Óriási lehetőséget kínál a vállalkozó kedvűeknek a Marriott Hotel. Itt az esély azok számára, akik régóta saját étteremről álmodoznak!
"Vágj bele életed vállalkozásába!" címmel írt ki pályázatot egy Duna-korzón lévő, teljesen felszerelt,jelenleg üresen álló, 110 négyzetméteres étterem üzemeltetésére, amihez a hotel most egy üres éttermet, pénzt és szakmai tapasztalatot ad.

Fotó: Földházi Árpád

A pályázatra olyan pályázók jelentkezését várják, akik tele vannak kreatív ötletekkel, rendelkeznek vendéglátói tapasztalattal, nem ijednek meg a marketing-, üzemeltetési és üzleti tervek elkészítésétől. Azokat a vállalkozó kedvű pályázókat, akik eddig anyagi forrás hiányában nem tudták megnyitni álmaik helyét. Pályázni egyénileg és csapatban is lehet.
A pályázóknak három hetük van a részletes koncepciójuk, üzleti tervük és étlap-, illetve dizájnelképzeléseik benyújtására.

A pályázatok közül a Marriott Hotel menedzsmentje és az anyavállalat képviselői választják ki a legjobb öt pályázatot. A kiválasztott öt pályázónak pedig egy úgynevezett cook-off keretében kell majd bemutatnia koncepcióját és elkészítenie egy-egy ételt is, amit a hotel vezérigazgatója, Rick Enders, Mautner Zsófia és Jókuti András gasztrobloggerek és Bíró Lajos a helyszínen értékelnek.

Fotó: Földházi Árpád


A verseny nyertese megkapja a már előkészítés alatt álló éttermet és 40 000 dollárt. Ebből az összegből 30 000 dollárt a vendéglátóhely infrastruktúrájára és egy teljesen felszerelt konyha kialakítására kell fordítania – a hotel segítségével. 10 000 dollár felhasználásáról viszont teljes mértékben a nyertes dönt, közel hárommillió forintot kap arra, hogy teljesen olyanná alakíthassa a helyiséget, amilyennek álmaiban elképzelte.

A július közepén nyíló étteremben a nyertes a Budapest Marriott Hotel alkalmazottjaként étteremvezetői pozíciót kap, valamint részesedést az étterem mindenkori bevételéből.