Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Kocsma Art nem árt

Kis kávézók, kis kocsmák, kis kiállítások, ami jó nekünk. A kultúrát és művészetet kedvelők számára is igen szerethető jelenség a kiállító művészek, a kocsmák és vendéglátóhelyek azon találkozása, amikor a művészek munkái a vendéglátós helyiség kiállítási tárgyaivá válnak. 
A vendéglátóhelyekre kihelyezett képek, tárgyak ebben a formában a galériákban bemutatottaknál intimebb és közelebbi helyzetbe kerülnek. (Arról nem is beszélve, hogy hova juthat egy alkotás, amikor a kliens-nézelődő egyre ittasabb állapotba jut.)
Az alkotók és kocsmahelyiségek egymásra találása a legtöbb esetben a már régebben kialakult „baráti” kapcsolatra épül. Az alkotó többnyire rendszeres látogatója az adott kocsmának vagy épp egy törzsvendég protezsáltja. De vannak, olyan kocsmák is, ahol külön kolléga foglalkozik a kiállítások szervezésével (is).

kiállítás művészet  kocsma  kávézó budapest
Massolit Kávézó

A Nagydiófa utcai Massolit kávézó intim kistermében (az egész Massolit egy nagy intimitás) a dadaista, paradicsomszószt szívesen falra kenő Berei Zoltán kiállítása látható, aki paradicsomszósz és tejes zacskó mellett még a Farkas Bercit is idehozza nekünk pár napra. 

kiállítás művészet  kocsma  kávézó budapest
Berei Zoltán: Sade bárki (te a vajban), kollázs

A kiállítás a kenézlői dadaista művész gesztusa a bulinegyed Bermuda-háromszögének lakói és átutazó rétege számára. 

kiállítás művészet  kocsma  kávézó budapest
Berei Zoltán: Önműködő sűrítmény, automata tájkép: a paradicsom, akciófestmény
kiállítás művészet  kocsma  kávézó budapest
Berei zotán: tereptani ismeretek, manipulált diagram
kiállítás művészet  kocsma  kávézó budapest
Berei Zoltán: Szovjet-magyar - dadai közös űrrepülés, képeslap

A Bodrogközből származó alkotó művészete helyrajzi választás. A Bodrogköz 1950-ig a dadai felső járás közigazgatási egység része volt. Berei Zoltánék – Pásztor Attilával és a Pallagi Miklóssal – a mai napig gyűjtik és feldolgozzák a Bodrog-zug fotóarchívumát, vizuális töredékeit képzőművészeti és mozgóképi alkotásokban. A kenézlői tárgyi emlékezet és a kortárs művészet mixelt elegye még pár napig látható a Massolit könyvesbolt és kávézóban.

kiállítás művészet  kocsma  kávézó budapest
Schnedarek Réka: Lélekképek, Kőleves

Szintén a bulinegyedben, a Kőleves étteremben kapott helyett Schnedarek Réka Lélekképek című kiállítása.

kiállítás művészet  kocsma  kávézó budapest
Schnedarek Réka:

kiállítás művészet  kocsma  kávézó budapest

kiállítás művészet  kocsma  kávézó budapest

Réka utóbbi időszakának munkáiból, elsősorban akvarelljeiből válogatott a vendéglőbe. Ezeket az alkotásokat a művész előző figurális, látványelvű munkáival szemben az erős színvilágba helyezett, nonfiguratívabb, intuitívabb lélekfestészet jellemzi.

kiállítás művészet  kocsma  kávézó budapest
Orosz ricsi alkotása "munka közben"

A kocsma art (KocsmArt) évek óta meghatározó képviselője Berki Ági kurátor, aki rendszeresen kiállításokat rendez a budai Libella kocsmába.

kiállítás művészet  kocsma  kávézó budapest
orosz ricsi
kiállítás művészet  kocsma  kávézó budapest
orosz ricsi
kiállítás művészet  kocsma  kávézó budapest
orosz ricsi: Bacgammon/malom

Most épp Orosz Ricsi kocsmajátékait karolta fel és vitte magával a Villányi borozóból. Orosz Ricsi régóta készíti összegründolt, lomtalanított és egyéb tárgyakból a jobbnál jobb kocsmajátékokat, amelyeket ki is lehet próbálni. A változatos játékok között találunk építést lezáró deszkákból készített gördeszkát, papír és kartonmaradékból készített malomjátékot és játékos szeszes üvegeket. Orosz Ricsi egyébként annak örül a legjobban, ha vendégek használják a tárgyait. Június 25-ig még van lehetőség kipróbálni őket.

Tovább


Tetőtől talpig Iparművészeti és Nagycsarnok backstage

Egy város kerületeinek hangulatát, igazi történeteit csak akkor lehet valójában megismerni, ha a helyiek mesélik el a városrészek, épületek történeteit.

Erre ad lehetőséget Belső-Ferencvárosban 2016. május 7-én a Belső-Ferencváros​ Alap támogatásgyűjtő kampánynapja.

Ferencváros Belső-Ferencváros Nagcsarnok Vásárcsarnok Iparművészeti múzeum Tilos rádió

Ezen a napon lehetőség van bepillantani a Vámház körúti Nagyvásárcsarnok kulisszái mögé. Az érdeklődőket  Gönczi Ambrus, a Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület gyűjteményvezetője vezeti be  a csarnokot a rakparttal a felszín alatt összekötő alagútba, ahol a Dunáról érkező árút hordták be a csarnokba. A második világháborúban bombatámadás következtében az alagút részben beomlott. 1994-ben állították helyre, és új funkciót kapott. A séta a rámpán, azaz árufeltöltő részlegnél folytatódik, majd a szelektív hulladék feldolgozó és a Hungarikum utca következik, s végül a észre sem vesszük, hogy a manipulációs térben találjuk magunkat

Ferencváros Belső-Ferencváros Nagcsarnok Vásárcsarnok Iparművészeti múzeum Tilos rádió
 Iparművészeti Múzeum. A felvétel 1896 után készült.
forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.119

.Az Iparművészeti Múzeum szó szerint tetőtől talpig levetkőzik az érdeklődők számára. Meg lehet nézni hol és hogyan dolgoznak a muzeológusok az épület pincéjében, vagy hogy milyen a kilátás a múzeum tetejéről.

Ferencváros Belső-Ferencváros Nagcsarnok Vásárcsarnok Iparművészeti múzeum Tilos rádió

A kerületben kilenc, a Belső-Ferencvároshoz kötődő ismert és elismert ember vagy intézmény az eseményhez tartozó adománylicithez saját személyes tárgyait ajánlja fel. Így lehetünk többek között tulajdonosai a 4 személyes közös pohárnak, egy igazi, háromdarabos pöttyöstárca-szettnek vagy Nádori Lídia-Kun Fruzsina mesekönyvéhez készült "Sárkány a lépcsőházban" képnyomatnak.

Ferencváros Belső-Ferencváros Nagcsarnok Vásárcsarnok Iparművészeti múzeum Tilos rádió

Az adománygyűjtő akcióhoz kapcsolódik Belső-Ferencváros lakóinak lokális hangulatú, kerületi civil netrádiója, a Rádió Ráday. A Tilos Rádió egy igazi kihelyezett pop-up stúdióból, a Púder Bárszínházból délután 15 és 18 óra között jelentkezik majd be. A műsorban az egykor Belső Ferencvárosban élt és jelenlegi lakók mesélik majd el a kerülethez kötődő történeteiket. 

A programról bővebben az esemény oldalán lehet olvasni. 

Tovább


Így fog kinézni a megújuló Iparművészeti Múzeum

Ha igaz a Népszabadság Online értesülése, akkor 2016 és 2018 között felújítják az Iparművészeti Múzeumot.

Iparművészeti múzeum felújítás

A beruházás a Vikár és Lukács Építészstúdió 2012-es, pályázatnyertes tervei alapján valósulna meg, mintegy 25 milliárd forintos tervezett költségvetésből.

Iparművészeti múzeum felújítás

Iparművészeti múzeum felújítás

Iparművészeti múzeum felújítás

Iparművészeti múzeum felújítás

Iparművészeti múzeum felújítás

Iparművészeti múzeum felújítás

Az építészstúdió honlapján megnézhető terv két fő elemből áll, a Lechner Ödön tervezte főépület műemléki rekonstrukciójából és a Hőgyes Endre utcai oldalon egy, a főépülethez kapcsolódó új szárny megépítéséből, amely designmúzeumként funkcionálna.

Fotók: Iparművészeti Múzeum

Tovább


Az OFF Biennále mindent és mindenkit offol

Az OFF nemcsak az igen színvonalas programjai miatt érdekes, hanem épp amiatt, hogy egy alulról szerveződő, önkéntes és nagyszabású művészeti esemény, ami művészek, alkotócsoportok, kurátorok, művészetszervezők, galériások és műgyűjtők együttműködésén alapulva valósulhat meg. Az állami támogatás nélkül megszervezett eseménysorozathoz a szervezők nem is kértek semmilyen állami támogatást, és nem is vesznek igénybe államilag fenntartott helyszíneket. Így az állami szcénától való függetlenedés lehetővé teszi, hogy a biennálén az érzékeny, kritikus, éleslátó kortárs művészet releváns válaszokat adjon a jelen kor aktuális kérdéseire

Az idei program talán még az előző évekhez képest is ütősebbnek bizonyul. Korunk kortárs művészetét és művészeit bemutató kiállításokon a festménytől a fotóig, a szobortól az installációig, a kísérleti filmtől a Youtube-videóig, az egyedi grafikától a sokszorosított fanzine-ig, a hangszeres előadástól a hanginstallációig, a hagyományos kiállítástól a köztéri akcióig, a performansztól a politikai karaokéig számos kortárs művel és programmal lehet találkozni Budapesti és vidéki helyszíneken egyaránt.

Brückner János: ***CORPORATE FREE GIFT PRODUCT SHOW***
Default Productions: Happiness & Unhappiness Manual

Az egy hónapos programsorozat csütörtökön kezdődött. A Knoll galériában Eperjesi Ágnes, Paul Horn, Ipsics Barbara, Kozári Hilda és a Productions (Brückner János, Bódi Lóránt) művészi gyakorlatokkal reflektálnak az utóbbi évek kommunikációs helyzeteire, azokra a küzdelmekre, amelyek a privát és a köznyelvi szférában zajlanak. Eperjesi Ágnes esküvőjén (Komárnóban) az anyakönyvvezető két szótárt adott össze. Kozári Hilda a latinul életet, magyarul érvelő párbeszédet jelentő VITA szót a Braille-írás segítségével jeleníti meg. Ipsics Barbara művében hasonló helyzetű nők kialakította kézjelek közvetítik egy fiatal lány és börtönbe került partnere friss érzelmi kapcsolatát.

Az OFF hivatalos megnyitója pénteken este 21.00 órakor lesz az AnKERTben.

Újrajátszott történelem: Sven Johne - Some Engels

Napközben elkezdődik a Platán galéria (Lengyel Intézet), a Centrális galéria (OSA archívum) és a Toldi mozi közös akciója, az Újrajátszott történelem. A két helyszínen lévő kiállításon olyan művészeti munkákkal találkozhatunk, amelyek a kritikai gondolkodás szükségességének hangsúlyozásával, az egyéni és a kollektív társadalmi felelősség tudatosításának kérdéseivel foglalkoznak. Láthatjuk Susanne Kriemann-nak a hidegháború első jelentős konfliktusát megidéző 2012-es légifelvétel-sorozatát az 1948–49-es berlini blokádot, Zbigniew Libera önarckép-diptichonját, amely a művészt a társadalom számkivetettjeként jeleníti meg. Heidrun Holzfeind installációjában az 1968-as mexikói diákmegmozdulások archív fotódokumentumait interjúkkal szembesíti, amelyek az események után 40 évvel készültek az egykori aktivista résztvevőkkel. Carlos Amorales videójának fókuszában a jognak, mint a társadalmat működtető önálló, racionális és komplett rendszernek a kritikai vizsgálata áll.

Clemens von Wedemeyer: Muster  - 2012 Exhibition view at Documenta 12, Kassel, Germany
 

A Toldi moziban 19.00 órától ismét látható Clemens von Wedemeyer Muster című filmje. A film helyszíne a Kassel közelében álló egykori kolostor, amely hosszú története során „aszociális elemek” számára fenntartott „javító intézetként”, náci koncentrációs táborként, később pedig lányinternátusként működött. Az egyszerre három csatornán nézhető filminstalláció három időbeli metszetben mutat be egy-egy történetet: a koncentrációs tábor felszabadítását (1945), Ulrike Meinhof az internátusról szóló filmjének a forgatását (1970) és egy helyi középiskolai csoport látogatását az ekkorra már múzeummá és emlékhellyé átalakított épületben (1994).

Szűcs Attila: Palnking projekt

A Szűcs Attila- és a plankingrajongók számára látható lesz a művész Planking Projektje a Nagymező utca 54–56. udvarán.

Caption

A biennálén ismét megpróbálják azt, ami Sugár Jánosnak 2010-ben nem sikerült, tüzet gyújtani és azt életben tartani. A folyamatosan életben tartott tűzprojektet, az OFF Biennále szimbolikus, közösségkovácsoló projektjeként szeretnék megvalósítani. Miközben a művészek és az önként jelentkező közönség együtt őrzi a tüzet, a helyszín a közös gondolkodás, a beszélgetés, az együttes cselekvés jelképévé válhat.

Caption

Szombaton 15.00 órától egyetlenegyszer lesz hallható, látható az Egyetemes himnuszt bemutató köztéri koncert-performansz az Eleven emlékműnél. A Société Réaliste „Egyetemes himnusza” az "átlagolt himnusz" az ENSZ 193 tagállamának himnuszainak matematikai átlagolásából született kísérleti zenei mű. A beszélgetéssel egybekötött kiállítás és performansz keretében az érdeklődők megismerhetik a mű létrejöttének körülményeit is.

Joshua Faudem: Ella Shimshony tornász

Simon Katalin és Vásárhelyi Zsolt magánlakásában lesz megtekinthető április 25. és május 3. között naponta 17.00-től 20.00 óráig, valamint előzetes bejelentkezés alapján a Mérlegállásban című kiállítás. A közel két éve Berlinben élő kurátor és képzőművész páros budapesti lakásukban nem titkoltan szubjektív állásfoglalásukat valósítják meg, amely különböző művészi pozíciók bemutatásával reagál az elvándorlás motivációinak, nehézségeinek és következményeinek kérdéskörére.

Kendell Geers: Ellenállás rituáléja

Vasárnap a Jurányiban a Műhely Alapítvány közreműködésével bemutatják Kendell Geers Ellenállás rituáléját. Az Ellenállás rituálé két ember együttélésének vagy együttműködésének metaforája. Egy nő és egy férfi a hiúság harcművészetén keresztül kapcsolódik össze. Nem látják, nem láthatják egymást, mindketten saját tükörképükkel küzdenek.

Képek forrása: OFF biennálé

Tovább


Budapest, ahogy meg sohasem láttad

Ma nyílik Vass Gergely fotókiállítása az ArtBázis Összművészeti Műhelyben. Elküldött nekünk pár fotót a kiállítás anyagából. Ő így látja Budapestet. 
Gergely, avagy Gregory Iron négy-öt évvel ezelőtt kezdett neki a most látható budapesti kísérleti anyag összeállításának. A kiállítás ötletét egy már meglévő fotója adta, amit egyszerűen csak továbbgondolt, majd ehhez készítette a többi képet, melyek véleménye szerint úgy mutatják be a várost, ahogy más képei nem.

Tovább


A putyini Oroszországtól a manhattani prekoloniális erdőig. Hétvégi programajánló

Ha film…

Akkor fantasztikus archív és új filmekből lehet válogatni a hétvégén kezdődő orosz filmhéten az Örökmozgóban. Lesz a Jégmezők lovagja Szergej Eizensteintől, Tarkovszkijtól az Áldozathozatal, Alekszandr Szokurovtól az Orosz bárka című film. Az új filmek között köszönthetjük Andrej Zvjagincev 2014-es cannes-i filmfesztiválon a legjobb forgatókönyv díját elnyert Leviatán című filmjét. Andrej Zvjagincev alkotása egyszerre humorosan, költőien és kőkeményen mutatja be azt a világot, amelyben a politikus mindenható: ura életnek és halálnak. A történet a putyini Oroszországban játszódik, de nekünk is ismerős lehet, írják az origo.hu oldalán.

Ha filmklub...

…akkor vasárnap a Friscóban Mijazaki-filmklub, ahol most a Nauszika – A szél harcosai és a Totoro – A varázserdő titka című filmeket lehet megnézni.

Ha színház…

…akkor, aki még nem látta, válassza bátran Bodzsár Márk W. úr üzen című darabját az Átrium Színházban, mert ez az utolsó előadás. A W. úr üzen a Chandler-krimik és a film noirok világát idézi meg, de nem a harmincas évek fülledten elegáns Los Angelesében játszódik, hanem napjaink Budapestjén. A figurák a képzelet szülöttei, és mindannyiunk nagy szerencséje, hogy csak az előadás világában léteznek. És vajon ki játssza W. úr szerepét? Börcsök Enikő.

Ha kiállítás...

…akkor a hamarosan bezáró Szépművészeti Múzeum kamarakiállítását érdemes nem kihagyni. Alan Sonfist New York-i képzőművészt a land art, az earth art, illetve az environmental art (környezeti művészet) nevű irányzat ma élő legismertebb alakjaként tartja számon a művészettörténet. A művész 1965-ben Manhattanbe tervezett, és 1978-ban a legkorábbi köztéren álló land art-műként felavatott Time Landscape (Időtájkép)című munkájával vált ismertté.

Ebben az alkotásban egy mesterségesen létrehozott prekoloniális erdő, az újkori telepesek odaérkezése előtti vegetáció rehabilitációján keresztül mutatja be a metropolis őshonos élővilágát.

Ha buli….

...akkor szombat este az Aurórában Butterfly Effect. A Butterfly Effect a dzsessz, a népzene, a hiphop és a klasszikus zene elemeit ötvözi.  A zenekarban jól ismert zenészek – Kardos Dániel, Vázsonyi János, Dömötör Tamás – zenélnek, és Magyar Bori énekel. A koncert után posztklezmer diszkó lesz!

Tovább


Új generációs valóságok és a valóság. Hétvégi programajánló

…ha kiállítás 

…akkor Hello Your name is a Palomában. A kiállítás a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának új tagjainak bemutatkozó kiállítása. Az FFS újoncainak hagyományos kiállítása minden évben egy (minimum) kétszintes ismerkedési helyzetet teremt: a kiállítók egyrészt saját munkáikon keresztül önmagukat mint alkotókat ismertetik meg a közönséggel, másrészt ez a szituáció a felkészülés során elsőként ad alkalmat a csoporton belüli interakciókra és a kapcsolatok kiépítésére is.

A mostani kiállításon a közösség tagjai véletlenszerűen párokat alkotva, figyelmüket a társukra fókuszálva ismerték meg egymást annyira, hogy az önreprezentáció biztos és bevett formája helyett rábízhatták egy másik alkotóra első saját stúdiós bemutatkozásukat. 

Az FFS oldala itt, az esemény itt érhető el.

 ….és ha még egy kiállítás

…akkor új generációs valóságok. A Kép és képtelenség a Capa Központ és a Kitchen Budapest közös interaktív kiállítása, amely a látáshoz és megfigyeléshez kapcsolódó új, innovatív technológiákat egyedi nézőpontból vizsgálja meg. Az interaktív tárlat párhuzamosan mutatja be a piacvezető technológiákat és a hackerek, művészek technológiai vízióit. A kiállításon kipróbálhatóak az „advanced userek”, művészek és gamerek körében már jól ismert innovációs termékek, mint az Android operációs rendszert futtató szemüveg a Google Glass vagy az Oculus Rift virtuális szemüveg. 

A Kép és képtelenség című kiállítás kurátorai az „early adopterek” kreatív szemléletére épülő eszközöket és alkalmazásokat is bemutatnak, a piacvezető technológiákkal párhuzamosan. A Robert Capa központban ez az első, olyan kiállítás, amely kifejezetten a kortárs technológiákra fókuszál. A kiállítás célja, hogy játékos és szórakoztató formában mutassa be mindenkinek, hogy milyen, a látást és megfigyelést segítő eszközök fogják meghatározni a következő évtizedet. Továbbá az is,  hogy a látogatókat az eszközök kipróbálására és kreatív felhasználására ösztönözze. A kiállításon sci-fi filmekben megjelenő eszközvíziók gyűjteménye, vírusmarketing-kampányokat idéző videók és hackerek, gamerek videói is láthatók. Az installációk mindegyike kipróbálható, így a látogatók egyszerre lehetnek interaktív felhasználók és a technológiai újítások nyitott szemlélői.

A kiállításról bővebben itt találtok információt.

….ha koncert

Akkor nem lehet kellemesebb, mint a Vasárnapi Gyerekek és a Puszi együttes koncertjei egy helyen, egymás után, szépen sorban.

A Vasárnapi Gyerekek a kortárs zenei élet egyik meghatározó figurájához Darvas Benedek nevéhez fűződik. A sokak szerint sikergyanús zenekar a régi hazai legendás underground együttesek hangulatát idézi, mindezt átgyúrva a mai kor szellemében.

A Puszi Együttes az egykori Csókolom zenekar tagjaiból verbuválódott zenekar. A Puszi zenészei a Hajtás Pajtás alapítói, Spenót és Lackó gitárokon, Neményi Zsolt dobon, Tóth Marci szintetizátoron játszik. A koncert alatt Dj TG Lupin forgatja a lemezeket. Az együttes egyik sikerdala a sok közül a Peer Krisztián által írt dal a Mit loptál ma, Kolbász Viktor? című szám, A klipet a webes Photoshop-művész, Lazacz készítette.

Az eseményről bővebben itt találsz információkat. 

…ha mozi 

…akkor nem lehet más, mint az Anilogue nemzetközi animációs filmfesztivál. Aki eddig nem volt, az már lemaradt a Noam Chomskyval való beszélgetés animált változatáról. De az talán jó hír, hogy még sok jó dolgot tartogat a fesztivál a maradék napokon.

A fiú és a világ című brazil animációs film egy gyermek szemével láttatja a modern világ problémáit. A fiú és a világ a globalizáció veszélyeire hívja fel a figyelmet, és főleg a gazdaság, az elme és a lélek tömegcikké válásának veszélyére. Egy apa nélkül felnövő fiú elhagyja a faluját, és felfedez egy fantasztikus világot, amelyben gépek, állatok és különös lények az urak. 

A Lisa Limone és a Maroc Orange gyors szerelmi története egy lehetetlen szerelemről szól az éneklő hajóról menekült narancsfiú, Maroc és a citromlány Lisa között, aki zenélő kagylókat gyűjt, és szerelemről álmodozik. Maroc igazi bátor hőstípus az előítéletek és a szegénység fogságában. Lisa egy gazdag ketchupültetvényes üzletember lánya. De vajon mi történik, ha egy narancs és egy citrom egymásba szeret? 

A filmeken kívül ingyenes mesterkurzust tart a világhírű argentin animációs rendező, Juan Pablo Zaramella. November végéig lesz látható Priit és Olga Pärn kiállítása.

Az alkotópáros személyesen 23-án (vasárnap) 17.00 órakor tárlatvezetést is tart!

A fesztivál esemény oldala itt érhető el.

 …ha valami más

…akkor TEDxYouth@Budapest 2014. A TEDxYouth a TED-del szoros kapcsolatot ápoló, mégis különálló új platform, amely a TED szellemiségében gondolkodó és cselekvő fiatalokat mutat be. Olyan fiatalokat, akiknek különleges látásmódjuk, érzékenységük, nyitottságuk segíthet más szemszögből látni a világot és magunkat. A TEDxYouth események színpadán a szó világszerte azoké a fiataloké volt, akikre érdemes odafigyelni, akik innovatív, friss ötleteikkel és újszerű nézőpontjukkal kitűnnek kortársaik közül, és mondanivalójuk van a világ számára.

Az idei konferencia a káosz megismerésével foglalkozik, mint ahogy azt a címe is sugallja: a Tökéletes káosz! (A káosz: lehetőség. A káosz: alkotás. A káosz: egység. A káosz: átváltozás.) A rendezvény célja felfedezni és bemutatni egy fiatal, erős alkotó szellemi közösséget és integrálni a fiatalokat egy inspiráló, hazai gondolkodó közösségbe, amelyben lehetőséget kapnak további fejlődésre, kutatásra, alkotásra.

A program itt érhető el.

 …és ha szociálisan érzékeny vagy, vagy fontosnak tartod AIDS elleni küzdelmet vagy érintett vagy akkor bekapcsolódhatsz a Nagy Nyáltesztbe.
Az EHTW egy olyan nemzetközi akció-hét, amely az AIDS elleni küzdelem december elsejei világnapja előtt kívánja felhívni a figyelmet a HIV-szűrés fontosságára, lehetőséget teremtve arra is, hogy Európában a lehető legtöbb módon és színtéren tájékozódhassanak az emberek a vírusfertőzés jellemzőiről és a kockázatokról. Tavaly több mint 470 európai szervezet csatlakozott az eseménysorozathoz és több ezer ember vett részt szűrésen. Budapesten a Kék Pont csatlakozott a programhoz, biztosítva ezáltal, hogy az Európai HIV (AIDS)-szűrés hét ideje alatt tanácsadást és anonim szűrést biztosítson a jelentkezők számára.  

A szűrésekre a Kék Pont Ferencvárosi bázisán november 21-28. között lehet jelentkezni. 

Bővebb információ a programról itt található. 

Tovább


Elképzelhető, hogy Lechner Ödön építészete világörökség lesz?

Valószínűleg kevés embert hoz lázba az, ha valahol ezt olvassa: Lechner-év 2014. Tulajdonképpen engem sem. Viszont amikor rátaláltam a szecessziós épületeket bemutató térképre, a Lechner-épületekről gyönyörű fotókat összegyűjtő weboldalra, innentől kezdve már a konferencia is érdekelni kezdett. Igen, Lechner-év van, Lechner Ödön halálának 100. évfordulója alkalmából. És ebből az alkalomból, úgy néz ki, úgy mozdultak meg a szakmai szervezetek, múzeumok, hogy túllépték a hagyományos múzeumi bemutatás és konferencia kereteit. Legalábbis erre utal a virtuális világ mint bemutató és információt szolgáltató eszköz használata. Aminek csak örülni lehet.

Vegyük sorba, mit kapunk a Lechner Ödön-évtől!
 

Már kaptunk egy virtuálisan nézegethető térképet, amelyen Budapest szecessziós házait mutatják be, illetve azt, hogy hol találhatóak a városban. Például ha a Stefánia út 14. szám alatt található Földtani Intézet épületéhez tartozó ikonra kattintunk, az átvezet bennünket egy olyan oldalra, ahol az épületről még több információt és képet találunk. Az Iparművészeti Múzeum a Partage Plus projekt keretében valósíthatta meg a múzeum szecessziós műtárgyainak digitalizálása mellett a magyarországi szecessziós építészet mintegy 60 kiemelkedő jelentőségű épületének digitalizálását.

A másik örömteli projekt az MTA BTK Művészettörténeti Intézet honlapján található, Lechner épületekről készített fotók közzététele, felhasználásra is! Az itt látható fotókat Hámori Péter készítette.

A harmadik program, az immáron nem a virtuális térben, hanem az Iparművészeti Múzeumban 2014. november 20-tól megtekinthető, Lechner műveit bemutató,Lechner, az alkotó géniusz című kiállítás.

A kiállításon bemutatott életművel szeretnék megerősíteni Lechner Ödön munkásságának jelentőségét, akinek a megítélése az elmúlt években jelentősen átértékelődött: a lechneri formák gazdagsága, fantáziavilága, művészetének újító megoldásai, egyéni stílusa a 19. század végének halhatatlan, világszínvonalú mestereinek élvonalába sorolják, többek közt a katalán Antoni Gaudí, a belga Victor Horta, a skót Charles Rennie Mackintosh és az osztrák Otto Wagner mellé. Talán ez a kiállítás és ez a címzett év is segíthet abban, hogy Lechner az UNESCO várományosi világörökségi listájára 2008-ban felkerült független, premodern építészete a kulturális világörökség részévé váljon. A kiállítás Lechner Ödön építész (1845–1914) munkásságának teljességét kívánja bemutatni, kiemelt figyelmet szentelve a kecskeméti városházának, az Iparművészeti Múzeumnak, a kőbányai templomnak, a Földtani Intézetnek és a Posta-takarékpénztárnak. Az egyik terem felidézi Lechner második otthonának számító, a nem régen átmenetileg újra megnyitott Japán Kávéház világát. Az építész főbb alkotásait interaktív panorámafelvételeken jeleníti meg.

És Lechner Ödön munkásságáról szóló megemlékezéshez tartozik a 2014. november 19-én elkezdődött Lechner Ödön konferencia is, amelynek a célja Lechner építészeti elveinek, valamint tervezői munkásságának elhelyezése a kortárs európai skálán, az összehasonlítás lehetőségével, amely az ő és az őt követő magyar építészek tevékenységét tág horizonttal vizsgálva teret ad a legújabb kutatásoknak.

És lesznek még más csemegék is a Lechner-életműből, bővebb információt az alábbi linken lehet találni.

A jó ötletek ellenére érthetetlen, hogy a Lechner-év 2014 vajon miért nem érdemelt meg egy önálló honlapot - mint ahogyan az YBL 2014 projektnek volt -, ahol egy helyen megtalálhatóak lettek volna a projektek, programok, leírások, szervezők. Lehet, hogy egy ilyen összefogó honlappal könnyebben lehetett volna az érdeklődőket egyik információtól a másikig áramoltatni.

Fotók

Földtani Intézet kép forrása: Földtani Intézet (Fotó: Hámori Péter, MTA BTK MI)

Thonet ház (Fotó: Hámori Péter)

Postatakarékpénztár (Fotó: Hámori Péter)

Lechner Ödön bérháza (Fotó: Hámori Péter)

Sipeki Balás-villa (Fotó: Hámori Péter)

Tovább


Aranyvonat, döglött ló – exkluzív kirándulás a közönség előtt elzárt Román Csarnokban

Az elmúlt hetekben, a múzeumi negyed megépítését megerősítve, a Szépművészeti Múzeum elkezdett csomagolni, előkészíteni a múzeum bezárási folyamatait. Az Új Nemzeti Galéria megépülése után ebbe az épületben helyezik a Szépművészeti Múzeumot.

A múzeum viszont ebben az időszakban sem hagyja cserben a látogatóit, és egy olyan videoklip-sorozatot indított, amely exkluzív belépő azokra a múzeumi helyekre, ahová a látogatóknak eddig szigorúan tilos volt a betekintés.

A sorozat első filmje a Román Csarnok kiürítési munkálatairól szól, majd a gyűjtemény számára kialakított raktárak építésének bemutatásával kezdődik. A filmben a Szépművészeti egykori főigazgatója, Garas Klára művészettörténész mesél a Román Csarnok eddig a közönség számára fel nem tárt titkairól, a döglött ló esetéről, az aranyvonatról, Courbet a Rózsadombon talált, Birkózók című festményéről és Tiepolo Kőszeg határában talált képéről.

A Román Csarnokról egy régebbi írás itt olvasható, Magócsi Márton fotói pedig ezen a linken érhetőek el.  

Tovább


Internetadó vagy virtuálisan látogatható múzeumok

Gátolhatja az internetadó a magyar látogatókat a múzeumok virtuális térben fellelhető anyagainak meglátogatásában. Ha ezt a tényt mégis elfelejtjük, akkor máris virtuálisan bejárhatjuk a Magyar Nemzeti Múzeumot, a Petőfi Irodalmi Múzeumot, a Szépművészeti Múzeumot, a Magyar Nemzeti Galériát és az Iparművészeti Múzeumot.
 

A 2010-ben megnyitott, párizsi székhellyel működő Google Kulturális Intézet célja a múzeumok, egyetemek és más gyűjtemények anyagainak digitalizálása és megosztása az online közönséggel. A Google Art Projecthez eddig több mint ötszáz múzeum csatlakozott, ilyenek pl. a New York-i Metropolitan, a firenzei Uffizi, a londoni British Museum és a bécsi Kunsthistorisches Museum.

A Magyar Nemzeti Galéria 52, a PIM 48, a Szépművészeti Múzeum 151, a Magyar Nemzeti Múzeum 45 és az Iparművészeti Múzeum 103 alkotása nézhető meg virtuálisan az intézet weboldalán. Az Iparművészeti Múzeum esetében még arra is van lehetőségünk, hogy „street view-val” bejárjuk az épületet. Az alkotásokat több kategória szerint csoportosították, például gyűjteményi, szerző, anyag, esemény, hely, személy, megjelenési forma és dátum alapján.

Az intézmények négy különböző digitális megjelenési formát vehetnek igénybe. A virtuális galéria gyűjteményi tárgyakat nagy felbontású fotóval és angol nyelvű leíró adatokkal mutat be. A Gigapixel egy kiválasztott műtárgyról rendkívül nagy felbontású fényképet tartalmaz.

A kiállítóterekben a virtuális sétán keresztül lehetőség van a múzeumi terek bejárására. A virtuális kiállítás pedig tematikus gyűjteményi válogatások megjelenítésére alkalmas.

Tovább

«
12

Reblog