Legyen az, hogy vagy olyan másnapos bulis vagy „bármilyen” állapotban, hogy írsz egy 100 szavas történetet Budapestről. Még kihasználhatod ezt a hétvégét, hogy nevezz történeteddel a 100 szóban Budapest pályázatra.

A budapesti felhívást a Chilében már 14 éve megrendezésre kerülő „Santiago 100 szóban” című pályázat ihlette. Az évente közel 50 000 beküldött pályaműből a nyertes történeteket illusztrálták és kiállították a város közterein.

A budapesti pályázat célja is hasonló. A nyertes történetek illusztrálásával és köztereken való bemutatásával szeretné bevonni a város lakosságát a projektbe, amelyben bárki elmondhatja 100 szóban, hogy mit jelent Budapest, a város a benne élő embereknek.

A pályázatra egyaránt jelentkezhetnek történeteikkel budapesti, vidéki és határon túli magyarok is.    

A pályázatokat elbíráló zsűri prominens tagjai Winkler Nóra, Hajós András és Szőllősy Balázs.

A 12 kiválasztott döntős közül az első három helyezett 150 000 Ft összdíjazásban részesül. A 12 döntős történetet elismert művészek illusztrálják. Az elkészült alkotásokat pedig a szervezők számos médiafelületen, különböző köztereken tervezik megjeleníteni.  A teljes anyagot a díjátadó rendezvényen, egy kiállítás keretében mutatják be.

A pályázatok végső beadási határideje: 2014. szeptember 7.

Ne maradjatok le róla, írjátok meg gyorsan 100 szavas történeteiteket!!

Érdemes megnézni a pályázat oldalát (http://www.100szobanbudapest.hu/), ahol beleolvashattok pár chilei történetbe is, például az alábbi kettőbe:


ÚLTIMA ESTACIÓN - Harmadik helyezett (2013)

Egy cérnadarab olyan apró valami, ami bosszantóvá válhat. Szeretek szálakat hordani a zsebemben, felszállni a metróra, és hagyni, hogy egy darab leessen a szoknyámra. Mindig szerencsém van. Sosincs hiány olyan utasban, aki a tekintetét ne a cérnadarabra szegezné, majd rám, a cérnadarabra, majd megint rám. Elérkezik egy pillanat, amikor kétségbeesik, és esdekelve nyitja ki a szemét: „Vedd már le onnan, kérlek!”. A végletekig fokozom a helyzetet. Mielőtt leszállna, megfogom a cérnát és kedvesen, mint egy ajándékot, utastársam kifogástalan nadrágjára csúsztatom.

Név, életkor: Isabel Wagemann, 41 éves
Város: Madrid, España


BUENAS INTENCIONES - Gyerek kategória nyertese (2012)

Ha lenne egy kutyám, úgy hívnám, hogy Kutya, mert ez egy könnyen megjegyezhető név. Ezért foglak téged Papának hívni, remélem, értesz.

Név, életkor: Matías Monarde, 11 éves
Város: Buin