Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Programok, amelyeket az évátmenetben nem érdemes kihagyni

Az év utolsó harmincadikáján általában mindig nagyobb buli szokott kerekedni, mint a hivatalosan óévbúcsúztatónak kikiáltott napon. Így általában a szórakozóhelyek, kocsmák, pubok és a többi rendszerint kínálnak nagy harmincadikai óévbúcsúztató felvezető partikat.

program szilveszter óév búcsúztató újév

Így buli lesz az összes olyan helyen, amelyek a turisták és a mulatozók nagy kedvencei, a 400-ban Zságer-Varga Ákos DJ-szettjével, a Gozsdu Manó klubban a Nomád zenekar koncertjével, majd swingpartival szállnak versenybe a Mikában hasonlót keverő Lapidemmel. Az A38-on, aki tegnap jegyhiány miatt kimaradt a Bin-Jip & Jónás Vera-koncertről, az ma Szabó Balázs bandájával vigasztalódhat, majd a Ninjabreakz & Signal Events előszilveszteri buliján folytathatja. 

program szilveszter óév búcsúztató újév

Az Akváriumban a hamarosan új albummal érkező Junior Boys zenekar DJ-produkciójával búcsúzik a Selected Sounds,  a nagyteremben Klaudia Gawlas, Mark Broom és a Technokunst és a Casino Bangkok lemezkeverői szórakoztatják a közönséget. 

A SYMA-ban adja óévbúcsúztató koncertjét a Csík zenekar, amelyen a sokak által kedvelt , virtuóz Fitos Dezső Tánctársulat is fellép, és az előadók közt hallhatjuk még Presser Gábort és a Karácsony Jánost is.

program szilveszter óév búcsúztató újév

Van, akinek nem szól másról a harmincadikai este, mint a Litera estről, ahova már ilyenkor nem is biztos, hogy egyszerű bejutni. Az idén is a Trafós parti lesz, ahol a messziről jött ember témájában olvas fel Dragomán György, Dr. Máriás, Dunajcsik Tamás, Kun Árpád, Tompa Andrea és Szerbhorváth György. A zenei műsorért a Said Tichiti & Crossprit lesz a felelős. 

program szilveszter óév búcsúztató újév

Szilveszterkor nehéz választani, de lehet válogatni. Van, aki a Lovira megy van, aki otthon marad valami jó meleg családi ölben. Rengeteg parti lesz, a bulinegyedben garantáltan senki nem fog aludni.

program szilveszter óév búcsúztató újév

A Téli kertemben a Cselescsávók szórakoztatnak, az Aurórában nem feledkeznek meg az év ibizai eseményéről, ezért itt Aurora|Heart|Ibiza óévbúcsúztatóval zárják az évet. A Mikába beköltözik a Tilos Rádió Szilveszteri Házibulija

program szilveszter óév búcsúztató újév

Budán a Jurányi szuterén és a Szatyor bár veszi fel a szilveszteri kesztyűt, és rendeznek nagyszabású partikat. 

program szilveszter óév búcsúztató újév

Ahova érdemes lesz enni menni, az lesz például a Rudas étterem és bár, ahol különleges vacsora, élőzene és show-elemek gazdagítják az estét, ellensúlyozásként újévi szilveszteri vacsorát kínál Krausz séf a Zonában.

Elsején forradalmi, boldog másnapos, lejövős matinéra invitál a Castróba Bem Tábornok szerencsehozó DJ-szettje. 

Tovább


Belvárosi szilveszteri partik. Kerületről kerületre.

Nehéz választani az óévbúcsúztató partik közül. Kerületről kerületre válogattam a tágabb belvárosban.

Az első kerületben a Bem moziban Zsazsa-diszkó és Űrhajó-koncert lesz. 

Az ötödik kerületben az Akvárium klub 100% Budapest Szilveszter címmel nagy bulit ígér. Három teremben három buli. A Nagyhallban dapayk solo lesz a special guest, mellette pedig a rendezvény házigazdája a 2015-ben 10. jubileumi évét ünneplő NVC csapata szolgáltatja a zenét. A Kishallban A.K.K.E.Z.D.E.T.P.H.I.A.I., modul aka mango, Headshotboyz, iamyank és mások lépnek színpadra. A VOLT bárban Tom Select, Vikipop, Nora Matisse és sokan mások is DJ-pult mögé állnak. A jegyárak 23 óráig 3000 Ft-ba, 23 óra után 3500 Ft-ba kerülnek.

Aki csendesebb bulira vágyik, menjen a Csendesbe a Byebye14Hello15 évadzáró partira.

A Hunnia bisztróban, a 8. Hunnia szilveszteri bulin Frenk (Hiperkarma, Budapest Bár, Braindogs), Szekeres András (Junkies), Zselenszky Tamás (ex-ElevenHold) és Bérczesi Robi (Hiperkarma) közös zenélésével lehet az óévet búcsúztatni. A belépőjegy ára 2500 Ft, melyből 1000 Ft lefogyasztható. 

hatodik kerületben a Gödör Klub, kicsit hasonlóan, mint az Akvárium, szintén "háromszintes bulit" ígér. Az I. teremben a Depeche Mode zenéire lehet bemelegíteni, utána Plazmabeat- és Pornography-koncertekkel lehet folytatni. A 2. teremben a 80-as és 90-es évek legjobb és legrosszabb zenéire és videóira lehet táncolni. A 3. teremben Cure Árpi, O+A és György szelektálja a muzsikát. A jegyek ára a helyszínen 2000 Ft.

hetedik kerület nem csendesül, hanem továbbra is vígad. A Mika Tivadar Mulatóba fészkeli be magát a Tilos Rádió, itt tartja hivatalos szilveszteri házibuliját. A Tilos-DJ-k közül Carl Oh, Bal5000, Gandharva+Von Yodi, Nixon és Beata Pozitíva és még sokan a lemezpult mögé állnak. Az ünnepi beszédet Kegytárgyas Feri mondja. A belépőjegy ára 1000 Ft, ajándék pogácsával együtt jár.

Carl oh - new years eve warm up mix by Tilos Selection on Mixcloud

A Gozsdu Manó Klub Flitteres szilveszterrel kecsegtet. A diszkólázban égő Barcsay Jenő Emlékzenekar koncertje után Spanish Waxék NYE Special bulija lesz a diszkó jegyében. A lényeg: a belépés ingyenes!

Popdavec DJ úgy tűnik nem a Tilos-partin muzsikál majd a Mikában, hanem a Kisüzem partivendégeit szórakoztatja. A tavalyi zenei kínálathoz hasonlóan afro-kínai rokkendroll diszkóval.

A Fogasház sem hagyja punnyadni az Akácfa utca lakóit, hanem négy helyszínes DJ-felhozatallal kínálja az óévbúcsúztatókat. Boldog tánctérre, bukósisakban táncolós afterpartira, fejre fordított cirkuszi sátorra és csikkpöckölő-hiphopfunk ordító versenyre lehet számítani. A DJ-kavalkádból  Infragandhit, Wondawulf & Jumodaddyt, Kid Panelt, Ludmillát, Nakedkoolt és Szobahipsztert emelném ki. De mindenki mást szeret, és itt majd bőven lehet válogatni.

Lámpásban mint tavaly is érkezik a Zsiványbeats avagy a mostanság időnként Dj Pozorral mutatkozó Dj Superstereo (Bazaar Kings) és Suefo, a Mana Mana kiadó egyik gazdája, valamint a Worldstylers és a Savages Y Suefo global-elektronika duók oszlopos tagja. A belépés ingyenes.

A RoHAM bárban a ColorStar Solarize című lemezének és az Anima Sound System Gravity And Grace című lemezeinek bemutató koncertjeire invitálja a táncolni vágyókat. A koncertek után DJ Pándi Balázs, Farbwechsel DJ-k, Zomblaze, Yapo és mások is szórakoztatják a vendégeket. Az egészestés bérlet ára 2000 Ft.

nyolcadik kerület sem marad és maradhat le a szilveszteri partit kínálók sorából. Az Auróra szilveszteri luxi partit rendez, ahol mindenki megcsillanthatja arany, ezüst, gyémánt, esetleg brill ékszereit. Kötelezően felveheti legdrágább bundáját, és semmiképpen se hagyja otthon a kígyóbőrjét sem. 

Lumen kávézóban a Mikszáth téren Kovács "Royal" Feri, Kovács Gergő és Hevesi Nándor muzsikál vidáman.

kilencedik kerületben az If kávézó szolidabb, de annál kedvesebb partival és vacsorával várja a vendégeit. A francia, olasz, spanyol sanzonokat Bérces Eszter, Vázsonyi János és Patrik Ádám biztosítja a vacsorához és a vacsora után. A Gólyában a Beat! a popsztár, utána pedig a Gólya Home Entertainment System pörgeti a lemezeket. DJ-ék Osztja:Penko, MC Bogyó Hollandi, Jagoda és Rania Krónikái.

Hazafelé érdemes benézni az Élesztőbe még egy jó sörre.

tizenegyedik kerületben az A38 Hajó pazar óévbúcsúztatót kínál minden generációnak. A Budapest Bár koncertje nyitja a Hajó szilveszteri bemelegítő műsorát. 20 órától két random tripprogram közül is lehet választani. Harcsa Veronika, Fehér Balázs (The Carbonfools), Kama (Mary PopKids) 22 óráig szórakoztatja a Hajó vendégeit, ezt követi a második random trip, ahol Gabriella Hänninen (Parov Stelar Band), Barabás Lőrinc, Ligeti György (We Are Rockstars, Zagar), MC Zeek (Rewind) és Premecz Mátyás zenélnek, DJ Q-Cee tekeri a lemezeket. A koncertek után kötelező after party várható!

A tizenharmadik kerületben a Vígszínház „A revizor” című vígjáték előadásával, jó hangulattal várja a szilveszterezőket. Az  előadás végén lesz tombolasorsolás, a tombola fődíja egy exkluzív vacsora Eszenyi Enikővel, újévi Vígfogadalom-fal és szilveszteri mulatság.

Tovább


Reblog