Kevés az a belvárosimádó, akit könnyen rá tudnék arra venni, hogy jöjjön már ki velem Újpestre, mert biztos találunk ott pár olyan dolgot, amiért érdemes kimenni.
A Tarzan parkba hívtak. Magam mögé nyaláboltam a 3 gyereket, és nekiindultunk a kisebb fajta kirándulással felérő utazásnak. A Google map applikációjának köszönhetően a „hátsó” utakon haladva tulajdonképpen teljesen hülyének tartottam magam ezért a bevállalt trippért. Semmi sem volt sem szemnek, sem szájnak ingere, egy bizonyos idő után már a skacok is elkezdtek kérdezősködni, hogy mikor is érünk oda. Aztán ahogy lassan megérkeztünk a minden háta mögött lévő Tarzan parkba, egyszer csak elénk tárult egy nagyon is európai ízű, hangulatú, minőségű hatalmas játszópark, 2 hektáros, ősfás, rendezett területtel.

A zárt, belépőrendszeres parkban legalább 6-7 bázisponton alakítottak fejlesztő- és játszóeszközcsoportokat. A hálós mászókák, mesterséges játszódombokba rejtett átjárók és különféle hintajátékok mellett a játszópark legkedveltebb eleme mindenképp az épp annyira meredek, átcsavart csúszda toronnyal, amit még a gyerekek visszafele is meg tudnak mászni. A park északi részében található egy kéttornyú vár többszintes gúlával és a két építmény tetején átjáróval.

A tornyos építmény mögött találunk egy jól megépített, nagy kalózhajót, itt futkározhatnak a gyerekek a színes-vizes részen, ahol a víz útját mindenféle kütyükkel irányítható vizesblokk is van leegyszerűsített malomkerékkel. Mondanom sem kell, hogy a gyerekek kedvence. Ugyanezen a sémán alapul a vizesblokk mögött található homokszállító/-szóró rendszer is. A nagy attrakciók mellett kisebb hangulatelemek, mint a hangvilla, a libikóka-félék és nagy homokozó tarkítják a teret.

A füves területen számtalan pad, kisebb ülőhely, asztalok teszik lehetővé a felnőttek rekreációját. Egy új épületben nagy, buszos csoportok fogadására is alkalmas baba-mama és mozgássérültbarát vizesblokkot alakítottak ki.

Az egész rendszerben két gyengébb pontot találtam, az egyik volt a büfé, amit drágának és szegényesnek ítéltem meg, és értetlenül állok az előtt is, hogy az egyébként nem alacsony árfekvésű teljes árú jeggyel miért csak 4 órát lehet a parkban tartózkodni. Magyarázatot nyilván találok rá, de nem látom értelmét. Ezt talán pont abból a szemszögből lenne érdemes végiggondolni, hogy ha vidékről vagy más kerületekből túrázik ide egy csapat, az, biztos, hogy maga szeretné eldönteni, hogy mennyi időt tölt itt. És bár nyilván a park sosem konkurálhat az állatkerttel, de annak kétségkívül óriási előnye lesz a kötetlen idejű ott-tartózkodási lehetőség.

A Tarzan park mögötti UTE stadion, Tungsram és Chinoin sporttelep után tisztán praktikus okokból építette meg az újpesti önkormányzat a város másik, egyben szokatlan „fénypontját”, az újpesti sípályát a Szilas parkban. A sípálya a 2013-ban átadott újpesti uszoda helyéről kiásott földből épült, és majdnem egész évben ki van használva! A Szilas Családi Park egyébként is a helyiek egyik kedvelt rekreációs tere, ahol a már említett sípálya mellett senior torna-, tengó- és BMX-pálya is található.

Már a Dunánál található az a vadregényes hely, amiről azt gondolom, hogy nekem sokkal nagyobb felfedezés, mint sok „őspesti” számára.  A Hajógyári-szigettől északra fekvő félsziget, a Népsziget (Szúnyog-sziget, Csiga-sziget, Sabat-sziget) leginkább 70-es évekbeli, retró hangulatot áraszt. Elhagyott vagy ébredező csónakházaival, lerobbant, elhanyagolt MÁV- és Mahart-épületekkel és területekkel, az egykori hajódarugyár ipari ősállatokra emlékeztető maradványival, tiltott területeivel a város érdekes elegyét alkotja. Ez egy olyan hely, ahol jól megfér egymás mellett a nagy víztározó, a félsziget természetvédelmi területe, a téli kikötőben várakozó hajók, a kutyaiskola, helyi sörözők, a MÁV „kakasneveldéje” és „állatmutogatója”.

Találunk a szigeten magára hagyott kúriaszerű épületet, famentesített, kecskékkel teli MÁV-legelőt és a Budapest Evezős Egyesület hajóra emlékeztető csónakházát.  

A félsziget - leszámítva a „MÁV-kakasok” kukorékolását - nagyon csendes, békés sétálók, pecások és kerékpározó családok békés sütögető- és pihenőhelye.

És persze biztos vannak olyan helyi dolgok, amiket egy „vidéki” nem lát. Én ezeket a dolgokat láttam most, és tudom, hogy vannak olyan dolgok is, amiket jó lett volna látni, vagy működésük ideje alatt ismerni.

Ilyen lehetett volna a legendás Tungsram strand, népszerű nevén a Tungi. Az eredeti nevén UTE Duna fürdőt 1938-ban nyitotta meg az Egyesült Izzó, később Tungsram igazgatója, Aschner Lipót. A több mint 30 000 m² nagyságú területen 50 méteres versenymedence, egy 50 méteres szabad medence és gyermekmedence volt.

A strand befogadóképessége jóval tízezer fő fölött volt. Aschner - felmérve a hely népszerűségét - saját pénzből kiépítette a 87-es villamos vonalát egészen a strand közeli Megyeri csárdáig. A rendszerváltás után, 1990-ben a strand a General Electrichez került, és azóta az ő tulajdonukban válik az enyészet martalékává.

A város másik elvérzett és sokak számára sajnálatos története az egykori Táncsics (Wolfner-féle) bőrgyár ipari csarnokaiban működött MEO Kortárs Művészeti Központ bukása. A szépen rendbe hozott ipari épületek oldalában meghúzódó MEO volt az ország első állandó kortárs művészeti magángyűjteménye és kiállítóhelye.

A MEO revitalizálása jó példája lehetett volna ipari épületek kulturális célú hasznosításának. Úgy látszik, a fenntarthatósággal és az egymás meg nem értésével is baj volt.

És végül még érdemes pár szót ejteni a már üzemen kívül álló, 1911-12-ben épített vasbeton víztoronyról. Az Újpest központjában magasodó torony kulturális vagy kereskedelmi célú hasznosítására volt több elképzelés is, de vagy a műemléki védettség vagy az építészeti szabályok miatt ezek a kezdeményezések sorra elvéreztek.