Ughy Szabina leginkább ír, főleg regényt, interjúkat, sajtóközleményeket (mivel a Magyar Írószövetség sajtósa is); és részt vesz a Versek szódával nevű estsorozat szervezésében. Bach Máté fotózik, főleg a prae.hu kulturális portálnál, a Vasas focicsapatánál, a Napi Gazdaságnál és a Vasárnapi Híreknél. Ketten együtt szabadidejükben bő másfél éve csinálnak egy blogot, ahol mini-portrésorozaton át igyekeznek képet kapni arról, milyen most a pesti nő. Blogjuk neve minimalista: A pesti nő, a benne szereplő portréinterjúk szórakoztató/érdekes olvasmányok. A szerzőkkel készítettünk egy villáminterjút, főleg Szabina válaszolt.

Bach Máté és Ughy Szabina a Roham galériában A pesti nő fotókiállítás megnyitóján, ami december végéig látható (Fotó: A pesti nő)

Terápiás jelleggel kezdtétek a blogot, miután egyikőtök hazatért Szicíliából. Sikeresnek bizonyult a terápia?
A terápia folyamatos, de a beteg állapota kielégítő és viszonylag stabil. Szicília második választott hazaként mindig ott lesz az életemben, de Budapest marad a bázisom.

Mi alapján választjátok ki az interjúalanyaitokat?
Kezdetben az ismerőseink közül válogattunk, aztán az ismerőseink ismerősei közül, most pedig már ott tartunk, hogy többen megkeresnek minket az ajánlataikkal. De a mai napig nyitott szemmel és füllel járunk Budapesten. A minap például a 18-as villamos széphangú sofőrét szólítottam le, aki szerencsére igent mondott.

Mit szeretnétek megmutatni a blogon keresztül? Mi a célotok a portrékkal?
Szeretnénk, ha a mindenki elgondolkodna azon, miért jó vagy épp rossz Budapesten élni, mi a szerepünk ebben a városban, és mi a város szerepe a mi életünkben. De talán még ennél fontosabb, hogy árnyaljuk azt a nőképet, ami nem is tudom, hogy létezik-e egyáltalán bennünk a pesti nőkről, és nem csak a külföldi férfiak körében… A 40-es évekig a pesti nő még fogalom volt, Este fess a pesti nő – énekelte ugye 1946-ban Gáspár Endre. Aztán szép lassan a kommunizmus ideje alatt minden egyediségük és öntudatunk le is lett szépen építve, mint ahogy ez a város újjáépítésében is sokhelyütt meglátszik. Mindezek mellett persze van egy csomó más célunk is, bár azt hiszem, hogy a céljainknál a motivációnk, az, hogy szeretjük Budapestet, sokkal erősebb.

Több interjúalanyotok élt hosszabb-rövidebb ideig külföldön (ahogy ti is) vagy érkezett máshonnan Budapestre. Ez koncepció vagy véletlen? Tudatosan kerestétek az „idegen látásmódot”? 
Nem csak én, Máté is élt külföldön. Ő 2010-ben Dániában tanult fotózást, és készített egy elég ütős fotósorozatot egy idősek otthonában és egy bokszklubban. De folyamatosan visszajár a Vajdaságba is fotózni, mint ahogy én is elég sűrűn visszajárok Szicíliába. Az ingázás lassan természetessé váló generációs jelenség. Mégis a külföldön szerencsét próbálók életében Budapest vagy a saját szülőhelye megmarad a legfontosabb helyként, ahova jó és fontos mindig visszatérni, ugyanúgy, ahogy jó néha kicsit távolra is menni, kiszakadni a saját életünktől, hogy mindent, ami itt történik kicsit hidegebb fejjel és szívvel szemlélhessünk, és ennek köszönhetően több mindent megértsünk belőle.

A beszélgetéseitek alapján változott a Budapest-képetek? Ha igen, hogyan?
Alapvetően csak az a sejtésünk igazolódott be, hogy Budapest egy borzasztóan izgalmas és sokrétű város, ami mindig képes a meglepetésre, és a jövő nem Róma vagy Párizs, hanem Berlin meg Budapest. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy az itt élők többségének ennyire alacsony az önértékelése. Az interjúra felkért emberek többsége ugyanis rögtön szabadkozással kezdi a beszélgetést, hogy hát nem biztos, hogy ő a megfelelő ember, mert nincs az ő életében semmi különös.

A pesti nő-site egyik oldala

Tervezitek, hogy sűrűbben frissítsétek a blogot?
A blogot egyelőre szerelemből csináljuk a többi négy-öt munkánk mellett, mert szükségünk van a mindennapokban egy olyam kijáróra, ahol valóban azt és úgy csinálhatjuk, ahogy szeretnénk. Ez azt jelenti, hogy a nem igazán létező szabadidőnket áldozzuk erre az egész munkára, és ezért egyelőre csak heti egy portréinterjúra futja.

És korosztályi tágítást terveztek? Érzésem szerint a többség 23-32 között van.
Igen, abszolút szeretnénk minden korosztályt bemutatni. Nagyon vágytunk már például mindketten idős nőkre, és nagyon örültünk például Zeisel Magdaléna fotóművésznek, akiről hamarosan jön is majd az interjú. Gyönyörű, izgalmas, kiegyensúlyozott nő. Sajnos nehéz olyan nőt találni, aki tud és mer beszélni az életéről és az ő Budapestjéről. Nagyon hiányolom azt idősebb nők többségének az arcáról azt a nyugodt derűt, mint amit Magdaléna sugárzik például magából, amivel azt üzeni nekem, huszonnyolc éves ifjú titánnak, hogy kemény és nehéz lesz az, ami még vár rád, de megéri.

„A pesti nő brand, még ha olykor meg is feledkezik róla” – írjátok a bemutatkozásban. Mit értetek ez alatt?
Nincs olyan öntudatuk, mint a római, párizsi, londoni vagy épp berlini nőknek. Van bennünk egyfajta önbizalomhiány és bizonytalanság, az a tipikus kelet-közép európai bocs, hogy élek-ség, különösen az előttünk lévő generációban érezni ezt. A mostani húsz-harminc év körüli nőkben viszont már sokkal inkább érezni egyfajta öntudatosságot és büszkeséget, de ez inkább önmagukkal és a saját nőiességükkel fonódik csak össze, és nem a várossal, a saját kultúrájukkal.

Év vége van, mindenki évvégi toplistákat gyárt, úgyhogy: mi a ti budapesti top öt kedvenc helyetek?
Nálam ez mindig évszakfüggő. Most épp a Szimpla háztáji piac, a Szabó Ervin bölcsészolvasója, a Lukács fürdő, a Móka kávézó meg a kivilágított Andrássy a kedvenceim. Máténak pedig a Rácskert, a Kubuci kert, a Giero, a Bambi és a Bálint galéria és kávézó.

(Itt a pesti nőket találjátok meg, itt pedig minket tudtok követni!)