Egy jó ideje egyre több helyen ízlésesen kivitelezett könyves szekerekre bukkanhatunk forgalmas köztereinken.
Mennyiben más egy, az emberek közé menő, használt könyveket áruló könyvárus, mint egy antikvárium, és miért jó (jobb) ez nekünk még könyvolvasóknak, mint egy boltban keresgélni.
A válasz valószínűleg a lakosság rohanó élettempójára és a technológiai fejlődés mellett a könyvek iránt lankadó érdeklődésére vezethető vissza. 300 forintért könyvet venni megéri, főleg még, ha az időt is rászánjuk, hogy elolvassuk őket.
A program lényege, hogy olyan emberek is minőségi irodalmat kínáló könyvekhez juthassanak, akik nem tudnak elmenni az antikváriumba, vagy nincs erre lehetőségük. A mozgó könyvárusok polcain árult könyvek sok esetben megegyeznek az antikváriumokban árult könyvekkel, csupán áruk nem lesz több, mint 300 forint, miközben az antikváriumokban magasabb áron lehet megvenni ezeket a könyveket.
A Mozgó Árus kezdeményezés egy állami pályázatból támogatott kezdeményezésből, a Közkincs Egyesületet támogató programjából nőtte ki magát. A Közkincs Egyesület által létrehozott program egyik célja, hogy a 300 Ft/darab áron kínált könyvek ösztönzőleg hatnak a lakosság olvasási szokásaira.
Az eredeti cél az volt, hogy a könyveket munkanélküli pedagógusok, valamint egyetemi, főiskolai hallgatók árusítanák (olvasható az előterjesztésben), és – úgy tűnik – működik a vállalkozás.
Az egyébként pozitív kezdeményezés szomorúsága mindenképp tükröt mutat olvasási kultúránk és oktatási intézményi rendszerünk hanyatlásának, mindemellett pedig lehetőséget teremt azok számára, akik még szeretnének könyvet olvasni, de nem tudnának a jelenlegi antikváriusi és könyvesbolti árak mellett könyvhöz jutni.
Egy mozgó könyvárus reggelente 1000 könyvvel száll ki az adott közterületre, és este 10-ig van nyitva.
A várakozással idejüket töltők pedig, ha lemondanak okostelefonjaik böngészéséről, akkor az értelmiségi pályájukat elhagyó pedagógusok mozgó könyvespultjainál köthetnek ki, és legtöbb esetben nem üres kézzel távozhatnak.
Jelenleg a mozgó könyvárusok Budapest több pontján működnek: a Bikás parkban, az Allee bevásárlóközpont mögött, a Szabó Ervin könyvtár előtt, a Corvin közben, Hűvösvölgyben, a Bánffy György Emlékparkban, a MOM Kulturális Központban és Kőbányán, a Kőrösi Csoma Sándor sétányon.