Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Séta a kéjnegyed bugyraiban, tanodák éjszakája és lengyel filmtavasz. Hétvégi programajánló.

A már meghirdetett 100 éves házak program mellett már április 17-én, pénteken egyenesen Berlinből érkeznek a kincsek a Margit körút 69.-be, mindenféle vintage ruhák, kiegészítők, díszek és bútorok.

Szombaton Újlipóciában a Föld napja alkalmából zöldbörzével, virágvásárral, ehető növényekkel és élő ételekkel, szaktanácsadással, közös kertészkedéssel, kreatív műhellyel, ökojátékokkal várják az érdeklődőket.

Terézvárosban a Kéjnegyed bugyrai címmel tematikus túra indul a 19. és a 20. század egyik budapesti fertőjében!

Elkezdődött a Lengyel filmtavasz. Láthatjuk az első lengyel Oscar-díjas filmalkotást, az Idát, amelyben egy kolostorban nevelkedett árva meglátogatja a fogadalomtétel előtt a nénikéjét. Egy közös utazás során felsejlik a család, Anna és a nénikéje életének tragikus és intim története, beleágyazódva az akkori történelmi és társadalmi háttérbe. 
A legnépszerűbb filmek várományosa lehet az Istenek című film, amely egy szívsebész, Zbigniew Religa pályafutásáról szól, aki 1985-ben az első szívátültetést hajtotta végre Lengyelországban.

Budapesti Tavaszi Fesztivál keretén belül pénteken tartják a Magyar Jazz Ünnepét a Csík Gusztáv Trió feat. Joan Faulknerrel, az Oláh Szabolcs Quintettel, a Syrius Legacyval és a program végén a BJC Jam Sessionnel.

Szombaton mutatják be Axel Hacke A medve, akit Vasárnapnak hívtak című darabját. A történetben egyszer csak megfordul a világ, és a valóság Medveországgá változik, ahol Alex és a többi embergyerek a polcokon sorakozó játékok, míg a medvék az eladók és a vásárlók.

És a szombat futónap is lesz, indul a Vivicitta 30. városvédő futás.

Nem csak budapesti esemény, mégis mindenkinek jó szívvel ajánlom az első Tanodák Éjszakáját. A tanoda nem kormányzati szervezet által működtetett, helyi sajátosságokra, a gyermekek, fiatalok önkéntes részvételére és egyéni szükségleteire építő, független infrastruktúrával rendelkező közösségi színtér. A személyiségfejlődés egészét szem előtt tartó komplex szolgáltatást nyújt, amelyet az oktatási rendszerben nem megfelelően elismert, a társadalmi perifériára szoruló gyermekek és fiatalok nem érhetnek el. Emellett a tanodák nem csak magukra a gyerekekre figyelnek. Segítenek a nehéz helyzetben lévő családoknak is. Tanácsokat adnak a szülőknek – nem csak a gyermeknevelés, hanem a szociális problémák megoldásának kérdéskörében is. A Tanodák Éjszakája című rendezvény a nagyközönségnek is szeretné bemutatni, miért fontosak a tanodák. A bárki által látogatható programokon bepillantást nyerhetnek a tanodák világába, pingpongozhatnak, kézműveskedhetnek, és lehet beszélgetni a tanodába járó fiatalokkal és az ott dolgozó szakemberekkel. Az I. Tanodák Éjszakájának megrendezését a Szent Márton Caritas Alapítvány és a Számá Dă Noj Egyesületkezdeményezte. Az országos rendezvény célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a tanodai hálózat nehézségeire.

Tovább


Francia kapcsolatból cseresznyevirág-ünnepbe. Hétvégi programajánló

Szokatlan, de annál izgalmasabb programok lepik el a hétvégén a várost. A Negyed7/Negyed8 fesztiválról már egy előző posztban írtunk bővebben. Pénteken 21.00 órától a fesztiválhoz  kapcsolódóan az Egy Kiss Erzsi Zene együttes lép fel az Aurórában. Az Akváriumban Péterfy Bori & Love Band ünnepli a 8. születésnapját. A Mikában FrenchConnection est lesz, ahol Serge Gainsbourg dalaitól MC Solar, Zaz, a Massilla Sound System és sok más, „franciasággal” valamilyen formában kapcsolatba kerülő zenei világ elevenedik meg DJ Maadjet-vel és SelectorKAval.

Szombaton a költészet napján számos gerillaakció szerveződik, ehhez kapcsolódóan mindenki bátran posztolhatja kedvenc verseit a közfelületekre. A Tilos Rádió beköltözik az Aurórába, ahol Tilos a slam címszó alatt hajléktalanok és cigány költők verselnek, Beata Pozitiva Open Mic-et tart, lesz beszélgetés a fiatalon elhunyt költőzseniről, Párniczky Mihályról, és jönnek a JAK-kal a Vagány históriák is. A Gödör Klub össznépi népszavalásra invitál első emeleti teraszára. 

Az ELTE Füvészkertben évek óta megrendezik a Cseresznyevirágzás ünnepét Japán tradicionális ünnepéhez, a hanamihoz kapcsolódóan. A szombati pikniken a lazuláson túl a japán hagyományokhoz és kultúrához kapcsolódó programok és haiku-verseny is lesz.  

Szombatra időzítette vintage kerékpáros felvonulását a Tweed Run Budapest. A lényeg, hogy öltözzön minden kerekező a 20-30-as évek tweedzakójába, női rucijába, és kerekezzen együtt a társasággal a budapesti utcákon.

©Reuters

Az I. Ázsiai gőzbuci fesztivál szervezői, a Lumen zöldséges és a Babramegy blog írói már most izgulnak, hogy hol fér el az 1500 ember, akik bejelentkeztek a meghirdetett eseményükre. Vasárnapra pedig marad egy mese. Egy igazán mesés helyen az Arnoldo Galéria Kávéházban mutatja be a Rokytka társulat az 1001 éjszaka meséi című büfészínházi estjét. Az 1001 Éjszaka ismeretlen történetei elevenednek meg, két budapesti, kortárs szilát, avagy női dzsinn elmesélésében. Az esten szabad betekintést nyerhetünk a férfi-nő kapcsolatok és erotikus fantáziák korlátlan világába.

1001 éjszaka meséi : Krasznahorkai Ágnes és Miklusicsák Alíz

Tovább


Blaha kikötő, I love Magdi - Indul a negyed7/negyed8 fesztivál

A téli Hanuka-fesztivál után másodszor jelentkezik a negyed7/negyed8 fesztivál a nyolcadik kerületből. Az előző fesztiválhoz hasonlóan a hetedik kerületet sem marad ki programból. A Pészah avagy a tavasz ünnepe és a két kerület zsidó múltja, jelenlegi társadalmi, kulturális sokszínűsége, más-más fejlődési iránya számos feldolgozandó témát nyújtott az egy hetes sokszínű program kialakításhoz. 


A fesztivál a számos program mellett, többek között leginkább arra keresi a választ, hogy, hogyan viszonyulnak egymáshoz a hasonló történelemmel, mégis nagyon eltérő jelenkori történetekkel bíró városrészek. Mennyire lehet összekötni – vagy mennyiben távolodik el egymástól a 2014-re Kelet-Közép Európa első számú bulinegyedévé és ezzel egy időben kulturálisan egyszínűvé vált 6. és 7. kerület és a jóval kevésbé kommercializálódott 8. kerület, amelyben sétálva sokszor az az érzése támad a járókelőnek, hogy kulturális sokszínűségében és a területén akupunktúra-szerűen megjelenő szociális-kulturális beavatkozásokkal eredetibb és izgalmasabb az előző kettőnél.  


A hatféle tematika köré szerveződő tavaszi fesztivál, húzó programjai közé tartozik a két kerületet összekötő és szétválasztó Blaha Lujza téri nap. A nap, amikor a tér élete valami teljesen másról fog szólni, mint arról az átmeneti állapotról, amit a mindennapjaiban megél. Április 4-én, a Blaha kikötő a művészetről és a szociális gondolkodásról fog szólni.  Ezen a napon lehorgonyoz a Blahán Vajdai Vilmos abszurd humorról, szókimondásról és rendhagyó előadásairól híres társulata a Táp színház, a Pneuma Szöv. 20 forintos pompával, élő rádió performanszokkal, karneválszerű felvonulásokkal, utcai közbeavatkozó közkórussal színesíti a tér hangulatát.Vadas Zsófia Tamara és Vass Imre művészei mintha táncolnának és 6 járókelő zenész jazz, klezmer és balkán zenei stílusok ötvözésével járja majd a környező utcákat. A heti betevő csapata egy napra  áthelyezi a székhelyét a Klauzál térről a Blahára, ahol elsősorban az ismerkedésre, a környék szociális problémáiról való beszélgetésre, ötletelésre és a Heti betevő 8. kerületi terveinek bemutatására helyeződik a hangsúly. Kitelepül a térre a MigSzol, a Migráns Szolidaritás Csoport is, akik egy társasjátékon keresztül szeretnék közelebb hozni a migrációval járó mindennapokat és problémákat. 


Vasárnap a "vasárnapi nyitva tartás" jegyében az UCCU alapítvány nyolcadik kerülethez kötődő roma önkéntesei mutatják be a Népszínház utcából a Teleki tér felé sétálva a kerület kulturális érdekességeit és annak multikulturális jellegét. 


A húsvét hétfői Monday Talk-on a Lumen kávézóan Szemerey Samu urbanista VIII. kerületi lakos és aktív közösségi kertművelő mesél történeteket magáról, de mégsem csak magáról. 

Szemerey Samu, urbanista


Kedden a Haver Alapítvány egy workshopot tart, ahol a résztvevők arra keresik a választ, hogy Hányféle identitás létezik? Az identitás személyes ügy vagy közösségi? Ki határoz meg minket: saját magunk vagy mások, vagy netán mindkettő egyszerre? Hol húzódik a határ? A workshop résztvevői képet kaphatnak arról, hogy hogyan próbálja megteremteni a Haver a kultúrák közötti párbeszéd lehetőségét, bevonva a hallgatóságot, egy közös játék keretében. 

UCCU _ haver alapítvány workshop


Szerdán a Nemzetközi roma naphoz idomulva számos a kisebbséget érintő, és őket bevonó, bemutató program lesz. Egész nap roma konyha várja a résztvevőket a kerületek vendéglátóhelyein. Az Akváriumban a Rendhagyó Romani Design Divatbemutatón tradicionális roma motívumok ihlette egyedi kortárs kreációkban lép kifutóra többek között Gryllus Dorka, Hámori Gabriella, Für Anikó, Ónodi Eszter, Kerekes Éva, Bíró Kriszta és… Csuja Imre is!
Április 8-án a Telep galériában arra keresik a választ, hogy 2015-ben Magyarországon van vagy nincs Roma HIP-HOP?! 

Caption


Csütörtökön a Kettősmérce meghívott szakértői kisebbségpolitikai a kerületeket is érintő romaügyi kérdésekről tartanak beszélgetést az Aurórában. 

Pénteken lehetőség lesz vezetett sétán részt venni a Salgótarjáni úti zsidó temetőben. Szombaton mindenki részese lehet az I LOVE MAGDI térkép közösségi megrajzolásának.  Vasárnap pedig megrendezésre kerül az I. Ázsiai Gőzbuci Fesztivál a Lumen zöldségesnél. 


Egész héten változatos zenei programok, ismert zenekarok, zenészek kísérik az eseményeket. A fellépők között tudhatjuk Kiss Erzsi zenekarát, a Delalamm együttest, a Dep-art zenekart, Odessza Mama-t és sokminden mást.

Tovább


Text & Jazz, Re+concept workshop, mikroszülés és cseresznyés dohány. Hétvégi programajánló

A napfogyatkozás másnapján, amikor sokan dolgozni fognak, több olyan program is lesz napközben, amiért esetleg érdemes ellógni a szombati munkaidőt.

A Francia Intézet nyílt napot tart 10-től 15 óráig, ahol a francia nyelvórák mellett lehetőség lesz megismerni belülről a Francia Intézet épületét, a gyerekek kézműves foglalkozáson vehetnek részt a könyvesboltban, animációs filmeket nézhetnek az intézet digitalizált mozitermében, meséket hallgathatnak a könyvtárban, és elkészíthetik saját Tatin-tortájukat a Café Dumas szakácsaival.

A Pipa utcában a Medence csoport szombati workshopjain a gyerekek Parádi Orsival mesekaviscokat készíthetnek, a felnőttek pedig Re+concept táskákat a medence csoport tagjaival molinóanyagból.

Keresztszélben

Az Észt Intézet összművészeti fesztiváljából a filmes programok jutnak a hétvégére. A filmek között találjuk a tavalyi év legjobb észt filmjét, a szibériai deportálások okozta traumát feldolgozó Keresztszélben című filmet.

Cseresznyésdohány

A Cseresznyés dohány főszereplője a kisvárosi tizenéves Laura, aki épp az anyja az idegeire megy. Egy napon elkeveredik egy mocsártúrára, ahol összetalálkozik Jooseppel, aki a családi problémái elől gyakran a természetbe menekül. Ilmar Raag Nem jövök vissza című drámájában két árva lány autóstoppal szeli át Oroszországot, hogy felkeressék egyikük Kazahsztánban élő nagymamáját.

Féreghízlaló

Az észt animáció gyöngyszemei közül a Féreghizlaló nyomában egy antropológiai road movie, amelyben a film alkotója útnak indul Csukcsföldre, hogy kinyomozza a műve alapjául szolgáló szürreális csukcs népmese gyökereit és értelmét.

A bábszínházi világnapnak köszönhetően szombaton Budapest majdnem minden terén valamilyen bábos csoport fogja szórakoztatni az érdeklődőket. A Budapest Bábszínház nem csak a terekre vonul ki, hanem budapesti iskolákban és óvodákban olvasnak fel olyan meséket, amelyek a színház repertoárjához köthetők. A színházukban bábkészítés, papírszínház, diavetítés, kézműveskedés is lesz. A Hagymácská-t kiviszik a nagyvásárcsarnokba, és egy zöldség-gyümölcs standon mutatják be a darabot. A Kolibri Színház művészei szétszóródnak a fontosabb terekre, a Jászai Mari térre, a Szent István térre stb. A Spiritusz Egyesület nagy Tavaszköszöntő programmal várja a gyerekeket, akik bekukkanthatnak majd, és megnézhetik, mi történik a Guttenberg téren a Vízi világ fagyos palotájában.

Kiadások(k)

Szombat este Kiadások(k) címmel lép fel a Müpában az Európa Kiadó, a Hodworks és a Pegazusok Nem Léteznek formációk és Karafiáth Orsolya. Gryllus Dorka moderál. Ezen a Bábel-esten a különféle művészeti ágak előadói olyan revüt mutatnak be, ahol egy tematikai vezérfonal mentén találkozik a zene és a tánc, az irodalom és a film, a hagyomány és a kísérlet.

Vasárnap a Müsziben vetítik a Mikroszülés című filmet, amely a szülést és a születést egy friss szemszögből, a mikroszkóp lencséjén keresztül vizsgálja. Górcső alá veszi a jelenlegi szülési protokollok gyermekeink egészségére gyakorolt hatását.

De lehet menni a Nyitott műhelybe is, ahol a Text & Jazz sorozaton belül Kőrösi Zoltán és Grencsó István várja az érdeklődőket irodalmi szövegeket vegyítve muzsikával, dzsesszel és kortárs zenével.

Tovább


Tilos a forradalom! - Hétvégi programajánló

A hétvégét ugyan begyűrűzi a márciusi ifjak szelleme és a Petőfi Tv indulása, azért található más, sokkal izgalmasabb program is a repertoárjában. Aki még a péntek tizenharmadikai hangulatra szeretne rákapcsolódni, az megnézheti Bojtor Verabella Csodálatos Bestia című kiállítását a Müsziben.

Ha a nyólckerben jár, mindenképp érdemes betérni a Gallery8 szervezésében nyíló, A roma test politikája I. - Nincs ártatlan kép című kiállításra.  A roma test politikája egy szerteágazó és interkulturális kiállítási és oktatási program, amelyet a Gallery8 roma művészek és értelmiségiek részvételével valósít meg. A háromrészes kiállítás a roma test politikájának feltárására vállalkozik a jelenkori Európában, a romák és főként a roma nők ábrázolását és részvételét kutatva a művészetekben, a médiában és a közéletben. A Nincs ártatlan kép című kiállítás ennek a programsorozatnak az első eseménye. Déri Miklós pszichoanalitikus fotóportréihoz roma tudósok, diplomaták, közszereplők és értelmiségiek álltak modellt, mint például Balogh Rodrigó, a Független Színház rendezője és igazgatója, Daróczi Ágnes kisebbségkutató, polgárjogi aktivista és dr. Izsák Rita, az ENSZ kisebbségi ügyekért felelős független szakértője és még sokan.

Sőt arra is vállalkoztak, hogy életre keltsenek egy-egy közismert roma sztereotípiát Szakos Kriszta stylist és Kozári Zita sminkmester segítségével. A roma modellek így bújnak a „cigány lány”, „a gettólakó”, „a gengszter”, „a cigány zenész”, „a cigány madonna”, „a cigány király”, „a jósnő”, „a vajda” stb. bőrébe. A kiállítás április 3-ig tekinthető meg.

Már elkezdődött a Kőlevesben a Nagy sóletcsata, amiben többen versenyeznek a sólet királya 2015 címért. Szombat estig lehet kóstolni és szavazni. A királyi cím egy évre szól, és még 2/3-dal sem lehet megváltoztatni.

Az A38-on már pénteken kezdi dupla koncertjét a Kiscsillag, de vasárnap újrajátssza az egészet. Az Auróra a Tilos Rádióval szombaton felveszi a forradalmi hangulatot Tilos a forradalom című eseményével. Délután filmkészítő happening és transzparens-, kokárda- és zászlógyártó klubszerűség, este forradalmi kvíz, az elkészült filmek levetítése és Tilos-házibuli várja az alkotókedvű partizókat. Párhuzamosan az AnKertben Lick the Click! címmel elektronikai élményfürdőt tartanak a minimal-techno-elektro-house szelektorai. A Bëlga is ünnepel, és Nemzetközi Tebeléd Napot tart március 14-én az Akvárium Klubban.

Az észtek készülnek a jövő héten kezdődő észt napokra, ezért bemelegítésként kötni hívják az ügyes kezűeket a Kössünk észtül délután keretén belül. A sportolni, jótékonykodni, adományozni szeretők a Down-szindróma világnapjára készülve jótékonysági futás keretében támogathatják a Down Egyesületet.

Vasárnap reggel pedig elindul a Petőfi Tv, és akinek kedvébe telik, az már ezen a csatornán követheti a március 15-ei eseményeket, például az Új Magyar Köztársaságot! vonulást a Keleti pályaudvartól az Astoriáig. De lehet menni a BTM Vármúzeumba is, ahol egész nap az ünnepi hangulathoz kapcsolódó kézműves-foglalkozások és tárlatvezetések várják a látogatókat.

 

Tovább


Mindenütt nő! A nőnap már nem csak egy nap

A nemzetközi nőnap már nem csak egy nap, országos programsorozat keretében számtalan program várja a férfiakat és nőket, hogy együtt töltsék a hétvégét. A Mindenütt Nő rendezvénysorozatot első alkalommal 2013-ban rendezték meg. A rendezvényeken női alkotókat, a női sorsokat és a nők gondjait bemutató alkotásokat lehet látni. Vasárnap a nők fél áron látogathatják a múzeumokat. 

Március 7-én a Néprajzi Múzeumban 17 órától Gebauer Hanga muzeológus tart tárlatvezetést a „Másra használt kövek” című fotókiállításban. 18 órakor pedig Szabó Enikő és Zenekara lép fel Szoknyák a porban című, nemrég debütált lemezével. A teljesen egyedi hangvételű, stílusteremtő anyag zenéjét és szövegeit Szabó Enikő maga szerezte. A dalokban a jazz-, népzenei, underground és világzenei motívumok is megtalálhatóak.

Az ART&ME Galériában a Nő – cím nélkül kiállítás és reggeli ébresztőprogram várja a látogatókat. A cím a nélküliségben rejlő erőt szeretné demonstrálni, megmutatni azt, hogy nőként milyen sokfélék lehetünk. A kiállításon Fábián Erika, Glázer Attila, Knopf Andrea, Lengl Orsolya, Malovecz Ildikó, Marton Ákos Barnabás, Parlag István, Schnedarek Réka, Szabó Ágnes, Szunyoghy Viktória és Vinkó Leó munkái lesznek láthatók.

A rendezvénysorozatba több színház is bekapcsolódott. A Kolibri színházban a Bors nénit, a Budapest Bábszínházban a Hókirálynőt lehet megnézni a nőnap alkalmából. Március 8-án a Rózsavölgyi szalonban Hindi Brooks Romance.com című színdarabját állítják színpadra. Az amerikai írónő Romance.com című vígjátéka az internetes ismerkedés világába vezeti be a nézőt, ahol mindenki annak adhatja ki magát, akinek csak akarja. Így történhet meg, hogy egy nagymama magát az unokájának kiadva keres párt a fiatal lánynak és eközben megismerkedik valakivel, aki szintén nem annak mutatja magát, aki. A Katona József Színházban Bertolt Brecht Kurázsi mama és gyermekei, a Pesti Színházban Heather Raffo Fátyol nélkül című drámája lesz látható.  A Fátyol nélkül című drámában kilenc iraki nő sorsán keresztül fájdalmas hitelességgel, megdöbbentő személyességgel elevenednek meg a háború borzalmai és a férfiak kegyetlenkedései. A Játékszínben három híres férfi, Benedek Tibor, Makk Károly, Ungvári Tamás beszélget könyvekről, filmekről, színházról, muzsikáról, utazásról, ételről-italról, nőkről, férfiakról – az életről.

Rendhagyó előadások lesznek a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban vasárnap 17 órától, ahol Terhesség, testkép, nőgyógyászat. Tárgyak és tapasztalatok címmel beszélgetnek arról, hogy hogyan változik a női identitás a terhesség során, miként befolyásolja a közgondolkozás a terhesség alatt a női testképet, a nők saját magukról alkotott véleményét, hogyan látja az orvostudomány, az orvosi gyakorlat a magzatot hordozó női testet, hogyan követték a történelem során az orvosi eszközök a női testről való ismeretek gyarapodását, és az eszközök fejlődésével változott-e a terhes nőhöz való viszony. A beszélgetés résztvevői között lett volna Oltai Kata, aki közben világra hozta kisbabáját, ezért helyette más beszélgetőtárs vesz részt az eseményen. Az előadásokat így Lénárd Orsolya szülésfelkészítő, szüléskísérő dúla, Réz Anna filozófus és dr. Melczer Zsolt, egyetemi docens, szülész-nőgyógyász, klinikai onkológus tartja.A Szépírók Társasága, mint tavaly újra maratoni felolvasást tart a Nyitott Műhelyben, ahol kortárs magyar írónők olvassák fel aktuális szövegeiket.

A Kiscelli Múzeumban két izgalmas előadással várják a női sorsok iránt érdeklődő látogatókat: A Rendhagyó női életutak című sorozatban Berzeviczy Gizella a női tanárképzés megteremtéséért fáradozó arisztokrata származású pedagógus és Mágnás Elzának, a kiscelli kastély egykori úrnőjének, a szegénysorból felemelkedett Turcsányi „Mágnás” Elzának élettörténetét mutatják be műtárgyakkal illusztrált előadáson keresztül. A „Női szerepek – Nőművészet” című tárlatvezetéssel egybekötött előadáson a nők alkotóművészként megélt szerepeinek változásáról lesz szó a Fővárosi Képtár állandó kiállításában.

Március 9-ei „after day”-en az Átrium Film-Színházban a Hanem Zenekart Molnár Piroska és Máthé Zsolt egészíti ki. Az Arnoldo galéria kávéházban pedig a Rokytka Műhely mutatja be büfészínházi estjét Az 1001 éjszaka meséi címmel. Az est folyamán Az 1001 éjszaka ismeretlen történeteit meséli el két budapesti, kortárs szilát, avagy női dzsinn. Az első estén a férfi-nő kapcsolatok és erotikus fantáziák korlátlan világára nyit kapukat Krasznahorkai Ágnes és Miklusicsák Alíz mint első és második dzsinnek.

A moziról az Örökmozgó Filmmúzeum gondoskodik, ahol igazi klasszikusokkal kedveskednek a nézőknek nőnap alkalmából. Március 7-én az Eszkimó asszony fázik, március 8-án a Szinbád és Déryné című filmeket lehet megnézni.

Tovább


Tél- és 2/3-ad-búcsúztatók. Hétvégi programajánló

Ígéretes, érdekesnek hangzó programok kínálata sorakozik a budapesti „levegőben”. A mozikban épp befejeződik a Cseh és szlovák filmfesztivál, és elkezdődik a Frankofón hét. A Cseh és szlovák filmfesztiválon még elcsíphetjük Molnár Csaba „A rendes ember” című szlovák magyar koprodukcióban készült filmjét.

A film egy határ menti kisváros lakóinak történetét meséli el, egy szlovák-magyar mese a gyökerek kereséséről, a sérelmek feldolgozásáról, az elvágyódásról és a boldogulásról. A héten nyitó Frankofón filmnapokon 30 film – ebből 23 premier előtti vetítés – került a programba. A francia mozi legújabb és legjobb alkotásain kívül többek között algériai, belga, görög, kanadai, román és svájci filmek lesznek láthatók egy héten keresztül. Bővebben a programról az Origo egy másik cikkében bővebben lehet olvasni.

A Gólyában szombaton lesz az éves CSNK (Csak Neked Kislány) farsang. Beöltözni ér! A Kuplungban megunták a telet, és elhívták a Siketfajdmínusz, a Puhító és a Gutenberg Halott zenekarokat. A Rácskertben a Szilvási Gipsy Folk Band hagyományos roma népzenét keveri össze balkáni dallamokkal, latin hatásokkal, sőt időnként némi rappel is. A belépés ingyenes! Szombaton este búcsúzik az Auróra is a 2/3-tól, ezért egy beszélgetős, játékos táncos búcsúpartit rendez, miközben Papp Réka Kinga (újságíró), Varga András (politológus) és Misetics Bálint (szociálpolitikus, aktivista) beszélget arról, hogy vajon mi van a  kétharmadon túl - mit hozott és mit vitt az abszolút Fidesz?

Aki nem farsangol és mulat, de fut, az most használja ki, hogy rajthoz állhat a kőbányai pincerendszerben, és futhat egy kicsit, félmaratont vagy maratont is. A programról bővebben egy régebbi posztunkban lehet olvasni.

A Petőfi Irodalmi Múzeum kellemes vasárnapi sétát és koncertet kínál a Károlyi-palotában, ahol a vendégek megismerhetik a klasszicista palota és az egyik legnagyobb magyar főúri család évszázadokon átívelő történetét. A sétát Maia Cabeza, Rohmann Ditta és Fassang László koncertje kíséri.

Tovább


Keserédes fatál-sanzon, két törpe, Fred Frith. Hétvégi ajánló.

Nagyon erős zenei és koncertkínálat ígérkezik a hétvégére. Nehéz nem odafigyelni rá, még nehezebb lesz nem elmenni valamelyikre.

…ha koncert

Péntek este elkezdődik a zenekarok felvonulása. Ma este a Corvin-tetőn a klipek legfelkapottabb, legbotrányosabb és leggusztustalanabb kelet-európai mestere, a két törpe nőből és szétvarrt orosz férfiakból álló szentpétervári rave-formáció, a Little BIG zenekar lép fel.

Az Aquariumban a Firkin, Maszkura és a Tücsökraj zenekar. Holnap ugyanitt az Intim Torna Illegál ünnepli az 5. születésnapját. A Bem moziban Ujj Zsuzsit kíséri Darvas Kristóf, jól ismert Csókolom-dalok, igazi keserédes fatál-sanzonokkal.

Vasárnap délelőtti kávé mellé csábít az Argo együttes a Lumen kávézóba.
A nemrég alakult Stanković-Sahpazis-Márkos trio összekeveri a punkot a transszal, a rockot az urbánus folkkal, a rebetiko alapú repertoárjukat szabad improvizatív zenével ötvözik. Este pedig érkezik a hétvége szerintem legnagyobb és Magyarországon ritkán látható triója a Fred Frith Trió, Hauschkával. Fred Frith angol gitáros, zeneszerző, a hatvanas évek aktív avantgárd zenésze, aki  bő négy évtizeddel pályakezdése után sem fogyott még ki a zenei ötletekből. A szabad improvizáció megszállottja a rock, a jazz és a klasszikus zene összekeverésének nagy kísérletezője.

A koncert második felében Hauschka, polgári nevén Volker Bertelmann zongorázik. Hauschka müpabeli koncertjén legújabb, Abandoned City című lemezét mutatja be.  

….még mindig farsang

A BAGázs Közhasznú Egyesület az idén 4 éves, ennek örömére az Aurorában nagy születésnapi farsangot rendeznek. A rendezvényen a mulatságon túl lehetőség lesz megismerni az egyesület bagi telepen végzett munkáit, amit a bagi és budapesti munkavállalókkal és önkéntesekkel végeznek. Lesznek beszélgetések, előadások és ígéretes party DJ Selector Ráffal és DJ Dórival.

…ha kiállítás

A Knoll galériában már 12-étől látható Nemes Csaba Nem művészeti közeg című kiállítása. Nemes Csaba legújabb - az Apja neve sorozat befejezése után készült - munkái részben rijekai kiállítása és New York-i tartózkodása kapcsán készültek, részben pedig a helyi közegre reagálnak. Képeinek főszereplői a hétköznapok működését biztosító, kiszolgáltatottá vált figurák.

…ha mozi

…akkor a Szabad az Á-ban egy filmklub lesz szombaton, ami a Hősnők rejtélyét feszegeti…

Tovább


Fészekfoglalástól jégtörésig. Hétvégi programajánló

Ha múzeum…

...akkor a Műcsarnok Finisszázsa ígér kellemes időtöltést, ahol vasárnap záró tárlatvezetések lesznek a Képparxisok kiállításhoz kapcsolódóan, és lesz múzeumpedagógia - korhatár nélkül családi programsorozat.

A hétvége alatt pedig még meg lehet tekinteni, a Mélycsarnokban Tommaso Tanini meghosszabbított kiállítását. Tommaso Tanini alkotásaiban, az egykori keletnémet titkosszolgálat (Stasi) mindennapi érzelmi manipulációs eljárásait kívánja feltárni, bemutatni. Tanini alkotásainak alapvető, kínzó felvetése, hogy miként fordulhat az ember az őt elnyomó, megfélemlítő rendszer helyett saját szerettei ellen, illetve hogyan lehetséges mégis felülkerekedni a hatalom keltette szorongáson.

Két napra jól felébred a Fészek klub is. Fiatal művészek rendezik meg a Fészekfoglalás projektet a legendás hírű, idén 114 éves Fészek klubban. Egy napra kinyitja összes termét a ház, azért, hogy befogadja a különböző művészeti ágakban tevékenykedő tehetséges fiatalok alkotásait.
 

Ha koncert…        

…[ezt elnéztem, ez tegnap volt]...akkor ígéretes csemegének ígérkezik a svéd énekesnő és együttese az Antonia Vai Band koncertje a Mika Tivadar mulatóban, szombat este. A jelenleg Magyarországon élő énekesnő és együttese a stockholmi egyetemi klubokban nőtte ki magát. Zenei világa vegyíti a soul, rap és a country hangzásvilágát. A szombat esti koncertre az együttes azt ígéri, hogy az összes számukat eljátsszák.

Gondolom, nem hagyhatom ki a Dürer kert Jégtörő fesztiválját, ahol számomra teljesen ismeretlen zenekarok fognak fellépni a magyar punkzene felhozatalából. Ilyen zenekarok, mint a C.a.f.b., a Macskanadrág, a Hisztéria, a Barackca vagy az Utolsó Alkalom zenekar. Mit mondjak, ahogy hallgatom őket, valóban zúznak.
 

Ha vásár…

...akkor kihagyhatatlan a Cirko Garázsvásár szombaton, ahol a Cirko mozi érdekes tárgyaihoz juthatunk hozzá, igazi relikviákhoz, plakátokhoz, eredeti kópiatároló dobozokhoz, tekercselőgéphez, bútorokhoz és más "átlagos" használati tárgyakhoz egyaránt.

Tovább


A közélet iskolája Józsefvárosban és a migráció ízei filmeken. Hétvégi programajánló.

Ha mozi…

 …Nem is olyan rég az egyik posztom arról szólt, hogy hogyan látják Budapestet az itt élő migráns nők, most január 25-éig pedig az Uránia Filmnapok filmjein keresztül ismerhetjük meg a migrációt mint társadalmi jelenséget elsősorban a rendszerváltás óta eltelt negyed század alkotásainak tükrében. 50 forintos jelképes jegyárak mellett akár fikciós, akár dokumentarista formában merülhetünk el a belső migráció, az elvándorlás, a bevándorlás, a menekültügy, a kultúrák egymás mellett élésének problémáiban.

A fesztivál filmkínálatában, olyan filmeknek örülhetünk, mint Gothár Péter Passport - útlevél a semmibe vagy Az én Magyarországom Berlinben című filmek, vagy a finn-francia koprodukcióban készült Kikötői történetnek

A fesztivált kávéházi pódiumbeszélgetésekkel színesítik. Szombat délután például filmrendezők és filmtörténészek beszélgetnek a magyar film Amerika-képéről, vasárnap pedig olyan filmműhelyek képviselőivel lehet találkozni, akik az elmúlt években intenzíven foglalkoztak a ki- és bevándorlás jelenségével. Esténként pedig zenei mulatságokra lehet lazítani. Szombaton a 20. század elejétől a 80-as évekig válogatott össze filmzenéket és régi slágereket a Tilos Rádió DJ Sanyija. A filmnapok záróakkordjaként vasárnap este a Freedom Café és a Meszecsinka zenekarok kifejezetten erre az estére összerakott örömzenélését lehet meghallgatni. 

Ha koncert…

…Koncertre az Akvárium klubba küldtem volna HS7-rajongókat, hogy együtt bulizzanak a zenekar 20 éves születésnapi koncertjén. De a jegyek a koncert Facebook-oldala szerint elfogytak. Persze feladni sosem érdemes, főleg, ha valaki nagy HS7-rajongó. Aztán azt is gondoltam, hogy ajánlom a Kéknyúl Bigband estjét Fábián Júlia-rajongóknak a Trafóban, de úgy tűnik, már ott is kevés a jegy. Így egyre inkább kimaradhatatlannak tűnik az A38-on Raveonettes, a DYN formáció és a lengyel Bokka koncertjei.

A klasszikus rock and rollt és némi újhullámot vegyítő dán Raveonettes két éve már nagy sikerrel lépett fel a hajón. A lengyel szupergroup, a Bokka elektronikus popzenét játszó zenekar, a lengyel zenei élet egyik vezető alakja. A harmadik fellépő az estet nyitó berlini DYN formáció. És ha ide se jutna be valaki, akkor menjen le az Aurórába, ahol az Eugénia Formáció muzsikál, vagy vasárnap a Kisüzembe, ahol Czitrom Ádám Andrzej Żuławski Special Edition élő filmzenékkel kínálja a hallgatót.   

Ha valami más…

…mert ez tényleg valami másféle hétvégi program, akkor nem érdemes kihagyni „A közélet iskolája évnyitót” az Aurórában. A közélet iskolájában lehet kérdezni, beszélgetni, aktivizáló műhelyeken részt venni, és a végén együtt lehet bulizni a fentebb említett Eugénia Formáció koncertjén. A workshopokon kívül  Váczi Dorka a Liga Akadémia, Csoszó Gabriella fotóművész, Fekete-Nagy Miklós, A Város Mindenkié mozgalom nevében és Tóth-Ridovics Máté a Fakt Visual Lab, Shultz Nóri a Krétakör Szabadiskola és Oblath Márton Anblokk/Parforum - Részvételi Kutató Műhely  képviselőjeként beszélgetnek majd a pedagógia szerepéről a társadalmi mozgalmakban és aktivista munkákban.

Tovább


Reblog