Megnyílt a Miniversum, ez pedig itt Juha Pál újságíró vendégposztja, aki gyerekeivel tesztelte 80 percen át az attrakciót.

Budapesten olyan kiállítás nyílt, amelyről korábban még csak nem is hallottam, és utólag kijelenthetem, a jövőben látványos vonzerő lehet a Budapestre érkező külföldiek vagy a hétvégi elfoglaltságot kereső gyerekes családok számára. A Miniversum (Andrássy út 12.) nevű óriási terepasztalról süt az igényesség, láthatóan óriási munka van benne, de én most nem vesztem el a részletekben, direkt nem csekkoltam a kiállítás weboldalát, nem olvastam el az elsőként megjelenő cikkeket, csak megnéztem, hogyan reagál a minivilágra a két nagyobbik kisfiam, a hatéves Benedek és a négyéves Bonifác.

Fotók: Juha Pál

A kisvonatokat minden gyerek imádja, így nem meglepő, hogy amint megtettük az első lépéseket, a kisebbik fiú máris felkiált: "Ott van a vonat!". És tényleg, a terepasztal szíve a vonatrendszer, nélküle is szép lenne, de biztos, hogy akkor nem tudtunk volna 80 percet eltölteni a több teremből álló terepasztal(ok) mögött. "Nekem ez tetszik, ez a vár" - jön Benétől az első pozitív kritika, amint rámutat a Vajdahunyad várra, majd én kérdezek, mert kíváncsi vagyok, felismeri-e a Hősök terét. "Ez a főváros nagy tere?" Tudja.

A jó magasra tett asztalokat üveg választja el a látogatóktól, a gyerekek pedig hosszú padokra felállva sétálhatnak, ha nagyon nyújtózkodnak, akkor hozzá is érhetnének bármihez, jön is a kérdés: "Ezzel lehet játszani? Miért nem? Az autó miért nem gurul?"

Miközben a Citadella egyik részén zajlik a kellemetlenkedős foglalósdi, addig a Gellérthegy egy másik pontján egy szuper játszótér vár mindenkit április utolsó napjaitól. A felújított kőcsikós játszótér szép színes, szoborszerű játékaival egyetlen témát jár körül, szerintem azt, amikor egy tolltartóból kiszóródnak a ceruzák a ceruzahegyezővel együtt; de simán lehet, hogy benéztem.

A kivitelezői a Színrelép Kft. (gumiburkolat és Lapset játszóeszköz) és a kapolcsi Ilona-malom Műhely (cerka-firka és hegyező), jó sok szponzorral. A képeket az Ilona-malom Műhely oldaláról kölcsönöztük.

(Itt pedig egy hasznos régebbi összeállítás a tematikus játszóterekről.)

Kedden, délután 1-kor megnyílik a régi Vidámpark egy része Holnemvolt Park néven, immár az Állatkert részeként. Ez az a terület, ahol a műemléknek nyilvánított játékok vannak, köztük a hullámvasút is.

A honlapukon azt írják, hogy az 1950-2013 között itt működött Vidámparktól megörökölt, nagyrészt műemléki játékok továbbra is üzemelnek. És azt is, hogy "újdonságként állatbemutató terek és simogató gazdagítják a látogatók állatvilággal kapcsolatos élményeit". Aki izgulna a hullámvasút miatt, annak egy jóhír: "A felújított pálya nagyszerűen vizsgázott száraz és nedves időben is, a szerelvények kiválóan futottak. Így a hullámvasúton minden készen áll a látogatók fogadására" - jelent meg az Állatkert oldalán csütörtökön.

Pár hónapja bejártuk a területet és írtunk róla, több infó a Holnemvolt Parkról itt. És itt van a logója, nagyon jópofa (mindkét kép az Állatkert honlapjáról van):

Itt pedig az látható, amint 125 flamingó költözik a dodzsem melletti sétányon kialakított új kifutójukra (Fotó: Állatkert).

(Itt követhető blogunk a Facebookon, de miután a Facebook pár napja már csak a követők tíz százalékának teszi láthatóvá az egyes posztokat, érdemes néha mechanikusan visszakattintani ide, mintha 2002-t írnánk. Még az is lehet, hogy hamarosan heti hírleveleket kell majd küldenünk.)

Hova vigyük a gyereket hétvégén, hogy ne a szokott DVD-ket nézze, ne a telefont nyomogassa naphosszat? Ha már megvolt számtalanszor a Hármashatár-hegy, a Liget, a Margitsziget, az Állatkert, a Normafa, a szentendrei séta, a visegrádi kirándulás, Csobánka és a Pál-völgyi-cseppkőbarlang, ha az ugrálós játszókat már kinőtte a gyerek (és ezeket őrületesen unjuk), de nincs épp tíz kis barát egy lézerharcra, akkor még mindig ott a Budakeszi Vadaspark, ahová kétévente egyszer azért érdemes kinézni. Vasárnapi élmények, nyolc pontban.

Fotók: Kalmár Csaba

1. Ha jól időzítünk, láthatunk úgynevezett látványetetést, ilyenkor gondozók, trénerek közelebb csalogatják a vadakat, miközben érezhető szeretettel mesélnek róluk, szórakoztatóan, a kicsiket is egy darabig lekötő stílusban. Mi végignézhettük az amúgy roppant bizalmatlan farkasok etetését (kerekded húspogácsával), majd a barnamedvék voltak soron: ketten vannak, Móric és Vackor, komótosan battyogtak fel-alá, majszolták a bedobott ennivalót, békésen bámultak vissza a fényképeket készítő anyukákra, vakaróztak egy sort, majd eldőltek egy fa tövében. A látványetetések időpontja fenn szokott lenni a honlapon, ha előbb érkezünk, a bölényeket is közelebbről látjuk. Amúgy ötvenféle állatfaj található a területen, szarvasok, őzek, barátságos mosómedvék, sárban, koszban elégedetten dagonyázó vaddisznók.

2. A parasztudvar önmagában is jó móka egy városi gyereknek, aki amúgy hónapokon át csak kutyát, macskát és galambot lát. Főleg most, hogy van vagy három, nemrég született kecske, pár kismalac, a megszokott állatsereglet (kacsa, liba, tyúk, szamár, nyúl, disznó) mellett. Ez a része a Vadasparknak ingyenes, a bejárat előtt van, de azért 10-15 percnél több néznivalót nem kínál.

3. Állatsimogató. Ilyen ugyan az Állatkertben is van, de attól a gyerkőcöknek még élmény, amikor egy muflon vagy dámszarvas eszi a tenyeréből az eledelt. Egyszerre húsz ember lehet benn a területen, hogy ne legyen nyüzsgés, azaz pár percet esetleg várni kell. Mi egy zsúfoltabb időszakban érkeztünk, jó tíz percet kellett várakozni, és az állatok is jóllakottnak tűntek, csak a harmaduk szagolgatta egykedvűen a kaját, a többi céltalanul lézengett vagy épp menekült egy felé szaladó, hangosabb óvodás elől.

4. Szoktak rendezni alkalmanként kiselőadást, „Állatijó bemutató” címmel. A ceremóniamester vasárnap délben egy szórakoztató férfi volt, aki úgy mutatott be egy kisegeret, egy vándorpatkányt és egy nyestet, hogy többször megnevette az ötven nézőt, főképp a gyerekeket. Félórás műsora alatt több poént eresztett el, mint a tévében nyomatott, neves stand-up humoristáink egy egész este, a gyerekek hálásan kacagtak vagy fintorogtak, borzadtak el, mikor mit kellett.

5. Van egy kilátó is a terület legmagasabb pontján, közvetlenül a három farkas által birtokolt terület mellett, szép kilátás nyílik a környékre.

6. Százéves feketefenyők mellett kirándulhatunk a környéken, van az út mellett egy nagyobb tisztás is, családi focira, tűzrakóhellyel, akár egy félnapos piknikre.

Bár az összkép mindenképp kedvező, és kifejezetten ajánljuk a parkot tavaszra, nyárra (akkor talán olyan állatok is előbújnak, amelyek a hűvös, szeles, március eleji vasárnapon nem mutatkoztak),  a végére némi negatívum:

7. Két pohárka forró csoki a gyerekeknek egy kerek ezres volt, ez igazi belvárosi ár, azaz a merész számokkal dolgozó büfében indokolt előbb megnézni, mi mennyi, és csak azután rendelni (persze sorban állás után).

8. A fizetős pakolóba akkor is beenged minket autóval a lakókocsi mellett strázsáló, amúgy barátságos öregúr, ha benn már telt ház van – így sikerült egy saras területen leállni, némi tekergés után. A kinti pakoló ingyenes, onnan jó 20 perc séta a park bejárata, de vasárnap 11-kor az is tele volt, egy matchbox sem fért volna el. Mivel a vadaspark mindennap kilenckor nyit, ha hétvégén megyünk, érkezzünk meg tízig, vagy délután egy után, ha jó parkolót akarunk. 

Több infó a honlapon.

(Ide kattints, ha követni szeretnéd blogunkat!)

Gévai Csilla Amíg utazunk című könyvében Baranyai b. András rajzaival Budapest közlekedési kulisszatitkai tárulnak fel. A könyv első látásra lenyűgözött minket, ezért okvetlen találkozni akartunk a szerzőkkel. Azt kértük tőlük, hogy a városnak egy olyan pontját válasszák, ami meghatározó volt a könyv létrejöttében. A Gellért teret és a fölötte lévő Sziklatemplom melletti kilátóhelyet választották, ahova valóban fel lehet érni 9 perc alatt a térről, ahogy ezt a téren Gévai Csilla ígérte az induláskor. Csak követnünk kellett offroad útvonalát.
Fotók: Pályi ZsófiaGévai Csilla szerző offroad útvonala a Gellért-hegyre, mellett Baranyai b. András grafikus lépked

Felérve a következő érdekességeket tudtuk meg: a könyv egy hirtelen ötlettől vezérelve jött létre, de tulajdonképp nem véletlenül: Csilla nagy híve a szórakoztató tudás átadásának, örömmel fordít le komoly témákat a gyerekek számára is érthető nyelvre. "A közlekedés is komoly" - magyarázza, és "én a BKV-n nőttem fel, van ugyan jogosítványom, de soha nem használom". Közvetlen környezetében volt kinek írnia: kislánya ötéves, kisfia két éves múlt, nővérének fia - akinek a könyvet ajánlotta - pedig három.

Bár Csilla eredetileg grafikus (még korábban: kulturális antropológus) mégsem ő készítette az illusztrációkat, hanem Baranyai b. András, akit azért választott egyetértésben a kiadójával, "mert soha életemben nem szerettem járműveket rajzolni". András jól ismert grafikus, egy sor könyv, könyvborító és miegyéb fűződik a nevéhez. Az Amíg utazunk egyik nagy panorámaképe épp onnan látható, ahova felmásztunk. "Adta magát a könyvbe ez a kilátás, mert itt van egyszerre a híd, a bringások, a villamos" - magyarázza András.

A könyv egyik panorámaképének pontján állunk

Az illusztrációk elkészítésekor sokat látogatta a Közlekedési Múzeumot, például az áramszedők különböző típusainak megismerése végett, másrészt egy régi troli makettjéért. Külön érdekesség, hogy András hatéves fia első szavai között volt az áramszedő kifejezés. "Egy város karakteréhez a járművek éppúgy hozzátartoznak, mint a régi portálok vagy cégtáblák" - fűzi hozzá.

Találkozásunk egyik fő célja az volt, hogy kiderüljön, mik a szerzők kedvencei a városban: Csilla kedvenc városrésze Kelenvölgy, ahol most lakik; bár/klub/pubja a Libella ("itt nőttem fel"). Boldoggá az tenné, ha a Duna fölött libegő ívelne át Budáról Pestre. Kedvenc budapesti járművei a hajók.

András kedvenc helye a Városliget, azon belül is a Közlekedési Múzeum, kedvenc bár/klub/pubjai is ide köthetők: a Vagon és a Pántlika. Amit megváltoztatna, az a Rákóczi út ("egy sebhely a városon"). Kedvenc budapesti járműve a földalatti.

És pár szó a történetről: három kisgyerek - kiegészülve az egzaltált magyar entellektüellt kiválóan megtestesítő, 17 nyelven beszélő Bali bácsival - a Gellért térről indulnak napi kalandjaikra, melyek során különféle járműveket használnak. Azért a Gellért térről, mert a szerző itt töltötte a gyerekkorát egy kellemes bérházban. Egyértelmű volt az is, hogy bekerül a könyvbe a Széll Kálmán (korábban Moszkva) tér, a Deák tér és az is, hogy hogyan jut ki a kis csapat a Kamaraerdőbe.

A három gyerek és Bali bácsi

Száz nap múlva végleg bezár a Vidámpark, amit leginkább a gyerekek sajnálhatnak, mert hat-hét órát vígan el tudnak tölteni ott. A helyszínen nem sok minden utal arra, hogy közel a vég, vasárnap dugig volt - így minden esélye megvan a létesítménynek arra, hogy a rossz évek után egy erős szezont zárjon. Megnéztük, érdemes-e egy last minute-látogatásra.

Amikor a T-Rex egyre jobban begyorsult, és a hirtelen miden furcsa, zavaros, összemosódott lett, akkor még nem éreztem magam keservesen, inkább csak büszke voltam, hogy beültem a mai Vidámpark legdurvább játékára, ám miután két percen át fejjel lefelé forogtam hatalmas sebességgel, néha hanyatt pörögtem, és ide-oda cibált a hangos, dübörgő zenét okádó gépezet, akkor már csak a menet végét vártam. Mikor sápadtan és izzadtan odabotorkáltam a legközelebbi padhoz, olyan volt a gyomrom, mintha három langyos Hubertusra, három kevertre dobtam volna egy kis nyers disznómájat, miközben úgy szédültem, mintha a Klicsko-fivérek paskoltak volna meg két oldalról. Miközben családom aggódó pillantásokkal méregetett, én meg szinte ápolásra szorultam, rájöttem, mennyire hazug az a mondás, hogy mindenki annyi éves, amennyinek hiszi magát: nem, negyven körül már sokkal nehezebben bírja az ember az űrhajós-kiképzést, mint egy tini.

Kisgyerekként persze én is imádtam a Vidámparkban csatangolni, de utána szerencsésen eljutottam olyan helyekre, amelyek könnyen lepipálták a Vurstli és az Angol Park összevonásával létrejött városligeti intézményt: a Buenos Aires-i Luna Park, az orlandói Disney World már a nyolcvanas években is egészen magas szinte emelte a gyerekszórakoztatást. Ezek után bő húsz évig a Vidámpark felé sem néztem, volt nekem más gondom is - ráadásul főleg rossz hírek jöttek, hogy pangás van, csődközeli állapot, csak lézengenek a vendégek az idejétmúlt, korszerűtlen gépezetek között. Nem is hiányzott sokáig, de most, hogy biztosnak tűnik, hogy ez a szezon az utolsó, felpakoltam lányaimat, és egy forró vasárnapot rászántunk a parkra.

2005-ben még dr. Schiffer János főpolgármester-helyettes és dr. Bende Péter tűzoltó vezérőrnagy, fővárosi tűzoltóparancsnok adta át ünnepélyesen a Pokoli torony nevű játékot, újságíróként ott voltam. Sok hűhó semmiért: meglehetősen szánalmas, talán három méter magas volt az egész tákolmány, bármely búcsúban vannak különbek - és most a kisgyerekeknek van fenntartva. Azóta is csak szállingóztak a hírek az újabb, szerényebb attrakciókról, így nem voltak nagy reményeim, nagy elvárásaim, amikor nehezen, de sikerült leparkolni a Városligetben. Nyáron, vasárnap amúgy sem könnyű feladat parkolóhelyre lelni, aki keringett már arrafelé, tudja.

"Rengeteg lehetőség van játszani, remek hely arra, hogy az anyukák kifárasszák a gyerekeiket. Barátnőkkel azért jobb, társasággal ajánlott! Himbálózni, mászni lehet, olyan játékokon, amelyek nincsenek játszótéren. A legjobb az, ahol van két dombszerű, és egyikről a másikra, oda-vissza át lehet lendülni kötéllel." (Anna, 10)

"Konkrétan ez egy nyitott hely, egy játszótér. Van egy izgalmas és félelmetes akadálypálya, ahol a magasban mész, és van két forgóhinta, azt a szülők hajtják, nagyon klassz. Meg amolyan ugráló típusú hinta is van, az is tetszett. A csúszdás részen van egy vár, ami király, meg mászóka, pici híd, csőcsúszda is van. Vagy azt már mondtam?" (Aliz, 7)

(Fotók: Tarzan park Facebook oldala)

Június 15-én adják át Újpesten a Tarzan parkot a nagyközösségnek, nekünk volt alkalmunk pár nappal korábban kipróbálni két alsós lánygyerekkel (a fent idézett Anna és Alíz társaságában). Inkább egy nagy és modern, nyugati színvonalú játszótérről van szó, semmint mászópályákkal felszerelt kalandparkról. Amikor mi ott jártunk, animátorok segítettek, ők is figyelnek a gyerekek biztonságára, sorbaállást is koordinálták, így a szülők leülhettek szabadon olvasni, beszélgetni, elengedhették gyerekeiket, nem kell figyelniük rájuk végig. Ha maradnak az animátorok a jövőben is, és nem csak sajtó miatt jöttek, az külön jó pont.

Nyilván más egy 12 éves fiú és egy 8 éves lány igénye, de több olyan új játék is akadt, amely sokaknak bejött. Ilyen volt az a cső, amelyen át lehet diskurálni (két végpontja messze van egymástól, ez a lényeg), az új, nagy csúszdák, a különleges hinták nagyon tetszettek a gyerekeknek. Egy nagyobb méretű mászható vár is vonzó volt a kicsiknek, a Tarzan-filmeket indákkal való himbálózással imitálhatták, ide-oda lendülve, bár ott sor is állt, mindenki ki akarta próbálni. A frissen ültetett fűre most még nem lehet leülni, de várhatóan megerősödik, akkor pedig családi piknikre is alkalmas lehet a hely.

Negatívumok? Ha esik, akkor nem lehet mihez kezdeni, minden játék kinn van, szabadtéren. Több játék környékén nincs fa, vagy még csak csenevész, így ha hosszabban kell állni és várni a gyereknek, mondjuk egy forró nyári napon, hogy sorra kerüljön a kedvenc játékán, akkor szépen megsül a napon. Kérdés, hogy lesz-e beengedési limit, mert a nagy tömeg ott is pont annyira tud zavaró lenni, mint egy standon, játszótéren.

Mindent egybevéve a hely modern, kifejezetten biztonságos, igényes, alkalmas félnapos programra.

Vörös Zsuzsa

(Ide érdemes klikkolni, ha a jövőben nem akar lemaradni posztjainkról)