, hogy most már igazán elég legyen abból, hogy Bukarestet összekeverik Budapesttel. A videó feldolgozza például azt a tavaly történt esetet is, hogy 400 Athletic Bilbao szurkoló tévedésből Budapestre foglalt jegyet az Atletico Madrid elleni Európa Liga bukaresti döntőjére." A teljes cikk itt.

Amúgy erre a félreértésre játékfilmet is építettek már: Fredrik Bond a The Necessary Death of Charlie Countryman című, amúgy nem túl jó alkotásában (pedig játszik benne Mads Mikkelsen és Rupert Grint is).

Forrás: kreativ.hu

Tovább


Tizenegy csodás kép Budapestről

Soós Bertalan megszállott hobbifotósként kezdte 12 évvel ezelőtt, azóta a szakmája lett a fotózás. Mindig magánál hordja a gépét, "sose lehet tudni Budapesten, mit csíp el az ember". Arra kértük, válogassa ki kedvenc budapesti képeit és kommentálja őket egy-egy mondattal. Mind a tizenegy fotó copyrightos, a képek és a szövegek szerzője Soós Bertalan, még több kép tőle itt.

A legrégebbi kép, téli reggel, villamosról láttam. Vissza kellett rohannom a Jászairól:
Soós Bertalan
Ritka együttállás egy szórakozóhelyen, nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy megadatott egy ilyen pillanat:
Soós Bertalan
Régóta szerettem volna egy jó ankeres képet, egyik este, miközben kiléptem az ajtaján, elnéztem jobbra és végre megláttam a lehetőséget az ablakban. El is lőttem gyorsan vagy húsz hasonló képet, ez nyert:
Soós Bertalan
Este, biciklik, troli, lány, cipő, tükröződések.... nem lehetett kihagyni:
Soós Bertalan
Tetszenek ezek az utcák, jobban visszaadják a város hangulatát számomra mint a hidas képek:
Soós Bertalan Hangulat és pillanat, ilyenekre vadászom:
Soós Bertalan
Eiffel tér, tükröződések a frissen vett nagylátószögű optikámmal. Jól be kellett préselődjek a sarokba, de ezt is kirakom majd a falra:
Soós Bertalan

Tovább


Így eszi meg a cipőt a mozgólépcső

Éppen a metró tetején álldogáltunk, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy egy ábrándos tekintetű fiatalembernek bekapta a lábát a mozgólépcső. Íme a horrorisztikus elemeket is tartalmazó, de happy enddel végződő történet képekben:
beragadt lábFotók: Hajdú D. András
A srác bal cipőjének az orrát kapta be a mozgólépcső, mert kicsit elbambult és nem emelte fel időben a lábát. Pedig direkt megnéztük: piktogram figyelmezteti a metrózókat, hogy a lépcső végén nagyot kell lépni. Nem merjük elképzelni, mi lett volna, ha strandpapucsot hord vagy netán kutya.
beragadt lábEgy másik utas erős lélekjelenléttel rácsapott a stop-gombra, mire a mozgólépcső megállt. A fiatalember tanakodott kicsit, majd úgy döntött, biztos ami biztos, kilép csapdává változott cipőjéből.
beragadt lábFél perc múlva már a hangosbemondó is reagált a történtekre, és odaküldött egy metrószakembert.
beragadt láb
A szakember megérkezésééig a fiatalember a várakozás izgalommal teljes pillanatait élte át.

Tovább


A nap képe: pucér nőszobor sapkában

A II. kerületben, a Vasas Pasaréti Sportcentrum előtt áll ez a szobor. Gondos kezeknek köszönhetően a pucér nőalak fejére kék kötött sapka került, ami hetekig ott pompázott. Nem tudom, hogy ebben a pillanatban rajta van-e, a napokban ugyanis nem jártam arra.

vasas pasaréti sportcentrumvasas pasaréti sportcentrumfotók: vb

Tovább


195 ezer négyzetméter sötétség Kőbányán

Harmincöt kilométeres barlangrendszer húzódik Kőbánya alatt. Az egykori bányából annyi követ termeltek ki, hogy fél Budapest felépült belőle, de működött itt sör- és repülőgépgyár is. Ma már csak viszi a pénzt, de néha még előbukkannak értékek a mélyből.  

A nyolcvanas évek végén a filmgyárban élhetetlenkedtem asszisztensként tehetséges filmrendezők oldalán, így kerültem Monory-Mész András Meteo című filmjének forgatására, néhány tömegjelenet segítőjeként. A film egy része az akkor még Kőbányai Sörgyár pincerendszerében játszódott. Korábban nem hallottam erről a barlangról, meg is padlóztam akkor a látványától rendesen. Mentségemre legyen mondva, több kőbányaival is beszéltem azóta, akiknek fogalmuk sincs az ott rejlő bányáról.

Kattintásra feltárul a pincerendszer

A bányát a tatárjárás után kezdték építeni, pontosabban, vájni. A kerületi Fehér út neve az azon szállított mészkő pora lett az, ami. Pest több kerületét építették ebből a bányából. A járatok több mint harminc kilométer hosszúak, méretére jellemző, hogy a Budapest Pride kamionjai urasan közlekedhettek volna benne.

KőbányaJelenet a pincéből

Huszonnégy évvel az akkori forgatás után megnéztük, hogy néz ki ma az egykori helyszín. Kalauzunk a Dreher Sörgyár főépítésze, Vincze Ernő volt.

Pálinkás Szűts Róbert

(Amennyiben nem akar lemaradni posztjainkról, ide érdemes kattintani.)

Tovább


Kipróbáltuk az ország első közösségi bringáját

Noha már május 24-én elindult, csak most hétfőn harangozta be a Telekom a közösségi bicikli rendszerét, a TeleBike-ot, amivel tulajdonképpen ők az elsők Budapesten. Az október 24-ig működő pilot-programmal beelőzte a jövő nagy letéteményesét, BKK Bubit is. Annak ellenére, hogy a B+P blognak erős origós kötődései vannak, az Origót pedig a Telekom hostolja, sajnos mi pont nem vagyunk benne abban a négy telephelyben, melynek szerencsés dolgozói a 40 darabos (plusz 5 tartalék) flottán osztoznak. Távoli kollégáink viszont voltak olyan kedvesek, hogy megengedték, hogy kipróbáljuk. A kerékpárral alkotott összhang fokozása érdekében direkt magenta színű öltözéket választottunk a teszthez.
Telebike
Magenta szárnyasbringák a Krisztina körúton

Tovább


A világ egyik legszebb városában éltem

Budapest az egyik legszebb város a világon, ha nem a legszebb, amit előbb-utóbb mindenkinek látnia kell. A huszonéves Juan Sebastian Giraldo jelentette ki ezt, aki Kolumbiában született, de nemrég négy évet töltött hazánkban. Egy kolumbiai-magyar srác hommage-zsa Budapesthez. Vendégposzt Péter Emesétől.


Sebastian magyar édesanyjával, Évával

Sebastian nem véletlenül keveredett ide. A hetvenes években egy Kertészeti Egyetemen nyert ösztöndíjból házasság, két gyermek és egy élethosszig tartó munka lett. Antonio Giraldo magával vitte Bogotába Makovej Évát; ők Sebastian és bátyja, Daniel szülei. A szülők magukkal vitték a bor szeretetét is, és azóta is borgasztronómiával foglalkoznak. A repertoár természetesen magyar borokat is tartalmaz.

Sebastian egyszer csak úgy döntött, hogy Budapestre költözik, ahol szakács lett, zenélt és spanyolnyelv-tanításból tartotta fenn magát. Jók voltak a magyar alapjai, de itt-tartózkodása alatt akcentusmenetesre csiszolta tudását. Négy év után tért vissza Kolumbiába, bátyja, Daniel továbbra is Budapesten él, elsősorban zenélésből próbálja fenntartani magát. Sebastian négy hónapja élt Magyarországon, amikor úgy döntött, felvételizik a vendéglátó-ipariba, ahol végig nagyon jól érezte magát: "Kedvesek az emberek, sokat segítették, amikor rászorultam. Életre szóló barátságokat kötöttem, és végül jó eredménnyel zártam az iskolát."

Sebastian Kolumbiában és Budapesten is nyitott szemmel járt, de volt, amin meglepődött. "A magyar emberek érdekesek. Rengeteg jó tulajdonságuk van, de van jó néhány, amely kifejezetten zavart ez alatt a négy év alatt. Talán azért, mert Kolumbiában tényleg kézzel foghatók az igazán nehéz élethelyzetek, de az emberek mindig keresik a lehetőségét, hogy ünnepelhessenek, vidámak legyenek, és nem mindig csak a rossz dolgokra koncentrálnak. Sok magyar ismerősöm pesszimista, mindig a rossz dolgokra gondol, és nem veszi észre, milyen sok jó veszi körbe, aminek örülhetne."

A kolumbiaiak habitusa is más: "Mi hangosan élünk, hangosan beszélünk, hangosan nevetünk, feltűnően ölelkezünk, és nagyon sok zenét hallgatunk. Nagyon barátságosak voltunk, de nem nagyon szerették a budapesti szomszédaim, amikor zenéltünk."

Tovább


Reblog