Valamivel több mint 24 órával a vasárnapi nyitás előtt szombat reggel megnéztük a Gödörből pár éve Akváriumra keresztelt klubot. Óriási takarító bulit találtunk, burkolatot porszívózó, flexelő, sikáló emberekkel, tiszta Tesz-Vesz város. A legnagyobb újítás egy 1500 fős koncertterem.

GIF és fotók: Magócsi Márton (Kattints és jön a többi kép!)

Belső átalakítások:

- a nagyteremből fogadótér lett, ahonnan kivettek pár falat, kikerült innen a színpad is és bekerült a ruhatár

- a vécék ajtaja visszakerült arra az oldalra, ahol akkor volt, amikor még Gödör néven futott a hely (valahol az épületben lesznek még vécék)

- a vécéből kilépve egy egész alakos tükröt helyeztek el (végre)

- a Kistermet mostantól Volt Music Bar-nak hívják, 200 ember befogadására lesz alkalmas és lounge-os hangulatú lesz félköríves és oversize fotelekkel, dj-pulttal, a dj fölött ledfallal

- a pultot itt elforgatták kilencven fokkal

- ahol régen a bárpult húzódott + csocsózni/üldögélni lehetett, az most már üzemi terület, szóval nem lehet majd úgy körbejárni a vizesblokkot, mint régen

- abból a belső, nagyteremből lett a kisebbik koncertterem, ahol az utóbbi időben a nagyobb koncertek voltak. Ide most 750 ember fér majd be, ez kb. annyi, mint amit az A38 koncertterme tud. Várhatóan már nem fog olyan bénán szólni, mint eddig, mert a csupasz betont befedték valami akusztikabarát anyaggal.

- az egyik oldalfalon látható egy hosszú ledcsík, ami állítólag szuperül fog kinézni a sötétben

- ez a ledkígyó teljesedik ki a földalatti Nagyteremben, ami az üzemkezdet előtt még nem világított, de mindenképp impozáns méretű. Ide 1500 ember fog beférni és – gondolom, a VIP-vendégeknek - egy karzatot is kialakítottak. (Az első nagy buli itt április 3-5-én lesz, egyebek mellett a kétezres évek downtempó-királyával, a Toscával).

- ez a terem a metróalagút szomszédságában, kb. a Bajcsy-Zsilinszky út alatt húzódik, de klausztrofóbiára nincs ok, a főbejárat mellett két vészkijáratot biztosan láttunk, az egyik fala pl. teljesen kinyitható a mélygarázs felé (ahol vész esetén menekülőcsatornákat tudnak kialakítani lecsukódó rácsokkal. Ezek alá nem ajánlatos parkolni).

- a színpad mögött hatalmas ledfal húzódik és az ígéretek szerint a hangtechnika is jó lesz (végre). A betont fekete színű spagettitésztára emlékeztető hangelnyelővel vonták be.

- a backstage és öltözők tök máshol lesznek mint eddig, kb. a Kisszínpad végéhez fut majd be az egyik bejárat. Énekes-zenész olvasóink figyelmét ezúton hívjuk fel arra, hogy az öltözők felé vezető folyosón óvatosan közlekedjenek, nehogy beverjék a fejüket a kanyarban lévő ezüst színű fémcsőrendszerbe.

- ahol régen próbatermek voltak – azaz a külső pult mögött -, most üveggel határolt kulturális tereket alakítottak ki, amit hivatalosan színházteremnek neveznek, de konferenciákra is tökéletesen alkalmas lesz. A legnagyobb terem kisebb részekre tagolható.

Külső facelift:

gödör akvárium Kattints a képre, és jön a többi fotó!

- kitisztították a medencét, szépen csillog a vize, a repedést helyrehozták az alján, szóval nem fog egyszer csak az Akvárium látogatóinak nyakába ömleni a víz

- a medencében továbbra is tilos a fürdőzés-pancsolás

- a legnagyobb fícsör, hogy a medence mögött három nyílásból vízpárát fújnak

- szép zöld a fű

- a terasz burkolatát rendbe szedték, körbevették a fákat azzal a speciális vízáteresztő burkolattal, ami a gyökerekhez juttatja az esővizet. A külső sörpultot lebontották, helyette a lépcső aljában, jobbra építettek egy ún. designpultot (mögötte most nincs semmi). Kb. 2000 ember fér majd el a teraszon.

- elhordták a sittet az üvegliftekből

- kicserélték a buszpályaudvar előtti burkolatot

- új bringatárolókat raktak le a tér több pontján (végre)

- a Fröccsterasz, a Design Terminál és mindezek környéke is megújult, de ezekre itt most nem térünk ki

Két paránk: UGYE kevésbé lesz unott/flegma/utálatos a pultos személyzet, mint régen? Ugye bírni fogja a strapát a gyep?

Fontos még: összefutottunk Somlai Tiborral, a hely belsőépítészével, akinek a kérésére jelezzük, hogy képeink még nem a belső terek végleges formáját mutatják. Szerinte a végleges állapot összehasonlíthatatlanul szebb lesz ennél. Az építési tervek a Firka stúdióé, 2000-ben is ők alakították ki a teret.

És: az első koncert vasárnap reggel 10-kor a Ghymes, ingyen. Egy korsó sör 500-600 forint lesz, típustól függően. Az akváriumosoknak a terasz tetejéig terjed a hatásköre, ha netán megint megjelennek a felszínen a gusztustalan fabódék, a fővárosnál vagy a kerületnél érdemes reklamálni.

A belsőépítésznek kedveskedve megmutatunk pár látványtervet is:

Akvárium
Ez itt a fogadóterem
akvárium

Ez a bár (az eddigi kisterem), háttérben a dj-pult és a ledfal

Akvárium

Ez a nagyterem oldalfalán a ledcsík

(Ide kattints, ha követni szeretnéd a blogunkat!)