Ezen a hétvégén sem kell nagyon kitenni a lábunkat a belvárosból, ha érdekes programokkal szeretnénk színesebbé tenni a szürkülő és esővárományos napokat.

Kiállítás

Bőven szemelgethetünk a kiállítóterek kínálatából ezen a hétvégén is. Javában elkezdődött a Fotóhónap fesztivál, ahol újabb kiállításokat nyitnak meg a hétvégén. Az országos hatókörű rendezvényen megnézhetjük a Fénytörők alkotócsoport alkotásait, holland és magyar kortárs képzőművészek műveit a Ráday galériában. Fuchs Lehel a Faluváros című kiállításán 50, képpárokba rendezett, fekete-fehér fotográfiát mutat be. Madame BonBon (Vedres Ágnes) Historia Femina kiállításának célja a női gender bemutatása a művész privát életén keresztül, mely szándéka szerint a női lét nehézségeit, problémáit, szerethető és sokszínű formáját mutatná be a magyarországi, azon túlmenően a fővárosi léten belül. 

A Fotóhónap Facebook-eseménye itt található.
 

November 7-én indította el közösségi finanszírozási akcióját képregényének megvalósításához Csepella Olivér, akinek ugyanezen a napon 17.30-tól képregénytervéből nyílik kiállítása a Műhelyben. Csepella eszelős és szórakoztató képregénnyel rukkolt elő, melyben a Nyugat irodalmárai, Ady, Kosztolányi, Osváth és a kávéház többi élőholt vendégei széklábakkal és revolverrel hadonásznak a századfordulós, szecessziós terekben. A kiállításon a képregény elkészülésének különböző fázisait nézhetjük meg egy kávé mellett.
 

November 8-án, szombaton Akciómatinéra invitálja a kötélidegzetű érdeklődőket a Performative Reality All Stars. Hajdu Zsolt, Ruszty László, Dabi István, Pálhegyi Flóra, Szentesi Csaba, Kótun Viktor és Berei Zoltán a „hetvenes évek, zakó, hanyag elegancia, fluxus, nyulak, konyak, unicum, offline, "gyújtsuk meg, hadd égjen, ne oltsd el", semmi…” témakörökben merítik el a performansz látogatóit.

Mozi

Aki lemaradt az elmúlt héten megrendezett nemzetközi animációs filmfesztiválról, annak talán némi vigaszt nyújthat a péntek esti Kiskakas MOME Anim Premier 2015 című estje a Toldi moziban.  A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció-tanszéke, folytatva az elmúlt évek hagyományát, az idén ősszel is megrendezi a 2014-ben készült diploma- és vizsgafilmek premierjét. A vetítési programban megtekinthető az Essemble nemzetközi képzési projekt MOME-,hallgatók által készített alkotásai, valamint gyerekeknek szóló animációs kisfilmek is. Ugyanitt szombaton Hajdú Szabolcs retrospektív vetítés lesz, közönségtalálkozóval együtt. 

Zene

Csütörtökön elkezdődött a budapesti Lengyel Jazz fesztivál, a legizgalmasabb, legfrissebb és leginvenciózusabb lengyel jazzelőadók szemléje. A világviszonylatban is ismert és elismert kortárs lengyel jazz képviselői közül, a legnagyobb várakozást az EMI Grouphoz tartozó Blue Note Records felfedezettje Aga Zaryan pénteki koncertje ígéri.

Buli

Igazán lendületes partit ígér a Z.U.P formáció a Mikában péntek este, amelynek dalai egyszerre poposan fülbemászóak, rockosan lendületesek és akusztikusan, folkosan finomak. Utána a Roots Around the World szelektorai, Baadasssss! & Voodoo Selecta, azaz Negro és Cyborg Templar cumbiával, rumbával, szambával, bossa novával és tulajdonképpen mindenféle zenével táncoltatja a közönséget.

Annak, aki nem bírja Z.U.P popos vagy Templarék táncos vonalát, az A38-on belemerülhet Mount Kimbie DJ-setjébe. A post-dubstep úttörői, Dominic Marker és Kai Campos 6 évvel ezelőtt kezdtek el közösen munkálkodni. Tavaly jelent meg „Cold Spring Fault Less Youth” című nagylemezük, melyen letisztult hangzásokkal operálnak, hangszeres és vokálos elemekkel fűszerezve. A Mount Kimbie duó koncertje azért sem mindennapi, mert csak elvétve látni őket a lemezjátszók mögött, ráadásul most exkluzív DJ-szettel érkeznek a hajóra.