Nyilvános vécékről jót írni, azt gondoltam, nem lehet könnyű mostanság. De már fejembe vettem, hogy körbejárom és megnézem, hogy milyen nyilvános illemhelyekkel fogadja lakóit és turistáit a belváros. Nyilván azért kezdett el foglalkoztatni ez a kérdés, mert a városrész, ahol élek, igen mostohán bánik a nyilvános illemhelyek üzemeltetésével. Pedig fontos lenne, hisz egy fővárosban intenzívebben élnek, mozognak az utcákon, a köztereken a helyi lakosok, diákok és turisták, mint a vidéki településeken. Érdemes például elgondolkodni a Belső-Erzsébetvárosi közvécé-kínálaton, vagy azon, hogy a növekvő turistaforgalom és a szabad, bárhova vizelés mit okoz a bulinegyed lakóinak.
De én most nem feltétlenül a hiányosságokról szeretnék írni, inkább a téma szebbik oldalát domborítanám ki. Amikor elindultam fényképezni, nem kis félelem volt bennem, hogy mit találok ezen a területen. Meglepődtem. 

Az ötlet abból fakadt, hogy a Nagymező utcában van egy század eleji, esztétikus kis zöld épület, az egyik oldalán urak, a másik oldalán hölgyek felirattal, egyértelműen utalva valamikori hasznos funkciójára. Ez a zöld épület szerintem már azóta, amióta a környéken járok, nem üzemel. Az épület környezetében iskolák, vendéglők, kocsmák, kulturális intézmények, színház található. Az évről évre fokozódó éjszakai élet és az egyre több turista is ok lehetne arra, hogy üzembe helyezzék ezt az egykori illemhelyet. Főleg azért, mert ez még ott van.
Budapesten az első nyilvános vécét 1870-ben állították fel a mai Deák Ferenc téren. A még fedetlen, fémből készült, kör alakú helyiség, közepén szifonos medencével az egyetlen volt a Nagykörút kiépüléséig. A nyilvános vécék hiányának pótlására rendelettel kötelezték a házmestereket arra, hogy fizetség ellenében tegyék lehetővé a „szükség” elvégzését a város polgárai számára. A közvécék „tömeges” létesítését 1895-ben rendelte el az akkori belügyminiszter. Az illemhelyek létesítésének koncessziós joga Beetz Vilmoshoz került. Neki köszönhetjük ezeket a zöld házakat vagy Beetz-féle épületeket. A világszabadalmat kapott illemhelyek „olajjal szagtalanított vizelde” néven lettek ismertek a világban. A millennium évében már 15 ház, 1930-ban pedig több mint száz üzemelt a fővárosban. A második világháború idején a zöld házak jó része megsemmisült, és szinte mind megrongálódott.

Budapest ostroma után a nyilvános illemhelyek a fővároshoz, majd az államosítás 

után a Fővárosi Csatornázási Művekhez kerültek. Az intézményrendszer és a használók változásának, eligénytelenedésének következtében a megmaradt épületek amortizációja felgyorsult. Okrutay Miklós 1994-ben hat megmaradt zöld házról ír, amelyeket az üzemeltető jobbára megóvott. Ma már sajnos abból a hatból sem működik mind. A belső-ferencvárosi megsemmisült, a Nagymező utcai nem működik. A többi négy (Rózsák tere, János kórház előtti, az I. kerületben a Lovas úti és a Hunyadi-szobor melletti) eddigi információim szerint üzemelnek.

A nyilvános illemhelyek üzemeltetése 2010-ben került vissza a Fővárosi Csatornázási Művekhez, 74 volt nagyon rossz, 38 teljesen használhatatlan, romos állapotban.

A mai állapotokra jellemző, hogy a szolgáltatások minősége jó. A belváros turisták által frekventált részein többnyire van nyilvános vécé. A városligetben többnyire a környezetbe illeszkedő, föld alá süllyesztett, általában többfunkciós, babapelenkázóval, tusolóval ellátott illemhelyek találhatók.

A Margitszigeten négy kis kőépület látja el az igény szerinti szükségletet.

Közeledve a belvárosi maghoz a Beetz-féle házakon kívül az automata, modern vécékkel és a föld alá vitt megoldásokkal találkozhatunk.

Az FCSM vécéit a kerületek a közterekhez tartozó vécékkel egészítik ki, illetve kulturális intézmények, mint például az Országház látogatóközpontja, ahol akár ingyen is lehet használni az illemhelyeket.
 

Arra vonatkozólag, hogy szám szerint hány nyilvános illemhely üzemeltetése lenne praktikus egy adott terület nagyságához, lakosságszámához, a turisták számához képest, semmilyen statisztikai adatot nem találtam. A város mindenkié blog szerint Párizsban 400 ingyenesen üzemeltetett közvécé található. Budapesten közel 80, és azok többsége sem ingyenes. A WC-használat ára 150 és 180 Ft között mozog. Az önkormányzatok és intézményeik gondoskodásának hiányát leginkább a Belső-Erzsébetvárosban (1 közvécé) és az Oktogon környékén (1 WC, de nem üzemel) észleltem.

Ami mindenképpen pozitív, hogy az üzemeltetett vécék többsége tisztán tartott, igényes illemhely – valóban jó érzés betérni. Ha a megmaradt Beetz-féle épületek közül azokat is be lehetne kapcsolni a vérkeringésbe, amelyeket parkolópályára állítottak, csak növelné ezt az érzést!