A Néprajzi Múzeumban pénteken nyílt az Ellenpedagógia című kiállítás, amely a bánki nyaraltatások bemutatását és feldolgozását tűzte ki célul.
A negyven éven keresztül folyamatosan működtetett bánki magánnyaraltatás az 1940-es évek derekán nőtte ki magát Leveleki Eszter vezetésével. A hat termet is elfoglaló kiállítás a kronológiát szem előtt tartva, de elsősorban nem arra építve mutatja be a háború előtti időszaktól a nyolcvanas évekig működő nyaraltatás legfontosabb szakaszait, legjellemzőbb témaköreit, kultikus figuráit, jellegzetes hagyományait. A kontinuitás, közösség, kultusz és konfliktus fogalmakra fókuszáló bemutatóanyag „tábori” hangulatát a pop-artra emlékeztető kivitelezés bolondítja meg. A színek és a tartalom – rózsaszínnel az agresszió, a nemi szerepek és érzelmi élet címszavak – érdekes találkozásokat eredményeznek.
A 60-as évektől aranykorát élő Pipecland életét olyan ma is ismert közéleti figurák határozták meg többek között, mint Ascher Tamás, Ráday Mihály, Sztankay Ádám, Eörsi Mátyás, Mácsai Pál és testvére, valamint a Fischer fivérek.
A Bánki-tó partján található, Vasút utca 1. szám alatti házban tartott nyaraltatásokra még a háború előtt a liberális pesti nagypolgári réteg teremtett vásárlóképes keresletet. Ebben az időben egyre nagyobb igény merült fel a „modern gyermekneveléssel” kapcsolatos privát piaci szolgáltatásokra, reformpedagógiai elveken (Waldorf, Montessori) működtetett óvodák, elemi iskolák, művészeti iskolák megalapítására és magánnyaraltatásokra.
Leveleki Eszter, aki megörökölte egy akkoriban magánnyaraltató személy kuncsaft körét, 1938-ban 21 évesen, Mérei Verával, tanítói oklevelének megszerzése után indította el az első tábort. A tábor negyvenéves fennállása alatt csak egy évig nem működött, 1944-ben, a rémuralom idején.
Sztankay Ádám Pipeclandről írt posztjában úgy fogalmazott, „Leveleki Eszter eszement rendszerekben az emberség, a polgári létezés ’mintaiskoláját’ működtette”.
A „hivatalos bánki időszámítás” avagy Pipecland kialakulása a II. világháború befejeződése utáni időszakra, 1945-re datálható. Ebben az etapban alakulnak ki a tábor és táborlakók jellegzetes, a későbbi évtizedekben a tábor védjegyévé váló sajátosságai, mint a hagyományok a „tradomány”, tradicionális játékok és a hősök születése, a kultusztárgyak, a medvesapka vagy a lúdtoll. A bánki nyarak többnyire 60 százalékos fiúarányához, Leveleki Eszter szándékosan ragaszkodott.
A kor nemi szerepelvárásainak ismeretében úgy gondolta, hogy a fiúk könnyebben, kreatívabban tudják kibontakoztatni a tábori játékokban az egyéniségüket, a lányok viszont könnyebben azonosulnak a „fiús” többség normáival. Így az ötvenes évek Bánkja a későbbi időszakokhoz képest egy fiús, vad, romantikus-mitologikus, ugyanakkor bizonyos értelemben demokratikus, a későbbi etapokhoz képest kevésbé elitista játéktér volt. Az időszak meghatározó alakja volt Medve; Leveleki Eszter unokaöccse, aki számos „tradománynak” volt a szerzője, megtestesítette a „bánki idolt”, az eredeti, kreatív, bátor, extrovertált, közösségben gondolkodó (fiú) kiskamaszt. Az 56-os forradalom leverése után sokan, többek között Medve is, disszidálni kényszerültek, ezzel lezárult a nyaraltatás második szakasza.
A bánki nyarak aranykora a hatvanas évekre tehető. ’56 után a táborban együtt nyaraltak az 56-os forradalom bebörtönzött vagy nyugalmi állapotra csendesített családjainak és a Kádár-korszak aktuális elitjének gyerekei. A jellemezően művész- és értelmiségi körökben népszerű bánki nyaraltatásoknak ezt a korszakát intenzív, szellemileg inspiráló légkör jellemezte. A 60-as években a táborlakók kilépnek az 50-es évek fiús cowboyromantikájából, Pipeclandnek nemzeti identitása lesz, államformája demokratikus monarchia, ahol olyan polgárok élnek, akik műveltségükre, tájékozottságukra alapozva egyre többször ironikusan reflektálnak a külvilág közéleti, politikai eseményeire.
A 70-es évekre a Pipecland fénykora múlóban. Az elcelebesedett, lieblinges, hatalmaskodó szobafőnököktől nyüzsgő tábor nagy kiábrándulásokat eredményez. 1978-ban Leveleki Eszter „nyugdíjba vonul”, és meghagyja „örököseinek”, hogy a nyaraltatást csak más színhelyen és új kerettörténetekkel folytathatják. A nyolcvanas évektől kezdve egyre szaporodnak az „utód-Bánkok”. A rendszerváltás után ezek a „bánki típusú” nyaraltatások elvesztik eredeti társadalmi-politikai jelentésüket, és másfajta színfoltjai lehetnek a gyerekszolgáltatások újra burjánzó piacának.
