Észrevétlenül terjednek a város feletti teraszos szórakozóhelyek. Hol van már a jó öreg Corvintető egyeduralma, ahogy a Blaha Lujza tér felett tompa zeneszólóval dolgozza be magát az éjszakába.

Tavaly nyitott meg az egykori Párisi udvar felett a 360 Bar. A párisi divatáruház tetején mindenkori működése alatt, legalábbis amíg Goldberger-tulajdon volt, mindig is zajlott az élet, itt üzemelt a város egyetlen „város feletti” korcsolyapályája is.

A bankkártyájukat nem féltők számára a Párisi udvar szomszédságában található, az Il Bacio di Stile luxusáruház tetején a l’Occhio di Stile, avagy  „A Stílus Szeme” étterem. A fantasztikus panorámát kínáló étterem a modern fine dining Andrássy úti fellegvára. 

Stílusában és eleganciájában és árfekvésében kiemelkedő a Nemzeti Bank és az Egyesült Államok Nagykövetségének szomszédságában található Heliport Panoráma terasz. A tető nappal kilátóteraszként működik, ahonnan kiváló kilátás nyílik a Magyar Államkincstár impozáns, Lechner Ödön tervezte, Zsolnay-majolikával díszített homlokzatára, ami az utcaszintről nem látható. Este pedig étteremként várja a vendégeket.

Tavaly nyílt a Gozsdu Sky Terace egy kiváló lehetőség, hogy a fülledt, tömegtől zsúfolt Gozsdu udvarból egy kis levegőhöz jussunk, élvezve a belvárosi panorámát.

A 400, a Mika, az Ellátókert és a Kőleves közötti tér közepén, felújított belsőépítészeti különlegesség a Kocka tetején, kis tetőteraszon üldögélve nézhetjük végig egy-egy bulizós éjszaka hömpölygő tömegét.

 Az Akácfa utcában, a Fogas ház melletti egyszintes épület tetején található a kicsit franciás hangulatú Leibling és terasza, ami - ha megnőnek a növények és felújítják a szemközti Klauzál téri vásárcsarnokot - sokak nagy kedvence lesz.

Az egyetemisták körében igen népszerű, Egyetem téri Tip-Top bár háza táján egyelőre nagy a csend, csak sok, nyitást sürgető kérdés sorakozik az oldalukon.

Idén második alkalommal (igazándiból harmadik, mert az autómentes napon is) élvezhetjük azt, hogy milyen is az, amikor autók helyett madarak, fák, virágok, gyerekek, koncertek, kultúra, játék és gasztronómia veszi át a hatalmat a Kazinczy utcában.

A május 10-re, vasárnapra datált egész napos rendezvényt az idén az ázsiai és afrikai kultúra színes nyomvonala hatja át. Egész nap lesz háztáji piac, közös jótékonysági főzés és pinata készítés az Ellátó-kertben, kóstoló a világ lepénykenyereiből a Kőleves-kertben. Civil szervezetek, mint a Menedék Egyesület vagy a Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány különböző programokon keresztül mutatják meg, mivel foglalkoznak.

A Menedék FC focibajnokságot rendez, és TUBI or not TUBI végre valaki beszél majd a galambokról, mi több, szélnek ereszti őket. A kicsik (s nagyok) távoli világok kínai, afrikai meséit hallgathatják a mesesarokban, zenei utazáson vehetnek részt a Bélaműhellyel, készíthetnek afrikai bábokat és rajzolhatnak, festhetnek, ugrálhatnak, ahogy ezt kedvük egy autómentes utcán engedi. Egész nap lesz zene. Muzsikál a Canarro zenekar, a Babra, a Szkojáni Charlatans és a Méhek.

A nap Soundpaintinggel zárul. Ez közös zenei és művészeti „alkotás” univerzális, multidiszciplináris jelnyelv zenészek, színészek, táncosok és képzőművészek számára, jelen idejű kompozíciókat hoznak létre. A több mint 1200 jelből álló jelnyelv Walter Thompson amerikai zeneszerző, szaxofonos nevéhez fűződik.

A Kazinczy utcai „fesztivál” szervezői részéről nem titkolt cél az élhetőbb, zöldebb, madárcsicsergősebb és párbeszédalapúbb belváros kialakítása, amelynek „csak” egy apró, de annál „figyelemfelkeltőbb” eleme a Kazinczy utca „autómentesítése” és kulturális átszínezése.

A Jókai-kertben (bővebben egy régebbi posztban olvashat róla) május 9-én a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának köszönhetően ingyenesen lehet látogatni Jókai Mór egykori kertjét, megismerni Jókai életének egy töredékét. A madárgyűrűzési bemutatón az érdeklődők megismerhetik a gyűrűket, a gyűrűzési eszközöket, hálókat és a befogott madarakat. A „Tarajosok és búbosok” szépségversenyen a legextrémebb tarajos, búbos hajfrizura lesz a nyerő. Punkok előnyben. Megtudhatjuk, milyen egy madárbarát kert, és megismerhetjük az év madarát, a búbos bankát és más állatokat, például a dunai tarajos gőtét. Itt háztáji piac helyett cincérpiac lesz és Csipogó játszóház.

Fotó: Erika Pereszlényi Photo

Felújították a Mika Tivadar kétemeletes, tetőtéri műtermes, szecessziós (egykori) lakóház - ma a Mulató -, és a ház homlokzatán építtetője nevét viselő Fodor Gyula-féle ház közötti épületet.

A bulinegyed egyik legforgalmasabb részén található 1938-ban épített, „épp, hogy össze nem omlik” hangulatot árasztó klasszicista épület, rendre szemet szúr(hatot)t az áthaladó járókelőknek. Leromlott állapotát csak fokozta Mika Tivadar házának példaértékű felújítása és hasznosítása.

Az egyemeletes ház önkormányzati kezelésű épületének sajnos csak a homlokzatát és egyetlen erkélyét újították meg. A türkiz és az almazöld közötti színvilág nem feltétlen passzol az utcaképhez, de felújított homlokzat mindenképp jót tesz neki.  

A homlokzati márványtábla emlékeztet a Zitterbarth Teréz építészeti iroda tervei alapján megépített ház építési idejére. A lakóházat Hellmer József építette. A mai ház két egymás melletti épület összeépítéséből jött létre.

A házba belépve siralmas látvány fogad. A lerohadt lépcsőház, az omladozó vakolat, az udvaron hagyott háztartási hulladékkal vegyített építési törmelék gazdátlan épület hangulatát kelti. Az udvarban található építés korabeli, kagylós, vörös márvány falikút is csak „hangtalan” mása önmagának.

A ház udvarán csendesen üldögélnek a lakók, intézik napi dolgaikat, a házról nem különösen nyilatkoznak, vagyis azt mondják, nem tudnak ők semmit.

Most ez van. Megújult homlokzat, rendezetlen belső tér.  

Bezárt, lelakatolt kapu fogadja a tavaly ősszel még működő Tébolykert rajongóit. Valamikor 2014 nyarán nyílt a műemlékké nyilvánított, Klauzál utca 15. szám alatti házban a Tébolykert nevű romkocsma. Ez a ház is azok közé az épületek közé tartozott, amelyeket az akkori műemléki hatóság az utolsó pillanatban, 2006-ban ideiglenes védelem alá helyezett. Az ideiglenes védelem azt jelentette, hogy építési és bontási engedélyt a házra csak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal adhatott ki. 2006 óta sok minden változott: a Kulturális Örökségi Hivatalból is Forster Központ lett, a szabályozási és hatósági feladatkörök is más-más helyekre kerültek.

A hosszú évek alatt a csillagos házak közé sorolt épült hűen megőrizte a kiegyezés utáni, kisvárosias beépítés formáit és a kor különleges hangulatát. A finom tagolású, volutás konzolokon nyugvó, erkéllyel díszített homlokzat mögött megmaradt az épületbelső értékes részlete, az öntöttvas korlátú, vörös mészkőből épült főlépcső, valamint a függőfolyosó korlátja.

A védettség után az épület sokáig üresen állt. 2014 nyarán beköltözött a negyed újabb romkocsmája, a Tébolykert, ami aztán hamar szerves része lett a belső-erzsébetvárosi  bulinegyed Klauzál utcai szakaszának. Működése alatt mindenesetre megvédte a műemléképületet a ledózerolástól vagy attól, hogy annyira lepusztuljon, mint a Király utca 40. szám alatti, hányattatott sorsú ház.

Valamikor október környékén még fenn volt a kocsma táblája az épületen. Mára úgy tűnt el a kocsma táblája, mint maga a Tébolykert és legénysége. Ki jön, vagy mi jön helyükbe? Egy újabb kérészéletű kocsma? Foghíjtelek vagy új befektető vagy a régi? Vajon mi lesz veled Klauzál utca 15? 

Több mindenért pufog a belső-erzsébetvárosi lakos. Dühös azért, mert a rengeteg kocsma miatt ordítozó hordák közlekednek éjszaka. Dühös azért mert, az önkormányzat részéről csak politikai kampányígéret volt a mindennapos takarítás, így egy-egy vasárnapi napon bokáig járva lehet járni a hányadékban, a törött üvegek és mindenféle partihulladék között. És dühös azért, mert az egyébként is szűk járdákat még a teraszok is terhelik. Van okuk a panaszra.

Az önkormányzat, a lakosság és a kocsmatulajdonosok régóta keresik a megoldást arra, hogy-hogy lehetne ezt a kényszerű, de virágzó – hasznot és veszteséget egyaránt hozó – állapotot a belső-erzsébetvárosi lakosok számára élhetővé tenni.

Helyi lakosként úgy gondolom, sehogy. Sok minden múlik az önkormányzaton, de nem minden. Nyilvánvalóan nem tudja az önkormányzat megváltoztatni az ideérkező, ordítani vágyó vendégeket. És nyilvánvalóan tudna mindennapos takarítást végeztetni, ahogy ez például Párizsban is működik – ezt itt is meg lehetne tenni.

Április 14-én kedden 17 órakor nyilvános egyeztető fórumot tart az Erzsébetvárosi önkormányzat az önkormányzati köztereken lévő vendéglátó teraszokról, a működésük következtében keletkező környezetterhelési, közbiztonsági, közlekedési (akadálymentesítési), egészségügyi és lakhatási problémákról.

A város olyan részén, ahol a vendéglátóhelyek adják meg egy terület arculatát, elengedhetetlenek a teraszok. Akár zavaróak, akár nem, akár el lehet menni mellettük, akár nem. Akár lehet pihenni a teraszon ülőktől, akár nem. Kevés olyan embert ismerek, aki ha tavasszal ki ülhet egy teraszra, nem oda ül, hanem a belső helyiségbe. Szeretünk teraszon üldögélni, ha az időjárás engedi.

Kérdés az, hogy miként lehet racionális megoldást találni a teraszok által keltett közlekedési problémákra, meri-e és akarja-e azt mondani az önkormányzat, hogy limitált ideig lehet nyitva tartani egy teraszt, stb.

A Belső-Erzsébetváros már most tele van  szerethető teraszokkal. Megmutatunk párat Önöknek. Melyik az Ön kedvenc belvárosi terasza? Küldjek el címünkre (pontbudapest@freemail.hu) a képeket, és megmutatjuk a legjobbakat!  

Van Budapesten egy erősen bevándorló hangulatú hobbizenekar, akik szombaton este a Lámpásban a bulinegyed egy régebbi bárjában-pubjában-kocsmájában lépnek fel. A zenekar 2008 nyarán született, valami olyasmi okból, hogy az otthonukat elhagyó erdélyi színészek zenében elevenítsék fel gyermekkoruk pocsék ízű Eugenia (ejts: Eudzsénia) keksz zamatát. A dauerszerízű, rózsaszín töltelékkel kent avas porlóst a rég elfeledett, akkoriban „cikinek” tartott dallamokkal írja körbe a formáció: manele-sanzon-punk-latinsiratós etűdök hangulatával. A két énekesnő ’színészlyányok’ előadásmódjukkal biztosítják a dallamok antidramatikusságát és a népdalok siratóspunkosítását. A zenekar tagjai Miklusicsak Alíz (ének), Fazakas Júlia (ének), Dimitri Rekun (szaxofon), Robert Dakowicz (harmonika), Beöthy Árpád (dob), Szemző Dávid (basszusgitár), Varga Péter (mandolin) és az örökös special guest, Katona Laci.

A „románobalkánikósírvavigadóspunk”-ot játszó zenekar egyik alapítójával, Miklusicsak Alízzal beszélgettünk.

Az idén ünnepeltétek az együttes 5. születésnapját, mesélj valamit a majdnem iskoláskorú zenekar megalakulásáról!

Amikor a zenekar megalapításán gondolkodtam, olyan gondolatok és hangulatok keveredtek bennem, amelyek erősen kötődtek a romániai származásomhoz. Egyrészt például a gyerekkoromban többnyire a strandon hallott, akkor rossz muzsikának gondolt és elutasított román dalokhoz. Gyerekkoromban, amikor román dalokat kezdtek el játszani a tévében, akkor nekem a tévét illett kikapcsolni, vagy átkapcsolni a magyar csatornára. Magyarként Romániában ezeket a dalokat - bármennyire is voltak elismert román zeneszerzők, és már világhírű volt a Ciocarlie című dal - el kellett utasítanom, ugyanez vonatkozott a román írók, költők műveire is. Szóval ezeket én Romániában nem értékeltem, mert nem gondoltam, hogy ezek jók lehetnek, mert ez volt benne a neveltetésemben. De ilyen volt az együttes névadója, az Eugénia keksz is, az egy bűnrossz keksz volt - ami ma már persze EU-kompatibilis - a 70-80-as évek szinte egyetlen édessége volt. Ugyanakkor, amikor már itt éltem Budapesten 6-7 éve, akkor nagyon jó érzéssel töltött el, amikor meghallottam ezeket a régi román dalokat, vagy az is jólesett, ha románra válthattam beszélgetés közben. Tehát volt ez a nosztalgikus élmény. És amikor megszületett a fejemben a zenekar létrehozásának ötlete, akkor ez volt az egyik fő érzelmi forrásom. Az volt a célom, hogy egy olyan zenekart hozzak létre, ahol ezt a többletet valamilyen formában kifejezhetem. Ami abból fakad, hogy máshol születtem, és az ebből merített és kapott pluszenergiát, érzelmi többletet vagy másságot szerettem volna megjeleníteni egy közlésformában.

Miklusicsák Alíz - Fotó: Álmosd Phaedra

Ehhez az ötlethez kellett találnom magam mellé egy jó partnereket. Biztosan éreztem, hogy szeretném, ha a zenekarban többen énekelnénk, és azt, hogy olyan lányt szeretnék magam mellé, aki azonnal érzi, hogy miről beszélek, mit is szeretnék megeleveníteni. Fazakas Juli nagyon tehetséges színésznő, és komoly zenei múltja van, ő Udvarhelyen született, és a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen végzett. A vele való találkozásom sorsszerű volt és elkerülhetetlen, sokat tanulok tőle, nem csak zeneileg. Őt megtalálva már minden ment magától, összerántottuk pikk-pakk a zenekar hangszeres szekcióját, és 2009-ben a Fringe fesztiválon léptünk fel először, ahol nyertünk is.  A zenészekkel nagy összhangban építgettük ennek az egyébként bulihangulaton alapuló formáció „karrierjét”, ami egyre jobban bevándorlószagúvá kezdett válni. Juli, Katona Laci és én romániai magyarokként hoztuk alapnak a román és magyar popdalok és folklór ízeit, Robert a lengyel hangzást és nem utolsósorban ő lett a zenei vezetőnk is. Peti Bostonból érkezett a mandolinjával, és a bostoni ír punk zenét hozza be a muzsikánkba. De bárki, aki eddig játszott a zenekarban, akár az egykori francia szaxofonos (Vali), mindenki hozzáteszi a muzsikánkhoz a maga, „hazai”, népi, akár vallási látásmódját. Természetesen a zenekar fontos emberei a magyar földön született tagok is, Szemző Dávid és Beöthy Árpád, ők mindig jó ízléssel és kritikával hallgatják az általunk hozott - néha érzelmileg túlfűtött - dallamokat. Ezért is fontos, hogy ezek újrahasznosított dalok, a régi populáris muzsikába tesszük bele a mai hangulatunkat, a mai gondolkodásunkat, a mai ízlésvilágunkat. 

Mi a helyzet a repertoárral? Milyen gyakran születnek új dalok?

Hát, ez nem így működik, vagyis van valami spontaneitás az egészben… például most jött a zenekarba a kijevi Dimitri, és eldöntöttük, hogy februárra minden dalunkat lecseréljük. Ő is egy új színt hoz, most szeretnénk az ő kultúráját is bevonni és megérezni, irtó izgalmas jelenség, orosz és ukrán szülők gyermekeként jött ide. Mivel ez egy hobbi- és bulizenekar, ami azt jelenti, hogy mindenki dolgozik valahol, senkinek sem ez az egyetlen és fő dolog az életében, így a tervezett, programozott repertoárbővítés az nem jellemző… ezért nincsen szervezett PR-unk, hanem valahogy Juli és én próbáljuk organikusan szervezni a zenekar működését, fellépéseit satöbbi… Egyelőre ez a praktikusabb megoldás. 

Ki ismer benneteket?

Nyilván abból fakadóan, hogy sok külföldi tagja van a zenekarnak, akik különböző külföldi csoportokhoz tagozódtak be Budapesten, sok külföldi jár a koncertjeinkre. 

Szóval nincs PR-otok?

Nincs. Valahogy szép csendben lettünk 5 évesek, nem plakátozunk, nem hirdetjük magunkat, de azért próbálunk beépülni a zenei, bulizós közéletbe… Nagy barátunk lett a közösségi média és a „rikkancs” típusú barátaink, akik verbuválják a közönséget. Általában, akik egyszer eljönnek a koncertjeinkre, azok hoznak embereket. Többnyire pici helyeken lépünk fel, ezért közel kerülünk a közönséghez.

Az Eugenia keksz létezik még?

Igen, létezik, bár a románok nagyon okosan azt csinálták, hogy a keksz csomagolásának a grafikáját és a keksz receptjét nem adták el ugyanannak a cégnek. Így most az eredeti kekszet új csomagolásban, az új kekszet pedig eredeti grafikával tudod megvenni. Ha veszel ilyet is meg olyat is akkor a kettőből lesz egy eredeti. 

Kedvenc dalod?

Nem feltétlenül az én dalom a kedvencem. Sok olyan dal van, amit nem én énekelek a koncerten, hanem a többiek, és azokat nagyon szeretem. Például a hetvenes években íródott Szamuráj című dalt, azt nagyon szeretem. A dal arról szól, hogy „főszereplő” a filmben látta a szerelmét. A román folklórral átitatott jó humorú, nagyon teátrális dalból, mi egy jó skaalapú muzsikát gyártottunk. 

Milyen korosztályú a közönségetek? 

Nem feltétlen korosztályfüggő a zenekar közönsége. Többnyire szeretik a fiatalok. Általában vagy szereti valaki ezt a hangulatot, vagy nem. Érdekesség talán az is, hogy megjelennek a koncertjeinken az idős emberek, pont a felhasznált dalok miatt nyújtunk számukra valami retró érzést… Tudod, picit olyan, mintha kimennél Belgiumba, és ott Túró Rudi zenekarként Zalatnay-feldolgozásokat játszanál.

Fesztiválok, külföld…? 

Voltunk Romániában, ami érdekes. Romániában románul énekelni magyarként, olyan magyarként, aki kitelepült Romániából, és azon belül Erdélyből… ez egy igen érdekes helyzetet teremt. Én mint magyar megyek oda, és zenekarunk kedve szerint átdolgozott román slágert énekelek mint magyar, ráadásul jó nagy adag teatralitással adjuk elő a számot. Ezt a román úgy érezheti, hogy kicikizzük, míg a magyar meg többnyire még mindig elutasítja ezt az érzést.

Bátorság kell ehhez? 

Igen, nem lehet tudni, mire számíthatunk.

Akkor Romániában mi a megoldás?

A megoldás az, hogy ha hazamegyünk, akkor kevesebb román dalt játszunk. A repertoárunkban sok a szerb, orosz, lengyel dal, ezekhez mindkét közönségnek (Romániában) más a viszonyulásuk, ezek már cool számok, és ebben a közegben már az átdolgozott román dal is elfogadhatóbbá válik. 

Vannak-e magánmeghívásaitok?

Igen, vannak. A legutóbbi kedvencünk volt például a tokaji Barta pincészet meghívása egy borfesztiválra, ahol rá kellett döbbennünk, hogy a 2 és fél órás repertoár sem elegendő már egy ilyen partira.

Játszottatok már máskor is a Lámpásban?

Igen, többször is, szeretünk ott játszani, nagyon jó emberek vezetik, és nagyon jó közönsége van. 

A Lámpás kocsma

A 9 éve működő Lámpás a bulinegyed egyik oszlopos kocsmájaként működik. A krakkói pincekocsmák hangulatát idéző bulihelyszín a Dob utcában, a Spinóza és a Lokál szomszédságában található. A széles zenei repertoárt kínáló kocsma heti 5 alkalommal nyújt lehetőséget különböző zenei formációk megismerésére. A zenei kínálatban a kocsma előző tulajdonosa által kiépített dzsesszes zenei világtól a ska hangulatú együttesekig sokféle zenekarral találkozhatunk itt. A leginkább egyetemisták és harmincasok által kedvelt kocsmában szívesen vegyülnek idősebbek, például egy blues- vagy egy dzsesszkoncerten.

Véner Orsi, a Lámpás szervezője elmondta, hogy az Eugénia Formációval való találkozásuk leginkább személyes okokra vezethető vissza. Ő mint egykori nagy Krétakör-rajongó, a társulat megszűnése után kereste az eltűnt krétakörös kapcsolódási pontokat. Így jutott el Katona Lacihoz, aki mint volt krétakörös ajánlotta neki új formációját, az Eugéniát. Ennek az ismeretségnek köszönhetően hívták meg a zenekart a Lámpásba, és mivel az együttesnek hatalmas sikere volt, ezt azóta már többször is megismételték. Orsi kiemelte azt is, hogy az Eugénia koncertjei azon kívül, hogy durván telt házasak, rengeteg külföldit vonzanak, ami őt ugyan meglepte, de persze egyáltalán nem baj.
 

A koncert eseményoldala megtalálható itt, a Lámpás oldala pedig itt.

Már egy előző bejegyzésben írtam a belvárosi termelői, közösségi piacokról. Azokról a nem hagyományos vásárokról, amelyek átlépik a mindennapi, megszokott vásárcsarnok, nagy bevásárlópiac kereteit, és a piaci áruk mellett kulturális, szociális, gasztronómiai vagy valamilyen más vizuális élményt is kínálnak a vásárlók számára. Ezek közé a piacok közé sorolható a bulinegyedben a Szimpla őstermelői piac a Szimpla kertben vagy a Gozsdu udvarban a bazárhangulatú Gouba.

Október 30-tól Erzsébetvárosban új piac nyílik, aminek a különlegessége nemcsak abban rejlik, hogy egy passzázsban rendezik meg, hanem a hétvégi piaci időpontoktól eltérően csütörtökönként, délutántól késő estig, 13 és 21 óra között lesz nyitva. 

A Central Passage-ban a termelői és kézműves piac különleges termékekkel, ételkóstolókkal, házi finomságokkal, ajándékokkal, mindenféle csecsebecsével, de a hétvégi ebédhez szükséges hozzávalókkal is várja a hazai és külföldi érdeklődőket. A gasztroélményt élő zenével teszik teljessé a szervezők. A helyszín fedett így a zord időjárástól sem kell tartani.

Bővebben a piacról a Facebook-oldalukon lehet tájékozódni. 

Több budapesti hostelban is arra figyelmeztetik a turistákat, hogy ne bízzanak meg azonnal "csinos helyi lányokban" (vagy fiúkban), mert előfordulnak, hogy összejátszanak szórakozóhelyekkel, akik arra utaznak, hogy jól lehúzzák a vendéget. Nem új dolog, de sajnos továbbra is élő probléma. Íme az egyik belvárosi hostel felhívása a recepciónál, mely azt is megnevezi, milyen helyeket érdemes elkerülni:

A felsorolásban szerepelő Club Zeitt például annyira menő, hogy a szavazatok többsége, amit a Tripadvisoron a felhasználóktól kapott, a TERRIBLE, azaz szörnyű kategóráiba esik. Ennél nincs lejjebb, a legtöbb komment pedig ilyeneket ír, hogy "Vigyázat, csalók!" Íme a visszajelzések, de már a Facebook profiljuk is beszédes, mivel olyan, mint egy népmese: van is meg nincs is. Amúgy az Erzsébet tér 1-gyet adják meg címüknek, ami kb. a József Attila u. eleje.

Szerencsére van olyan Tripadvisor-júzer, aki részletesen leírja, mi történt vele. A lényeg kb. ez: a pasija és ő ugyanannak az átverésnek lett az áldozata, mint mások. Egy sráctól tüzet kértek az utcán, és miután kb. 20 percet társalogtak Budapestről és Magyarországról, a srác úgy csinált, mintha egy barátja felhívná, hogy igyanak valamit, és kedvesen meginvitálta újsütetű ismerőseit is. A srác nagyon fiatal volt, nem nézett ki többnek 22-nél és Flaisz Renato néven mutatkozott be nekik. Nagyon jól beszélt angolul, amerikai akcentussal. 

A lány és a barátja ittak vele egy kávét a bárban, aztán a srác unszolására egy pálinkát is - national drink -, és mindezért kihoztak nekik egy 11 ezer forintos számlát. Azt is írják, hogy amikor beléptek a bárba és megnézték az árakat, teljesen normálisnak tűntek, emiatt nem csekkolták egyenként az italokat. A történetet a szerző azzal zárja, hogy szerencse, hogy délután három volt, ezért nem ittak többet, de gondoljunk csak bele, mi lett volna, ha este esnek bele a csapdába. Kommentje végén a szerző egyértelmű tanácsot ad: "STAY AWAY FROM THAT PLACE!!!" Ez amúgy most volt nemrég, januárban.

A The Pubot nem találtam meg, aki tudja, hol van, kommentelje be légyszíves. Ahogy az is kommenteljen ide vagy a Facebookra, akivel már megesett hasonló dolog.

(Ide kattints, ha nem akarsz lemaradni posztjainkról!)