Tegnap határozatot hozott az Erzsébetvárosi Önkormányzat, arról, hogy mi legyen a bulinegyeddel. Az Önkormányzati testület úgy határozott, hogy népszavazás formájában, a helyi lakosságra bízzák, hogy mi legyen a negyed éjszakai életével. Döntse el azt a nép, az Isten adta nép. A népszavazáshoz, persze nem sikerült időpontot csatolni, így a "neverending story" nem látható meddig tart, s a nesze semmi, fogd meg jól határozat  nem lesz egyelőre gyógyír a bulinegyedben élő lakosság folyamatosan levedző sebeire.
Ellenben, addig a kocsmák, továbbra is a megszokott módon zsigerelhetik ki a lakosság türelmét, az önkormányzat pedig még nyugodtan eladhatja az üresen marad önkormányzati helyiségeket. A belső kerület kormányzatközeli és a kocsmások lobbija jól teljesít.

A vendéglátósok kaméleon viselkedéséhez hasonló színváltása sokkal mélyebben érinti  a negyed kulturális életének fejlődését.
Nincs is olyan messze azaz idő, amikor Belső-Erzsébetváros épp kivakarja magát a sötét középkorból, a Klauzál térből használható rekreációs teret csinál, beenged pár kocsmát a foghíjtelkekre, üzletekkel, vendéglátóhelységekkel kezdi el élhetővé tenni a negyedet.
Az akkoriban megjelenő kocsmák, mint a Sark, a Szimpla, az Ellátó, a Sixtus, az egykori Mumus, a Kőleves étterem a Negyed, sőt a Belváros, olyan színfoltjaivá váltak, amelyek helyi és belvárosi lakosokra építve egyre nagyobb intenzitással vettek részt a városrész életében. Olyan melegséget, kulturális színfoltot kvázi akolmeleget teremtettek, amiből közéletet élő értelmiségi nem feltétlen akart kimaradni. Jelenlétükkel pont olyanná vált ez a városrész, amelyet egészségesen lehetett szeretni.

A tegnapi önkormányzati ülésen történt eseményeknek talán azaz egyik legszomorúbb tanúsága, hogy a buli negyed úttörő kocsmái, amelyek egykoron még a helyi lakosság kegyeit keresték és programjaikkal a demokratikus elveket képviselték, ma már a kormányzati köröknek beágyazott korrupt rendszert képviselik a nyereségeik megvédése végett. ÉS nem veszik észre, hogy azt a helyi intimitást, szerethetőséget már rég tönkretették, meghazudtolták s mi több a lakók szemébe hazudják, amit egykoron szerethettek bennük. Ma már a Szimpla, a Kőleves, az Ellátóház/kert, Fogasház/Instant stb. Sem más, mint egy olcsó turisztikai 'lebúj', aminek se íze, csak bűze. Halak, kik jól lubickolnak egy bűzős tengerben.

Kis kávézók, kis kocsmák, kis kiállítások, ami jó nekünk. A kultúrát és művészetet kedvelők számára is igen szerethető jelenség a kiállító művészek, a kocsmák és vendéglátóhelyek azon találkozása, amikor a művészek munkái a vendéglátós helyiség kiállítási tárgyaivá válnak. 
A vendéglátóhelyekre kihelyezett képek, tárgyak ebben a formában a galériákban bemutatottaknál intimebb és közelebbi helyzetbe kerülnek. (Arról nem is beszélve, hogy hova juthat egy alkotás, amikor a kliens-nézelődő egyre ittasabb állapotba jut.)
Az alkotók és kocsmahelyiségek egymásra találása a legtöbb esetben a már régebben kialakult „baráti” kapcsolatra épül. Az alkotó többnyire rendszeres látogatója az adott kocsmának vagy épp egy törzsvendég protezsáltja. De vannak, olyan kocsmák is, ahol külön kolléga foglalkozik a kiállítások szervezésével (is).

A Nagydiófa utcai Massolit kávézó intim kistermében (az egész Massolit egy nagy intimitás) a dadaista, paradicsomszószt szívesen falra kenő Berei Zoltán kiállítása látható, aki paradicsomszósz és tejes zacskó mellett még a Farkas Bercit is idehozza nekünk pár napra. 

A kiállítás a kenézlői dadaista művész gesztusa a bulinegyed Bermuda-háromszögének lakói és átutazó rétege számára. 

A Bodrogközből származó alkotó művészete helyrajzi választás. A Bodrogköz 1950-ig a dadai felső járás közigazgatási egység része volt. Berei Zoltánék – Pásztor Attilával és a Pallagi Miklóssal – a mai napig gyűjtik és feldolgozzák a Bodrog-zug fotóarchívumát, vizuális töredékeit képzőművészeti és mozgóképi alkotásokban. A kenézlői tárgyi emlékezet és a kortárs művészet mixelt elegye még pár napig látható a Massolit könyvesbolt és kávézóban.

Szintén a bulinegyedben, a Kőleves étteremben kapott helyett Schnedarek Réka Lélekképek című kiállítása.

Réka utóbbi időszakának munkáiból, elsősorban akvarelljeiből válogatott a vendéglőbe. Ezeket az alkotásokat a művész előző figurális, látványelvű munkáival szemben az erős színvilágba helyezett, nonfiguratívabb, intuitívabb lélekfestészet jellemzi.

A kocsma art (KocsmArt) évek óta meghatározó képviselője Berki Ági kurátor, aki rendszeresen kiállításokat rendez a budai Libella kocsmába.

Most épp Orosz Ricsi kocsmajátékait karolta fel és vitte magával a Villányi borozóból. Orosz Ricsi régóta készíti összegründolt, lomtalanított és egyéb tárgyakból a jobbnál jobb kocsmajátékokat, amelyeket ki is lehet próbálni. A változatos játékok között találunk építést lezáró deszkákból készített gördeszkát, papír és kartonmaradékból készített malomjátékot és játékos szeszes üvegeket. Orosz Ricsi egyébként annak örül a legjobban, ha vendégek használják a tárgyait. Június 25-ig még van lehetőség kipróbálni őket.

Az idén először versenyeztették meg Budapest legjobb helyeit. A Budapest Highlife Awards 2016-on a közönség dönthette el, melyek Budapest legjobb kocsmái, kertjei, bárja, romkocsmái. A kategorizálás sajátossága, hogy a teraszokra és parkokra együtt, mint szabadtéri helyszínekre lehetett szavazni.

A közönség tizenkét kategóriában szavazhatott, és mintegy 100 helyből választhatta ki kedvenceit.

 Íme, a kedvencek névsora.

Legjobb kocsma:
Aznap
Telep
Liebling

Legjobb romkocsma:
Ankert
Fogasház
Instant

Legjobb bár:
Raktár bár
Badgirlz Barclub
BOB

Legjobb borbár:
Divino
Doblo
Apropó

Legjobb kézműves söröző:
Léhűtő
Bestia

Legjobb szabadtéri hely:
Budapest Park
Raqpart
Fröccsterasz

 Legjobb koncerthelyszín:

Akvárium Klub
Budapest Park
Barba Negra Music Club

 Legjobb melegbarát hely:
Ankert
Tütü
KIOSK Budapest

Legjobb kis klub:
VOLT Music Bar@Akvárium
LÄRM
Toldi klub

Legjobb nagy klub:
Akvárium
Tesla
Ötkert

 Legjobb partiszervező:
Citymatiné
Next Level
Lavalava

A közönség a budapesti helyszínek mellett megszavazhatta a legjobb vidéki várost is. Pécs vezeti a rangsort, Győr és Szeged követi

Ilyesmi érzése támad a járókelőnek, ha belép a Bókai János utcába, és szembesül a kicsi és nagy pofán vágós esetével. 

A józsefvárosi Corvin- Szigony-projekt rendületlenül halad, a nyócker kijelölt területén az önkormányzatilag ütemezett dzsentrifikáció megállíthatatlan. Épülnek az irodaházak, a többszintes társasházak, és a növekedéssel egyenes arányban szép lassan eltűnnek az érdekes homlokzati elemeket hordozó, leromlott állapotú lakóépületek.

Ha megállunk egy percre, látható, amint úgy tűnik el a város egy meghatározó arculata, hogy nemcsak átalakul, hanem nyoma sem marad. 

Fotók: Szerkesztő

Az „intézményesített” kutyabarátság valami olyasmit jelenthet, hogy a kutya és gazdája együtt tölthetik az időt, akár munkahelyen, akár szórakozóhelyen. 

Igazándiból kutyabarát intézménnyé válni nem jelent nagy beruházást, csupán annyit, hogy szeretni kell a kutyákat.

Az egyre kutyabarátabb Budapesten 106 kutyabarát vendéglátóegység, több munkahely és egy múzeum is van.  

A 106 kutyabarát vendéglátóegységből a Vigyél haza kutyakereső civil szervezetnek köszönhetően 17 olyan hely van, ahol elveszett kutyákat chipleolvasókkal segíthetünk gazdájukhoz eljuttatni. Ilyen chipleolvasós, kutyabarát helyek a belvárosban az összes Costa Coffee, a Farger kávézó a Szabadság térnél, a California Coffee a Lisz Ferenc térnél vagy a Manga Cowboly a Ráday utcában.

A belvárosban a jól ismert kocsmák, szórakozóhelyek többsége kutyabarát, ilyen többek között a Kalicka presszó, a Pivo end Bar, Pántlika bisztró, Téli kertem és a Castro is.

A város egyetlen ebbarát múzeuma az Óbudai múzeum, 2014-ben megkapta az Év kutyabarát helye címet, igaz, munkahely kategóriában. Talán az is leképzelhető, hogy idővel a múzeumok és a kiállítóhelyek a kutyabarát múzeum címért fognak versengeni. Az óbudai múzeum sem a csillagos eget hozta le a kutyáknak és a gazdájuknak, hanem lehetővé tették azt, hogy a látogató a kutyájával együtt tekinthesse meg a kiállításaikat, és friss vízzel várják az ebeket, és nyilván vállalják a kutyák által okozott esetleges többlettakarítást.

Az országban már találhatók kutyabarát szálláshelyek, Budapesten egyelőre 1 db jelzett ebbarát szállást találtam.  

A munkatársukra figyelő munkáltatók is lehetővé teszik már azt, hogy a kutya és gazdája együtt töltse el az időt az irodában, a munkahelyen.

A kutyabarát munkahelyek sokszínű palettáján található a Rátkay Ügyvédi Iroda, a Kőbányai Széchenyi István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, ahol két utcáról betévedt kutya talált gazdára az iskola tanáraiban és diákjaiban, a Booker webes könyváruházban rágcsálnivalóval várják a kutyusokat, a Bee Mediánál szinte munkatárs a kutya.

A kutyabarát strandolás több problémát is felvet, így hivatalosan nincsenek kutyabarát strandok, hanem kutyás fürdőzési lehetőségek vannak, avagy ha a kutya és a gazdája együtt szeretne fürdeni, akkor olyan helyet kell találni, ahol nincs külön megtiltva az állatok fürdetése.

Most már csak az a kérdés, mi lesz a macskákkal, a madarakkal és a hüllőkkel?

Bezárt, lelakatolt kapu fogadja a tavaly ősszel még működő Tébolykert rajongóit. Valamikor 2014 nyarán nyílt a műemlékké nyilvánított, Klauzál utca 15. szám alatti házban a Tébolykert nevű romkocsma. Ez a ház is azok közé az épületek közé tartozott, amelyeket az akkori műemléki hatóság az utolsó pillanatban, 2006-ban ideiglenes védelem alá helyezett. Az ideiglenes védelem azt jelentette, hogy építési és bontási engedélyt a házra csak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal adhatott ki. 2006 óta sok minden változott: a Kulturális Örökségi Hivatalból is Forster Központ lett, a szabályozási és hatósági feladatkörök is más-más helyekre kerültek.

A hosszú évek alatt a csillagos házak közé sorolt épült hűen megőrizte a kiegyezés utáni, kisvárosias beépítés formáit és a kor különleges hangulatát. A finom tagolású, volutás konzolokon nyugvó, erkéllyel díszített homlokzat mögött megmaradt az épületbelső értékes részlete, az öntöttvas korlátú, vörös mészkőből épült főlépcső, valamint a függőfolyosó korlátja.

A védettség után az épület sokáig üresen állt. 2014 nyarán beköltözött a negyed újabb romkocsmája, a Tébolykert, ami aztán hamar szerves része lett a belső-erzsébetvárosi  bulinegyed Klauzál utcai szakaszának. Működése alatt mindenesetre megvédte a műemléképületet a ledózerolástól vagy attól, hogy annyira lepusztuljon, mint a Király utca 40. szám alatti, hányattatott sorsú ház.

Valamikor október környékén még fenn volt a kocsma táblája az épületen. Mára úgy tűnt el a kocsma táblája, mint maga a Tébolykert és legénysége. Ki jön, vagy mi jön helyükbe? Egy újabb kérészéletű kocsma? Foghíjtelek vagy új befektető vagy a régi? Vajon mi lesz veled Klauzál utca 15? 

Van Budapesten egy erősen bevándorló hangulatú hobbizenekar, akik szombaton este a Lámpásban a bulinegyed egy régebbi bárjában-pubjában-kocsmájában lépnek fel. A zenekar 2008 nyarán született, valami olyasmi okból, hogy az otthonukat elhagyó erdélyi színészek zenében elevenítsék fel gyermekkoruk pocsék ízű Eugenia (ejts: Eudzsénia) keksz zamatát. A dauerszerízű, rózsaszín töltelékkel kent avas porlóst a rég elfeledett, akkoriban „cikinek” tartott dallamokkal írja körbe a formáció: manele-sanzon-punk-latinsiratós etűdök hangulatával. A két énekesnő ’színészlyányok’ előadásmódjukkal biztosítják a dallamok antidramatikusságát és a népdalok siratóspunkosítását. A zenekar tagjai Miklusicsak Alíz (ének), Fazakas Júlia (ének), Dimitri Rekun (szaxofon), Robert Dakowicz (harmonika), Beöthy Árpád (dob), Szemző Dávid (basszusgitár), Varga Péter (mandolin) és az örökös special guest, Katona Laci.

A „románobalkánikósírvavigadóspunk”-ot játszó zenekar egyik alapítójával, Miklusicsak Alízzal beszélgettünk.

Az idén ünnepeltétek az együttes 5. születésnapját, mesélj valamit a majdnem iskoláskorú zenekar megalakulásáról!

Amikor a zenekar megalapításán gondolkodtam, olyan gondolatok és hangulatok keveredtek bennem, amelyek erősen kötődtek a romániai származásomhoz. Egyrészt például a gyerekkoromban többnyire a strandon hallott, akkor rossz muzsikának gondolt és elutasított román dalokhoz. Gyerekkoromban, amikor román dalokat kezdtek el játszani a tévében, akkor nekem a tévét illett kikapcsolni, vagy átkapcsolni a magyar csatornára. Magyarként Romániában ezeket a dalokat - bármennyire is voltak elismert román zeneszerzők, és már világhírű volt a Ciocarlie című dal - el kellett utasítanom, ugyanez vonatkozott a román írók, költők műveire is. Szóval ezeket én Romániában nem értékeltem, mert nem gondoltam, hogy ezek jók lehetnek, mert ez volt benne a neveltetésemben. De ilyen volt az együttes névadója, az Eugénia keksz is, az egy bűnrossz keksz volt - ami ma már persze EU-kompatibilis - a 70-80-as évek szinte egyetlen édessége volt. Ugyanakkor, amikor már itt éltem Budapesten 6-7 éve, akkor nagyon jó érzéssel töltött el, amikor meghallottam ezeket a régi román dalokat, vagy az is jólesett, ha románra válthattam beszélgetés közben. Tehát volt ez a nosztalgikus élmény. És amikor megszületett a fejemben a zenekar létrehozásának ötlete, akkor ez volt az egyik fő érzelmi forrásom. Az volt a célom, hogy egy olyan zenekart hozzak létre, ahol ezt a többletet valamilyen formában kifejezhetem. Ami abból fakad, hogy máshol születtem, és az ebből merített és kapott pluszenergiát, érzelmi többletet vagy másságot szerettem volna megjeleníteni egy közlésformában.

Miklusicsák Alíz - Fotó: Álmosd Phaedra

Ehhez az ötlethez kellett találnom magam mellé egy jó partnereket. Biztosan éreztem, hogy szeretném, ha a zenekarban többen énekelnénk, és azt, hogy olyan lányt szeretnék magam mellé, aki azonnal érzi, hogy miről beszélek, mit is szeretnék megeleveníteni. Fazakas Juli nagyon tehetséges színésznő, és komoly zenei múltja van, ő Udvarhelyen született, és a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen végzett. A vele való találkozásom sorsszerű volt és elkerülhetetlen, sokat tanulok tőle, nem csak zeneileg. Őt megtalálva már minden ment magától, összerántottuk pikk-pakk a zenekar hangszeres szekcióját, és 2009-ben a Fringe fesztiválon léptünk fel először, ahol nyertünk is.  A zenészekkel nagy összhangban építgettük ennek az egyébként bulihangulaton alapuló formáció „karrierjét”, ami egyre jobban bevándorlószagúvá kezdett válni. Juli, Katona Laci és én romániai magyarokként hoztuk alapnak a román és magyar popdalok és folklór ízeit, Robert a lengyel hangzást és nem utolsósorban ő lett a zenei vezetőnk is. Peti Bostonból érkezett a mandolinjával, és a bostoni ír punk zenét hozza be a muzsikánkba. De bárki, aki eddig játszott a zenekarban, akár az egykori francia szaxofonos (Vali), mindenki hozzáteszi a muzsikánkhoz a maga, „hazai”, népi, akár vallási látásmódját. Természetesen a zenekar fontos emberei a magyar földön született tagok is, Szemző Dávid és Beöthy Árpád, ők mindig jó ízléssel és kritikával hallgatják az általunk hozott - néha érzelmileg túlfűtött - dallamokat. Ezért is fontos, hogy ezek újrahasznosított dalok, a régi populáris muzsikába tesszük bele a mai hangulatunkat, a mai gondolkodásunkat, a mai ízlésvilágunkat. 

Mi a helyzet a repertoárral? Milyen gyakran születnek új dalok?

Hát, ez nem így működik, vagyis van valami spontaneitás az egészben… például most jött a zenekarba a kijevi Dimitri, és eldöntöttük, hogy februárra minden dalunkat lecseréljük. Ő is egy új színt hoz, most szeretnénk az ő kultúráját is bevonni és megérezni, irtó izgalmas jelenség, orosz és ukrán szülők gyermekeként jött ide. Mivel ez egy hobbi- és bulizenekar, ami azt jelenti, hogy mindenki dolgozik valahol, senkinek sem ez az egyetlen és fő dolog az életében, így a tervezett, programozott repertoárbővítés az nem jellemző… ezért nincsen szervezett PR-unk, hanem valahogy Juli és én próbáljuk organikusan szervezni a zenekar működését, fellépéseit satöbbi… Egyelőre ez a praktikusabb megoldás. 

Ki ismer benneteket?

Nyilván abból fakadóan, hogy sok külföldi tagja van a zenekarnak, akik különböző külföldi csoportokhoz tagozódtak be Budapesten, sok külföldi jár a koncertjeinkre. 

Szóval nincs PR-otok?

Nincs. Valahogy szép csendben lettünk 5 évesek, nem plakátozunk, nem hirdetjük magunkat, de azért próbálunk beépülni a zenei, bulizós közéletbe… Nagy barátunk lett a közösségi média és a „rikkancs” típusú barátaink, akik verbuválják a közönséget. Általában, akik egyszer eljönnek a koncertjeinkre, azok hoznak embereket. Többnyire pici helyeken lépünk fel, ezért közel kerülünk a közönséghez.

Az Eugenia keksz létezik még?

Igen, létezik, bár a románok nagyon okosan azt csinálták, hogy a keksz csomagolásának a grafikáját és a keksz receptjét nem adták el ugyanannak a cégnek. Így most az eredeti kekszet új csomagolásban, az új kekszet pedig eredeti grafikával tudod megvenni. Ha veszel ilyet is meg olyat is akkor a kettőből lesz egy eredeti. 

Kedvenc dalod?

Nem feltétlenül az én dalom a kedvencem. Sok olyan dal van, amit nem én énekelek a koncerten, hanem a többiek, és azokat nagyon szeretem. Például a hetvenes években íródott Szamuráj című dalt, azt nagyon szeretem. A dal arról szól, hogy „főszereplő” a filmben látta a szerelmét. A román folklórral átitatott jó humorú, nagyon teátrális dalból, mi egy jó skaalapú muzsikát gyártottunk. 

Milyen korosztályú a közönségetek? 

Nem feltétlen korosztályfüggő a zenekar közönsége. Többnyire szeretik a fiatalok. Általában vagy szereti valaki ezt a hangulatot, vagy nem. Érdekesség talán az is, hogy megjelennek a koncertjeinken az idős emberek, pont a felhasznált dalok miatt nyújtunk számukra valami retró érzést… Tudod, picit olyan, mintha kimennél Belgiumba, és ott Túró Rudi zenekarként Zalatnay-feldolgozásokat játszanál.

Fesztiválok, külföld…? 

Voltunk Romániában, ami érdekes. Romániában románul énekelni magyarként, olyan magyarként, aki kitelepült Romániából, és azon belül Erdélyből… ez egy igen érdekes helyzetet teremt. Én mint magyar megyek oda, és zenekarunk kedve szerint átdolgozott román slágert énekelek mint magyar, ráadásul jó nagy adag teatralitással adjuk elő a számot. Ezt a román úgy érezheti, hogy kicikizzük, míg a magyar meg többnyire még mindig elutasítja ezt az érzést.

Bátorság kell ehhez? 

Igen, nem lehet tudni, mire számíthatunk.

Akkor Romániában mi a megoldás?

A megoldás az, hogy ha hazamegyünk, akkor kevesebb román dalt játszunk. A repertoárunkban sok a szerb, orosz, lengyel dal, ezekhez mindkét közönségnek (Romániában) más a viszonyulásuk, ezek már cool számok, és ebben a közegben már az átdolgozott román dal is elfogadhatóbbá válik. 

Vannak-e magánmeghívásaitok?

Igen, vannak. A legutóbbi kedvencünk volt például a tokaji Barta pincészet meghívása egy borfesztiválra, ahol rá kellett döbbennünk, hogy a 2 és fél órás repertoár sem elegendő már egy ilyen partira.

Játszottatok már máskor is a Lámpásban?

Igen, többször is, szeretünk ott játszani, nagyon jó emberek vezetik, és nagyon jó közönsége van. 

A Lámpás kocsma

A 9 éve működő Lámpás a bulinegyed egyik oszlopos kocsmájaként működik. A krakkói pincekocsmák hangulatát idéző bulihelyszín a Dob utcában, a Spinóza és a Lokál szomszédságában található. A széles zenei repertoárt kínáló kocsma heti 5 alkalommal nyújt lehetőséget különböző zenei formációk megismerésére. A zenei kínálatban a kocsma előző tulajdonosa által kiépített dzsesszes zenei világtól a ska hangulatú együttesekig sokféle zenekarral találkozhatunk itt. A leginkább egyetemisták és harmincasok által kedvelt kocsmában szívesen vegyülnek idősebbek, például egy blues- vagy egy dzsesszkoncerten.

Véner Orsi, a Lámpás szervezője elmondta, hogy az Eugénia Formációval való találkozásuk leginkább személyes okokra vezethető vissza. Ő mint egykori nagy Krétakör-rajongó, a társulat megszűnése után kereste az eltűnt krétakörös kapcsolódási pontokat. Így jutott el Katona Lacihoz, aki mint volt krétakörös ajánlotta neki új formációját, az Eugéniát. Ennek az ismeretségnek köszönhetően hívták meg a zenekart a Lámpásba, és mivel az együttesnek hatalmas sikere volt, ezt azóta már többször is megismételték. Orsi kiemelte azt is, hogy az Eugénia koncertjei azon kívül, hogy durván telt házasak, rengeteg külföldit vonzanak, ami őt ugyan meglepte, de persze egyáltalán nem baj.
 

A koncert eseményoldala megtalálható itt, a Lámpás oldala pedig itt.

A napokban több megjelent cikk kapcsán is eléggé egyértelműsíthető, hogy ha az adott kerületi önkormányzat képtelen vagy nem áll szándékában a helyi közösségi szerveződésekkel együttműködni, akkor a civil szervezetek nem fognak ragaszkodni ahhoz, hogy az eredetileg tervezett helyen valósítsák meg elképzeléseiket.

Jól látható ez a folyamat Budapest VI. és VII. kerületében is, ahol az önkormányzatok a közösségi, nem egy esetben ellenzéki gondolatokat is megfogalmazó civil kezdeményezéseket a torkuknál fogva fullasztották meg. Ilyen volt a VI. kerületben a Marom Egyesület által szervezett Sirály Klub a Király utca 50.-ben, az egykori Budapest Székesfőváros Könyvesháza és Kávéháza vagy a Tűzraktér bezárása is. A Könyvesház épülete a klub bezárása óta üresen áll. A VII. kerületi önkormányzat a megszüntetett Boulevard és Brezsnyev bázis helyére ígért önkormányzati közösségi, kulturális teret, ami a bezárás óta nem született meg, ellenben kiadták cipőüzletnek a helyiséget. De talán ide sorolható a Gödör kijjebb rugdalása is az Erzsébet térről. És, bár ezek a helyek megszűntek, a szervezőik, az alulról szerveződő közösségek viszont nem, ők azok, akik új lehetőségeket keresnek és találnak máshol, más kerületekben. Így talált magának új helyet az egykori Sirályt működtető Marom Egyesület a VIII. kerületben.

De mi a helyzet a VII. és a VIII. kerületen túl?

A IX. kerületben ütötte fel a fejét a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány (ami szerveződési formáját tekintve egyelőre egyedüli az országban), amely úgy épült be az elmúlt évek során a ferencvárosi közhangulatba, hogy jókedvet, pozitív gondolkodást hozott létre maga körül.  Az FKA több szempontból is különbözik a fentebb említett szerveződésektől, egyrészt nem tartozik hozzájuk valamilyen kocsma vagy valamilyen kereskedelmi egység, emiatt más módon formálják a közösségi teret, mint az erzsébetvárosi vagy józsefvárosi egyébként szimpatikus, hasznos dolgokat működtető kezdeményezések. Másrészt nem az önkormányzati és állami büdzsé pénzforrásaiból építi fel a szétosztandó forrásait – talán leginkább ebben fogalmazható meg az alapítvány más alapítványoktól való különbözősége –, hanem olyan forrásszerzési akciókra, adománygyűjtési programokra épít, amelyek elsősorban a helyi vállalkozásokat és civil lakosokat veszik számításba. Az alapítvány „megszilárdulási” fázisa ugyan még egy épp az állami vezetés által „ledózerolni” célzott norvég kisprojekt pályázatnak volt köszönhető több mint négy éve, de ezt követően a szervezet már a saját modellértékű útját járja.

A helyi értéknek tekintett helyi vállalkozások forrásaira, ötleteire építenek, az összegyűjtött „adományokat” helyi terület- és közösségfejlesztési célok megvalósítására használják fel. Avagy helyből, helyben, helyi fejlesztési kezdeményezések megvalósítása a cél. Az összegyűjtött forrásokból lehetőség nyílik arra, hogy emberszabásúbb, élhetőbb, a helyi igényekből építkező lakóhelyet teremtsenek. Arra, hogy civilek által megoldható ügyekkel foglalkozzanak, hogy azonosítsák a fejlesztendő területeket, és erőforrásokat teremtsenek. Az összegyűlt összegeket olyan támogatási alapokba gyűjtik, mint a Ferencvárosi Gyermekalap, a Ferencvárosi Közterek Alap vagy a Belső-Ferencváros Alap, és a József Attila lakótelep alap. Az alapokban összegyűjtött forrásokból pedig olyan programokat finanszíroznak, amelyek a kerületben élők, kiemelten a fiatalok hasznos és nem kevésbé kellemes időtöltését segítik elő. Olyan kulturális kerületfejlesztési eszközöket keresnek és támogatnak, amelyek a MINDENKI számára kitalált és hasznos köztereket nem mint építészeti (területfejlesztési), hanem mint kulturális, szociális közösségépítő elemet fejlesztik.

Az FKA tavaly debütált első „Majd adok én Neked” című pályázatával, amely jól tükrözi az alapítvány működésének mechanizmusát. A már korábban a Ferencvárosi Gyermekalap javára összegyűjtött pénzből négy programot támogattak és valósítottak meg. Miután ez egy gyermekalap, ezért elsősorban a gyerekek, fiatalok számára fontos programokat támogatták, mint a Talpraesők slammelő és focizó klubját, egy nyári kreatív táborprogramot, egy helytörténeti nevelési vetélkedőt és a Varázsoljuk el az Ecseri úti aluljárót! programot.

Az alapítvány november 4-én újabb adománygyűjtési akciót szervez, ezúttal a Ferencvárosi Közterek Alap növelésére. Az adományozási akció jelenlegi támogatója a Trafó mellett a kézműves sörkultúra képviselője, az Élesztőház. Az Élesztő önmagát egykoron punknak, ma már öntudatos polgárnak nevező tulajdonosa, Tóth Imre régóta hisz a közösség kezdeményező erejében. Az ő ötlete az új városközpontprogram, amelyhez szemléletében is tökéletesen illeszkedő kezdeményezésnek látja az FKA támogatási programját, ahol a helyi vállalkozók, magánemberek és civil erők együttműködésével közösen fejleszthetik Ferencvárost! És hogy hol van ebben az egészben önkormányzat? Majd biztos azt is meg tudjuk! De addig is Ferencváros, élesztő fel!

A programról bővebben az eseményfalon és az Ferencvárosi Közösségi Alapítványoldalán olvashattok.

Külön romkocsmanegyedet építettek a Sziget árnyas fái alá, ami a tájékoztató szerint mindenkinek kötelező, aki járt valaha romkocsmában, és annak is, aki még nem. Megnéztük, mennyire idézik anyaintézményeiket és mennyire sikerült hozni a már-már hungarikumnak számító karaktert.

Romkocsmák előtt ücsörgő fiatalok a Szigeten. Fotók: Pályi Zsófia

Az jó, hogy itt is ugyanazt az akaratlagos káoszt építették fel Vateráról és bolhapiacról szerzett levedlett bútorokkal, rengeteg raklapbútorral (a helyszín méreteihez alkalmazkodva és a globális raklap divatnak megfelelően, gondolom), lampionokkal és fényfüzérekkel, gyerekkorunkból megmaradt mesetextilekkel. 

Viszont az egyes helyek jellegzetes karakterjegyei csak nagyon ritkán köszönnek vissza. Mondjuk eleve lehetetlen a romkocsma-műfaj kötelező elemét, a kibelezett bérházat árnyas fákkal helyettesíteni. Persze ha idehozták volna a Kazinczy utca életnagyságú mását és valahogy kialakítottak volna egy kis a dohszagot, mindjárt más lenne a helyzet. 


A hat pesti romkocsma közül még a Hegedű utcai Iskolának sikerült leginkább megidéznie önmagát. Ők jól teleraktak egy furgont: hoztak ugrószekrényt, csíkos táblát – különös, hogy éppen cheerleader iskolás lányoknak öltözött hostesekkel. A fák közé a „Reformkor hazánkban” és „Az ókor keleti államai” típusú, méltán utált oktatótáblákat húztak föl, és még az ablakokból kinyúló bábuik közül is van mutatóba egy-kettő. Az mondjuk furcsa, hogy egy Iskola-01 rendszámtáblájú taxit is beállítottak középre, melynek a jelenlétét kicsit nehéz értelmezni, leszámítva, hogy hohó, ugyanaz a rendszámtábla, mint a hely neve.

A Wndrlnd egységes művészi-szexes tematikájának egyik eleme

A Wndrland kicsit már unalmasabb, de legalább egységes, artisztikus-szexes tematikát hozott a szentendrei avantgard-művészek stílusában, van pl. a fákon festett szemes fütyi, óriási segg vagy a képen látható szőke hölgy (és szárnyas papírhajó is). Egy rövid szakaszon a margitszigeti szórakozóhely színes falát is megidézik.

Az Instant és a Fogasház együtt költözött be a fák alá, itt a jól felismerhető logókon kívül legfeljebb a lepukkant székek emlékeztetnek az anyaintézményekre. Az Ötkert leginkább csak a pultot befedő ikonikus portrékkal idézi önmagát, az Andrássy útról kitelepült Urimuri pedig aztán tényleg nem erőlködött a designon (nem is romkocsma): náluk egyszerű fehérre befestett raklapok és a saját logó ismétlődnek, ennyi.

Pihenő külföldi fiatalok

Persze mindezek ellenére/mellett jó a hangulat, jó a helyszín is, legfőbb erénye, hogy árnyékos és közel van a nagyszínpadhoz, de a híres pesti romkocsmák egyéni karaktere nem igazán jött át, bár a bebulizott külföldiek látványa még így is ad egy kellemesen otthonos érzést.
(Ide érdemes klikkelni, ha nem szeretne lemaradni híreinkről!)