A teának nincs se sommelier-je, se baristája. A teának inkább elhivatott közvetítői vannak, mint amilyen Csillag Péter és testvére, Zoltán. A Hanami teaház nélkül Budapest ma sokkal kevésbé lenne élhető és szerethető város - ez kollégánk, Kling József meggyőződése. Lássuk, miért.

A fiúk a harmincas éveik második felét tapossák, meg egy csomó ember számára a tea útját. Augusztus elején lesz öt éve, hogy megnyitották a Hanami kapuit. A vállalkozást Péter a párjával indította be, Zoli először csak a teaház weboldalát készítette el, aztán ott ragadt. Aki egyszer a tea útjára lép, annak van hova mennie. Pedig ők is a filteres Liptonon szocializálódtak, azon a cukros-citromos langyos üdítőn, amitől generációk hosszú sora ma is torokfájásra, influenzára asszociál. A teáról él a legtöbb torzkép bennünk.

Csillag Zoltán és Péter

Aztán Péter a ’90-es évek végén rákattant a természetre, elkezdett túrázni, kirándulni. Hogy pontosan hol és mikor lépett a tea ösvényére, képtelen felidézni. Egyszer csak ott volt. Magyarországon mindenki autodidakta módon sajátítja el a teaértést. Nem úgy van, hogy amikor már eleget tudsz róla, nyitsz egy teaházat. Pont fordítva. Megvan a spirituális indíttatás, megnyitod a teaházat, aztán jönnek a cuccok, kóstolsz, figyelsz, koncentrálsz, elmélyülsz. Napi 8-10 órában teával foglalkozni öt éven keresztül, na, ezt nevezem én eredeti szellemi tőkefelhalmozásnak. A ráfordított idő egyenesen arányos a hozzáértés mélységével.

Három éve járok rendszeresen a Hanamiba. Valahányszor belépek, mindig az az érzésem, ennek a boltnak saját éghajlata van. Nem vallásos vagy ezoterikus értelemben. Mintha simán más időzónába lépne az ember. Lemész az alagsori vendégtérbe, teázol egy órát, majd fent ismét kilépsz a Királyi Pál utcába, és átéled, mire gondolhatott Hérakleitosz, amikor kijelentette, nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba.

A pulton mindig ott a kungfu készlet, a vízmelegítő folyamatosan duruzsol. A teázás meditáció. Szertartása van. A tea kungfuzása azt jelenti, hogy a harcművészetből örökölt mozdulatokkal egy speciális teatálcán, kifinomult, jól megkomponált és összehangolt eszköztár segítségével hívjuk elő a jó minőségű tea legrejtettebb aromáit. Hogy pontosan hogyan néz ki a kungfu teázás, azt egyszer már itt megpróbáltam megfogalmazni.

Szóval kellett ahhoz némi bátorság, hogy minőségi teázót nyisson Csillag Péter. Előtte ebben a szegmensben jóformán csak az 1000Tea játszott. Péterünk megfordult ott párszor, de az is hamar megfogalmazódott benne, hogy ő majd másképp csinálja. Talán jobban. De biztosan másképp.

Kungfu készlet

Az alapdilemma az volt, vajon kis választékkal vagy széles szortimenttel induljon? Az utóbbi jött be. Talán a puerh az egyetlen, amiből induláskor hat-hét fajta volt csupán, manapság 50-60 féle van belőle rendszeresen.

Aki egyszer már rákapott az igazi oolong, a puerh vagy a japán zöld tea ízére, az nem kanyarodik vissza az ízesített teákhoz. Persze ott is létezik jó minőség, de az a vicc, hogy egy jobb fajta természetes teában sokkal több illat és íz van elrejtve, míg egy hozzáadott karamell- vagy cseresznyearoma másról aztán nem is szól. Míg dumálunk, épp egy Dong Fang Mei Ren sötét jünnani oolongot kóstolunk, amelynek olyan citrusos aromái és fűszeres ízei vannak, melyekkel semmiféle mesterséges aroma nem képes felvenni a versenyt.

Na, de kit érdekel a tea komolyan? Kikből áll a törzsközönség? Vannak, akik a japán vagy kínai kultúra felől érkeznek, tanulják az adott nyelvet vagy épp tajcsiznak, távol-keleti sportokat űznek, és ezért kerülnek kapcsolatba a teával. Van a ’40-es, ’50-es korosztály, aki vagy áttöri a kínai nagy falat és előbb-utóbb kiköt egy jó puerhnél vagy megmarad az assamnál, és annyi. De előbb-utóbb eltalál ide mindenki, aki a világot a nyelve segítségével szeretné feltérképezni. Borosnak, sörösnek, kávésnak, gasztrósnak jó kis szellemi meeting point a Hanami, ami egyébként japán szó, és a tavasszal kibomló cseresznyevirágokba feledkezés gyönyörét hivatott kifejezni.

Péter kungfuzik

Pétert és testvérét láthatóan minden területen bántja a kommersz. Idézem: „Keressük a minőséget, az egyedit. Ezzel szerencsére nem vagyunk egyedül. Budapesten egyre-másra nyílnak kézműves boltocskák, kifőzdék, sörözők. Megkóstolsz egy Keserű Mézet, utána egy nagyiparit, és elgondolkodsz, hogy az egyik sör, a másik meg valami annak látszó. A teával is ez a helyzet”.

A teában aztán hatványozottan megjelenik az egyediség. Minden évben más, akár a bor. Most itt van belőle egy kiló, megszeretjük, isszuk, aztán elfogy, és talán soha nem lesz ugyanolyan, még ugyanabból a teakertből sem. „Ez is hozzátartozik a szépségéhez, hogy nem lehet mindig elérni. Vágysz rá, de lemaradsz róla” – mondja Péter.

Puerh teák

Zoli azért résen volt, amikor egyik kedvenc puerh teájukból, a 250 grammos kis téglákból 20 darabot betárazott maguknak. Ebből a 2007-es évjáratú teából összesen 80 kilogramm készült. Ha minden évben elfogy egy tégla, még akkor is húsz évig élvezhetik. A puerhnek ráadásul megvan az a jó tulajdonsága, hogy az évek múlásával csak jobb lesz. Ahogy a Hanami is.

Kling József

(Ha nem akar lemaradni bejegyzéseinkről, ide érdemes klikkelni!)