Még február 27-éig megtekinthető Horváth M. Judit fotóművész Néma párbeszéd című kiállítása az Artphoto galériában. A kiállításon a művész „Más világ” és „Csalóka látszat” című albumaiban megjelent szociofotóit és néhány eddig be nem mutatott alkotásait lehet látni. A művésznő így vall az alkotásairól: „származásomból, lelki alkatomból, nem utolsósorban női mivoltomból adódik, hogy számomra a valóság és a mese szorosan összefonódik, a köztük levő szűk mezsgye átjárható. Könnyedén lépek át egyikből a másikba, és e kettős létállapotból fakadó bizonytalanságomból születnek képeim… Lehetőséget teremtek az idegenség megismerésére, betekintést az általam kreált, rám jellemző világba, azt remélve, hogy érzelmi asszociációkat, meglepetést és felismerést váltok ki azokból, akik kapcsolatba kerülnek a képeimmel.”

A Tobe Galériában március 20-ig tekinthető meg Claudia Kraus, Amalia Pereira és Carla Tabora „Lélekvirágok” című csoportos kiállítása. A kiállításon Claudia Kraus az ember belülről fakadó szépségét próbálja megeleveníteni képein keresztül. 

A tumblrezők nagy kedvence, a caracasi Amalia Pereira alkotásai a bölcs nők iránt érzett tiszteletről beszélnek. Nőkről, mint virágzó pillérekről, akik az életért küzdenek: barátnők, anyák, szerelmesek és amazonok, olyanok, akikkel a világ bármely részén találkozhatunk.

A brazil származású Carla Tabora legfontosabb szándéka az érzékek természeti térképének megalkotása, az emberi lét kérdéseinek újraértelmezése, amelyek nyomán egybeolvadunk a természetes közegünkkel és azon belül az élettel.

Az Országos Széchényi Könyvtár nyitvatartási idejében, az Ars Librorumban tekinthető meg a szíriai származású Bahget Iskander „Egy marék világ – Iskander világa” című kiállítása. A kiállítás a művész Magyarországon ismert alkotásaiból, főként fekete-fehér szociofotóiból, portréiból, a sivatagi világgal kapcsolatos tájképeiből és a magyar irodalom és képzőművészet több jeles képviselőjéről készült fotográfiáiról, mint például Illyés Gyuláról, Faludy Györgyről és Kányádi Sándorról készült képekből áll.

Gera Mihály fotótörténész emlékére nyílt „Az én fotógalériám” című fotókiállítás, amely március 15-ig látogatható a Mai Manó házban. Gera Mihály nem volt gyűjtő, viszont rengeteg kép volt a házában a falakon. Ezekből a fotográfiákból válogatott egy kiállítási anyagot Kincses Károly. A kiállításon olyan alkotók képeit láthatjuk, mint Frankl Aliona, Hemző Károly, Hervé, Rodolph, Kemenesi Zsuzsanna és Korniss Péter. A kiállítás megtekintése ingyenes.

A Mai Manó ház másik említésre méltó gyűjteményes anyaga Sylvia Plachy ’Mikor Lesz Holnap” című kiállítása, ami április 19-ig áll az érdeklődők rendelkezésére. A különleges, mintegy 110 fotográfiát tartalmazó, a fotográfus sokszínű munkásságát és világjárásait bemutató tárlatot Csizek Gabriella kurátor válogatta össze. Az alkotások egy része még nem jelent meg kötetben és nem volt látható a közönség számára sem. A tárlat része két videó: egy kis filmetűd, „Anyu a szélben”, amelyet Adrien Brody készített édesanyjáról, Sylvia Plachyról és Rebecca Dreyfus 2007-ben készült „Önarckép hazatérő tehenekkel és más munkák Sylvia Plachytól” című díjnyertes rövidfilmje is.

A Capa Központban a „Kép és képtelenség” kiállítás mellett betekintést nyerhetünk Tihanyi Anna „Berlin bhf.” című tárlatába. A „Berlin bhf.”, avagy a „Berlin pályaudvar” egy megrendezett fotósorozat, amit magyar írók Berlin-élménye inspirált. A kiállítás koncepciója olyan szépirodalmi szövegekre alapozódott, melyek hangsúlyozzák Berlin átjárhatóságát, az átutazók tranzitérzését, és közben a művész szorongásaival kapcsolatos kérdéseket is feszegetik.