Idén második alkalommal (igazándiból harmadik, mert az autómentes napon is) élvezhetjük azt, hogy milyen is az, amikor autók helyett madarak, fák, virágok, gyerekek, koncertek, kultúra, játék és gasztronómia veszi át a hatalmat a Kazinczy utcában.

A május 10-re, vasárnapra datált egész napos rendezvényt az idén az ázsiai és afrikai kultúra színes nyomvonala hatja át. Egész nap lesz háztáji piac, közös jótékonysági főzés és pinata készítés az Ellátó-kertben, kóstoló a világ lepénykenyereiből a Kőleves-kertben. Civil szervezetek, mint a Menedék Egyesület vagy a Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány különböző programokon keresztül mutatják meg, mivel foglalkoznak.

Caption

A Menedék FC focibajnokságot rendez, és TUBI or not TUBI végre valaki beszél majd a galambokról, mi több, szélnek ereszti őket. A kicsik (s nagyok) távoli világok kínai, afrikai meséit hallgathatják a mesesarokban, zenei utazáson vehetnek részt a Bélaműhellyel, készíthetnek afrikai bábokat és rajzolhatnak, festhetnek, ugrálhatnak, ahogy ezt kedvük egy autómentes utcán engedi. Egész nap lesz zene. Muzsikál a Canarro zenekar, a Babra, a Szkojáni Charlatans és a Méhek.

A nap Soundpaintinggel zárul. Ez közös zenei és művészeti „alkotás” univerzális, multidiszciplináris jelnyelv zenészek, színészek, táncosok és képzőművészek számára, jelen idejű kompozíciókat hoznak létre. A több mint 1200 jelből álló jelnyelv Walter Thompson amerikai zeneszerző, szaxofonos nevéhez fűződik.

A Kazinczy utcai „fesztivál” szervezői részéről nem titkolt cél az élhetőbb, zöldebb, madárcsicsergősebb és párbeszédalapúbb belváros kialakítása, amelynek „csak” egy apró, de annál „figyelemfelkeltőbb” eleme a Kazinczy utca „autómentesítése” és kulturális átszínezése.

A Jókai-kertben (bővebben egy régebbi posztban olvashat róla) május 9-én a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának köszönhetően ingyenesen lehet látogatni Jókai Mór egykori kertjét, megismerni Jókai életének egy töredékét. A madárgyűrűzési bemutatón az érdeklődők megismerhetik a gyűrűket, a gyűrűzési eszközöket, hálókat és a befogott madarakat. A „Tarajosok és búbosok” szépségversenyen a legextrémebb tarajos, búbos hajfrizura lesz a nyerő. Punkok előnyben. Megtudhatjuk, milyen egy madárbarát kert, és megismerhetjük az év madarát, a búbos bankát és más állatokat, például a dunai tarajos gőtét. Itt háztáji piac helyett cincérpiac lesz és Csipogó játszóház.

Fotó: Erika Pereszlényi Photo