Most, hogy megalakult a Hauszmann Bizottság, és nyilvánosan is bejelentették, hogy a miniszterelnök a Várba költözik, aktuálissá teszi, hogy szubjektív megközelítéseken keresztül megnézzük, hogy milyen volt és milyen lett a Budavári Palota.

Három videofilmet és egy animált gifet válogattam össze a vizuális kalandozáshoz.

A 3Dpast Mátyás király várát megidéző új generációs 3D filmje történelmi utazást kínál a nézőnek. 2012 márciusában a Budapesti Műszaki Egyetemen és a vajdasági Szabadkai Főiskolán tanuló diákok kezdték el megtervezni, hogy miként lehetne megvalósítani egy polarizációs 3D technológián alapuló mozifilmet. Tervük az volt, hogy megmutassák, hogy Mátyás király halálakor, 1490-ben hogyan nézhetett ki a budai vár. A filmet 2013 augusztusáig a Nemzeti Táncszínházban lehetett megnézni, amikor is felbontották a 3Dpast bérleti szerződését. A filmet azóta nem vetítik.

A budai vár múltja és jelene című kisfilm az Ybl Miklós és Hauszmann Alajos által tervezett palotát, kordokumentumainak pillanatait és a II. világháború okozta pusztítást követő átépítés eredményét mutatja be. A film által jól leképezhető a vár épületeinek funkcióváltása és az idomult terek egyszerűsödése.  

A harmadik kép egy animált gif, amely az Urbanista.blog.hu-n debütált. Vígh András a mai vár állapotát fejtette vissza a XVIII. század első feléig.

A negyedik film a magyar királyi várról összegyűjtött fotókat, régi képeslapokat fűzi össze egy filmbe. A videó aláfestő sanzonját az Egy szerelem három éjszakája című első magyar musicalből és a belőle készített filmből ismerhetjük. A Vas István és Ránki György által írt Isten veled, Budapest, te édes sanzon Melitta búcsúdala.