Pszichorendelő a Mika Tivadar mulatóban

Népszerű rendezvénysorozat újabb és újabb epizódjába kapcsolódhatunk be hétfő esténként a Mika Tivadar mulatóban.

Fotó: Pereszlényi Erika

A Pszichorendeles.hu két ötletgazdája, Tóth Melinda és a Böhönyey Márta pszichológusok a rendeléseiken túl több, a pszichológiát népszerűsítő (marketing)eszközzel is előrukkoltak már. Ilyen a klubrádiós heti műsoruk, az Indexre is be-bekúszó blogjuk, vagy akár a Hurrá, hétfő! – pszicho-előadássorozatuk hétfőnként a Mika földszintjén.

Fotó: Pereszlényi Erika

Az akár 100 többnyire fiatalt, egyetemistát és kevesebb középkorút vonzó, számomra száraz, egyetemi előadások hangvételére emlékeztető, kevés kreatív elemmel gazdagított előadáson az adott témával kapcsolatos, logikusan összefoglalt alapinformációkat elégedetten figyelő, hallgató, jegyzetelő közönség ül.

Fotó: Pereszlényi Erika


A megkérdezettek többsége pont azért érkezik, amiben én épp a hiányt fogalmazom meg, általános információt, bevezetést szeretnének kapni az adott problémákról. Az eddigiekben a társfüggőséget, a pánikot tárgyalták, a jövő héten a szexről lesz szó. A témát általában az előadás előtti hírforrásokból, eseményekből lehet megtudni. Nincs előre megtervezett menetrend.

Fotó: Pereszlényi Erika


A többnyire egymás ismeretségi köreiben fellelhető információkból, a Facebook-megosztásokból szerveződő közönség örül, és jó ötletnek tartja, hogy egy mulatóban - történetesen a Mikában - lehet olyan problémákról beszélni, amelyek ma az egyén és a társas együttélés problematikus területei, majd a problémakörön „innen és túl”, ugyanazon a helyen egy laza társalgással is folytathatják az estét.

Tovább


Belvárosi szilveszteri partik. Kerületről kerületre.

Nehéz választani az óévbúcsúztató partik közül. Kerületről kerületre válogattam a tágabb belvárosban.

Az első kerületben a Bem moziban Zsazsa-diszkó és Űrhajó-koncert lesz. 

Az ötödik kerületben az Akvárium klub 100% Budapest Szilveszter címmel nagy bulit ígér. Három teremben három buli. A Nagyhallban dapayk solo lesz a special guest, mellette pedig a rendezvény házigazdája a 2015-ben 10. jubileumi évét ünneplő NVC csapata szolgáltatja a zenét. A Kishallban A.K.K.E.Z.D.E.T.P.H.I.A.I., modul aka mango, Headshotboyz, iamyank és mások lépnek színpadra. A VOLT bárban Tom Select, Vikipop, Nora Matisse és sokan mások is DJ-pult mögé állnak. A jegyárak 23 óráig 3000 Ft-ba, 23 óra után 3500 Ft-ba kerülnek.

Aki csendesebb bulira vágyik, menjen a Csendesbe a Byebye14Hello15 évadzáró partira.

A Hunnia bisztróban, a 8. Hunnia szilveszteri bulin Frenk (Hiperkarma, Budapest Bár, Braindogs), Szekeres András (Junkies), Zselenszky Tamás (ex-ElevenHold) és Bérczesi Robi (Hiperkarma) közös zenélésével lehet az óévet búcsúztatni. A belépőjegy ára 2500 Ft, melyből 1000 Ft lefogyasztható. 

hatodik kerületben a Gödör Klub, kicsit hasonlóan, mint az Akvárium, szintén "háromszintes bulit" ígér. Az I. teremben a Depeche Mode zenéire lehet bemelegíteni, utána Plazmabeat- és Pornography-koncertekkel lehet folytatni. A 2. teremben a 80-as és 90-es évek legjobb és legrosszabb zenéire és videóira lehet táncolni. A 3. teremben Cure Árpi, O+A és György szelektálja a muzsikát. A jegyek ára a helyszínen 2000 Ft.

hetedik kerület nem csendesül, hanem továbbra is vígad. A Mika Tivadar Mulatóba fészkeli be magát a Tilos Rádió, itt tartja hivatalos szilveszteri házibuliját. A Tilos-DJ-k közül Carl Oh, Bal5000, Gandharva+Von Yodi, Nixon és Beata Pozitíva és még sokan a lemezpult mögé állnak. Az ünnepi beszédet Kegytárgyas Feri mondja. A belépőjegy ára 1000 Ft, ajándék pogácsával együtt jár.

Carl oh - new years eve warm up mix by Tilos Selection on Mixcloud

A Gozsdu Manó Klub Flitteres szilveszterrel kecsegtet. A diszkólázban égő Barcsay Jenő Emlékzenekar koncertje után Spanish Waxék NYE Special bulija lesz a diszkó jegyében. A lényeg: a belépés ingyenes!

Popdavec DJ úgy tűnik nem a Tilos-partin muzsikál majd a Mikában, hanem a Kisüzem partivendégeit szórakoztatja. A tavalyi zenei kínálathoz hasonlóan afro-kínai rokkendroll diszkóval.

A Fogasház sem hagyja punnyadni az Akácfa utca lakóit, hanem négy helyszínes DJ-felhozatallal kínálja az óévbúcsúztatókat. Boldog tánctérre, bukósisakban táncolós afterpartira, fejre fordított cirkuszi sátorra és csikkpöckölő-hiphopfunk ordító versenyre lehet számítani. A DJ-kavalkádból  Infragandhit, Wondawulf & Jumodaddyt, Kid Panelt, Ludmillát, Nakedkoolt és Szobahipsztert emelném ki. De mindenki mást szeret, és itt majd bőven lehet válogatni.

Lámpásban mint tavaly is érkezik a Zsiványbeats avagy a mostanság időnként Dj Pozorral mutatkozó Dj Superstereo (Bazaar Kings) és Suefo, a Mana Mana kiadó egyik gazdája, valamint a Worldstylers és a Savages Y Suefo global-elektronika duók oszlopos tagja. A belépés ingyenes.

A RoHAM bárban a ColorStar Solarize című lemezének és az Anima Sound System Gravity And Grace című lemezeinek bemutató koncertjeire invitálja a táncolni vágyókat. A koncertek után DJ Pándi Balázs, Farbwechsel DJ-k, Zomblaze, Yapo és mások is szórakoztatják a vendégeket. Az egészestés bérlet ára 2000 Ft.

nyolcadik kerület sem marad és maradhat le a szilveszteri partit kínálók sorából. Az Auróra szilveszteri luxi partit rendez, ahol mindenki megcsillanthatja arany, ezüst, gyémánt, esetleg brill ékszereit. Kötelezően felveheti legdrágább bundáját, és semmiképpen se hagyja otthon a kígyóbőrjét sem. 

Lumen kávézóban a Mikszáth téren Kovács "Royal" Feri, Kovács Gergő és Hevesi Nándor muzsikál vidáman.

kilencedik kerületben az If kávézó szolidabb, de annál kedvesebb partival és vacsorával várja a vendégeit. A francia, olasz, spanyol sanzonokat Bérces Eszter, Vázsonyi János és Patrik Ádám biztosítja a vacsorához és a vacsora után. A Gólyában a Beat! a popsztár, utána pedig a Gólya Home Entertainment System pörgeti a lemezeket. DJ-ék Osztja:Penko, MC Bogyó Hollandi, Jagoda és Rania Krónikái.

Hazafelé érdemes benézni az Élesztőbe még egy jó sörre.

tizenegyedik kerületben az A38 Hajó pazar óévbúcsúztatót kínál minden generációnak. A Budapest Bár koncertje nyitja a Hajó szilveszteri bemelegítő műsorát. 20 órától két random tripprogram közül is lehet választani. Harcsa Veronika, Fehér Balázs (The Carbonfools), Kama (Mary PopKids) 22 óráig szórakoztatja a Hajó vendégeit, ezt követi a második random trip, ahol Gabriella Hänninen (Parov Stelar Band), Barabás Lőrinc, Ligeti György (We Are Rockstars, Zagar), MC Zeek (Rewind) és Premecz Mátyás zenélnek, DJ Q-Cee tekeri a lemezeket. A koncertek után kötelező after party várható!

A tizenharmadik kerületben a Vígszínház „A revizor” című vígjáték előadásával, jó hangulattal várja a szilveszterezőket. Az  előadás végén lesz tombolasorsolás, a tombola fődíja egy exkluzív vacsora Eszenyi Enikővel, újévi Vígfogadalom-fal és szilveszteri mulatság.

Tovább


Versfröccsben a torreádor Hófehérke - hétvégi mix

A hétvégi programajánlónkban elég lenne csak a designhétről írni, és már azzal kimerítenénk mindenki hétvégi kapacitását. A Magyar Formatervezési Tanács angol nyelvű térképpel rukkolt elő a design világnapján. A térkép és mobilalkalmazás Budapest designértékei között navigál. Közel 150, tematikus csoportokba rendezett budapesti designboltról, galériáról és múzeumról nyújt alapinformációkat.

Az Erzsébet téren mindenkit várnak az Art Market kiállítói. Idén Berlinre és az Art Photo Budapestre fókuszáló piacon 500 művész mutatkozik be. Október 9. és 12. között magyar és angol nyelvű tárlatvezetés kapcsolódik a programhoz.

A Wamp vasárnap a Millenárison a Wamp exluzívval várja az érdeklődőket. A bemutatón a Wamp történetének legtehetségesebb tervezői mutatkoznak be vadonatúj kollekcióikkal. Olyan alkotóké a főszerep, akik a korábbi években elnyerték a rangos Hónap Designere díjat, illetve résztvevői voltak a kizárólag pályázati úton elnyerhető Wamp+ megjelenéseknek.

A Café Budapest rendezvényei közül én leginkább az irodalmi kínálatban fürdőznék.Versek szódával sorozatban Kiss Judit Ágnes versel, zenél és játszik.  Az Irodalmi vándorcirkuszban ma este Keresztury Tibor és Víg Mihály együtt „boldogítja” a hallgató közönséget a Kisüzemben, míg holnap Dr. Máriás és Grecsó Krisztán a Kék Lóban.

Fotóutca október 12-ig várja a fényképezés iránt érdeklődőket a Nagymező utcában, a Capa Központban és a Mai Manó Házban ingyenes programjaival. Láthatjuk Wim Wenders és Juliano Ribeiro Salgado The Salt of the Earth című filmjének bemutatóját.

Lesz fényfestés, égi vetítés, filmvetítések, a 120 éves Mai Manó Ház kiállításai, archaikus technikák, kétóránként cserélődő kiállítások, performanszok, koncertek és tárlatvezetések, utcai jelmezes fényképezkedések, családi nap, múzeumpedagógiai programok, Vírus Est, művészeti vásár, képnéző show, kortárs fotósok és fotók minden mennyiségben.

A filmesek sem maradnak filmek nélkül. Az Urániában már hömpölyög a spanyol filmhét. Széles kínálatból lehet válogatni, többek között a torreádor Hófehérke (Hófehérke) drámai hangulatú, érzelmeit elnyomó, majd önmagára ébredő fiatal lány (Ne félj!) és a portugál-spanyol határ mentén játszódó, a nihilizmus, a fantasztikum és miszticizmus határait feszegető (Arraianos) filmek közül.

Bulizni egész hétvégén lehet a Kőleves kertben, ahol kerti nyárbúcsúztató bulit tartanak három napon át, és ahol Mezősímán simán zenél. A Mika Tivadar beöltözve vár a gengszterpartin. A terézvárosi búcsún a kétnapos programkínálat mellett, szombaton este a Magashegyi Underground ad  ingyenes koncertet.

Tovább


Zürichi expresszel a nyomorba

Ez a hétvége sem hagy unatkozni bennünket. Bőven szemelgethetünk a filmes, zenei, gasztro-, környezettudatos, tudományos és művészeti ajánlatok közül.

 

Nagy lendülettel indult a Szemrevaló Fesztivál új osztrák, svájci és német filmekkel. A fesztiválon a western, a heimat, a „wild at heart”, a családi kör és a cérnaszálon tematikákra fókuszáló filmeket láthatunk. 

A filmek között megnézhetjük a Zürichi expressz című új magyar filmet is Farkas Franciska és Nagy Zsolt főszereplésével. A film főhőse Viktória, a mélyszegénységben élő, budapesti cigánylány, aki prostituáltként próbál szerencsét Zürichben.

Bővebb tájékoztatást találtok a filmszemle honlapján és Facebook-oldalán.

A zenei programok közül a Budapest Parkban a Punnany Massif szezonzáró bulija tűnik a legígéretesebbnek, akik az idén már jó pár fergeteges bulit nyomtak le ezen a helyen. 


Az esemény facebook oldalán bővebben is olvashattok a koncertről, a nyereményjátékról és a másnapi kapcsolódó rendezvényről.

Leginkább diákok, fiatalok számára nyújt érdekes barangolást a ma este kezdődő Kutatók éjszakája. Például az OMIK-ban A kard és a szív titkai - amit a titkosírások elárulnak címmel tartanak előadást. A Konfuciusz Intézet Kínával foglalkozó urbanisztikai film- és  előadáscsomaggal várja az érdeklődőket. A budapesti Planetárium csillagászati kézműves-foglalkozással felfedező és interaktív programokat kínál gyerekeknek.

A Kutatók éjszakája weboldalán számos program közül választhatsz. 

A szombati bulik után egy szerintem kihagyhatatlan gasztropartit ajánlanék. A Lumen Zöldség és Közösségi Szolgáltató ezen a hétvégén megnyitja őszi, gasztronómiai és kulturális programsorozatát. Ezen a vasárnapon közösségi curryfőzésre és kóstolásra invitálnak benneteket. 8-10 fajta, házi készítésű, eredeti Srí Lanka-i fűszerezésű vegán és gluténmentes curry-, pahi- és sambolvariációt kóstolhattok meg, amelyeket lassú főzésű, pikáns húsos currykülönlegességekkel kínálnak majd.

Tovább


Hétvégi anzix

Ma este is lehet válogatni, igen ígéretes partykból.

Pillanatokon belül kezdődik a Tumbr-party (Tumblr-parti Fall/Winter 2014) a Black Dog Pub-ban. Tumblizó barátaimnak üzenem, kihagyhatatlan és ha nem lennék beteg Én is ott lennék!

          

A Trafó Kontra klubja egész éjszakás zenei és partykáoszt ígér a ma esti  Deep Fried Fantasy Minifest-en. Ezen az estén a sludge, a freenoise, noise rock vagy a dUNA káoszpopja lendít a mélybe benneteket! Fellépők: Tumo, Gulliver, Essence of Marijuana Music, Mt. Kailash, dUNA, Alley Catss, DJ NEON MIAMI, The #1 Trance Artist.

A Mika Tivadar Mulató sem tétlenkedik, úgy döntöttek, nem várják meg a jövő hetet az éves partyszezon megnyitásával, hanem már ma és holnap is kedvedre táncolhatsz a Tánc az esőben w/ Zenit Incompatible 1-2 programjukra. A zenei stílusok között pop, funk, diszkó, sláger drum'n'bass és a számomra igen kifejező okos house keveredik.

Tánc az esőben w/ Zenit Incompatible

Tánc az esőben vol.2. w/ Negro & Cyborg Templar

 

Szombat-vasárnap jövet-menet napközben Pesten

Gallery Weekend Budapest, szeptember 13–14-én.

http://www.galleryweekendbudapest.com/

Gallery Weekend facebook oldal

A Kortárs Galériák Egyesülete és a Kreatív Platform Kortárs Művészeti Alapítvány 2014. szeptember 13–14-én megrendezi a Gallery Weekend Budapestet (GWB), a hazai kortárs képzőművészet új fesztiválját. Egy hétvége erejéig minden a kortárs képzőművészetről szól majd a fővárosban: tárlatvezetések, megnyitók és túrák a legjobb magángalériákban. A kortárs képzőművészettel ismerkedőknek most érdemes végignézni a budapesti galériák kínálatát, hiszen a kiállítóterek szombat–vasárnap délelőtt 10-tól este 6-ig várják az érdeklődőket, a galériások és munkatársaik pedig szívesen beszélnek a kiállított művészek munkáiról. A színtérrel ismerkedőket önkéntesek által vezetett csoportos túráksegítik. A galériák között cirkáló séták két óránként indulnak négy helyszínről: Várfok Galéria, Higgs Mező, VILTIN Galéria és FAUR Zsófi Galéria. Minden túra két óráig tart és négy galériát érint, ahol minden esetben rövid tárlatvezetést kapnak a csoportok tagjai. A túrák, a kiállítások és a programok mind ingyenesek.

 

Program

  • acb Attachment– Szombathy Bálint: Stemplik
  • acb Galéria – Igor és Ivan Buharov: Mindent beleértve
  • Deák Erika Galéria – Moizer Zsuzsa: Dolgok
  • Faur Zsófi Galéria – Péter Ildikó: Borders
  • Higgs Mező – Komoróczky Tamás: A tejleves* mint erőltetett egzisztencialista
  • Metafora
  • INDA Galéria – Az egész mozgása
  • INDA Galéria (Project Room) – Kicsiny Balázs: Killing Time IV (Elütni az időt IV.)
  • Kisterem – Kaszás Tamás
  • Kisterem II. – Felsorolás III.
  • Knoll Galéria – Birkás Ákos: A fogoly
  • Körmendi Galéria – Gádor Magda
  • MissionArt Galéria – Horváth Gábor: Spacemetal 3.0
  • NextArt Galéria – Horváth Dániel: Homo Passanger
  • Trafó Galéria – Csákány István: Dioráma
  • TRAPÉZ – Ulbert Ádám: Spiritus Bestiae Faber
  • Várfok Galéria – aatoth franyo: Táj fuldokló férfivel... vagy majdnem
  • Várfok Project Room – Czigány Ákos: Genezis
  • VILTIN Galéria – Kovács Attila: Tér-geometriák
  • Vintage Galéria – Gémes Péter

https://mapsengine.google.com/map/u/0/edit?mid=zRKjmt6yqX3g.knynIjlSBGYk

 


15. Nyelvparádé

Ha idegen nyelv tanulását tervezed, ha  különleges, ritka nyelvek iránt érdeklődsz, ha fejleszteni szeretnéd a nyelvtudásodat vagy nyelvvizsgázni szeretnél, de tanácstalan vagy, hogy melyiket válaszd akkor menj el a Millenárisra a Nyelvparádéra.  Itt egyhelyben kaptok információt nyelvtanfolyamokról, nyelvvizsgákról, külföldi nyelvtanulási lehetőségekről, online nyelvtanulási lehetőségekről. A belépés díjtalan.

http://www.nyelvparade.com/

 

ASRAM Jóga és Meditációs Központ Nyílt Nap

Nem tudom, hogy jógázol-e Te Fiatal, de ha csak egy picit is érdekel annyira, hogy meglesnéd vagy kipróbálnád, akkor használd ki a lehetőséget és menj el ASRAM Jóga és Meditációs Központ Pesti helyszín a Nyílt napra ( 9-18.00)

 


Józsefvárosi Sör és Örömzene Fesztivál

Szeptember 12-14-ig koncertekkel és a kézműves sörkultúra találkozásával búcsúzik a nyártól a Palotanegyed Fesztivál. A Fesztivál zárórendezvényén, a Józsefvárosi Sör és Örömzene Fesztiválon, a Múzeumkertben többek között a Mystery Gang és Péterfy Bori, Ferenczi György és a Rackajam, a Téka, a Magonc és a Buborék együttes lépnek színpadra. A kocertek ingyenesek. A Nemzeti Múzeum vasárnap este fényfestéssel lepi meg a fesztiválvendégeket.

LINK: http://jozsefvaros.hu/hir/2052/Jozsefvarosi_Sor_es_Oromzene_Fesztival_/

Tovább


Reblog