Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Budapesten sokkal több a napsütés, mint Párizsban

Bruno Bourel Magyarországon élő francia fotóművész, a kilencvenes évek elejétől kezdve kisebb-nagyobb intenzitással foglalkoztatja Budapest. Harminc éve kezdte a fotózást, most ötvenes évei közepén jár. A fényképezőgép mindig nála van, de ha valamiért mégsem használja, akkor fejben dolgozik: „A mindennapi gyakorláshoz nem kell eszköz, mert az eszköz ott van a fejemben. A kotta is a fejemben van a zongorázáshoz, síelni is tudok fejben”.  Polaroid képekkel indult, aztán jöttek a fekete-fehér fotók és most újra dolgozik színesben is. Fényrajzok Budapest címmel csodás albumot adott ki a fővárosról, melyet Parti Nagy Lajos szövegei kísérnek, és aminek a negyedik kiadását fejezte be novemberben. A Duna közelében egy szép, régi pesti bérházban él magyar feleségével és gyerekeivel, itt beszélgettünk. Pár percre a zongorához is leült.

Fotók: Pályi ZsófiaBruno Bourel

Színes vagy fekete-fehér?
Ugyanaz, csak a színes képeket nehezebb megcsinálni, mert majdnem úgy kell dolgozni, mint egy festőknek. A színek nem annyira Európában vannak, sokkal inkább Ázsiában és Afrikában. Szerintem egyébként az a jó, ha előbb eldönti az ember, hogy van-e mondanivalója, és utána választja ki az ahhoz passzoló eszközt.

Ha egyetlen - legfeljebb kettő - momentumot kell említenie, amivel rabul ejtette Budapest, mit mondana?
Elösször is a gyermekeim születése. Aztán amikor '89 májusán megérkeztem Budapestre, egy hölgy - a Fotóművészek Szövetsége küldte értem - leszólított, hogy velem tartana az itteni tartózkodásom ideje alatt, én viszont azt mondtam hogy nem tudok úgy fotózni, hogy valaki a hátam mögött van, ezért adtam neki egy kis pénzt hogy hagyjon békén, és megismertem a korrupciót!

Még mindig tudja inspirálni a város?
Igen, még mindig, húsz év után is. A fő témám az emberi érzelmek, a fény és a mozgás; de lehet inspiráció egy fal is egy éppen ott folyó jelenettel.

Bruno Bourel

És ha elege van a nyüzsgésből?
Ha egyedül akarok lenni, akkor irány a Gellért hegy vagy a Feneketlen-tó, esetleg a Kertészeti Egyetem arborétuma.

Hogyan jutott eszébe, hogy budapesti képeslapokat adjon ki?
2002 körül kezdtem el kiadni a képeslapokat – régi, jogdíjas lépeket és sajátokat. Az Írók Boltjából havonta háromszáz darab elmegy, ami eleinte megdöbbentett. A parlamentes képemet szeretik leginkább a vásárlók, abból nagyjából már harmincezret eladtak.

Bruno Bourel

Remekül tud magyarul, ön az első interjúalanyunk ebben a sorozatban, akivel magyarul beszélgetünk. Sokat kellett vesződnie?
Tanárom nincs; a feleségemtől, a gyerekektől, a könyvekből, rádióból tanultam. A gyerekeimmel főleg franciául beszélek, de a 12 éves lányom észrevette, hogy mindent értek, ezért gyakran magyarul válaszol nekem. Az iskolában latint, görögöt és németet tanultam. Van, amikor kedvelem a magyar nyelvet, van, amikor nem. Néha finomnak tűnik, néha barbár – ezt leginkább akkor érzem, amikor egy komplikált konstrukcióval találkozom, mint amilyen a dupla birtokos eset.

Mit ültetne át Párizsból Budapestre?
Párizsból a sok múzeumot, amiben rengeteg a látnivaló és egy nagy festmény-gyűjteményt, ami Budapesten nincs.

És innen oda?
A Duna szélességét, a napról napra változó fényt - Budapesten sokkal több a napsütés, mint Párizsban -, és a mindennapi meglepetéseket: az utcai hangokat, az emberek szívességét.

Bruno Bourel

Mit változtatna meg Budapesten, ha a pénz nem lenne kérdés?
Kellene egy gyalogos összeköttetés a Gellért-hegy és a Budai vár között. A Lánchíd és a Szabadság híd közti szakaszra pedig jó lenne egy gyalogos híd.

Bruno Bourel weboldala

(Ide kattinntson, ha nem szeretne lemaradni posztjainkról!)

Tovább


A világ egyik legszebb városában éltem

Budapest az egyik legszebb város a világon, ha nem a legszebb, amit előbb-utóbb mindenkinek látnia kell. A huszonéves Juan Sebastian Giraldo jelentette ki ezt, aki Kolumbiában született, de nemrég négy évet töltött hazánkban. Egy kolumbiai-magyar srác hommage-zsa Budapesthez. Vendégposzt Péter Emesétől.


Sebastian magyar édesanyjával, Évával

Sebastian nem véletlenül keveredett ide. A hetvenes években egy Kertészeti Egyetemen nyert ösztöndíjból házasság, két gyermek és egy élethosszig tartó munka lett. Antonio Giraldo magával vitte Bogotába Makovej Évát; ők Sebastian és bátyja, Daniel szülei. A szülők magukkal vitték a bor szeretetét is, és azóta is borgasztronómiával foglalkoznak. A repertoár természetesen magyar borokat is tartalmaz.

Sebastian egyszer csak úgy döntött, hogy Budapestre költözik, ahol szakács lett, zenélt és spanyolnyelv-tanításból tartotta fenn magát. Jók voltak a magyar alapjai, de itt-tartózkodása alatt akcentusmenetesre csiszolta tudását. Négy év után tért vissza Kolumbiába, bátyja, Daniel továbbra is Budapesten él, elsősorban zenélésből próbálja fenntartani magát. Sebastian négy hónapja élt Magyarországon, amikor úgy döntött, felvételizik a vendéglátó-ipariba, ahol végig nagyon jól érezte magát: "Kedvesek az emberek, sokat segítették, amikor rászorultam. Életre szóló barátságokat kötöttem, és végül jó eredménnyel zártam az iskolát."

Sebastian Kolumbiában és Budapesten is nyitott szemmel járt, de volt, amin meglepődött. "A magyar emberek érdekesek. Rengeteg jó tulajdonságuk van, de van jó néhány, amely kifejezetten zavart ez alatt a négy év alatt. Talán azért, mert Kolumbiában tényleg kézzel foghatók az igazán nehéz élethelyzetek, de az emberek mindig keresik a lehetőségét, hogy ünnepelhessenek, vidámak legyenek, és nem mindig csak a rossz dolgokra koncentrálnak. Sok magyar ismerősöm pesszimista, mindig a rossz dolgokra gondol, és nem veszi észre, milyen sok jó veszi körbe, aminek örülhetne."

A kolumbiaiak habitusa is más: "Mi hangosan élünk, hangosan beszélünk, hangosan nevetünk, feltűnően ölelkezünk, és nagyon sok zenét hallgatunk. Nagyon barátságosak voltunk, de nem nagyon szerették a budapesti szomszédaim, amikor zenéltünk."

Tovább


"Nézzetek föl, magyarok!" - Isaac Carter filmes Budapestről

Videó a videósról: Isaac Carter kanadai, 23 éves és hat hónapja él Budapesten, ahová egy magyar lány miatt költözött. Azóta szinte megállás nélkül, őrületes elszántsággal - sőt, küldetéstudattal - filmezi a várost és lakóit. "Tragikus és dicsőséges" - ez volt az első benyomása Budapestről, melynek építészete lenyűgözi, ugyanakkor elszomorítja, hogy minden darabjaira hullik szét. De nem is spoilerezünk többet, a videóból minden kiderül.

(Az interjúban látható bevágások mind tőle származnak, teljes terjedelmükben itt láthatók.)

Isaac Carter

Korábbi interjúink Budapesten élő külföldiekkel: itt és itt.

(Ha pedig a jövőben nem akar lemaradni semmiről, ide érdemes klikkolnia!)

Tovább


"Londonban van honvágyam Budapest után"

Antikbecsüs, gombgyűjtő, színésznő, forgatókönyvíró, író. Sylvia Llewelyn édesapja walesi, édesanyja magyar, szülei a hatvanas években találkoztak Nagy-Britanniában. Családi neve az utolsó walesi király nevéből származik. Angliában született, de tíz éve Budapesten tölti legtöbb idejét. Az antikvitás és a gombok megszállottja, gyűjteményében a római bronz gombtól a modern „no bullshit” üzenetű punk-gombig sok minden előfordul, nem egyet közülük a PeCsában talált. Egész életében félénk volt, ezért nyolc évvel ezelőtt elvégezte a Merlin Színház kurzusát, hogy „képes legyek az antikvitásokról beszélni emberek előtt”. Ez olyan jól sikerült, hogy azóta színházi darabokban is játszik.

Fotók: Pályi Zsófia

Sylvia
Sylvia
Sylvia
Sylvia

SylviaSylvia könyve magyarul és angolul is megjelent, a benne lévő szinte valamennyi gomb életnagyságú
Sylvia
A bal oldalon egy gomb alakú szaggató
Sylvia
Sylvia
Sylvia
Sylvia
A No bullshit-gomb
Sylvia
A lakásból rálátni a Bazilikára

Mióta él itt és miért éppen Budapesten?
Tíz éve, de nem folyamatosan. Általában hat hetet töltök Budapesten, aztán hármat Londonban. Azért alakult így, mert három hetet elég Londonban dolgoznom, hogy aztán egy kis pénzzel a zsebemben visszatérjek. Szerencsére megmaradtak a londoni munkáim, az itteni életmódom anélkül nem lenne fenntartható. Az édesanyám miatt jöttem Budapestre, aki magyar. Édesapám halála után az anyám Miskolcon és Hajdúnánáson élt, én pedig Chelsea-ben. Mondtam neki, hogy mi lenne, ha mindketten Budapesten kezdenénk új életet. Budapest amúgy is az ő városa, a háború előtt és alatt is élt itt. A budai oldalt szereti, a barátnőivel együtt odavan érte, ezért budai sznobnak szoktam nevezni (nevet).

És ön? Miért éppen itt, az Arany János utca környékén él?
Mivel londoni vagyok, mindenképp a belvárosban akartam lakni. Tinédzser életmódot élek Budapesten. Nagy különbség számomra, hogy a brit kultúra nagyon a tévé körül forog, itt viszont sosem nézek tévét, de eljárok az Operába, melegebb estéken tudok kint ücsörögni, éjszakánként haza tudok sétálni, míg a brit időjárás nem teszi túl szociálissá az embert, kivéve persze, ha a meleg pubokban tölti az idejét. A környékemen leginkább a Bazilikát szeretem. Csodálatos az építészete és csodás, ahogy változik a fényben, szeretem hallgatni a harangjait és elképesztő szerencsés vagyok, hogy az ágyamból egyenesen rálátok.

Mik a kedvenc helyszínei a városban?
Teljesen odavagyok a bolhapiacokért. Eléggé elszomorodtam, amikor bezárt a Verseny utcai piac. Hétvégenként szeretek elmenni a PeCsába, és átsétálni a Városligeten. És a Dunát is szeretem és a Gozsdu Udvart, ahol rendszeresen árulom a gombjaimat, remélem, ezen a nyáron minden vasárnap ott tudok lenni.

Mit szeret leginkább a városban és az itt élő emberekben és mit a legkevésbé?
Szeretem a kultúrát és a rokonaimat, a szívemben magyar vagyok, ez teljesen biztos. Észrevettem, hogy különösen a félig magyarok felé vagyok nagyon fogékony, amit az is mutat, hogy az igazán jó barátaim félig magyarok. Az első dolog, ami nagyon tetszett, amikor megérkeztem, az a pedikűrös volt - mivel állandóan rohangálok, nagy szükségem van rá. A múzeumok is fantasztikusak itt. Túl sok magyart sajnos nem ismerek, mert egy jó ideig nem tudtam magyarul, ami most végre megváltozni látszik, már tudok kommunikálni.

És mi zavarja?
Ahogy az üzletekben a vásárlókkal bánnak. Ha valaki Angliában üzletet akar nyitni, úgy gondolkodik, hogy azt a gyerekei és a gyerekének a gyerekei is folytatják majd. Imádjuk azt hangoztatni, hogy mondjuk egy cég már 1820 óta fennáll. Régen Magyarország is híres volt a nagy múltú családi vállalkozásokról, de az emberek mostanában gyors pénzt akarnak, és emiatt sajnos az sem kizárt, hogy átverik a másikat. Velem is előfordult, hogy itt, a közelben az egyik bolt eladója át akart vágni, amivel csak azt érte el, hogy soha többé nem mentem oda vissza. A másik, amit nem szeretek, hogy amikor bemegyek az üzletbe, rám ugranak, miközben egy udvarias „segíthetek” bőven elég lenne. Régóta van egy üzletem Angliában – már tizennégy évesen bizniszeltem - és mi a régi idők kiszolgálási stílusában hiszünk, például, hogy „nyugodtan kérdezzen, ha segítségre van szüksége” vagy „ha tetszik önnek, mindent elmondhatok erről a termékről”. Szívesen tartanék egy ilyen tanfolyamot.

Ha a pénz nem lenne kérdés, mit változtatna meg Budapesten?
Nem igazán van ilyen, mert így szeretem, ahogy van, ezért is választottam otthonomul. Egy dolog viszont jó lenne, ha megváltozna: ha általánosan megnőne az emberek fizetése, mert tudom, hogy ez komoly gond.

Ha csak egyetlen kívánsága lenne, mit ültetne át Londonból Budapestre?
Elsőre a cheddar sajt ugrik be (nevet). Amúgy nem hiányzik különösebben semmi, legfeljebb olyan dolgok, mint a zöldségek vagy a valódi Hellmann’s majonéz. De ez inkább fordítva jelentkezik nálam: Londonban pár nap után már honvágyam szokott lenni. Az egyetlen dolog, amire vágyom még itt, hogy kicsit több magyar barátom legyen.

Sylvia weboldala: www.oldbuttonsshop.com

(Ha a jövőben nem akar lemaradni posztjainkról, ide érdemes klikkelni.)


Tovább


Tengerpartot Budapestnek!

Eredetileg újságíró és fotóriporter, illetve a Printa nevű concept store-kávézó-szitanyomó műhely egyik alapítója, de lefutotta a félmaratont is. Claudia Martins brazil, de fiával évek óta Budapesten él. Ő nyitja a Budapest külföldi szemmel-sorozatot.

Mióta élsz Budapesten és miért pont itt?
Nyáron lesz kilencedik éve és a szerelem hozott ide, ami nem tartott túl sokáig, de a város iránti szeretetem egészen biztos, hogy hosszabb lesz.

Milyen a környék, ahol élsz és hogy tetszik?
Két helyen töltöm a hétköznapjaimat, az egyik a Printa, itt a Rumbach Sebestyén utcában, a másik a Gellérthegy. Két évig kerestük a megfelelő helyet az üzletnek, kimondottan a 7. kerületben. A lakóhelyemért, a Gellérthegyért teljesen odavagyok, csodálatos a kilátás, plusz egyszerre van nagyon közel a belvároshoz, és rögtön ott van az erdő is, csodás fákkal. Nagyon szeretem mindkét világot; és pont jó, hogy a boltom itt van, ott meg lakom, és nem fordítva. A kettő közti utat igyekszem bringával megtenni.

A 7. kerületet azért szeretem, mert nagyon erős a történelme, és mostanában annyi minden lett itt: éjszakai szórakozóhelyek, alternatív bárok plusz egy csomó művész lakik a környékbeli gyönyörű épületekben.

Mik a kedvenc helyeid a városban?
Természetesen az üzletünk. De nagyon kedvelem például a Gerlóczy Kávéházat, pompás az ebédmenüjük és jó a haluk is, csak nem mindig van időm arra, hogy ott egyek. Sétálni a lakóhelyem közelében lévő kiserdőben szoktam a Gellért-hegyen, télen is. Amikor még új voltam a városban, sokszor buszoztam fel a Normafához és ott futottam. Mostanában inkább a Margitszigetre járok futni.

Mi az, amit leginkább kedvelsz Budapestben és az itt élő emberekben?
Rio de Janeiróval összehasonlítva tetszik, hogy sokkal üresebb, és szeretem ezt a szellősségét. Az emberek ugyanolyanok mindenütt, vannak köztük jobb és rosszabb arcok. Kiváló barátaim vannak itt, az egyik legjobb barátom például magyar.

Mi az, amit a legkevésbé kedvelsz Budapestben és az itt élő emberekben?
Az emberekről könnyebben meg tudom fogalmazni: néhánynak – természetesen nem mindenkinek – nagyon nyomasztó a humora. Például állok itt az üzletben, valaki elmegy az ablak előtt - és talán mert a világra mérges vagy másra -, beint valami kellemetlen dolgot. Ezt még mindig nem szoktam meg, mert abból indulok ki, hogy ha nem ismerek valakit - még ha szörnyű napom is volt -, nem vágom arcon.

Ha a pénz nem lenne kérdés, mit változtatnál meg Budapesten?
Jobban karban lehetne tartani a várost. Van jó néhány gyönyörű történelmi épület, amit nem hagynék lepusztulni, helyrehoznám őket. Ha meg tudnám állítani ezt a folyamatot, az már remek lenne. Elkerülném, hogy további épületek jussanak a 8. kerületi Futó utca és környékének sorsára, vagyis, hogy lebontsanak teljes városrészeket, amiknek a helyére egyformára szabott házakat húznak.

Ha egyetlen kívánságod lenne, mi lenne az, amit az eredeti otthonodból, Rióból átültetnél Budapestre?
A tengert, mert az nagyon hiányzik. Leginkább az úszás az óceánparton – amit azzal igyekszem pótolni, hogy gyakran járok a Rudasba. De ha az óceán nem is helyettesíthető, én már meg lennék elégedve az óceánból áramló friss, sós fuvallattal is.

Fotók: Hirling Bálint [origo]claudia

claudia

claudia

claudia

claudia

claudia

claudiaClaudia saját tervezésű táskája, amit több méter biztonsági övből készítettclaudiaS

claudia

claudia

Tovább


Reblog