„Mindent a maga helyén” – Múzeumliget vagy tudatos városfejlesztés címmel konferenciát rendez a Magyar Urbanisztikai Társaság a Városligetről április 17-én. A több néven is elhíresült Múzeumliget vagy Liget Budapest projektet fókuszába állító eseményen először átfogó előadásokat tartanak a Liget Budapest terveiről, a főváros kulturális turizmusáról, a Városliget múltjáról és jelenéről, illetve konkrét fejlesztésekről, például a Biodómról vagy a Nemzeti Galéria elhelyezéséről.

A délutáni blokk témái közvetett formában érintik a Liget Budapest projektet: elsősorban a Városliget épületeire, azok problémáira valamilyen formában reflektáló példákat mutatnak be Bugár-Mészáros Károly és Erő Zoltán építészmérnökök, Marosi Ernő művészettörténész és Ráday Mihály. 

A Néprajzi Múzeumban pénteken nyílt az Ellenpedagógia című kiállítás, amely a bánki nyaraltatások bemutatását és feldolgozását tűzte ki célul.

A negyven éven keresztül folyamatosan működtetett bánki magánnyaraltatás az 1940-es évek derekán nőtte ki magát Leveleki Eszter vezetésével. A hat termet is elfoglaló kiállítás a kronológiát szem előtt tartva, de elsősorban nem arra építve mutatja be a háború előtti időszaktól a nyolcvanas évekig működő nyaraltatás legfontosabb szakaszait, legjellemzőbb témaköreit, kultikus figuráit, jellegzetes hagyományait. A kontinuitás, közösség, kultusz és konfliktus fogalmakra fókuszáló bemutatóanyag „tábori” hangulatát a pop-artra emlékeztető kivitelezés bolondítja meg. A színek és a tartalom – rózsaszínnel az agresszió, a nemi szerepek és érzelmi élet címszavak – érdekes találkozásokat eredményeznek.

A 60-as évektől aranykorát élő Pipecland életét olyan ma is ismert közéleti figurák határozták meg többek között, mint Ascher Tamás, Ráday Mihály, Sztankay Ádám, Eörsi Mátyás, Mácsai Pál és testvére, valamint a Fischer fivérek.

A Bánki-tó partján található, Vasút utca 1. szám alatti házban tartott nyaraltatásokra még a háború előtt a liberális pesti nagypolgári réteg teremtett vásárlóképes keresletet. Ebben az időben egyre nagyobb igény merült fel a „modern gyermekneveléssel” kapcsolatos privát piaci szolgáltatásokra, reformpedagógiai elveken (Waldorf, Montessori) működtetett óvodák, elemi iskolák, művészeti iskolák megalapítására és magánnyaraltatásokra.

Leveleki Eszter, aki megörökölte egy akkoriban magánnyaraltató személy kuncsaft körét, 1938-ban 21 évesen, Mérei Verával, tanítói oklevelének megszerzése után indította el az első tábort. A tábor negyvenéves fennállása alatt csak egy évig nem működött, 1944-ben, a rémuralom idején.

Sztankay Ádám Pipeclandről írt posztjában úgy fogalmazott, „Leveleki Eszter eszement rendszerekben az emberség, a polgári létezés ’mintaiskoláját’ működtette”.

A „hivatalos bánki időszámítás” avagy Pipecland kialakulása a II. világháború befejeződése utáni időszakra, 1945-re datálható. Ebben az etapban alakulnak ki a tábor és táborlakók jellegzetes, a későbbi évtizedekben a tábor védjegyévé váló sajátosságai, mint a hagyományok a „tradomány”, tradicionális játékok és a hősök születése, a kultusztárgyak, a medvesapka vagy a lúdtoll. A bánki nyarak többnyire 60 százalékos fiúarányához, Leveleki Eszter szándékosan ragaszkodott.

A kor nemi szerepelvárásainak ismeretében úgy gondolta, hogy a fiúk könnyebben, kreatívabban tudják kibontakoztatni a tábori játékokban az egyéniségüket, a lányok viszont könnyebben azonosulnak a „fiús” többség normáival. Így az ötvenes évek Bánkja a későbbi időszakokhoz képest egy fiús, vad, romantikus-mitologikus, ugyanakkor bizonyos értelemben demokratikus, a későbbi etapokhoz képest kevésbé elitista játéktér volt. Az időszak meghatározó alakja volt Medve; Leveleki Eszter unokaöccse, aki számos „tradománynak” volt a szerzője, megtestesítette a „bánki idolt”, az eredeti, kreatív, bátor, extrovertált, közösségben gondolkodó (fiú) kiskamaszt. Az 56-os forradalom leverése után sokan, többek között Medve is, disszidálni kényszerültek, ezzel lezárult a nyaraltatás második szakasza.

A bánki nyarak aranykora a hatvanas évekre tehető. ’56 után a táborban együtt nyaraltak az 56-os forradalom bebörtönzött vagy nyugalmi állapotra csendesített családjainak és a Kádár-korszak aktuális elitjének gyerekei. A jellemezően művész- és értelmiségi körökben népszerű bánki nyaraltatásoknak ezt a korszakát intenzív, szellemileg inspiráló légkör jellemezte. A 60-as években a táborlakók kilépnek az 50-es évek fiús cowboyromantikájából, Pipeclandnek nemzeti identitása lesz, államformája demokratikus monarchia, ahol olyan polgárok élnek, akik műveltségükre, tájékozottságukra alapozva egyre többször ironikusan reflektálnak a külvilág közéleti, politikai eseményeire.

A 70-es évekre a Pipecland fénykora múlóban. Az elcelebesedett, lieblinges, hatalmaskodó szobafőnököktől nyüzsgő tábor nagy kiábrándulásokat eredményez. 1978-ban Leveleki Eszter „nyugdíjba vonul”, és meghagyja „örököseinek”, hogy a nyaraltatást csak más színhelyen és új kerettörténetekkel folytathatják. A nyolcvanas évektől kezdve egyre szaporodnak az „utód-Bánkok”. A rendszerváltás után ezek a „bánki típusú” nyaraltatások elvesztik eredeti társadalmi-politikai jelentésüket, és másfajta színfoltjai lehetnek a gyerekszolgáltatások újra burjánzó piacának.

A 119 éves Mezőgazdasági Múzeum megnyitja a közönség számára két, eddig a látogatók elől elzárt tornyát, a Kaputornyot és az Apostolok tornyát. Megnéztük, mi várható!

Az eddig látogatók elől elzárt Kaputornyot, vagy ahogy az építő, Alpár Ignácz nevezte, a Kínzótornyot és a hozzátartozó gyilokjárót március 15-étől lehet a múzeum látogatási időrendjétől függetlenítve 9 órától 20 óráig látogatni.

A megújult kétemeletes, csak elnevezésében kínzótorony gyűjteményként, dolgozóegységként és könyvtárként funkcionált. A torony első helysége, a fogadótér egészen a II. világháború előtti pusztításig átjárható rész volt, ez után pedig egy muzeológus dolgozott benne.

A fogadótérből nyíló teremben kezdődik a Mezőgazdasági Múzeum történetének legfontosabb pillanatait megörökítő, dokumentáló történeti kiállítás.

Ugyanitt található az a fülke, amit az elmúlt az év elején találtak meg a múzeum munkatársai a felújítás során. A II. világháborút követő felújítások után a fülke elé egy padlótól mennyezetig tartó szekrény került, amit a mostani felújításkor mozdítottak el. Így akadtak rá a fülkére és annak tartalmára, Alpár Ignácz hagyatékára, amit még unokaöccse, Hóman Bálint ajándékozott a múzeumnak. A helyiségben több mint 100 éves tervdokumentációra, még Alpár Ignácz által tervezett 1:1 méretarányos térképekre és 72 tenyészállat teljesen dokumentált fotóira bukkantak.

A fülke jelenleg zárva van a publikum elől, de a nagy érdeklődés miatt a múzeum dolgozói keresik a megoldást, hogy valamilyen formában bemutatható legyen ez a csöppnyi terem is.

A torony első és második emeletén kapott helyett a Nemzetközi Szakoktatási Gyűjtemény, a könyvtár, az olvasó, a raktár, és ezeken a szinteken található még a múzeumi dolgozók számára kialakított pár helyiség. Az első emeleti gyűjtemény és könyvtár nem látogatható.

A második emeleti részben pedig folytatódik a történeti kiállítás. Innen lehet kimenni a felújított gyilokjáróra, ami a várkapu feletti rész, ahol - ellentétben a torony elnevezésével - itt ténylegesen is játszódtak véres jelenetek. A mai békés gyilokjáróról jelenleg a legszebb kilátás nyílik az egész épületegyüttesre és az április 6-án nyíló Apostolok tornyára, aminek az eredetije a segesvári vár egyik építménye volt.

A bejárás során lehetőségünk volt bemenni a jáki kápolnával összeépített kolostorudvarba, ami egész Vajdahunyadvárának legintimebb része.

A hétvégén nyílt a Mezőgazdasági Múzeumban a Kaland a dzsungelben című kiállítás.

Ahogy mindig is érthetetlenül nézem, hogy mit keres a Vajdahunyad várában a Mezőgazdasági Múzeum, ugyanúgy szemléltem ezt a kiállítást is, hogy mit keres ez a dzsungel kiállítás (ami nem is az) a Mezőgazdasági Múzeumban.

Az persze jól látható a múzeum programjain, hogy évek óta benne van a működési rendjében az, hogy a saját tereit nyitottá teszi nem feltétlenül a múzeum profiljához illő különböző kiállítások, vásárok és rendezvények számára. Nyilván biztosítani kell a fenntarthatóságot.

A jelenlegi, interaktivitásra épülő anyag messze elkerüli a dzsungel hangulatának belsőépítészeti megvalósítását. Nincsenek növények, hangosan rikácsoló állatok, ellenben vannak – mint ahogy a kiállítás meghívóján olvasható is – színesen világító interaktív táblák. A kiállítás koncepciója egy társasjáték szabályain alapul. A gyerekek és szüleik kapnak egy nagyítót, egy játékszabályt leíró kártyát, valamint kis léggömböket ábrázoló kártyákat. Nagyítóból kevés van, ezért több gyerek esetén is egy jár. A játék során az interaktív táblákra felírt kérdésekre kell megtalálni a választ. Minden helyes válaszért egy léggömb jár. A játék a kincs megtalálásával ér véget, amiért ajándékot lehet kapni.

Önmagában a játékos kiállításra való kalandba hívás egyáltalán nem rossz gondolat. Leginkább azzal nem számoltak a rendezők, hogy az interaktív tér már kisebb tömeg esetén is idegesítő, értelmezhetetlen, lökdösődő színtérré válik. Egy táblához körülbelül két család fér oda kényelmesen, ha már több is olvasni és használni szeretné a táblákat, a termek belseje felé haladva egyre nagyobb türelemre és fegyelmezettségre van szükség. Hétévesnél fiatalabb gyerekkel szerintem nem is nagyon érdemes menni, legalábbis hétvégén, mert a tömeg megeszi a látványt, és felőrli a játékot.

Az egyébként szépen kivitelezett és az interaktivitás számos formájára építő kiállítás – mint tapintható lábnyomok, tükörgömb, állatszobrok, logikai játékok, térhatású fényképek és izgalmas színvilág – mind elveszik ilyenkor, nagyobb tömeg esetén nem játszható a játék, így viszont nem értelmezhető a kiállítás sem.

A játék végén ráadásul a résztvevőket még átvezetik a múzeum állandó kiállításán, amire akkor már nem valószínű, hogy bárkinek is van ideje, energiája, a srácokat meg sokkal jobban érdekli az ajándék, ezért kb. futnak egy 300 méteres kört levezetőnek még a múzeumban, hogy utána megérdemelten megkapják méltó jutalmukat.

Nem is az az érdekes, hogy diafilm-történeti kiállítás van az Örökmozgóban, hanem az, hogy ezt szerintem kevesen tudják. 

A Magyar Nemzeti Filmarchívum meghosszabbított karja, az Örökmozgó mozi több olyan szolgáltatást is kínál, amit más mozik nem tudnak, például csak egyet említve a videogalérián nehezen hozzáférhető magyar és közép-kelet-európai filmek tekinthetők meg, eredeti nyelven. Az örökmozgó lényege az, hogy a MANDA archívumában fellelhető filmanyagokat hozzáférhetővé tegye a lakosság számára. 

Októberben még pizzasütöde volt az előtérben, ma meg diafilm-történeti kiállítás. A MaNDA 2012 nyarán jutott hozzá Bíró Ferenc magángyűjtő Európában szinte egyedülállónak számító diafilmgyűjteményéhez. A többezres tételt számláló gyűjteményben a diafilmeken kívül szövegkönyvek, kisnyomtatványok, technikai eszközök is vannak. Ezt a gyűjteményt is itt helyezték el az Örökmozgó Filmmúzeumban. 

Az egyébként semmiképp sem az interaktivitásáról híres kiállítás alapinformációkat nyújt a diavetítés és a technika, illetve a diafilmgyártás történetéről, és "beszél" arról is, hogy milyen a diafilmek helyzete ma. Láthatunk pár kockát az 1950-es évek politikai, agitációs és oktató filmjeiből is.

Ha nem is bő lére eresztve, inkább kicsit szűkszavúan, mint ahogy a kiállítást is egy kicsit annak érzem. És bár a diafilm állóképeket mutat be, tényleg nagy kérdés maradt számomra a moziból kilépve, hogy nem lehetne-e ezt a kiállítást, a ma használatos technikai eszközökkel gyorsabbá, fordulatosabbá, de talán a legfontosabb, nem lehetne-e a gyerekek számára izgalmasabbá tenni?!

Mindettől eltekintve a kiállítás van, és jó, hogy van. 2015. június 15-ig megtekinthető.

A tegnapi hír után a mai napon a Liget Projekt vezetősége hivatalos közleményben ismertette a Közlekedési múzeumra vonatkozó elképzeléseit. A 2015. április 15-én bezáró Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumot eredeti állapotában építik újjá, így három év múlva, a millenniumi ünnepségek idején létrejött impozáns épület ismét a második világháborús rombolás előtti állapotban várja majd a látogatókat.

A felújítás még az idén tavasszal megkezdődik. Utána az intézmény nem csupán eredeti pompáját nyeri vissza, hanem a múzeumi funkciók, a kiállító- és a közönségforgalmi terek is megújulnak, valamint az épület területe térszint alatti kiállítóterekkel is növekedni fog. Az évtized végére így megjelenésében egy teljes műemléki rekonstrukción átesett, belül pedig egy modern, 21. századi múzeum nyitja majd meg kapuit a megújult Városligetben. A beruházás tervezett költsége 7 milliárd forint.

A Pfaff Ferenc által tervezett, romantikus-eklektikus stílusban épült, templomszerű épület eredetileg két részből állt: a Hermina úttal párhuzamosan elhelyezettjárműcsarnokból és a kupolacsarnokból. A kupola átmérője 25 méter, külső magassága 67 méter, belső magassága pedig 34 méter volt, míg a járműcsarnokbelső mérete 90 méter hosszú és 20 méter fesztávolságú, részben üvegtetős épület volt. A múzeum díszes, mintás színes üvegeit Róth Miksa készítette. A Magyar Királyi Közlekedési Múzeum az 1896-os Ezredéves Országos Kiállításra épült Közlekedésügyi Csarnok épületében, 1899-ben nyitotta meg kapuit az európai kontinens egyik első műszaki-közlekedési múzeumaként.

A Városligetet ért 1944. júliusi és szeptemberi bombatámadás következtében az épület jelentősen megsérült, a tető közel 35 százaléka leomlott. A háború után csak arra volt erő és pénz, hogy a romokat eltakarítsák. A veszélyelhárítást célzó bontások (1947) után megkezdett tervezési és építési tevékenységek több fázisban zajlottak le. 1954-ben majdnem végzetes döntést hozott a Fővárosi Tanács VB Városrendezési Osztálya, amikor az alapozási, szigetelési, szerkezeti hibák és a háború során elszenvedett sérülések nagysága miatt elhatározták az épület teljes lebontását. A munkálatok meg is kezdődtek, ám még mielőtt az épületet teljesen elbontották volna, egy újabb döntés született arról, hogy ha szerényebb formában is, de helyreállítják a múzeumot. A múzeum jelenlegi, „végleges” állapotát csak az 1964 -1965. évi újjáépítések során érte el - erősen megcsonkított formában. A kor ízlésének megfelelő átépítés során véglegesen elbontották a teljes emeleti részt, beleértve a kupolát is.   Lebontásra ítélték emellett a kupolacsarnokot körülölelő saroktornyokat és földszinti tereket is, ezzel egyidejűleg kiszélesítették a ma ismert szélességben a Hermina utat. A megmaradt tereken 1966. április 2-án nyílt meg az új Közlekedési Múzeum. Az épület azonban szűknek bizonyult: 1979-1985 között kibővítették. Mivel toldaléképítésre a hegyesszögű, keskeny ingatlanon nyílt csak lehetőség, a bővítés meglehetősen szerényre sikeredett.

A történeti épület rekonstrukciója során a helyszíni adottságok figyelembevételével folyik a tervezési munka, a funkció és a fejlesztési lehetőségek összhangjának megteremtése.

Ha film…

Akkor fantasztikus archív és új filmekből lehet válogatni a hétvégén kezdődő orosz filmhéten az Örökmozgóban. Lesz a Jégmezők lovagja Szergej Eizensteintől, Tarkovszkijtól az Áldozathozatal, Alekszandr Szokurovtól az Orosz bárka című film. Az új filmek között köszönthetjük Andrej Zvjagincev 2014-es cannes-i filmfesztiválon a legjobb forgatókönyv díját elnyert Leviatán című filmjét. Andrej Zvjagincev alkotása egyszerre humorosan, költőien és kőkeményen mutatja be azt a világot, amelyben a politikus mindenható: ura életnek és halálnak. A történet a putyini Oroszországban játszódik, de nekünk is ismerős lehet, írják az origo.hu oldalán.

Ha filmklub...

…akkor vasárnap a Friscóban Mijazaki-filmklub, ahol most a Nauszika – A szél harcosai és a Totoro – A varázserdő titka című filmeket lehet megnézni.

Ha színház…

…akkor, aki még nem látta, válassza bátran Bodzsár Márk W. úr üzen című darabját az Átrium Színházban, mert ez az utolsó előadás. A W. úr üzen a Chandler-krimik és a film noirok világát idézi meg, de nem a harmincas évek fülledten elegáns Los Angelesében játszódik, hanem napjaink Budapestjén. A figurák a képzelet szülöttei, és mindannyiunk nagy szerencséje, hogy csak az előadás világában léteznek. És vajon ki játssza W. úr szerepét? Börcsök Enikő.

Ha kiállítás...

…akkor a hamarosan bezáró Szépművészeti Múzeum kamarakiállítását érdemes nem kihagyni. Alan Sonfist New York-i képzőművészt a land art, az earth art, illetve az environmental art (környezeti művészet) nevű irányzat ma élő legismertebb alakjaként tartja számon a művészettörténet. A művész 1965-ben Manhattanbe tervezett, és 1978-ban a legkorábbi köztéren álló land art-műként felavatott Time Landscape (Időtájkép)című munkájával vált ismertté.

Ebben az alkotásban egy mesterségesen létrehozott prekoloniális erdő, az újkori telepesek odaérkezése előtti vegetáció rehabilitációján keresztül mutatja be a metropolis őshonos élővilágát.

Ha buli….

...akkor szombat este az Aurórában Butterfly Effect. A Butterfly Effect a dzsessz, a népzene, a hiphop és a klasszikus zene elemeit ötvözi.  A zenekarban jól ismert zenészek – Kardos Dániel, Vázsonyi János, Dömötör Tamás – zenélnek, és Magyar Bori énekel. A koncert után posztklezmer diszkó lesz!

Van Budapesten, pontosabban Óbudán egy múzeum, ami kiállítása mellett tematikus programjain a divatra is koncentrál: ez az Óbudai Múzeum filiáléjaként működő Goldberger Textilipari Gyűjtemény. A múzeum egy éve megnyitott új állandó kiállításának fő témája a Goldberger család és gyár története. A Goldberger névhez olyan fogalmak kötődnek, mint textilgyár, innováció, divat, világhír, kékfestőműhely, és még sorolhatnám. A Goldberger-örökséghez is kapcsolódó programokkal várja a múzeum az érdeklődőket az adventi időszakban is.

A 2013 szeptemberében átadott új kiállításról bátran állítható, hogy Magyarország egyik legszebben felújított ipari műemlékének egyik legmodernebb múzeumi technikákat alkalmazó kiállítása. 

Ez pontosan az a hely, ami leszámol az unalmas, porosodó kiállítótér fogalmával. Itt egy gondosan, egységes belsőépítészeti koncepcióval megtervezett és kivitelezett, minőségi anyagok felhasználásával kialakított kiállító- és fogadó terekről, tematikusan jól és precízen összeállított, a mai kor különböző felfogásait bátran alkalmazó kiállításról beszélhetünk.

A gyár fejlődésének bemutatása mellett számos interaktív elem teszi megérthetővé pl. a textilnyomás különböző fejlődési fázisait, de akár 1920-as modelleket is felöltöztethetünk egy számítógépes program segítségével. Külön vetítőben látható például az a Goldberger variációk c. film, melyben a rendező a gyárat alapító család még élő leszármazottjával, Goldberger Friderikával járja be az egykori gyár területét, felidézve a régi emlékeket és rögzítve a pusztulást.
A Goldberger gyár törzsépületébe, a család egykori barokk lakóházába 1992-ben költözött be a Textilmúzeum és hét évvel később nyitotta meg állandó kiállítását. Az alapítványi fenntartású múzeum azonban időközben anyagilag ellehetetlenült, így került az épület és a gyűjtemény a III. kerület helytörténetét bemutató Óbudai Múzeumhoz, amely 110 millió forintos önkormányzati és pályázati támogatásból felújította az épületet illetve abban egy teljesen új alapokra helyezett kiállítást rendezett be. Törekvésüket siker koronázta, hiszen idén tavasszal elnyerték az Év Múzeuma címet is, mely hosszú évek munkájának eredményei mellett az új projektet is igazolta. 

A Goldberger gyár alapjait a Lajos utcában (136-138.) Goldberg Ferenc 1784-ben egy kékfestő üzem létrehozásával alapozta meg.  Az egykor néhány fős manufaktúraként induló üzemet, a család egymást követő generációi modernizálták és termékeikkel világhírű vállalattá fejlesztették. 1810-től a gyár irányítását Ferenc fiának, Sámuelnek adta tovább. Az 1848–49-es szabadságharc honvédjeit és az első világháború idején a hadsereget is ők látták el egyenruhákkal. A család a gyárral elért sikerekért 1867-ben nemesi címet is kapott, ekkor változott meg a nevük Buday-Goldbergerre. Goldberger Bertold idején, a XIX. század végén továbbfejlesztették a többszínnyomás technikáját, ez a gyár korszerűsítésének egyik legfontosabb időszaka. Bertold fia Goldberger Leó, apja kérésére kapcsolódott be a vállalat működtetésébe, majd lett apja halála után a cég igazgatója. 

Leó vezette be többek között a selyemhez hasonló, fényes puha műselyem anyagot a Parisettet, a filmnyomást és a szintetikus indigó színezéket. A hatalmas exporttevékenységet folytató, vállalkozó szellemű, nemzetközileg is elismert gyár az 1920-30-as években élte fénykorát.

A háború után a vállalat elveszítette exportpiacát és korlátozták működési területét is. 1948-ban Goldberger Textilművek és Kereskedelmi Rt. néven államosították, majd 1949-ben más textilgyárak beolvasztásával nemzeti vállalattá alakították. Az átszervezések során a kelenföldi és óbudai gyárakat önállósították, majd 1963-ban a textilipar egy újabb átalakulási fázisában az óbudai központban létrehozták a „Panyova”-t, a BUDAPRINT Pamutnyomóipari Vállalatot, ami már nem tudta a könnyűipar és a piacgazdaság változásaival tartani a versenyt. Így 1997-re a vállalatot felszámolták, ezzel a több mint 200 éves cég megszűnt.

Goldberger Leót felsőházi tagsága sem tudta megmenteni a koncentrációs tábortól, 1945-ben a mauthauseni tábor felszabadításakor vesztette életét. Lánya, Goldberger Friderika, 1989-ben hazajött megnézni a gyárat, amikor fel is ajánlották neki, hogy befektethetne az akkor már igencsak halódó Budaprint Goldberger Textilművekbe, amit elutasított, de felajánlotta, hogy megpróbál befektetőket keresni. 

Friderika asszonynak a Magyar Állam kárpótlásként mindössze 5000 dollárt adott és még azt sem engedték, hogy egy emléktáblát helyezhessen el a Vörösmarty tér 4. sz., az édesapja által építtetett bérház (a család egykori otthona) falán.

Az egyébként textilipari tanácsadó céget vezető 91 éves Friderikából unokája, a félig magyar, félig francia fotós, Sacha Goldberger szuperhőst és médiasztárt csinált. 

A Super Mamikaként elhíresült Friderika időskori depresszióban szenvedett, ezért unokája kitalálta, hogy beöltözteti bizarr jelmezekbe és szupermenhez hasonló helyzetekben lefotózza. A projekt akkora sikerrel járt, hogy az erre létrehozott MySpace oldal majdnem 2100 követőt vonzott be.

Budapesten több, egykori Goldberger épület még ma is áll. Az egyik a már említett egykori gyár épülete Óbudán, a Lajos u. 136-138. sz. alatt. A másik a Vörösmarty tér 4. szám alatti egykori Goldberger-iroda- és divatház (mai Medimpex Palota), amelynek a földszintjén a Parisette kávéház és klubja működött. 

Itt mutatták be divatbemutatókon legelőször a legújabb fehérnemű, ruha- és blúz-kollekciókat, 1929-től pedig Miss Parisette szépségkirálynőt is választottak.

A harmadik Goldberger ház az Arany János utcában áll, ma a Közép-Európai Egyetem Archívumának épülete. 

Ezt az eredetileg valamikor az 1830-as években épített kétszintes házat, 1910-11-ben építették át Goldberger Sámuel és Fiai Rt. részére korszerű irodaházzá. 

Itt alakították ki a textilgyár központi irodáit, rajztermét és nagykereskedelmi üzlethelyiségeit.

A Golderberger textíliák

Az 1920-as években Goldberger Leó kizárólagos jogot vásárolt a német Bemberg elnevezésű műselyemcérna magyarországi felhasználására. Az évekig tartó kísérletezés során 1929-ben piacra dobták az ebből készült Parisette fantázianevű textilt, ami hatalmas siker lett. A régi durva, merev műselymek helyett puhán omló, nemes fényű, rugalmas, jól mosható anyagra a legszebb párizsi mintákat nyomták, mindig a vevők igényeihez alkalmazkodva. 

Emellett olcsó volt, így nem véletlenül mondták róla, hogy: „A parisette a szegény nő luxusa, a gazdag nő öröme. A demokrácia diadala a divatban!” 

A magyar textilipar történetében egyedülálló a Parisette és nyomában a további Bemberg műselyem anyagok sikere. Az ezeket népszerűsítő plakátokon a kor ünnepelt színésznői (Dajka Margit, Turay Ida) reklámozták a különféle Bemberg-kreációkat vagy éppen harisnyákat, de ilyen anyagok népesítették be a báltermeket, a színpadokat és a kirakatokat is! 

Az 1930-as Operaházban megrendezett Seherezádé című előadásban például nemcsak díszletek, hanem a jelmezek is Goldberger-Bembergből készültek. 

A ruhaanyagok világhírneve Európán kívül Amerikáig, Kanadáig, Egyiptomig is elért, amit a párizsi (1937) és a new yorki (1939) világkiállítás sikerei is bizonyítottak. 
Az adventi időszakban a múzeum a Goldberger család textilipari örökségéhez kapcsolódó programokkal várja látogatókat. Lesz sminkbemutató és előadás a 2014-es téli és ünnepi trendekről, tárgyalkotó műhely a retextil jegyében, Hogyan működik a gép? Tematikus tárlatvezetés, kékfestésről gyerekeknek és Kontextus - Imprimé! Divat a két világháború között címmel előadás az 1920-as, 30-as években divatos ragyogó színű, mintás selyem- és műselyem anyagokról.

A programról bővebben leírást a múzeum honlapján lehet olvasni.

Fotók forrásai: 

• Óbudai múzeum
• obudaimuzeum.blogspot.com
• Medimpex palota
• Rabbi Zsinagóga net
• OSA Archivum

Valószínűleg kevés embert hoz lázba az, ha valahol ezt olvassa: Lechner-év 2014. Tulajdonképpen engem sem. Viszont amikor rátaláltam a szecessziós épületeket bemutató térképre, a Lechner-épületekről gyönyörű fotókat összegyűjtő weboldalra, innentől kezdve már a konferencia is érdekelni kezdett. Igen, Lechner-év van, Lechner Ödön halálának 100. évfordulója alkalmából. És ebből az alkalomból, úgy néz ki, úgy mozdultak meg a szakmai szervezetek, múzeumok, hogy túllépték a hagyományos múzeumi bemutatás és konferencia kereteit. Legalábbis erre utal a virtuális világ mint bemutató és információt szolgáltató eszköz használata. Aminek csak örülni lehet.

Vegyük sorba, mit kapunk a Lechner Ödön-évtől!
 

Már kaptunk egy virtuálisan nézegethető térképet, amelyen Budapest szecessziós házait mutatják be, illetve azt, hogy hol találhatóak a városban. Például ha a Stefánia út 14. szám alatt található Földtani Intézet épületéhez tartozó ikonra kattintunk, az átvezet bennünket egy olyan oldalra, ahol az épületről még több információt és képet találunk. Az Iparművészeti Múzeum a Partage Plus projekt keretében valósíthatta meg a múzeum szecessziós műtárgyainak digitalizálása mellett a magyarországi szecessziós építészet mintegy 60 kiemelkedő jelentőségű épületének digitalizálását.

A másik örömteli projekt az MTA BTK Művészettörténeti Intézet honlapján található, Lechner épületekről készített fotók közzététele, felhasználásra is! Az itt látható fotókat Hámori Péter készítette.

A harmadik program, az immáron nem a virtuális térben, hanem az Iparművészeti Múzeumban 2014. november 20-tól megtekinthető, Lechner műveit bemutató,Lechner, az alkotó géniusz című kiállítás.

A kiállításon bemutatott életművel szeretnék megerősíteni Lechner Ödön munkásságának jelentőségét, akinek a megítélése az elmúlt években jelentősen átértékelődött: a lechneri formák gazdagsága, fantáziavilága, művészetének újító megoldásai, egyéni stílusa a 19. század végének halhatatlan, világszínvonalú mestereinek élvonalába sorolják, többek közt a katalán Antoni Gaudí, a belga Victor Horta, a skót Charles Rennie Mackintosh és az osztrák Otto Wagner mellé. Talán ez a kiállítás és ez a címzett év is segíthet abban, hogy Lechner az UNESCO várományosi világörökségi listájára 2008-ban felkerült független, premodern építészete a kulturális világörökség részévé váljon. A kiállítás Lechner Ödön építész (1845–1914) munkásságának teljességét kívánja bemutatni, kiemelt figyelmet szentelve a kecskeméti városházának, az Iparművészeti Múzeumnak, a kőbányai templomnak, a Földtani Intézetnek és a Posta-takarékpénztárnak. Az egyik terem felidézi Lechner második otthonának számító, a nem régen átmenetileg újra megnyitott Japán Kávéház világát. Az építész főbb alkotásait interaktív panorámafelvételeken jeleníti meg.

És Lechner Ödön munkásságáról szóló megemlékezéshez tartozik a 2014. november 19-én elkezdődött Lechner Ödön konferencia is, amelynek a célja Lechner építészeti elveinek, valamint tervezői munkásságának elhelyezése a kortárs európai skálán, az összehasonlítás lehetőségével, amely az ő és az őt követő magyar építészek tevékenységét tág horizonttal vizsgálva teret ad a legújabb kutatásoknak.

És lesznek még más csemegék is a Lechner-életműből, bővebb információt az alábbi linken lehet találni.

A jó ötletek ellenére érthetetlen, hogy a Lechner-év 2014 vajon miért nem érdemelt meg egy önálló honlapot - mint ahogyan az YBL 2014 projektnek volt -, ahol egy helyen megtalálhatóak lettek volna a projektek, programok, leírások, szervezők. Lehet, hogy egy ilyen összefogó honlappal könnyebben lehetett volna az érdeklődőket egyik információtól a másikig áramoltatni.

Fotók

Földtani Intézet kép forrása: Földtani Intézet (Fotó: Hámori Péter, MTA BTK MI)

Thonet ház (Fotó: Hámori Péter)

Postatakarékpénztár (Fotó: Hámori Péter)

Lechner Ödön bérháza (Fotó: Hámori Péter)

Sipeki Balás-villa (Fotó: Hámori Péter)

Az elmúlt hetekben, a múzeumi negyed megépítését megerősítve, a Szépművészeti Múzeum elkezdett csomagolni, előkészíteni a múzeum bezárási folyamatait. Az Új Nemzeti Galéria megépülése után ebbe az épületben helyezik a Szépművészeti Múzeumot.

A múzeum viszont ebben az időszakban sem hagyja cserben a látogatóit, és egy olyan videoklip-sorozatot indított, amely exkluzív belépő azokra a múzeumi helyekre, ahová a látogatóknak eddig szigorúan tilos volt a betekintés.

A sorozat első filmje a Román Csarnok kiürítési munkálatairól szól, majd a gyűjtemény számára kialakított raktárak építésének bemutatásával kezdődik. A filmben a Szépművészeti egykori főigazgatója, Garas Klára művészettörténész mesél a Román Csarnok eddig a közönség számára fel nem tárt titkairól, a döglött ló esetéről, az aranyvonatról, Courbet a Rózsadombon talált, Birkózók című festményéről és Tiepolo Kőszeg határában talált képéről.

A Román Csarnokról egy régebbi írás itt olvasható, Magócsi Márton fotói pedig ezen a linken érhetőek el.