Van még köztér Budapesten, ahol szeretik József Attilát! Ferencvárosban, a Remete parkban, ami a Sobieski és a Tűzoltó utca sarkán van, találtam rá erre a kis, egyébként jellegtelen térre az új építésű házak ölelésében.

A Remete park valószínűleg a Sobieski utca előző nevéről a német Einsiedlergasséról, vagyis Remete utcáról kapta a nevét. Belső- és Közép-Ferencvárosban a német nyelvű utcanevek nem voltak idegenek. Ferencvárosnak ezt a részét, amit egykoron Szentfalvának hívtak, 1696-ban csatolták Pesthez. Három évvel később a gyéren lakott helyre betelepülőket engedtek, akik többnyire német ajkúak voltak. A mai Sobieski János utca 1805-ben még az Einsiedlergasse, 1848-tól a Remete utca nevet viselte, és csak 1933-tól nevezik Sobieski utcának.

„Szól a szellő, szól a víz,
elpirulsz, ha megérted.”

Ezen a kis téren egy márványkútra figyeltem fel, ami előtt a burkolatba ágyazott József Attila-idézetek fogadtak.

Semmi nem ad arra magyarázatot, hogy a IX. kerületnek ebben a félreeső részébe miért írtak József Attila-idézeteket. Arra viszont nagyon jók, hogy aki erre jár, az megáll egy kis időre, elolvassa az idézeteket, és körbenéz, hogy mi is veszi körül.

Ennyi, valóssággá vált Végh Antal könyvcíme, az Akkor májusban esett a hó - itt a bizonyíték! A fotót ma lőtte Kun Bernadett a hétkerben. Hónak mondjuk a képen nincs nyoma - és én sem láttam, pedig szinte egész nap a hétkerben ültem -, de a tábla indokoltsága elvitathatatlan: az ember nem lehet elég óvatos!  

A Zsebkönyv a zsidónegyedről - fiataloknak című könyv két nyelven készült: angolul és magyarul (és a Zachor Alapítvány adta ki). A magyar kiadást olvastam el. Íme.

A 135 oldalas mondjuk, hogy útikönyv a hétkert mutatja be, egész pontosan a Király utca- Rákóczi út; és a Kis- és Nagykörút által határolt területet, ami egyenlő a zsidónegyeddel. Az ilyen könyvekben mindig a tippek-kulisszatitkok rész a legjobb, ennek is ez az erőssége. Én pl. hiába jártam öt éven át a Kazinczy utcába iskolába, közben és utána a környékre bulizni, most pedig hiába dolgozom a Dob utcában és ebédelek nap mint nap a kerületben; elég sok meglepő infóval szolgált. Szinte készteti az embert, hogy keresse fel annak a háznak a hűlt helyét, ahol Petőfi és Jókai lakótársak voltak, míg össze nem balhéztak (Dohány utca 16-18.), egyen egy kóser pizzát a Kazinczy utcában, látogassa meg az egyik utolsó kefekötőt a Dob elején (ezt amúgy meg is teszem az elkövetkező napokban).

Az első oldalra nyugodtan lehet firkálni (Fotók: Tuba Zoltán)

A könyv nemcsak a terepen sarkall interaktivitásra, a könyvvel is hasonló bánásmódot javasol. Az első oldalon arra buzdít, hogy firkálja csak le nyugodtan a gondolatait az ember. Mindezek, a felfedezésre sarkalló attitűd, a fotók és grafika montázsa és a helyenként (különösebb indokoltság nélkül) felbukkanó kézírás ráadásul szuperdivatos, és kicsit Keri Smith elképesztően jó könyveinek stílusát idézi. A szövegek lényegre törők és szikárak, ami egyáltalán nem baj. A bevezető szerint a szerzők nagyon fiatalok, pompás, hogy korosztályuk frissességét nem azzal akarják megjeleníteni a szövegben, hogy teletömik lazázó (vagy idegesítő) szlenggel.

A szálláshelyek-fejezet kicsit fölösleges a magyar kiadásban, a zsidó kultúrával és helytörténettel kapcsolatos infók viszont - a végén egy zsidó szótárral – kimondottan jók, ebből is egy csomó olyan dolgot tudtam meg, amiről sosem hallottam vagy elmentem mellette, hiába mászkálok a környéken már bő tizenöt éve. Az erősen vizuális kiadványban egyedül a fotók minősége ingadozó, összességében viszont kompakt, hasznos kis könyv Budapest alighanem legpezsgőbb városrészéről, mely egyelő a fapados turisták kedvelt desztinációjával. Ja és a mérete is pont megfelelő.

A morgolódóknak pedig egy rossz hír: a zsidónegyed régen is tele volt kávéházakkal és mulatókkal, ezeket az utcákat tekintik a pesti kabaré szülőhelyének. Szóval hiába volt régen minden jobb, a hétkerben korábban sem lehetett nyugodtan aludni.

Öt tudásmorzsa a könyvből:

1. Azért van a Madách téren az a nagy, vöröstégla burkolatú diadalív, mert innen indult volna a Madách sugárút. Amit aztán szerencsére nem csináltak meg.

2. Seress Rezső Dob utcai lakásában minden nap pontosan kettőtől hatig hallgatta a Szomorú vasárnap különböző nyelveken készült feldolgozásait. Ezt egykori szomszédjától, Presser Gábortól lehet tudni.

3. Petőfi Sándor és Herzl Tivadar ugyanoda járt középiskolába: a Pesti Evangélikus Főgimnáziumba.

4. Az ősmozi már a 19. században megjelent Budapesten: a Király utca 27-ben tartotta Ungerleider Mór az első árnyképvetítéseit, ami egyértelműen a mozi elődjének számít.

5. A negyed egyik legnagyobb, sok háztömböt összefogó kertje a Nagy Diófa utca 30-32-ben van. Az eperfákkal teli kertbe egy könyvesboltként is működő kávézón keresztül lehet besétálni.

(Ide kattints, ha a jövőben nem akarsz lemaradni posztjainkról!)

A cím félig vicc, mindenesetre nagyon érdekes jelenségre bukkantunk a Dob utca - Kertész utca sarkán a Dob utca 56-nál, az ingatlanos előtt. Művészileg megfogalmazott hulladéktáblát helyeztek el az egyik kirakat elé valamilyen gipsznél tartósabb anyagból kiöntve. Ezer szerencse, hogy igazi szemét is van a műalkotás mellett, mert így meg lehet csodálni a valódi szemét és a műalkotás közti hasonlóságot (különbséget). Köszönjük, ismeretlen művész!
(Fotók: Pályi Zsófia)

A képen az a pillanat látható, amint hárman meglepődve vizsgálgatjuk a kövületet.

Kb. itt van: