Június 16-án volt hetven éve, hogy kitették azokat a falragasztványokat, melyek megszabták, hol vannak azok a kényszerlakóhelyek, ahová Budapest zsidónak nyilvánított lakóinak költözniük kell. A rendelet egy nappal korábban jelent meg, a költözésre 200 ezer embernek innentől számítva öt napja volt. Erre emlékezik egy nagyszabású hétvégi program.

Fotók: Pályi Zsófia

A józsefvárosi séta első állomása. Klikkelj a képre és jön a többi fotó!

A Csillagos házak napja most szombaton lesz, az eseményt több hónapos kutatómunka előzte meg, melynek során rengeteg emléket hoztak a felszínre, történeteket gyűjtöttek össze – ezeket mutatják meg mindazoknak, akik részt vesznek a sétákon (lesznek egyebek mellett programok az OSA előtt, filmek a Cirko-Gejzír moziban stb.). Egy kis ízelítőt ebből kedden mutattak be a sajtónak. Részletek a programokról itt. http://www.csillagoshazak.hu/

Rév István, az OSA igazgatója szerint a fő cél az „emlékezés és a szembenézés az 1944-es eseményekkel”

Mi előzetesben nagyjából azt a sétát tettük meg, amit a Gláser Jakab alapítvány szervez majd a Józsefvárosban Nem szaroztak, ezek vagány zsidók voltak! címmel, melynek során egyebek mellett a Népszínház utca és a Teleki tér tágabb környékének rejtett értékeit mutatja be. A séta során különböző történetek elevenednek föl – a szervezők az elmúlt hónapokban több interjút készítettek túlélőkkel -, melyek mindegyike kapcsolódik valamiféleképp a sárga csillaggal jelölt házakhoz.

Amikor a budapesti zsidóság szóba kerül, legtöbbször reflexszerűen az Újlipótváros és az Erzsébetváros ugrik be, sokan nem tudják, hogy Józsefvárosban is jelentős zsidó lakosság élt 1944-ig. A második világháború előtt kb. 40-50 imaház működött itt, a közel harmincezer fős környékbeli zsidó lakosság igényeire reagálva. A mindennapokhoz nélkülözhetetlen infrastruktúra is igazodott a szükségletekhez (pl. a rengeteg kóser hentes). A környékre főleg a Kelet-Magyarországról és Ukrajna felől Budapestre érkező zsidók érkeztek, akiknek egy része az ottani pogromok miatt menekülve kötött ki itt.

A Népszínház utca mindkét oldalán sok csillagos ház volt, és a Teleki tér jó része is ilyen terület volt. Egy-egy lakásban 10-12 ember is kénytelen volt összezsúfolódni. A Népszínház utca 46-os szám alatt egy emléktábla emlékezik rá, hogy az épület előtt 22 ellenállót végeztek ki.

Az élet és halál urai a házmesterek voltak, az ő jó- vagy rosszindulatukon rengeteg emberélet múlt. Rajtuk kívül a lakóközösségek együttérzése is gyakran meghatározta egy-egy ember sorsát. Egy apró példa a rádió: a zsidóknak májusban be kellett szolgáltatniuk a rádiókat, ami miatt nem értesültek a bombázásokról. Jellemző volt ezért, hogy a szomszédok kitették a gangra a rádiójukat.

A séta során élő visszaemlékezők történetei elevenednek meg, melyekben az oral history műfajának jellegzetességei miatt előfordulnak egymásnak ellentmondó információk. A Tattersall (a lóversenypálya akkori neve) egy kulcsfontosságú helyszín, ahova gyakran hurcolták a környékbeli zsidó embereket. Ezekre az esetekre például sokan sokféleképpen emlékeznek.

Velünk sétált Jakab Endre, aki a Népszínház utca 29. alatt élt, ott végezték ki édesapját, amikor éppen pár napra hazatérhetett a kistarcsai munkaszolgálatból. Jakab Endre 15 éves volt ekkor.

Az Alföldi utca – Kun utca sarkán a séta szervezői az embermentési stratégiákról meséltek. Szervezett ellenállás valóban nem volt Budapesten, de a passzivitásról kialakult képet árnyalja, hogy sokan mentettek másokat (és önmagukat). Hamis keresztlevek kiállítása, zsidó ismerősök bújtatása (adott esetben akár az asztal alatt, razzia idején), csomagok csempészése. Kimondottan környékbeli történet, amikor zsidó fiatalok valahogy nyilas egyenruhához jutottak, így mentettek meg több tucat embert. Ennek élharcosa egy Lantos Miklós nevű Teleki téri vagány srác volt, aki a kutatások szerint túlélte a vészkorszakot.

1944. október 15-én délelőtt levették a házakról a sárga csillagokat, ekkor sokan megkönnyebbülve lélegeztek fel, de este már nyilas indulókat játszott a rádió.

A Teleki téri imaház (Kattints a képre!)

Túránkat a Teleki tér 22. alatti lakás-imaházban fejeztük be, mely az egyetlen klasszikus, eredeti imaház Budapesten. A helyiség mit sem változott az elmúlt száz évben, legfeljebb annyiban, hogy berendezése a környéken megszűnt imaházakkal bővült.

2010 óta fiatalok igyekeznek életben tartani az imaházat, mely Gláser Jakab hagyományait viszi tovább. Ő 2006-ban hunyt el; addig igazgatta az imaházat. Az imaház független intézmény, sokan önkéntesként dolgoznak itt.

Ez csak egy töredéke a szombati programoknak, a többi itt.