Szombaton megnyitja kapuit a Szimpla kertben a Kazinczy Élő Könyvtár. Ez azt jelenti, hogy majdnem minden úgy történik, mint egy hagyományos könyvtárban, csak nem könyveket, hanem embereket lehet kikölcsönözni egy-egy őszinte beszélgetés erejéig. Az élő könyvtár munkáját, a regisztrációt és az olvasók számára a „könyvek” kiválasztását egy 15 fős csapat segíti. Az „élő könyvek”, olyan csoportok képviselői lesznek, akik etnikai, vallási hovatartozásuk, szexuális orientációjuk, egészségügyi állapotuk vagy szociális helyzetük miatt nap mint nap előítéletekkel és diszkriminációval szembesülnek.
Ezen a délutánon arra van lehetőségünk, hogy beszélgethessünk és meghallgathassuk egy-egy hajléktalan-, közmunkás vagy volt drogos történetét és a kirekesztéssel kapcsolatos tapasztalataikat. Január 17-én az élő könyvtár témája, "Budapest utcái" lesz, ahol közmunkásokról, hajléktalanokról és volt drogosokról lehet majd „könyveket olvasni”. A külföldi olvasókat önkéntes tolmácsok segítik.
Azok számára pedig, akik hezitálnak, itt van egy történet a sok közül a Homeless of Budapest történetei közül.
Gábor (47)
– Még kezdő vagyok, július óta vagyok kint. Itt laktam a közelben, nemrég még a fiammal jártam ide a térre frizbizni, és néztem a sok embert, ahogy sorba állnak a kajáért. Nem gondoltam volna, hogy nemsokára én is itt leszek a sorban.
– Mi történt?
– Válás. Utána teljesen egyedül maradtam, plusz egyre nehezebb volt munkát találni, mindig késve vagy egyáltalán nem fizettek. Először csak a közös költséggel maradtam el, aztán kórházba kerültem. Amikor a műtét meg a kezelés után kijöttem, már végképp nem találtam melót, viszont elcsúsztam a villanyszámlával is. Lekötötték a villanyt, aztán a villanyórát is leszerelték, a közös költséggel meg már több mint egy évvel el voltam maradva. Végül elárverezték a lakást, és mivel a volt élettársam volt a haszonélvező, és a gyerek is közös, a pénzből megmaradt részt ők kapták meg. Amíg tudtam dolgozni, körülbelül másfél havi fizetésből ki tudtam volna fizetni az egész tartozást, de munkanélküliként még részletfizetési lehetőséget sem kaptam. Rajtam kívül nem egy szakács van az utcán, aki elmúlt negyvenéves, és nem tud elhelyezkedni. Még mesterszakácsok is vannak ugyanígy!
– Ez durva.
– Naponta több helyre el van küldve az önéletrajzom, legtöbbször választ sem kapok. Néha egy próbanap, de még azt se akarják fizetni. Ez rafinált dolog, mert egy héten öt-hat szakácsot behív próbanapra, fizetni nem fizet, de ugyanúgy lefőznek neki, sőt, talán még jobban, mert igyekeznek bizonyítani.
– Hogyan tovább?
– Most talán lesz egy munka, mondjuk közétkeztetés, de nem baj. Egy időben még érdekelt a szakma, akkor eleve úgy is kerestem munkát, hogy amiben még nem dolgoztam: olasz konyha, görög konyha, amikor a halak érdekeltek, akkor például olyan étterembe mentem. Most már mindegy. Megtanultam, hogy napi ezer forintból ki lehet jönni, jó, hát nem kell bagózni, nem kell piálni. Kezd egy kéreg kialakulni rajtam, már nem érdekel, mi lesz. Először például borzasztó érzés volt beállni kajáért, most már nem zavar. Már az sem zavar, ha a fiam meglát. Nem érdekel.
