Nyilvános bejárásra és ötletelésre hívták a budapestieket szerdán a Nyugati pályaudvar melletti területre. A pályaudvarnak a Podmaniczky utcával párhuzamos, a Teréz körút és a Ferdinánd híd közötti területe évek óta kihasználatlanul áll. Eredetileg a kormányzati negyed részének szánták, a projektet azonban 2008-ban lefújták. A MÁV az itt álló raktárakat lebontatta, felszedték a vágányokat, néhány épület – igaz már bontásra ítélve -, de még áll.

Az Adaptív város workshop, a Kortárs Építészeti Központ, a Fővárosi Önkormányzat és a Rögtön jövök! program szervezésében összesen három épületet lehetett bejárni. A szervezők az elején mindenkinek a lelkére kötötték, hogy csak a saját felelősségükre barangoljanak, mert könnyen előfordulhat, hogy lefedetlen aknába zuhannak.

Ami biztos, hogy 2020-ig semmilyen nagy ívű beruházásra nem lehet számítani, a területet átmenetileg - legfeljebb hat évre - kell hasznosítani.  A terézvárosi önkormányzat tavaly év végen tett pár javaslatot arra, hogy mit látna itt szívesen:

- egy 15 ezer négyzetméteres új közparkot, ami szervesen kapcsolódna a szomszédos Eiffel-térhez, és gyalogosok, kerékpárosok előtt új közlekedési útvonalak nyílnának a Ferdinánd híd irányába. 

- vagy a motorszín épületének felújítása után egy látványos csarnokot, ami hangszigeteléssel ideális rendezvénytér lehetne.

A terület korábban a MÁV tulajdonában volt, jelenleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőé. Mivel a szomszédos Nyugati-pályaudvarhoz kapcsolódó fejlesztések, így a Zuglóba tervezett új vasúti megállóhely és a vágányok helyzetének rendezése legkorábban csak 2020 után kezdődhet meg, addig ki kell találni valamit a jelenleg romos épületekkel, és a hajléktalanok nyomaival tarkított nagy területtel.

Budapest tele van barnamezős beruházásokkal, a Nyugati Grund pedig az egyik legjobb helyen fekszik ezek közül –ezt már Finta Sándor, Budapest főépítésze mondta, aki szintén bejárta szerda délután a területet. 

A résztvevők ötletei között volt:

- játszótér

- gördeszka és BMX-pálya

- bringaút és bringapark

- futópálya

- szánkódomb

- piac

- stresszoldó dühöngő

- illetve télen fedett, nyáron nyitott zöldház.

A szervezők arra is kíváncsiak voltak, hogy ki, milyen nevet adna a területnek. Itt jött a nem túl fantáziadús Nyugati Grund, de felmerült a Kormányzati Kultúrdepó, a Pálya-udvar, a City Park és a Playstation is.

Garamvári Gábor két évvel ezelőtt költözött Pécsről Budapestre, elmondása szerint egy nehezen meghozott döntést követően. Színházi fotózással foglalkozott, ami teljesen beszippantotta, „mára inkább a mindennapi élet megfigyelése az, ami szórakoztat”. Zavarja, hogy azt látja, több minden úgy zajlik Budapesten, mint a rendszerváltás előtt, de tetszik neki, hogy „örökre beszorult a város kelet és nyugat közé, amitől izgalmassá válik, de lehet hogy ez egy tősgyökeres budapestieknek már fel sem tűnik”.

A lenti sorozat egy nap alatt készült, "a miértje alapvetően az, hogy szerettem volna bebizonyítani, hogy azért, mert esik az eső, nem kell otthon maradni".

Előbb jön Garamvári Gábor szövege, utána a hozzá kapcsolódó kép, melyek mindegyikén előfordul több-kevesebb sárga szín. (Több kép tőle itt és itt.)

Parlament: mindig szerettem volna egy olyan képet készíteni a Parlamentről, ami eltér a sablonos megjelenítésétől és teljesen egyedinek számít. Talán sikerült.

Rákóczi híd: azt hiszem, gyalogos forgalomra a legkevésbé igénybe vett híd, de mégis van olyan pillanat, amikor fotogén arcát tudja mutatni.

Zöld Pardon: egyszerűen kihagyhatatlan esőben egy béka lefotózása!

Hajózás-Szabadság híd kombó: a dunai hajó(ká)zás szerintem feketebárány a budapestiek életében. sosem értettem, hogy miért, hiszen annyira egyértelműnek tűnik.

Bem rakpart: gyalogosokat fotózni általában nem túl szórakoztató, de van olyan amikor ők is pont jókor vannak jó helyen.

Iskola utca: a kacsa majdnem olyan mint a béka, ha már vízről van szó. Érdekes módon ezen a napon ez is előfordult.

Halászbástya: sokat gondolkoztam rajta, hogy mennyi ideig kellene várni arra, hogy egy sárga esernyős ember lemenjen ezen a lépcsőn. Most már tudom: 10 másodpercet.

Budai vár: az éppen arra járó sárga útikönyves turistákat leszámítva a képről, kinek tűnt már fel, hogy a kapun túl sárgák a macskakövek?

Bazilika: ha nem árulnám el, hogy hol járunk, akkor nem hiszem, hogy túl sok ember felismerné, hol is vagyunk Budapesten.

Fotók: Garamvári Gábor

(Ide kattints, ha követni szeretnéd blogunkat!)

Nagyon vicces értekezés, melynek Mécs János jogász-politológushallgató a szerzője. Csak az olvassa el, aki bírja a humort, nem szokott minden szirszaron felháborodni és kedveli az ún. fiatalos trágárságot. A Cinkről nyúltuk. Íme:

A képen nem Mécs János látható, még csak nem is egy vidéki idill, hanem a Gellérthegy fenyegető nyaralói 1909-ben (Forrás: Fortepan)

Mécs János: Vidékiek

istenkém, hogy rühellem a vidékieket, pedig nem kellene szegényeket, mert liberális vagyok meg minden, szóval melegek,cigányok, hajléktalanok, meg egyébként mindenki okés, na de a vidékieket nem tudom megszokni.

ahogy jönnek a csütörtök tíztől megtartott szemináriumra és már messziről lehet hallani ahogy a gurulós bőröndjük kereke ugrál a járólapok illesztésénél, én már ilyenkor tudom, hogy ez a nap is el van baszva, jönnek a vidékiek, hömpölyögnek be a terembe, hujjongatva, az ember már a saját gondolatát se hallja.

sok idegesítő dolog van a vidékiekben, ha az ember számbaveszi nem is egyszerű a végére érni a sornak. először is, a vidékiek pestnek hívják budapestet. ez olyan, mintha a laptopot csak topnak hívnánk, vagy mondjuk new yorkot yorknak, ami ugye egészen mást jelent, és nem véletlenül lett 1872-ben, vagy fasztudja mikor budapest, mert így hívják, buda és pest. az ember ezen persze gyorsan túllendülne, mint mikor találkozik a barátnője egyik legjobb barátnőjével, akiről kiderül, hogy imádja a musicaleket, meg amúgy ő nem szeret olvasni, inkább megnézi ha van film is belőle, vagy ha valami elsőre jófejnek tűnő emberkéről kiderül, hogy jobboldali, hát van ilyen, az ember még se élhet elefántcsonttoronyban.

talán az egyik legidegesítőbb dolog az, hogy a vidékiek azt hiszik, hogy ha jól kiismerik budapestet, akkor majd "pestinek" tűnnek. hányszor volt, hogy kérdeztem a telefonban, hogy "na és hol vagy?" és a másik meg mondta, hogy jaja itt vagyok a "rottembíler utcában". de az igazi budapesti pont arról ismerkszik meg, hogy nem ismeri budapestet. mi nem ismerjük ezt a várost. én szerintem tizedikes koromban voltam először a kálvinon, az egyetem első évéig azt se tudtam, hogy hol van az astoria, erre meg rottembíler utca, hát a faszom se tudja, hogy hol van. Moszkva tér, óra alatt. Vagy mondjuk margit híd, azt azért ismeri mindenki. na mindegy. egyébként ehhez kapcsolódik, hogy a vidékiek nem csak budapestet ismerik, hanem az egész országot. én egy borongós őszi napon feleltem katinéninél a megyeszékelyekből, de részemről az ország nem budapesthez tartozó részéről elmondtam amit tudni szeretnék, mert tényleg, húsz kilométerre félegyházától, na ezt most faszom se fogja végiggondolni, meg amúgy is csak egy dolog számít, hogy bkv visz oda vagy máv, aztán onnantól kurvamindegy. persze kivétel a balaton, de az nem is vidék tulajdonképpen, hanem budapest üdülő külterülete, mert persze vidékiek laknak ott, de budapestiek használják, tehát mintegy nagykövetségként idegen elemet képez a vidék testében.

itt el is érkeztünk a vidékiek legidegesítőbb tulajdonságához, mégpedig ahhoz, hogy folyton versenyeznek egymással, hogy melyikük otthonnak csúfolt porfészkében laknak többen. na de ennek mi értelme van? meg egyáltalán, ki a faszt érdekel? "Kecskeméten már 140 ezren laknak, de emelkedik, pár éven belül megelőzhetjük Pécset!" Hát de ki nem szarja le, hogy hányan nyomorognak a pusztába felhúzott panellakásban? Mexikóvárosban vagy tízszer annyian laknak mint budapesten, mégis előbbi a világ segglyuka, utóbbi meg budapest. nincs ennek semmi értelme. A másik meg, hogy kinél van nagyobb templom, kinél van magasabb ház, melyik a legrégebbi épület. szörnyű, tényleg, ilyenkor mindig magamat sajnálom a legjobban, ja meg igen, hogy van e mozgólépcső! mozgólépcső! parasztok. aztán ott vannak azok a kurva idegesítő kifejezések. "na ezen nagyot aszaltunk" aszaltunk? tényleg? meg sezlony, ezt máig se tudom, hogy mi a szart jelent, ja meg kecskecsöcs. ja meg "á, ő sokkal magasabb tőlem", tényleg, recseg ropog szerencsétlen nyelv, szerencsére ezeket mindig elég hamar elfelejtem, isten áldjon ezért a tehetségemért, az ilyen faszságok gyorsan távoznak törékeny kis testembőlna mindegy, nem is folytatom, az ember csak felbassza magát ezeken a dolgokon, nincs mit tenni, a gazda bekeríti telkét, masszív tölgyfa ajtót kell venni, kicsit feltekerni a hangerőt, aztán az ember ázik kicsit a kádban és már el is felejtette, hogy mennyi vidéki van ebben az országban

Itt egy korábbi - videós! - összeállításunk a témában, amiben nagyon aranyos vidéki emberek vágnak vissza:

Még a blog születése előtt került fel a netre, és most volt végre időm megnézni a Látta-e már Budapestet télen? című pazar alkotást, mely műfaját tekintve - mint írják az elején - kultúrfilm, alcíme pedig „Jazz-fantázia a hóban”. A snittfilmet Dáloky János készítette 1940-ben, zenéjét Vincze Ottó írta (nem rokonom). A Magyar Filmiroda gyártásában készült rövidfilm "egyike a kor legérdekesebb alkotásainak" - írja róla a MANDA.

„Az emberi küzdelmek és szórakozások télen, nyáron, ködben, hóban, fagyban és napsütésben is nagyjából ugyanazok, csak a természet, ez a kifogyhatatlanul leleményes divattervező borít évszakonkint más és más köntöst az élet megnyilvánulásaira" - ez a szöveg igazítja el a nézőt az elején, aztán kezdődik a film.

A film pirkadattól alkonyatig mutatja be a történéseket, melyek között van munka és lazulás; mozgó villamosra felugrálás, korabeli Ford autószalon, jégzajlás, hókotrás, csúszkálás, bulizás, neonreklámok, melyek közül a legjobb az "Olasz óceánjárók rendszeresen közlekednek" - fényszalag.

A hangulat és a háború előtti budapesti utcakép-sorozat bájos, andalító és sok tekintetben modernebb és elegánsabb összképet ad, mint a jelen Budapest-képe. A 10.32-nél látható „Jó mulatást!” felirat nagyon érdekelne, hol volt, ha valaki tudja, kommenteljen (ha valahol ma is porosodik, akkor pláne)! Az abszolút értehetlen kategória pedig a revüben fellépő róka 11.42-nél.

A Parlament, a Keleti pályaudvar, a Margit híd és a Duna-part nyilvánvaló a filmben, ha valaki ezeken kívül felismer még helyszíneket, kommenteljen ide vagy a Facebookra!

Itt az év vége, itt a listakényszer. Mi az utolsó napig halogattuk, ám végül beadtuk a derekunkat és az év utolsó óráira csináltunk egy listát a kedvenc helyeinkről. A listát a blog szerzői és blogközeli emberek állították össze (ezért a sok egyes szám első személyű megfogalmazás). Magunknak azt a kérdést tettük fel, hol volt a legjobb 2013-ban enni, inni, kávézni vagy csak lazulni. Eszerint az idei évben a gluténmentes és a pho volt a két legfontosabb hívószó, Víziváros pedig egyre inkább Buda hétkerje.

2013 = pho (Fotó: Táfelspicc)

PEST

2spaghi - akármikor arra járok, sajnos mindig be kell mennem. Két milánói srác viszi a helyet talán két éve, saját kezükkel gyúrják a tésztát, és szuper olasz alapanyagokat használnak. Árulnak friss tésztát, amit otthon főzöl meg, szószokat és mindig van egy-két kész kaja is. Az egész tök vidám, őszinte, mentes attól, amit a magyar vendéglátásban nem szeretek, semmi erőltetett kedvesség és undokság. Matteohoz simán feleségül mennék!

Caledonia – továbbra is a legjobb hely Premier League-meccsek nézésére, derék angolszász expatek, sörök és pubételek társaságában. A város legjobb hamburgerei (főleg az Edinburgher!!!) már akkor az étlapon voltak itt, before it was cool. Idén pár bürokrata büntiből bezáratta a konyhát egy időre (állítólag azért, mert plusz egy viszki ki volt nyitva a megengedett mellett, hiába mondták, hogy főzéshez.) A tulaj pár hete a hagyományos brit pie-jal (pite) tuningolt konyhával tért vissza, amit lehengerlő videóval harangozott be. 

Cake Shop – színes-menő-cuki cukrászda a József Attila utcában, ahol mintha hétről-hétre Pinterest-sütifotók elvenednének meg. Az egyetlen hely Budapesten (ha tévednénk, kommentelj!), ahol manióka-golyókat lehet kapni. Ráadásul tartanak glutén- és cukormentes sütit is. Nemrég híres filmsztár is betért ide szaloncukrot venni.

Dynamo Bake - a Kálvintól egy köpésre, a Képíró utcában. Sütievő és bringabérlő hely egyben. A legjobb napfényben kiülni kisasztalhoz, hidegben lattét kérni saját készítésű mandulatejjel, hozzá az épp aktuális sütivel, melyek között általában itt is van gluténmentes.

Nemsüti (Fotó: Pályi Zsófia)

Fekete Kutya – többünk abszolút lieblinge, jó sör, kedvesek pincérek, kedves szetting, vidékről a fővárosba érkező finom alapanyagok és nem is drága. Kint, az árkádok alatt cigizni, bent pedig sakkozni lehet, és itt valahogy ez nem tűnik modoros tevékenységnek. A falfestmény csillagos ötös.

Funky pho - vietnámi/pho étterem a Mozsár utcában. Talán az egyetlen dél-kelet ázsiai étterem, amit magyarok csinálnak, és mégis tökély - talán még jobb is, mert nagyobb a lelkesedés és az igyekezet.

Gólya - nagyon fura, inkább optimista világvége hangulata van. Kicsit bölcsész hely a nyolckerben, van benne valami tarrbélás is, amikor közelítesz hozzá, neonfelirat egy alacsony házikón, háttérben panelek, előtérben egy grund, azaz óriás építési terület és bérházak körbe-körbe. Van Kárpi búza sör, ami pluszpont, és minden nap főznek ebédet (vegát is), gyakran szezonális alapanyagokból. Ez még egy pluszpont. 

Hoppá – Budapest egyértelműen legjobb ár-értékű ebédlőhelye a Kertész utcában. Mintha egy párhuzamos univerzumban landolna az ember, annyira jófej a személyzet (oké, mi törzsvendégek vagyunk, de akkor is), tavasztól őszig többféle ebédmenüvel, télen egy vegával és egy húsossal. A legjobb házias koszt a belvárosban.

Le Taste – a felvágósnak tűnő név ellenére jó hely, ami ízbár néven nyitott pár hete a Wesselényi utcában. Azt mondják magukról, hogy ők csinálják a város legjobb báránnyal / zöldséggel töltött lepényét. Megkóstoltuk, jó volt, de a sütiktől ájultunk el igazán, az Angyalka nevű és a brownie az abszolút császár. Megkockáztatom, hogy az egész városban itt a legjobb a brownie.

Le Taste (Fotó: Tuba Zoltán)

Lumen kávézó - különleges kávék és még jól is készítik el őket. Mikszáth tér.

Nemsüti - vega, egészséges, finom, nincs túlbonyolítva és mindez a Jászain. Vendégek fogadására is kitűnő mártogatós cuccokat lehet itt kapni. Kicsit kicsi, de van házhozszállítás.

R33 – hervatag pompa, foglaltház és berlini punk hangulat elegye. Extrém, nagy násznépnek szervezett esküvőhöz ideális helyszín, bár nem tudom, kiadják-e ilyesmire. Minden vasárnap őstermelői piac.

Tip Top Bár – kilátás, csigalépcső, levegő, tető, naplemente, nyár. Menő arcok, zene-zene. Sör és szendvicsek.

BUDA

Balambér Háza – Paleo, glutén-, laktóz-, cukormentes, vegán desszertek; nyáron idény gyümölcsökből, télen avokádós torta. A "mindenmentes" nem az a hívószó, amire ugrom, de kíváncsi voltam, előállítható-e liszt, tojás és tejtermék nélkül élvezeti értékkel bíró sütemény. Az derült ki, hogy egyáltalán nem lehetetlen. Ránézésre a háromrétegű, pofás tortaszeleteket simán össze lehet téveszteni egy hagyományos cukrászda termékeivel. (A vajasnak-tejszínesnek tűnő vastag krémréteg állagának a titka a kókuszolaj.)

A Balambér Háza trükkös sütijei (Fotó: Bujdosó Bori)

Caligary Antik Drinkbár – teljesen valószínűtlen hely, a legjobb célpont, amennyiben a romkocsmák tudatosan esetleges univerzumán túllépve valami extrém, krézi és őszinte helyre vágyunk. Vagy ha csak inni akarunk egy sört Budán, oldott, bolhapiacos hangulatban.

Édes Sári – szeptemberben nyílt a 4-es villamos végállomásának közelében. Tizenegyker ékessége, ötletes házi sütikkel, szolid árakkal, családias hangulattal (gyereksarok), rendelhető tortákkal. Kizárólag vajjal sütnek, a sütőtökös süti pedig kötelező!

Fióka – nemrég nyílt a Városmajor utcában egy egykori transzformátorházban, karácsony után próbáltuk ki. Ízvilága és az ár/érték aránya a megboldogult Baldaszti Grand legszebb napjait idézi, a pincér élénk interakciója nem tolakodó, inkább szimpatikus. Érdemes megnézni, milyen trükkösen tartják a borospoharakat, a mosdó pedig kihagyhatatlan.

Fruska – a Fellinihez hasonlóan nyáron teljesedik ki (mivel akkor van nyitva). Remekül éreztük itt magunkat, tök gemütlich. Kockás terítő!

Golyós - teljesen alap a Rómain, kedvesen vidékies, ivós-evős. Mindenféle étel van a lángostól, a hekken át, a pörköltig, ami a közepén lógó bográcsban szokott rotyogni (meggysört is tartanak). Nem üvölt a szar rádiózene és van gyerekmászóka-hinta.  Azért golyós, mert lehet petángozni, golyót kérésre adnak.

Hai Nam - nagyon frankó vietnámi étterem, autentikus pho levessel, bolond tulajjal, gyors kiszolgálással és azzal az üdítő élménnyel, hogy hosszas tukmálás után sem fogadnak el borravalót.

Móka – aki kedvelte Aczél Rékát és a TV Dekón futó Patina című műsorát, annak a Móka (azaz Módszertani Kabinet) olyan lesz, mintha a műsor öltött volna testet egy kis sarki kávézóban: DIY-megoldások a klotyóajtó kilincséig bezárólag. Klassz ételek, szuper kávék, teák és sütik, ráadásul pesti áron. Otthonos, bringás-alti hely.

Nemdebár – hétvégenként lehet táncolni! Sokszor jó zenére! Budán! Ennél többet fölösleges mondani róla.

Tip Top Bár (Fotó: Vincze Barbara)

Nemo  – prekoncepcióink ellenére pompás halas hely a Mammut háta mögött, a Lövőház utca elején. A tőkehalat és lazacot is próbáltunk, mindegyik olyan volt, mintha tengerparti promenádon rendeltük volna. A szagelvezetésen még lehet tökéletesíteni, de az jó, hogy van gyereksarok.

Műhely Kávézó – Víziváros cuki, kétszintes intézménye. Kicsi, aranyos, kompakt; a design nagy részben DIY, a pultban álló hölgy koncepciója/keze munkája, aki végtelenül kedves. A sütik mellett a szendvicsek is jók. 

Pagony - nagyon szép a WC (jó régi és ív formájúak az ajtók), jó a hamburger, medencében fröccsözni vicces. Az idei nyár egyik legtutibb helye volt.

Semmi extra - végre isteni kacsaburger Budán, a Bartók Béla úton, meg egyáltalán, a Szatyoron kívül ez az egyetlen normális hely a környéken (amikor a Pagony be van zárva). Ráadásul iszonyú jól néz ki, csak nem szabad tortillát rendelni, mert az unalmas ízű. Azon kívül szuper.

Édes Sári Budán (Fotó: Vincze Barbara)

Zuppa – normális streetfood a Millenáris túloldalán, mondhatnánk, a Zuppa a budai Leves az egyre pofásodó Lövőház utcában. Annyiban viszont béna analógia, hogy itt nemcsak leves van, hanem saláták és tekercsek is. Önmagában a sütiért is érdemes beugrani.  

Zseb - cukiskodás Budán, ahol a madár sem jár, nyáron szabadidejükben az utcán tollasozó pincérekkel. szintén a Margit-körút – Fő utca – Csalogány utca háromszögben. December 28-i Facebook-bejegyzésüket súlyos hiba lenne nem megosztani: „Jobb ma egy muf, mint holnap egy fin. Egyél muffint!"

Ami még tetszett: Bors, Espresso Embassy, Fellini, Halkakas, Köles, Nostro, Super 8, Petrus, Pig37, Printa, Vittula stb.

Kihagytunk valami eszméletlen, új helyet? Írd meg itt vagy a Facebookon!

Ughy Szabina leginkább ír, főleg regényt, interjúkat, sajtóközleményeket (mivel a Magyar Írószövetség sajtósa is); és részt vesz a Versek szódával nevű estsorozat szervezésében. Bach Máté fotózik, főleg a prae.hu kulturális portálnál, a Vasas focicsapatánál, a Napi Gazdaságnál és a Vasárnapi Híreknél. Ketten együtt szabadidejükben bő másfél éve csinálnak egy blogot, ahol mini-portrésorozaton át igyekeznek képet kapni arról, milyen most a pesti nő. Blogjuk neve minimalista: A pesti nő, a benne szereplő portréinterjúk szórakoztató/érdekes olvasmányok. A szerzőkkel készítettünk egy villáminterjút, főleg Szabina válaszolt.

Bach Máté és Ughy Szabina a Roham galériában A pesti nő fotókiállítás megnyitóján, ami december végéig látható (Fotó: A pesti nő)

Terápiás jelleggel kezdtétek a blogot, miután egyikőtök hazatért Szicíliából. Sikeresnek bizonyult a terápia?
A terápia folyamatos, de a beteg állapota kielégítő és viszonylag stabil. Szicília második választott hazaként mindig ott lesz az életemben, de Budapest marad a bázisom.

Mi alapján választjátok ki az interjúalanyaitokat?
Kezdetben az ismerőseink közül válogattunk, aztán az ismerőseink ismerősei közül, most pedig már ott tartunk, hogy többen megkeresnek minket az ajánlataikkal. De a mai napig nyitott szemmel és füllel járunk Budapesten. A minap például a 18-as villamos széphangú sofőrét szólítottam le, aki szerencsére igent mondott.

Mit szeretnétek megmutatni a blogon keresztül? Mi a célotok a portrékkal?
Szeretnénk, ha a mindenki elgondolkodna azon, miért jó vagy épp rossz Budapesten élni, mi a szerepünk ebben a városban, és mi a város szerepe a mi életünkben. De talán még ennél fontosabb, hogy árnyaljuk azt a nőképet, ami nem is tudom, hogy létezik-e egyáltalán bennünk a pesti nőkről, és nem csak a külföldi férfiak körében… A 40-es évekig a pesti nő még fogalom volt, Este fess a pesti nő – énekelte ugye 1946-ban Gáspár Endre. Aztán szép lassan a kommunizmus ideje alatt minden egyediségük és öntudatunk le is lett szépen építve, mint ahogy ez a város újjáépítésében is sokhelyütt meglátszik. Mindezek mellett persze van egy csomó más célunk is, bár azt hiszem, hogy a céljainknál a motivációnk, az, hogy szeretjük Budapestet, sokkal erősebb.

Több interjúalanyotok élt hosszabb-rövidebb ideig külföldön (ahogy ti is) vagy érkezett máshonnan Budapestre. Ez koncepció vagy véletlen? Tudatosan kerestétek az „idegen látásmódot”? 
Nem csak én, Máté is élt külföldön. Ő 2010-ben Dániában tanult fotózást, és készített egy elég ütős fotósorozatot egy idősek otthonában és egy bokszklubban. De folyamatosan visszajár a Vajdaságba is fotózni, mint ahogy én is elég sűrűn visszajárok Szicíliába. Az ingázás lassan természetessé váló generációs jelenség. Mégis a külföldön szerencsét próbálók életében Budapest vagy a saját szülőhelye megmarad a legfontosabb helyként, ahova jó és fontos mindig visszatérni, ugyanúgy, ahogy jó néha kicsit távolra is menni, kiszakadni a saját életünktől, hogy mindent, ami itt történik kicsit hidegebb fejjel és szívvel szemlélhessünk, és ennek köszönhetően több mindent megértsünk belőle.

A beszélgetéseitek alapján változott a Budapest-képetek? Ha igen, hogyan?
Alapvetően csak az a sejtésünk igazolódott be, hogy Budapest egy borzasztóan izgalmas és sokrétű város, ami mindig képes a meglepetésre, és a jövő nem Róma vagy Párizs, hanem Berlin meg Budapest. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy az itt élők többségének ennyire alacsony az önértékelése. Az interjúra felkért emberek többsége ugyanis rögtön szabadkozással kezdi a beszélgetést, hogy hát nem biztos, hogy ő a megfelelő ember, mert nincs az ő életében semmi különös.

A pesti nő-site egyik oldala

Tervezitek, hogy sűrűbben frissítsétek a blogot?
A blogot egyelőre szerelemből csináljuk a többi négy-öt munkánk mellett, mert szükségünk van a mindennapokban egy olyam kijáróra, ahol valóban azt és úgy csinálhatjuk, ahogy szeretnénk. Ez azt jelenti, hogy a nem igazán létező szabadidőnket áldozzuk erre az egész munkára, és ezért egyelőre csak heti egy portréinterjúra futja.

És korosztályi tágítást terveztek? Érzésem szerint a többség 23-32 között van.
Igen, abszolút szeretnénk minden korosztályt bemutatni. Nagyon vágytunk már például mindketten idős nőkre, és nagyon örültünk például Zeisel Magdaléna fotóművésznek, akiről hamarosan jön is majd az interjú. Gyönyörű, izgalmas, kiegyensúlyozott nő. Sajnos nehéz olyan nőt találni, aki tud és mer beszélni az életéről és az ő Budapestjéről. Nagyon hiányolom azt idősebb nők többségének az arcáról azt a nyugodt derűt, mint amit Magdaléna sugárzik például magából, amivel azt üzeni nekem, huszonnyolc éves ifjú titánnak, hogy kemény és nehéz lesz az, ami még vár rád, de megéri.

„A pesti nő brand, még ha olykor meg is feledkezik róla” – írjátok a bemutatkozásban. Mit értetek ez alatt?
Nincs olyan öntudatuk, mint a római, párizsi, londoni vagy épp berlini nőknek. Van bennünk egyfajta önbizalomhiány és bizonytalanság, az a tipikus kelet-közép európai bocs, hogy élek-ség, különösen az előttünk lévő generációban érezni ezt. A mostani húsz-harminc év körüli nőkben viszont már sokkal inkább érezni egyfajta öntudatosságot és büszkeséget, de ez inkább önmagukkal és a saját nőiességükkel fonódik csak össze, és nem a várossal, a saját kultúrájukkal.

Év vége van, mindenki évvégi toplistákat gyárt, úgyhogy: mi a ti budapesti top öt kedvenc helyetek?
Nálam ez mindig évszakfüggő. Most épp a Szimpla háztáji piac, a Szabó Ervin bölcsészolvasója, a Lukács fürdő, a Móka kávézó meg a kivilágított Andrássy a kedvenceim. Máténak pedig a Rácskert, a Kubuci kert, a Giero, a Bambi és a Bálint galéria és kávézó.

(Itt a pesti nőket találjátok meg, itt pedig minket tudtok követni!)

... továbbá a Mátyás-templom belsejéből(ben).

Van egy tuti vállalkozás, akik azzal foglalkoznak, hogy csodás gömbpanorámákat készítenek, sokszor olyan helyekről, ahová az embernek nem jut eszébe / nem tud felmászni. Mint amilyen a címben említett Parlament teteje vagy a Megyeri híd (a gömbpanorámák a három nevezetességre kattintva jönnek elő). Utóbbi helyre amúgy egyik kollégánk is felmászott egyszer, és csinált ott egy képet, amivel sajtófotó-díjat is nyert; ez látható a lenti a képen.

Legutóbb a két nap alatt világhírűvé vált magyar szánkófa miatt szemléztük egy pompás gömbpanorámájukat. Mondjuk is ki a nevüket: Kerek terek.

Fotó: Mudra László

(Ide kattintson, ha követni szeretné blogunkat!)

Mit kezdjünk az aszfaltból kiálló értelmetlen műanyag csővel? Használjuk vázának és rakjunk bele kissé hervadt virágot, így dobva fel unalmas/csúnya környezetünket. (November eleji fotó a József körútról. Valahol a Blaha és a Rákóczi tér között készült, csak elkeveredett.) 

Fotó: Tuba Zoltán

Folytatjuk sorozatunkat, melyben arra kértünk egy-egy képzőművészt, hogy válassza ki tíz plusz valamennyi kedvenc budapesti képét. Ezúttal Kálló Péter pompás fotói vannak soron.

"A város itt van körülöttünk. Használjuk, benne élünk. Nap mint nap ugyanazokon az útvonalakon megyünk, néha szemlesütve, gondolatainkba temetkezve. Amikor idegen városba érünk, figyelünk. Rácsodálkozunk szépségeire, izgalmaira. Pedig az ott lakók ugyanúgy csak használják, rutinosan, talán ők is szemlesütve mennek el a hétköznapi csodák mellett" - írja Kálló Péter.

"Ezek a hétköznapi csodák a saját városunkban, Budapesten is megtalálhatóak. Akkor, ha letérünk az útról, a hétköznapok kitaposott ösvényéről, kilépünk a rutinból és idegen szemmel kezdjük figyelni ismert környezetünket. Egy mások számára láthatatlan világba csöppenünk, talán mi is láthatatlanokká válunk. A város megszokott színfalai – az unalomig ismételt nevezetességek – mögött érdekes, olykor abszurd helyzetek történnek.

Azt hiszem, 2008 óta fotózóm Budapest titkos pillanatait, de olyan, mintha mindig ezt csináltam volna, és mindig ezt is fogom. Egy – főleg mostanában – gyorsan változó, élő város szubjektív dokumentumai ezek. Sosem lesz vége illetve valószínűleg csak velem együtt. Úgy változik, ahogyan a város. Hiszen itt nincs bevezetés vagy befejezés. Csak ez a feltárt, mások számára láthatatlan világ, melyekből most összegyűlt ez a kazal."

1. Mostanában reggelente erre járok dolgozni. Három éve minden reggel arra gondolok, hogy itt megállok és csinálok egy képet. Most megálltam. (2013)
Fotók: Kálló Péter (az összes copyrightos)

2. Ezen a képen mindenki ott van, ahol lennie kell. Hirtelen ebbe a fura egyensúlyba kerültek. A Szépművészeti Múzeum előtt van. (2009)

3. Vonal, vonal, autó, autó, vonal, ember, vonal, autó, vonal, autó, vonal. (2010)

4. Azt mondják ez a magányos sirály én vagyok. Ez nem igaz. Nem is magányos. Ott van alul egy másik sirály. (2010)

5. Régen, reggelente ezt láttam messziről iskolába menet éveken keresztül. Azóta szeretném valahogy így lefényképezni. (2013)

6. Apukám sokszor hozott ide gyerekkoromban. Úgy éreztem, hogy valami titok részese vagyok, mert nem azt csináljuk, mint a többi ember. Ez a kép akkor készült, amikor apadt a Duna. Ritkán lesz ekkora ez a sziget. (2011)

7. Ő a kutyám, Pizsi. A legokosabb vizsla a földön. A Hármashatár-hegyre mentünk, mert a köd fölé akartam menni. Olyan volt, mintha repülnénk. Aztán elindultunk visszafelé. (2013)

8. Az esernyők vizesek, a napernyők naposak :-) Vörösmarty tér (2012)

9. Régen a srácokkal a Bambiba jártunk kávézni, reggelizni, de főleg dumálgatni. Néha még most is járunk. (2013)

10. Nagyon tetszenek a biciklik és az árnyékaik. Szerintem sosem fogom megunni őket. Batthyány tér (2013)

11. Emögött a ház mögött nőt fel apukám. Akkor még nem volt polgárőrség. Nyolcadik kerület, a régi kesztyűgyárnál. (2011)

12. Ez milyen árnyék, nem? Felvonulási tér, a Vágta alatt. (2013)

13. Ennek a képnek nagyon tetszik a hangulata és a formái. Az északi vasúti összekötő hídon készült. Egyébként balra lakom, jobbra dolgozom. (2011)

14. Azt vettem észre, hogy sok képemen szerepel a Parlament. Úgy látszik szeretem. Megint a Battyhyány tér. (2011)

 

Egyre jellemzőbb, hogy különös lények utaznak köztünk, legalábbis a Pesten Hallottam nevű gyűjtőoldal mind több ilyen észlelést közöl.

Képek: Pesten Hallottam

A nagyfejű Idegent júliusban látták a 3-as villamoson, az egyik kommentelő megjegyzése szerint ő volt a nyolcadik utas. A lycra ruhás férfit a 4/6-os villamoson látták többen is, és nem a Sziget vagy halloween idején, amikor megszokott az ilyen öltözék (és nem is Hajdu Szabolcs Bibliothéque Pascal című filmjének bemutatója után), hanem egy átlagos napon. Ehhez a képhez amúgy az egyik kommentelő azt fűzte hozzá, hogy amikor halloweenkor ment a 9-es buszon, felszállt négy kalóznak öltözött férfi, amire a buszsofőr úgy reagált, hogy „mi van fiúk elsüllyedt a hajótok?”

A különleges lényekről szóló hírt kollégánk is megerősítette: éppen tegnap utazott együtt egy pvc-nadrágos space cowboy-jal a négyes-hatos villamoson.

A világ nagyvárosaiban amúgy nem ritkák az efféle tömegközlekedők, a New York-i metróban egyszer például egy boszorkánnyal utaztam együtt, aki egész úton egy műanyag hallal beszélgetett, máskor egy szemetesember ült le mellém (talpig szemeteszacskó borította). Fogadjuk hát Budapesten is szeretettel a gyogyikat a metropolisszá válás jelképeit.

Ha ön is találkozott különleges lényekkel a budapesti tömegközlekedésben, ide küldjön fotót: bpluszp@gmail.com! Ide kattintva pedig követni tudja blogunkat!