A hétvégén megint el leszünk kényeztetve érdekesebbnél érdekesebb programokkal. Nem viszem túlzásba a Budapest Essentials részletezését. A fesztiválnak köszönhetően a város olyan helyein, közterületein vagy akár világörökségi helyszínein is bulizhatunk, ahol eddig nem igen lehetett. A kiváló helyszíneken kiváló zenészek, együttesek, DJ-k játszanak, itt lesz a La Roux, a The Wombats, Solomun, Duke Dumont és a Riva Starr is.

A fesztiválprogramhoz kapcsolódóan igazi szombati csemege lesz az A38 hajón a török-balkáni népzenét játszó Kolektif Istanbul szextett.

Bár a Budapest Essentials lefedi a belvárost, szerencsére marad hely benne, például a Dürlin Budapestben, ahova 26–27-én beköltözik a Norvégminta Fesztivál, és ahol testközelbe kerülhetünk a Norvég Civil Alap által támogatott civil szervezetekkel. Szerencsére ezek az NCTA-nál nyertes szervezetek megkapták a támogatásokat, szemben a nagy Norvég Alap támogatásaival, ahol a pályázatok bezárása óta jó nagy a csend. Se nyertes, se támogatás. Mindenesetre ezen a hétvégén, ezen a fesztiválon most az információáramlásé, a meg- és felismerésé és az együttlevésé lesz a főszerep. Pénteken és szombaton a Rehab Critical Mass szervezőitől megtudhatjuk, mitől működik jól egy sikeres demonstráció, milyen lehet vakként vásárolni, kismamaként munkát keresni? Játszva szembesülhetünk a hajléktalanok mindennapi kihívásaival, jellemző élethelyzeteivel, és még beszélgethetünk is velük. Társasjáték keretében kipróbálhatjuk, meg tudnánk-e élni a segélyből, családi pótlékból vagy akár a gyesből.

A Kék Pont-ot a nyolckerben leépítették, de ők nem épültek le – most a fesztiválon a Kék Pont Felépülési Caféban „élő könyveikkel”, a felépülőkkel lehet beszélgetni. Itt lesznek Pécsről a Retextilesek, akik felépítik a Retextiland-et. A résztvevők régi ruhákból készíthetnek új fonalakat, és a nap során készült termékeket hazavihetik vagy közös performansz keretében felhasználhatják.

A K-Monitor, az Átlátszó.hu, a Transparency International Magyarország és a többiek megpróbálnak sok kérdés között választ találni, arra, hogy miért fontos az átláthatóság, mit tehetünk a korrupció ellen állampolgárként, civil szervezetként vagy éppen egy önkormányzat vezetőjeként? Esténként a Tilos a Rádió DJ-i, Marge, Color Star és Parno Graszt adnak koncertet.

Egy napra nem elég egy világnap. Június 26-a az ENSZ kábítószer-ellenes világnapja és a Design világnapja is. Az ENSZ kábítószer-ellenes világnapja alkalmából a TASZ tart filmvetítést és beszélgetést este 7 órakor az ANKERT-ben.

A design világnapján, ami egyben a Design Hét Budapest bevezető eseménye is, designhét díszvendége Spanyolország kapja a főszerepet. A többnyire a Cervantes Intézetben tartandó eseményeken a formatervezés változó szerepe és jövőformáló energiái állnak az előadások fókuszában.

Június 25-én elkezdődött a Klasszikus Indiai Filmek Fesztiválja 2015 a Puskin moziban. A fesztiválon az indiai filmgyártás nagy klasszikusai közül válogattak. A filmhetet az indiai álomgyár egyik grandiózus, hollywoodi szagú, A nagy muszlim uralkodó című filmjével nyitják meg. A július 1-jéig tartó vetítéseken műsorra kerülnek Tagore műveiből készült produkciók, valamint Bimal Roy, Bollywood egyik legmeghatározóbb rendezőjének utolsó filmje is, A rabnő.

Szombaton a Heti betevő adománygyűjtő bulival jelentkezik a Gólyában. A Heti betevő egy lelkes önkéntesekből álló civil szervezet, akik a helyi kocsmák, éttermek, civil szervezetek és a lakosság bevonásával, rászorulóknak főznek, és ingyen osztanak ebédet vasárnaponként a Klauzál téren. Az idén a Heti betevő bővült, és a VIII. kerületre is kiterjesztették a tevékenységüket. Az itteni szervezet bázisa a Gólya lett, mint, ahogy a hétkerben a Kisüzem. Az a Gólya, akit véletlenül kihagytam a VIII. kerületi tuti helyek bemutatásából, de azóta sem veszítettem szem elől. A szombatra szervezett adománygyűjtő bulin sokszínű programok mellett ismerkedhetünk meg a szervezet tevékenységével, szervezőivel.

A 16.00 órakor kezdődő partin lesz játszóház a gyerekeknek, és Élő Könyvtár a Város Mindenkié csoportosulás „élő könyveivel”. Jávor István „Emmaüs” című dokumentumfilmje a külföldi segítő szervezetekről és az élelmiszer-pazarlásról szól. Bemutatja a francia Emmaüs alapítvány gondozói hálózatát, és megpróbál reális képet mutatni a szervezet összetett munkájáról és problémáiról is. Az esti partin itt lesznek a slammerek, koncertezik a Magashegyi Underground és Djüm Djüm, és végül jönnek a DJ-k.

És végül azok számára, akik szívesebben futnának minden fesztivál helyett, ajánlom a Mozgás éjszakája rendezvényt szombaton éjjel. A tervezett program szerint a város különböző pontjain, de többnyire a Városligetre fókuszálva mindenféle sportágat űzhetünk a zumbától a floor curlingig.