Díszkivilágítást kapott az ősanya és gyermekének lábnyoma a budai Corvin téren.

A paleolitikumból, azaz az őskőkorból származik annak a gyermeknek és nőnek a lábnyoma, akik a Duna egyik, a mai Corvin tér helyén kanyargó ágának árterében, egy szigeten éltek. A területen a régészeti munkálatok a kilencvenes években a Nemzeti Színház Budai Vigadóba költöztetésének ötletéhez és az ahhoz kapcsolódó mélygarázs építéséhez kötődnek.

A régészek az ásatások során meglepően gazdag régészeti anyagra bukkantak. A leletek között korabeli, oszlopokon álló ház részeire, használati tárgyakra, valamint egy nő és egy gyermek lábnyomára bukkantak. Az ősanya lábnyomának nevezett leletet a Budavári Önkormányzat valamilyen formában a lakosság számára is láthatóvá akarta tenni. Így készült el a lábnyomok gipszöntvényeit megmutató vitrin, amely sötétedéskor díszkivilágítást kap.

Miközben hat, eddig műemléki oltalom alatt álló budapesti ingatlan elveszíti védettségét, addig Budapest második vigadója, a Nemzeti Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza otthona több mint 5,5 milliárd forint rekonstrukciós támogatásban részesül, írja a Magyar Közlöny.

A 2011-ben műemlékké nyilvánított épület külső homlokzatát már a negyvenes években és 2007-ben is felújították. A belső terek viszont felújítás nélkül működnek az épület megépítése óta.

Már a főváros egyesítésekor felmerült egy vigadóépület építése a Budán, Fő utcában. Az 1873-ban, Steindl Imre által tervezett Budai Vigadó azonban nem valósult meg.
A jelenlegi budai redout ötlete valamikor a 19. század végén fogalmazódott meg. A gondolatot erősítette, hogy a fővárosban 1786-tól minden mulatságot csak a helytartótanács által jóváhagyott, redoutnak minősített termekben lehetett megtartani. A redout egyrészt a társasági élet középpontja volt, másrészt jelentős történelmi eseményeknek is helyet adott.
Másrészt ebben az időszakban nőtték ki a budai polgárok akkori társasági színterüket, a Fácán vendéglőt.

1892-ben a budai polgárok a budai vigadó jelentőségét és hiányát jelezve kérelmet nyújtottak be egy épület megépítésére Gerlóczy Károly fővárosi alpolgármesternek.

A főváros 1894-ben tehetett érdemi lépéseket a budai vigadó ügyében, amikor is tulajdonába került a jelenlegi vigadó helyszíne, az egykori katonai szertár épülete és szomszédos telkek. Az előterjesztést a közgyűlés nem fogadta egyértelműen pozitívan, több képviselő is indokolatlannak tartotta a II. kerület polgári kör „székhely teremtését, ezáltal pedig a Pesti vigadóra jutó költségvetés csökkenését”.
Végül, 1896-ban írták ki az építészeti pályázatot az épületre, amit a budai Várban található Honvédelmi Minisztérium és Főhadparancsnokság épületegyüttesének építésze, Kallina Mór és veje, Árkay Aladár, az Andrássy úti Babochay-villa építészei nyertek el.
1898 és 1900 között készült el a kétemeletes, belső udvaros, timpanonos, kupolaszerűen manzárdtetős, leginkább neoreneszánsz stílusjegyeket hordozó épület.
Az épület földszintjén a Fő utcai fronton kávéház, az Iskola utca felől pedig egy 400 fős étterem üzemelt.

Az étterem folytatásában volt megtalálható a Budai Polgári Kör társalgója, olvasója és három játékterme. Az első emeleten egy 350 négyzetméteres dísz- vagy bálterem és több kisterem, belső udvarra néző, folyosói társalgók, klubok, olvasóhelyiségek és kártyaszobák kaptak helyet. A báltermet alakították át később színházteremmé, amely ma a Magyar Állami Népi Együttes előadásainak ad otthont.

A felsőbb szinten négy magánlakást alakítottak ki. Ezek mellett működött a Budai Könyvtár Egylet és a Budai Anyakönyvi Hivatal.

Az épületet 1900. január 20-án adták át a nyilvánosságnak.

A II. világháború után pártmoziként működött az egyébként  nem filmszínházi célokra épült Vigadó.

1997-ben volt egy pillanat, hogy ide költöztetik a Nemzeti Színházat, de végül a sokszintes automata mélygarázs ötletével a színház ötlete is elmerült a süllyesztőben.
 
A központi költségvetésből biztosított rekonstrukciós támogatás tervezete szerint az utolsó felújításhoz szükséges összeget 2018-ban kapná meg a Budai Vigadó.