Ki az? Kopasz, kövér, 165 cm, a súlya több mint egy mázsa, szivarozik, egyszerre két kézzel rajzol, életében 5 pengőt, egy tál levest vagy egy korsó sört adtak a képeiért, ma akár 10 milliókat is fizetnek értük. Aki magáról sok és csúf önarcképeket rajzolt. De festett képeket Babitsról, Tabánról, a Városligetről, cirkuszról és táncosnőkről is. Babitscsal vitába keveredett, majd érdekes játékkal döntötték el, hogy mi a könnyebb, festeni vagy írni. Most megjelent monográfiaírója szerint az elmúlt húsz év egyik leghamisítottabb, a kispénzű értelmiség festője.
 

A tényleg kopasz, szinte folyamatosan szivarozó, bal kézzel is festő, gyors kezű, Magyarországon sokáig el nem ismert művész munkáiból ingyenesen látogatható kiállítással ajándékoz meg bennünket a Kieselbach Galéria. A kiállítás apropója, hogy a galéria egy közel 410 oldalas, Scheiber Hugó festményeiből és rajzainak színes reprodukcióiból álló monográfiát jelentetett meg.

A tárlat a művész alkotói munkásságának 1917 és 1922 közötti korszakát mutatja be. Ebben az időben lett ismert Scheiber például a Nemzeti Szalonban, a Belvedere Galériában és az Alkotás Művészházban. 

A kiállítás a főváros inspiráló közegére, a jazzkorszak mulatóira utal, a művészt a jazzkorszak festőjének is nevezték.

A zsidó származású Scheiber Hugó 1873-ban született, tízgyermekes család első gyermekeként. A festészettel portré- és díszletfestő apja mellett korán megismerkedett. Hosszabb bécsi tartózkodás és apja halála után festőpályára adta a fejét. Tanult az Iparművészeti Főiskolán is, de azt végül nem fejezte be. Az autodidakta festő képei 1906-ban már a Visszautasítottak tárlatán szerepeltek. 1919-ben Kassák Lajos, majd Herwarth Walden pártfogása alatt Bécsben dolgozott. Innen Berlinbe költözött, miközben művei Magyarországon nem, Párizsban és New Yorkban viszont sikert arattak.

A második világháború hitleri Németországát kényszerűen maga mögött hagyva visszatért Magyarországra, ahol haláláig Erzsébetvárosban, a Kertész utca 22. szám alatti házban élt művirágkészítő nővérével, aki jellemzően többet keresett, mint a művész. 

Gyakran látott vendége volt a háztól nem messze található Fészek klubnak is.

Kieselbach szerint a folyamatosan belső éhség által hajtott festőt, aki egy sör-virsli menüért is vagy akár saját maga gyógyításáért is képpel fizetett, sem az akkori, sem a későbbi politikai rendszerek nem kedvelték, „kávéházi festőnek”, a kor ideológiai ellenségének bélyegezték, aki 1950-ben nagy szegénységben halt meg.

Kieselbach szerint Scheiber alkotásaira jellemző, hogy nagyon ingadozó művészi színvonalon festett képeire nem nagyon lehet rátalálni Magyarországon. Többségük külföldre került, nem tudni róluk, hogy megsemmisültek-e, vagy, ha vannak itthon, hol találhatóak. Műveinek egy részét Scheiber még a második világháború idején ismeretlen helyen eldugta. Ezek a képek valamikor a hatvanas években jelentek meg az ócskapiacokon, és váltak újra a nemzetközi műtárgy-kereskedelem részévé. A festő Magyarországon egy-két újságcikket leszámítva továbbra sem került a köztudatba, egészen a nyolcvanas évekig.

Az első Scheiber-monográfia Haulisch Lenke művészettörténész nevéhez fűződik, majd egy Svájcban kiadott képes könyv is megjelent a műveiről. Molnos Péter monográfiája a harmadik Scheiber-életmű-feldolgozás. Az igen rövid ideig tartó kiállítás november 21-ig nézhető meg a Kieselbach Galériában.

Fotók forrása:
Kieselbach galéria facebook oldal

Virág Judit Galéria