Kis kávézók, kis kocsmák, kis kiállítások, ami jó nekünk. A kultúrát és művészetet kedvelők számára is igen szerethető jelenség a kiállító művészek, a kocsmák és vendéglátóhelyek azon találkozása, amikor a művészek munkái a vendéglátós helyiség kiállítási tárgyaivá válnak. 
A vendéglátóhelyekre kihelyezett képek, tárgyak ebben a formában a galériákban bemutatottaknál intimebb és közelebbi helyzetbe kerülnek. (Arról nem is beszélve, hogy hova juthat egy alkotás, amikor a kliens-nézelődő egyre ittasabb állapotba jut.)
Az alkotók és kocsmahelyiségek egymásra találása a legtöbb esetben a már régebben kialakult „baráti” kapcsolatra épül. Az alkotó többnyire rendszeres látogatója az adott kocsmának vagy épp egy törzsvendég protezsáltja. De vannak, olyan kocsmák is, ahol külön kolléga foglalkozik a kiállítások szervezésével (is).

A Nagydiófa utcai Massolit kávézó intim kistermében (az egész Massolit egy nagy intimitás) a dadaista, paradicsomszószt szívesen falra kenő Berei Zoltán kiállítása látható, aki paradicsomszósz és tejes zacskó mellett még a Farkas Bercit is idehozza nekünk pár napra. 

A kiállítás a kenézlői dadaista művész gesztusa a bulinegyed Bermuda-háromszögének lakói és átutazó rétege számára. 

A Bodrogközből származó alkotó művészete helyrajzi választás. A Bodrogköz 1950-ig a dadai felső járás közigazgatási egység része volt. Berei Zoltánék – Pásztor Attilával és a Pallagi Miklóssal – a mai napig gyűjtik és feldolgozzák a Bodrog-zug fotóarchívumát, vizuális töredékeit képzőművészeti és mozgóképi alkotásokban. A kenézlői tárgyi emlékezet és a kortárs művészet mixelt elegye még pár napig látható a Massolit könyvesbolt és kávézóban.

Szintén a bulinegyedben, a Kőleves étteremben kapott helyett Schnedarek Réka Lélekképek című kiállítása.

Réka utóbbi időszakának munkáiból, elsősorban akvarelljeiből válogatott a vendéglőbe. Ezeket az alkotásokat a művész előző figurális, látványelvű munkáival szemben az erős színvilágba helyezett, nonfiguratívabb, intuitívabb lélekfestészet jellemzi.

A kocsma art (KocsmArt) évek óta meghatározó képviselője Berki Ági kurátor, aki rendszeresen kiállításokat rendez a budai Libella kocsmába.

Most épp Orosz Ricsi kocsmajátékait karolta fel és vitte magával a Villányi borozóból. Orosz Ricsi régóta készíti összegründolt, lomtalanított és egyéb tárgyakból a jobbnál jobb kocsmajátékokat, amelyeket ki is lehet próbálni. A változatos játékok között találunk építést lezáró deszkákból készített gördeszkát, papír és kartonmaradékból készített malomjátékot és játékos szeszes üvegeket. Orosz Ricsi egyébként annak örül a legjobban, ha vendégek használják a tárgyait. Június 25-ig még van lehetőség kipróbálni őket.

Az „intézményesített” kutyabarátság valami olyasmit jelenthet, hogy a kutya és gazdája együtt tölthetik az időt, akár munkahelyen, akár szórakozóhelyen. 

Igazándiból kutyabarát intézménnyé válni nem jelent nagy beruházást, csupán annyit, hogy szeretni kell a kutyákat.

Az egyre kutyabarátabb Budapesten 106 kutyabarát vendéglátóegység, több munkahely és egy múzeum is van.  

A 106 kutyabarát vendéglátóegységből a Vigyél haza kutyakereső civil szervezetnek köszönhetően 17 olyan hely van, ahol elveszett kutyákat chipleolvasókkal segíthetünk gazdájukhoz eljuttatni. Ilyen chipleolvasós, kutyabarát helyek a belvárosban az összes Costa Coffee, a Farger kávézó a Szabadság térnél, a California Coffee a Lisz Ferenc térnél vagy a Manga Cowboly a Ráday utcában.

A belvárosban a jól ismert kocsmák, szórakozóhelyek többsége kutyabarát, ilyen többek között a Kalicka presszó, a Pivo end Bar, Pántlika bisztró, Téli kertem és a Castro is.

A város egyetlen ebbarát múzeuma az Óbudai múzeum, 2014-ben megkapta az Év kutyabarát helye címet, igaz, munkahely kategóriában. Talán az is leképzelhető, hogy idővel a múzeumok és a kiállítóhelyek a kutyabarát múzeum címért fognak versengeni. Az óbudai múzeum sem a csillagos eget hozta le a kutyáknak és a gazdájuknak, hanem lehetővé tették azt, hogy a látogató a kutyájával együtt tekinthesse meg a kiállításaikat, és friss vízzel várják az ebeket, és nyilván vállalják a kutyák által okozott esetleges többlettakarítást.

Az országban már találhatók kutyabarát szálláshelyek, Budapesten egyelőre 1 db jelzett ebbarát szállást találtam.  

A munkatársukra figyelő munkáltatók is lehetővé teszik már azt, hogy a kutya és gazdája együtt töltse el az időt az irodában, a munkahelyen.

A kutyabarát munkahelyek sokszínű palettáján található a Rátkay Ügyvédi Iroda, a Kőbányai Széchenyi István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, ahol két utcáról betévedt kutya talált gazdára az iskola tanáraiban és diákjaiban, a Booker webes könyváruházban rágcsálnivalóval várják a kutyusokat, a Bee Mediánál szinte munkatárs a kutya.

A kutyabarát strandolás több problémát is felvet, így hivatalosan nincsenek kutyabarát strandok, hanem kutyás fürdőzési lehetőségek vannak, avagy ha a kutya és a gazdája együtt szeretne fürdeni, akkor olyan helyet kell találni, ahol nincs külön megtiltva az állatok fürdetése.

Most már csak az a kérdés, mi lesz a macskákkal, a madarakkal és a hüllőkkel?

Van Budapesten egy erősen bevándorló hangulatú hobbizenekar, akik szombaton este a Lámpásban a bulinegyed egy régebbi bárjában-pubjában-kocsmájában lépnek fel. A zenekar 2008 nyarán született, valami olyasmi okból, hogy az otthonukat elhagyó erdélyi színészek zenében elevenítsék fel gyermekkoruk pocsék ízű Eugenia (ejts: Eudzsénia) keksz zamatát. A dauerszerízű, rózsaszín töltelékkel kent avas porlóst a rég elfeledett, akkoriban „cikinek” tartott dallamokkal írja körbe a formáció: manele-sanzon-punk-latinsiratós etűdök hangulatával. A két énekesnő ’színészlyányok’ előadásmódjukkal biztosítják a dallamok antidramatikusságát és a népdalok siratóspunkosítását. A zenekar tagjai Miklusicsak Alíz (ének), Fazakas Júlia (ének), Dimitri Rekun (szaxofon), Robert Dakowicz (harmonika), Beöthy Árpád (dob), Szemző Dávid (basszusgitár), Varga Péter (mandolin) és az örökös special guest, Katona Laci.

A „románobalkánikósírvavigadóspunk”-ot játszó zenekar egyik alapítójával, Miklusicsak Alízzal beszélgettünk.

Az idén ünnepeltétek az együttes 5. születésnapját, mesélj valamit a majdnem iskoláskorú zenekar megalakulásáról!

Amikor a zenekar megalapításán gondolkodtam, olyan gondolatok és hangulatok keveredtek bennem, amelyek erősen kötődtek a romániai származásomhoz. Egyrészt például a gyerekkoromban többnyire a strandon hallott, akkor rossz muzsikának gondolt és elutasított román dalokhoz. Gyerekkoromban, amikor román dalokat kezdtek el játszani a tévében, akkor nekem a tévét illett kikapcsolni, vagy átkapcsolni a magyar csatornára. Magyarként Romániában ezeket a dalokat - bármennyire is voltak elismert román zeneszerzők, és már világhírű volt a Ciocarlie című dal - el kellett utasítanom, ugyanez vonatkozott a román írók, költők műveire is. Szóval ezeket én Romániában nem értékeltem, mert nem gondoltam, hogy ezek jók lehetnek, mert ez volt benne a neveltetésemben. De ilyen volt az együttes névadója, az Eugénia keksz is, az egy bűnrossz keksz volt - ami ma már persze EU-kompatibilis - a 70-80-as évek szinte egyetlen édessége volt. Ugyanakkor, amikor már itt éltem Budapesten 6-7 éve, akkor nagyon jó érzéssel töltött el, amikor meghallottam ezeket a régi román dalokat, vagy az is jólesett, ha románra válthattam beszélgetés közben. Tehát volt ez a nosztalgikus élmény. És amikor megszületett a fejemben a zenekar létrehozásának ötlete, akkor ez volt az egyik fő érzelmi forrásom. Az volt a célom, hogy egy olyan zenekart hozzak létre, ahol ezt a többletet valamilyen formában kifejezhetem. Ami abból fakad, hogy máshol születtem, és az ebből merített és kapott pluszenergiát, érzelmi többletet vagy másságot szerettem volna megjeleníteni egy közlésformában.

Miklusicsák Alíz - Fotó: Álmosd Phaedra

Ehhez az ötlethez kellett találnom magam mellé egy jó partnereket. Biztosan éreztem, hogy szeretném, ha a zenekarban többen énekelnénk, és azt, hogy olyan lányt szeretnék magam mellé, aki azonnal érzi, hogy miről beszélek, mit is szeretnék megeleveníteni. Fazakas Juli nagyon tehetséges színésznő, és komoly zenei múltja van, ő Udvarhelyen született, és a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen végzett. A vele való találkozásom sorsszerű volt és elkerülhetetlen, sokat tanulok tőle, nem csak zeneileg. Őt megtalálva már minden ment magától, összerántottuk pikk-pakk a zenekar hangszeres szekcióját, és 2009-ben a Fringe fesztiválon léptünk fel először, ahol nyertünk is.  A zenészekkel nagy összhangban építgettük ennek az egyébként bulihangulaton alapuló formáció „karrierjét”, ami egyre jobban bevándorlószagúvá kezdett válni. Juli, Katona Laci és én romániai magyarokként hoztuk alapnak a román és magyar popdalok és folklór ízeit, Robert a lengyel hangzást és nem utolsósorban ő lett a zenei vezetőnk is. Peti Bostonból érkezett a mandolinjával, és a bostoni ír punk zenét hozza be a muzsikánkba. De bárki, aki eddig játszott a zenekarban, akár az egykori francia szaxofonos (Vali), mindenki hozzáteszi a muzsikánkhoz a maga, „hazai”, népi, akár vallási látásmódját. Természetesen a zenekar fontos emberei a magyar földön született tagok is, Szemző Dávid és Beöthy Árpád, ők mindig jó ízléssel és kritikával hallgatják az általunk hozott - néha érzelmileg túlfűtött - dallamokat. Ezért is fontos, hogy ezek újrahasznosított dalok, a régi populáris muzsikába tesszük bele a mai hangulatunkat, a mai gondolkodásunkat, a mai ízlésvilágunkat. 

Mi a helyzet a repertoárral? Milyen gyakran születnek új dalok?

Hát, ez nem így működik, vagyis van valami spontaneitás az egészben… például most jött a zenekarba a kijevi Dimitri, és eldöntöttük, hogy februárra minden dalunkat lecseréljük. Ő is egy új színt hoz, most szeretnénk az ő kultúráját is bevonni és megérezni, irtó izgalmas jelenség, orosz és ukrán szülők gyermekeként jött ide. Mivel ez egy hobbi- és bulizenekar, ami azt jelenti, hogy mindenki dolgozik valahol, senkinek sem ez az egyetlen és fő dolog az életében, így a tervezett, programozott repertoárbővítés az nem jellemző… ezért nincsen szervezett PR-unk, hanem valahogy Juli és én próbáljuk organikusan szervezni a zenekar működését, fellépéseit satöbbi… Egyelőre ez a praktikusabb megoldás. 

Ki ismer benneteket?

Nyilván abból fakadóan, hogy sok külföldi tagja van a zenekarnak, akik különböző külföldi csoportokhoz tagozódtak be Budapesten, sok külföldi jár a koncertjeinkre. 

Szóval nincs PR-otok?

Nincs. Valahogy szép csendben lettünk 5 évesek, nem plakátozunk, nem hirdetjük magunkat, de azért próbálunk beépülni a zenei, bulizós közéletbe… Nagy barátunk lett a közösségi média és a „rikkancs” típusú barátaink, akik verbuválják a közönséget. Általában, akik egyszer eljönnek a koncertjeinkre, azok hoznak embereket. Többnyire pici helyeken lépünk fel, ezért közel kerülünk a közönséghez.

Az Eugenia keksz létezik még?

Igen, létezik, bár a románok nagyon okosan azt csinálták, hogy a keksz csomagolásának a grafikáját és a keksz receptjét nem adták el ugyanannak a cégnek. Így most az eredeti kekszet új csomagolásban, az új kekszet pedig eredeti grafikával tudod megvenni. Ha veszel ilyet is meg olyat is akkor a kettőből lesz egy eredeti. 

Kedvenc dalod?

Nem feltétlenül az én dalom a kedvencem. Sok olyan dal van, amit nem én énekelek a koncerten, hanem a többiek, és azokat nagyon szeretem. Például a hetvenes években íródott Szamuráj című dalt, azt nagyon szeretem. A dal arról szól, hogy „főszereplő” a filmben látta a szerelmét. A román folklórral átitatott jó humorú, nagyon teátrális dalból, mi egy jó skaalapú muzsikát gyártottunk. 

Milyen korosztályú a közönségetek? 

Nem feltétlen korosztályfüggő a zenekar közönsége. Többnyire szeretik a fiatalok. Általában vagy szereti valaki ezt a hangulatot, vagy nem. Érdekesség talán az is, hogy megjelennek a koncertjeinken az idős emberek, pont a felhasznált dalok miatt nyújtunk számukra valami retró érzést… Tudod, picit olyan, mintha kimennél Belgiumba, és ott Túró Rudi zenekarként Zalatnay-feldolgozásokat játszanál.

Fesztiválok, külföld…? 

Voltunk Romániában, ami érdekes. Romániában románul énekelni magyarként, olyan magyarként, aki kitelepült Romániából, és azon belül Erdélyből… ez egy igen érdekes helyzetet teremt. Én mint magyar megyek oda, és zenekarunk kedve szerint átdolgozott román slágert énekelek mint magyar, ráadásul jó nagy adag teatralitással adjuk elő a számot. Ezt a román úgy érezheti, hogy kicikizzük, míg a magyar meg többnyire még mindig elutasítja ezt az érzést.

Bátorság kell ehhez? 

Igen, nem lehet tudni, mire számíthatunk.

Akkor Romániában mi a megoldás?

A megoldás az, hogy ha hazamegyünk, akkor kevesebb román dalt játszunk. A repertoárunkban sok a szerb, orosz, lengyel dal, ezekhez mindkét közönségnek (Romániában) más a viszonyulásuk, ezek már cool számok, és ebben a közegben már az átdolgozott román dal is elfogadhatóbbá válik. 

Vannak-e magánmeghívásaitok?

Igen, vannak. A legutóbbi kedvencünk volt például a tokaji Barta pincészet meghívása egy borfesztiválra, ahol rá kellett döbbennünk, hogy a 2 és fél órás repertoár sem elegendő már egy ilyen partira.

Játszottatok már máskor is a Lámpásban?

Igen, többször is, szeretünk ott játszani, nagyon jó emberek vezetik, és nagyon jó közönsége van. 

A Lámpás kocsma

A 9 éve működő Lámpás a bulinegyed egyik oszlopos kocsmájaként működik. A krakkói pincekocsmák hangulatát idéző bulihelyszín a Dob utcában, a Spinóza és a Lokál szomszédságában található. A széles zenei repertoárt kínáló kocsma heti 5 alkalommal nyújt lehetőséget különböző zenei formációk megismerésére. A zenei kínálatban a kocsma előző tulajdonosa által kiépített dzsesszes zenei világtól a ska hangulatú együttesekig sokféle zenekarral találkozhatunk itt. A leginkább egyetemisták és harmincasok által kedvelt kocsmában szívesen vegyülnek idősebbek, például egy blues- vagy egy dzsesszkoncerten.

Véner Orsi, a Lámpás szervezője elmondta, hogy az Eugénia Formációval való találkozásuk leginkább személyes okokra vezethető vissza. Ő mint egykori nagy Krétakör-rajongó, a társulat megszűnése után kereste az eltűnt krétakörös kapcsolódási pontokat. Így jutott el Katona Lacihoz, aki mint volt krétakörös ajánlotta neki új formációját, az Eugéniát. Ennek az ismeretségnek köszönhetően hívták meg a zenekart a Lámpásba, és mivel az együttesnek hatalmas sikere volt, ezt azóta már többször is megismételték. Orsi kiemelte azt is, hogy az Eugénia koncertjei azon kívül, hogy durván telt házasak, rengeteg külföldit vonzanak, ami őt ugyan meglepte, de persze egyáltalán nem baj.
 

A koncert eseményoldala megtalálható itt, a Lámpás oldala pedig itt.