Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Naphosszat a fákon - Duras Budapesten

Ha maga Marguerite Duras nem is érkezhet már Budapestre, a Francia Intézet a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárral gondoskodik arról, hogy ne felejtsük el az írónő születésének 100. évfordulóját. 

Marguerite Duras írónő, rendező és forgatókönyvíró 1914-től 1996-ig élt, írói stílusával megrengette a kortárs irodalom alapjait. Regényeiből, forgatókönyveiből készült filmjei, mint a Szerető vagy az Alain Resnais rendezte Szerelmem, Hirosima a filmes élet nagy klasszikusai közé tartoznak. 

Ebből az alkalomból Duras forgat/Duras filmje címmel 2014. október 2-án nyílik fotókiállítás Elizabeth Lennard fotóművész munkáiból a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában. A kiállítás záróeseményét (2014. október 30-án) magával a fotóssal, Elizabeth Lennarddal nézhetjük meg rendhagyó tárlatvezetés formájában.

A New York-i születésű, de Párizsban élő fotóművész, aki az India Song című film forgatását fotózta végig, így fogalmazott: „A nyomokat fotóztam. Az ürességet. […] Duras megváltoztatta és megerősítette a látásmódomat. Megtehetjük, hogy szakadt tapétákat és repedezett házakat fotózunk.”

A fotókiállítás facebook eseményoldala.

A Francia Intézet két film bemutatásával köszönti az írónőt. 2014. október 29-én a harmincas évek Indiájában játszódó, a francia nagykövet özvegye és az alkonzul fájdalmas szerelméről szóló India Song című filmet vetítik.

Az „Un Barrage contre le pacifique” szintén a harmincas évek Indokínájában játszódó, Magyarországon eddig csak néhányszor levetített film. A Sziámi-öbölben, a Csendes-óceán partján két gyermekével élő anya a gyermekek felcseperedésével folyamatos elvágyódással küzd. A film főszereplői: Isabelle Huppert, Gaspard Ulliel és Astrid Berge-Frisbey.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Francia Kapcsolat kutatócsoportja által szervezett „Mindent láttam" című konferencián az írónő életét és munkásságát bemutató előadásokra csábítják az egyetemistákat és Duras szerelmeseit. 

Képek forrása: Francia Intézet 

Kép 1.) Marguerite Duras Cannes 1975©Elizabeth Lennard.jpg
Kép 2.) M Duras à Neauphle ©Elizabeth LENNARD.jpg
Kép 3.) Marguerite Duras Son Nom! ©Elizabeth LENNARD.jpg

Tovább


Kontaktok vasárnapig!

Még a hétvégéig van lehetőségetek arra, hogy megnézzétek a Magnum Photos ügynökség világszínvonalú Kontaktok című kiállítását, a Capa Központban. Az eddig több mint húszezer látogatót bevonzó kiállításon többek között – Robert Capa, Henri Cartier-Bresson, Bruno Barbey, Paul Fusco, Philip Jones Griffiths, Thomas Hoepker legendás alkotásait tekinthetitek meg.


A Magnum egyik alapító tagja Henri Cartier-Bresson arról volt elhíresült, hogy a fiatalabb tagok munkáját a kontaktfotók alapján bírálta el. A kiállítás ezeket kontaktképeket veszi alapul a Magnum Photos ügynökség fotósainak képei mögött meghúzódó alkotófolyamat feltárásához. A kontaktképek az alkotófolyamat elsőként látható fotói, a negatív megvilágításával a film képeit egy fényérzékeny papíron láthatóvá teszik.

A kiállított 70 kép között megnézhetjük Robert Capa normandiai partraszállás, Bruno Barbey 1968-as párizsi diáklázadások, Paul Fusco Robert Kennedy temetése, Philip Jones Griffiths vietnami háború és Thomas Hoepker szeptember 11. című híres alkotásokat is. Bővebben a Szeptember 11. című képről itt olvashattok: Kép-kockák #9 - Thomas Hoepker: 2001. szeptember 11., New York


A kiállításon mindemellett Che Guevarától Malcolm X-en és Miles Daviesen keresztül a Beatlesig politikusok, színészek, művészek és zenészek ikonná vált portréit is láthatjuk.

A Kontaktok című kiállításhoz szervesen kapcsolódik a Mai Manó Ház Elsők című tárlata, amit 2014. október 5-iglehet megtekinteni.  Bvebben a kiállításról: MAGNUM’s First

Fotók: Mai Manó Ház, Capa Központ



Tovább


Kinyomtatják és kiállítják az Utazó Olvasó fotóit

Egyik kedvenc Facebook-oldalunk az Utazó Olvasó, aminek az a lényege, hogy az oldal gazdái következetesen mindig egyforma tevékenység közben fotóznak le embereket: amikor egyszerre utaznak és olvasnak. Ennek eredménye egy igazán kiváló gyűjtés, mely vállaltan egy New York-i oldaltól ihletődött.

Utazó OlvasóA képek most kilépnek a virtuális térből, egy jó pár fotót kinyomtattak, ezek láthatók hétfőtől Óbudán, a Platán Könyvtárban.

A kiállítás megnyitója szeptember 9-én este 6-kor lesz, megnyitja Valuska László, a Könyvesblog főszerkesztője, kosárlabdaedző. Íme néhány kép az oldalról, a teljes gyűjtés pedig itt.

(Fotók: Juhász István. Előbb a fotó, alatta a könyv címe és szerzője. Firefoxban néha kicsit furcsán jelenik meg.)Utazó Olvasó
Carlos Ruiz Zafón: The Shadow of the Wind
Utazó OlvasóKulcsár István: MityaUtazó Olvasó
Maurice Cotterell: Viracocha elveszett sírja
Utazó Olvasó
F. Scott Fitzgerald: Az Édentől messze
Utazó Olvasó
Alexander Brody: Hét évtized ízei
Utazó Olvasó
Újrakezdés című könyv, amit a hölgy édesanyjának a barátnője írt

Tovább

123
»

Reblog