Egy régebbi posztban összegyűjtöttem azt a néhány parkot, arborétumot, amely a forgalmas nagyváros ellensúlyozásaként, rekreációra alkalmas, zöld felületként jelenik meg Budapest térképén.
Úgy néz ki, hogy ebből a néhány értékes zöldterületből az egyiket, a Budai Arborétumot a kormány eladja, és megfosztja a lakosságot a város egyik legszebb arborétumától.
A Budai Arborétum története az 1853-ban, dr. Entz Ferenc, a szabadságharc orvosa által alapított Haszonkertészeket Képző Gyakorlati Tanintézet alapításával kezdődött. Az oktatási intézmény 1876-ban költözött fel a Gellért-hegy déli lejtőjére. A tanintézet első oktatási épülete, a Ménesi út feletti, mai E épület volt, amely egykoron présházként működött.
Ez után épült meg az eklektikus stílusban épült igazgatósági, mai F épület. Az épület körül alakították ki a mainál kisebb, Alsó- és Felsőkertből álló arborétumot.
A Felsőkert telepítését 1893-94 telén kezdték meg. Tervezője és első vezetője a német származású kertész-dendrológus, Räde Károly volt. Ebben az időszakban 1000-féle fát és cserjét, valamint 90 évelő fajt telepítettek az akkor már Magyar Királyi Kertészeti Tanintézetet 3 hektárnyi területére. Az akkor telepített növényekből még ma is él néhány, közel 120 esztendős tölgy-, dió-, platánfa és páfrányfenyő. A tájképi jellegű kialakítás, a rendszertani hovatartozás szerinti csoportosítás a kert bemutató jellegének megfelelően az oktatást is szolgálta.
Az 1920-as évek végén újabb 3/4 hektárral bővült az arborétum. Az új rész építészeti és kerttervezője dr. Rerrich Béla, a kivitelező Magyar Gyula, a Tanintézet dendrológusa volt. Az arborétum növényanyag-állománya ebben az időszakban 1370 fa- és cserjefajjal gazdagodott.
A telepített növények közül sokak számára nem volt megfelelő az itteni ökológiai környezet, és a II. világháború is nagy pusztítást okozott a növénykertben. Egyes fákon még most is láthatunk golyónyomokat. 1950-re már csak 800 taxon, egyazon kategóriába sorolt és közös gyűjtőnévvel ellátott növények csoportja maradt az arborétumban.
A háború után dr. Nádasy Mihály vezetésével elkezdték az arborétum megújítását. Pótolták, és fokozatosan újakkal cserélték le az elpusztult vagy túl idős, sérült növényeket. 1963-ban új öntözőberendezést építettek, így igényesebb növények behozatalára is lett lehetőség. Megújult a sziklakert, így az évelő dísznövények száma is gyarapodott.
A 70-es évek elején a sportpályák építésével a Felsőkert területe csökkent, de később visszaállították dendrológiai gyűjteménnyé.
Az Alsókert eredetileg a tanintézet kertészeti telepe volt, üvegházakkal és szabadföldi haszonnövények ültetvényeivel. A II. világháború után, az egyetemi épületek számának növekedésével fokozatosan alakult át arborétummá.
Az arborétumot 1974-től dr. Schmidt Gábor vezette. A Schmidt korszakban a kert 1,5 hektárral, a fás szárú növények 1100 taxonnal bővültek. A Felsőkertben 100 nárcisz- és 100 tulipánfajtát magába foglaló hagymásgyűjteményt hoztak létre. 1994-ben épült meg a trópusi-szubtrópusi gyűjtemények üvegháza, 1997-ben pedig a kerti tó. Schmidt átlépett a tájrendszerű és növényrendszertani szemléletű növénytelepítéstől, és az esztétikusabb, parkszerű elrendezés elvét követte.
Ma az arborétum 1960-féle díszfája, díszcserjéje, 240 fajta hagymás-gumós virága és mintegy 300-féle egyéb évelő dísznövénye közé vonulhatunk el néhány óra fű-fa-virág közelségért egy nem utolsósorban madárbarát kertbe, ahol most még sétálhatunk a legszebb lombú és termésű fák, cserjék és évelők, a különleges formájú és idős fák és cserjék és az évelő dísznövények között a tanösvényeken. Ki tudja, meddig?!
Fotók: Szerkesztő