Tudja, hol vannak József Attila-szobrok Budapesten?

A legismertebb szobor Marton László a Dunánál című alkotása. Az 1980-ban a Kossuth téren felállított szobrot a tér átalakításakor eltávolították, majd 2012-ben a Duna-parton kapott helyet a Parlament oldalában. 

József Attila Költészet napja köztéri szobor szobrok
Foto: nemzetfotere.hu
József Attila Költészet napja köztéri szobor szobrok
fotó: Wachsler tamás Flickr

Varga Imre Margit-szigeti József Attila-szobra viszont többször is eltűnt már helyéről. Az 1974-ben készített szobrot, először 1977-ben lopták el, majd 11 évbe telt, mire pótolták. Kilenc évvel később a szobrot ismét ellopták. 2014-ben pedig vandalizmus áldozata lett, miközben más szobrokat elloptak. A szobor a rongálást követően a BTM Budapest Galériába került, hogy felújítsák.

József Attila Költészet napja köztéri szobor szobrok
Fotó: jelesnapok.oszk.hu
József Attila Költészet napja köztéri szobor szobrok
foto: kozterkep.hu (2014)

A város harmadik József Attila-szobrát 2006-ban állították fel a Liszt Ferenc téren. A költő az 1895-ben megnyílt Japán kávéház rendszeres látogatója volt, ahol kiterjedt társasági életet élt. Így ír József Attila a kávézó tulajdonosáról: „Kraszner Menyhértnek, aki Pestre Japánt varázsolt, nem akarok sokat mondani, de majdnem olyan kávés ő, amilyen költő én vagyok.” Ebben a kávézóban kezdte el papírra vetni „1936. május 22. péntek, 12 előtt 8 perccel” a Szabad ötletek jegyzékét. A költő születésének 100. évfordulója alkalmából Gyurcsek Ferenc készíthette el József Attila félalakos portréját, ami csendesen megbújik a tér árnyas fái alatt. 

József Attila Költészet napja köztéri szobor szobrok
fotó: panoramio.com

 A negyedik József Attila szobor a XIII. kerületi József Attila téren található. A szobor Beck András 1952-ben készült alkotása. 

József Attila Költészet napja köztéri szobor szobrok
Foto: Pál Tamás

A nem rangsor szerinti felsorolásban ötödik szobor a XX. kerületi Pesterzsébeti József Attila Általános Iskola előtt áll. A szobrot Oláh Gyula készítette a költő születésének 100. évfordulójára. 

József Attila Költészet napja köztéri szobor szobrok
A József attila szobor felújítás után
(2005., József Attila Általános Iskola)

Tovább


Szent Flórián és a biztosítókötelek

Biztos, ami biztos, egy hevenyészett biztosítókötéllel duplázták meg a Szent Flórián-szobor védelmét a buddhista központ épületén, a Rózsák terén és a Huszár utca sarkán található egykori Dreher-serházon.

műemlékvédelem kulturális örökségvédelem Szt. Flórián Buddhista központ szobor

2012-ben a buddhista központnak még nagyszabású tervei voltak az épület felújítását illetően, és azóta látszik is némi haladás az épület külső részén, nagy előrelépések viszont nem. 

műemlékvédelem kulturális örökségvédelem Szt. Flórián Buddhista központ szobor

Szent Flórián szobrára így ők ugyanolyan sajátosan vigyáznak, mint ahogy ezt az országos kulturális örökség védelméért felelős hivatal, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ is teszi. Maradnak a műemlékekért is felelős biztosítókötelek.

Tovább


Mit keres egy biciklista, egy bőgős meg egy zongorista a zöldségboltban?

Kedvelem a nem összeillő dolgok párosítását, amelyekről aztán kiderül, hogy mégis jól megvannak együtt.

Valami ilyen dolog történik most a Lumen zöldségesben, ugyanis a gyümölcsök és a zöldségek mellett Kovács Ágota drótszobrai fakasztják mosolyra a vásárlókat. 

A Lumen zöldséges, ha nem is hungarikum, de valóságos unikum a zöldségboltok között. Az immáron három éve működő zöldségüzlet eleve nem annak hívja magát, ami, hanem közösségi szolgáltatónak. Ez nagyon egyszerűen azt jelenti, hogy lehetőséget nyújt – az üzlet méreteihez és lehetőségeihez illeszkedő – kulturális projektek megvalósítására. Volt már itt könyvbemutató, egzotikus ételkóstolás, ázsiai gőzbucifesztivál, Collective Plant vásár, volt fiatal kurátorok beszélgetőhelye  és a Hosszúlépés állomáshelye is, a Heti betevő gyűjtőhelye, továbbá szerveztek sárgabarack-árusítást közvetlen termelőktől.

A Lumenről elmondható, hogy az erzsébetvárosi lokális élet aktív szereplője és zöldség-gyümölcs kiszolgálója, ahol közben Marmorstein kenyeret és YouTyúk tojást is kapni.

A Lumen Zöldség és Közösségi Szolgáltató most Kovács Ágota drótfirkáit avagy drótszobrait társítja a zöldségekkel, gyümölcsökkel. A pécsi alkotóművész közel hét éve vált a drótok rabjává. New Yorkban találkozott Alexander Calder minden fennköltséget nélkülöző, szellemes, sőt vicces drótfiguráival, amik annyira magukkal ragadták, hogy itthon ő is drótot és fogót fogott, és azóta is drótokkal firkál a térben.

Drótfigurái – a biciklista, a nagybőgős, az úszó vagy a zongorista – mind szabadon, könnyedén élnek a térben, és keltenek jókedvet a banánok, almák és mindenféle zöldségek felett.

Tovább


Majdnem kész a Széll Kálmán téri Sellő szobor új helye

Volt a Széll Kálmán téren egy szobor, amiről nem igazán lehetett járókelőként kitalálni, hogy miről is szól. A Sellő kútként ismert (leginkább egy őskori tüskéshátúra emlékeztető) tüskés hagymagerezdekből álló alkotás három részre vágott fodrozódó hullámot szimbolizál. A hullámok tetején, két gömbön álldogál a vörösrézből készült sellő.

Az idén 35 éves, 6,5 méter magas szobrot az egykori tér közepén épített szökőkútra helyezték. 

Makrisz Agamemnon

A szökőkutat Tokár György tervei alapján macskakőből építették, a szobrot pedig a Makrisz Agamemnon és Makrisz Zizi házaspár készítette. Agamemnon készítette a sellőszobrot, Zizi, a neje pedig a szökőkút nyolc korongjából hármon a mozaikábrázolást..A képeken a virágok és növények a tenger élőlényeit szimbolizálják.

Makrisz Zizi egy másik alkotása: Tündérmese az erdőről

A görög származású művész ösztöndíjasként élt Párizsban, majd baloldali aktivistaként 1950-ben a Béke Világtanácsban görögországi képviselőnek választották, válaszul Franciaország kiutasította az akkor már emigránsnak számító művészt. A görög szobrászt a magyarországi kommunista hatalom tárt karokkal fogadta. Számos megbízást, díjat és pozíciót kapott. 1957 nyaráig, közel másfél éven keresztül képzőművészeti kormánybiztos is volt. Aktív szereplője volt a művészeti életnek, és kiállításszervezőként is elismerték, feleségével a Százados úti művésztelepen dolgoztak. A szobrász művészeti formanyelvének jellegzetességei a klasszikus görög tradíció és a kubizmus jegyei a Sellő szobron is láthatók. Művei közé tartozik a győri pályaudvar díszítőplasztikája, a pécsi Niké vagy az Úszók szobrok Kecskeméten. 

Az eddig a Széll Kálmán tér közepén álló kutat új helyen, a Krisztina körút mentén építik fel, alapjai mára már jól kirajzolódnak, várhatóan hamarosan újra találkozhatunk a Sellő szoborral.

Tovább


Boncasztalokból állítottak szobrokat a kórházban 

Döntse el mindenki maga, hogy milyen érzés szembesülni a boncasztalokba vésett, halottak arcát ábrázoló „szobrokkal” egy kórház parkjában.

A bizarr gondolat a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főigazgatójának, dr. Bodnár Attilának és a kórház egyik patológusának fejéből pattant ki.

Ⓒ 2009 will pattison

A patológia felújítása során az építési törmelék közé kerültek volna a közel 40-50 millió éves tardosi „magyar márványból”, mészkőből készült tömbök. Így viszont egy újszerű, szokatlan áthelyezéssel és transzformációval új jelentést kapnak és közvetítenek a boncasztalok.

Bár a köveket át lehetett volna helyezni megmunkálás nélküli is, és akkor talán a hallottak kőbe vésett arcai nem hatnak olyan megrázóan a kórház udvarában.

A sokat és sokak által „látott” asztalokat Kontúr András alakította át szobrokká, így állítva emléket az elhunytaknak. Az alkotások az életet szimbolizáló négy állomást, az élet megfogalmazódásának kapuját, a születést, az idő múlását és a testből eltávozó lelket ábrázolják.

Fotó: MTI

Tovább


Már megint egy gigantikus szobor a Széchenyi István téren

Újabb fájdalomtól vagy keserűségtől eltorzult arcú Hervé Loránth Ervin-szobrot építettek a Széchenyi téren. A Budapest Essentials fesztiválhoz kapcsolódóan felállított szobor augusztusig marad a helyszínen. 

Hervé tavaly októberben a Gresham-palota előtt felállított, Feltépve című alkotása a MY Modern Metropolis magazin „a 12 legjobb streetartalkotás” listáján megkapta az év első helyezettje díjat.

Tovább


Fura egyesek a Dohány utcai zsinagóga előtt és egy új szerelemlakat-lerakó

Szembetűnőbb 1%-os reklámkampánnyal sem találkoztam még, mint a Mazsihiszé. Mindenesetre a kampánnyal együtt járt, hogy a szervezet a zsinagóga elé több darab 1-es installációt állított ki.


Az egyesekre egy-egy híres zsidó származású ember arcképét tették ki, akikről némi alapinformációt is olvashatunk. Így elevenedik meg a térben Pulitzer József, Komor Marcell, Szerb Antal, Rejtő Jenő, Richter Gedeon, Weisz Manfréd, Vázsonyi Vilmos, Harry Houdini, Petschauer Attila és Radnóti Miklós is.

Az egyeseken túl Budapest újabb (legalábbis így gondolom, mert alig van még rajta lakat) szerelemlakat-lerakóval/-tárolóval gazdagodott.
A célnak megfelelő, igényesen kivitelezett alkotással szerintem csak az a baj, hogy kb. 2 hónap alatt tele lesz az erre tévelygő sok szerelmes lakatjától.

A lakatgyűjtő tetején egy bilincsbe vert kis szobor utal a szerelmesek bilincsbe vert állapotára. (Talán arra.)

Tovább


Íme, a Schwajda-szobor!

Április 29-én délelőtt 11.30-kor avatják Schwajda György szobrát a Nemzeti Színház főbejárata előtti parkban. A Lágymányosi híd tövében épült, 2002-ben átadott, új Nemzeti Színház első igazgatójáról Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész mintázott szobrot, akinek legfontosabb művei közé sorolható a pécsi Liszt Ferenc- és a makói Bartók Béla-szobor, valamint a Szoborparkban található Kun Béla-emlékmű.

A szoboravatón beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház jelenlegi igazgatója. 

Schwajda György drámaíró, rendező, igazgató 1999-ben lett a mai Nemzeti Színház kormánybiztosa. Schwajda pályáztatás nélkül bízta meg Siklós Máriát a Nemzeti Színház épületének tervezésével, ami nagy felháborodást keltett mind szakmai, mind politikai körökben. A színházat a Szikora János rendezte Az ember tragédiája című előadással nyitották meg. A darabban Évát a nemrég elhunyt Papp Vera, Ádámot Szarvas János, Lucifert pedig Alföldi Róbert alakította. 

Schwajda nem vett részt az eseményen, mert határozott kérése ellenére a köztévé levetítette az előadást.   

Tovább


Legószobrok a Margitszigeten

A Young & Rubicam Budapest, a LEGO Store Budapest és a KOCKAműhely legóból elkészítette a margitszigeti Művészsétány Izsó Miklós- és Beck Ödön Fülöp-mellszobrait.

A két szobor még 2011 decemberében tűnt el, és azóta sem került semmi a helyükre. A legószobrokkal kiegészített sétány így ismét egy komplex szoborsétánnyá vált. Az alkotásokat több mint egy hónapig készítették az alkotók.

Izsó Miklós szobrához csak felvételek álltak rendelkezésre, ezért élő modell is segítette az alkotók munkáját.  A KOCKAműhely 3D-s programmal tervezte újra mindkét szobrot. A legóalkotások együttesen több mint 7000 darab szürke, 2 x 4-es alap- és laposkockából állnak. A kockákat a kültéri felhasználás miatt speciális anyaggal ragasztották össze, és a szobrok belül üregesek.

Tovább


Hervé Loránth Ervin szobra lett az év legjobb ‪‎streetart alkotása

A MY Modern Metropolis magazin idén is összeállította a 12 legjobb streetart alkotás listáját. Az 2014-es év első helyezettje Hervé Loránth Ervin földből kimászó, gigantikus nagyságú "Feltépve" című alkotása lett.

Hervé Loránth Ervin szobrát, mint ahogy azt már egy korábbi posztban megírtuk, október közepén láthattuk felállítva a Gresham-palota előtt, a Széchenyi téren, az őszi CAFe Budapest keretében.

A verseny második helyezettje Jason deCaires Taylor "Ocean Atlas"-a, a világ legnagyobb víz alatti szobra lett. 

 
A harmadik díjat Ben Young "Ocean Waves" című szobra kapta.

Ocean Atlas és Ocean Waves fotók forrása: My Modern Metropolis

Tovább

«
12

Reblog