Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A budapesti fürdők szaunavilága

Ideje van a szaunázásnak, a karácsonyi őrület előtti ráhangolódásnak. Megnéztük, milyen szaunakínálattal várnak bennünket a budapesti belvárosi fürdők. A legkomplexebb szolgáltatást a Szent Lukács fürdő és a Széchenyi fürdő kínálja a szaunázni vágyóknak.


Lukács fürdő - szaunavilág

A felújított Lukács fürdőben a férfimedence melletti, régi kültéri szauna és gőzfürdő helyén, az épületen belül alakították ki, az új „szaunavilág” részleget.

Itt infra-, finn, naturista és sókristályszauna (inkább meleg szoba, Himalája-só-fallal) és aromagőzkabin üzemel, melyekhez jégkunyhó (jégkása-adagolóval), merülőmedence, tepidárium, fűtött római padok, pihenő és társalgó tartozik.

A régi, szintén felújított gyógyfürdő részen továbbra is működik a gőzfürdő, egy finn szauna és hőlégkamra egy 24 °C-os hideg vizes merülőmedencével. A Szaunavilág mindennap 7 órától este ¾ 9-ig van nyitva. A fürdőbe a napi belépőjegy ára 3000 és 3500 Ft-ba, a reggeli kedvezményes belépő 2600 és 3100 forintba, a délutáni kedvezményes jegy 2200-tól 3000 Ft-ig terjedhet. A szaunavilág a fürdőjegy árán felül 500 forintba kerül.

 

Széchenyi gyógyfürdő
 

Széchenyi gyógyfürdőben 5-féle szauna található. Ezekből kettő az alagsorban 40 fő befogadására is alkalmas. Általában az egyik szaunában mindig melegebb van, mint a másikban. A zárt fürdőcsarnokokban finn, fény- és aromaszaunákat találhatunk, mindegyikhez 18-20 °C-os merülőmedence kapcsolódik.  

A szaunák mellett többféle gőzkabin, kamillás gőzkamra, gőzfürdő és hőlégkamra is található a fürdőben.

A fürdőbe a napi belépőjegy ára függően attól, hogy szekrényes vagy kabinos szolgáltatást választjuk, 4100-4800 forint között mozog. A belépőjegyek hétvégén drágábbak.

 

Dandár fürdő

2014. október 2-án felújítva, kibővítve adták át, az eredetileg tisztasági fürdőnek épített Dandár gyógyfürdőt. Az átalakítások eredménye, hogy a fürdő új szolgáltatásokkal bővült. Felújították az egy medenceteres zárt részt, az udvarban, két élményelemekkel beépítetett 34-36 °C-os termálmedencét hoztak létre. A pincében egy kisebb wellnessrészleget alakítottak ki szaunával, gőzkamrával, merülőmedencével és pihenővel.

A Dandár fürdő nagyon kedvező árakkal várja a fürdővendégeket. A szekrényes fürdőbelépő 1450 Ft, termál és wellness kombinált jeggyel is csak 2150 Ft. Van diákjegy 1000 Ft-ért, és többféle kedvezményes jegy, mint wellness kiegészítő jegy (700 Ft), fürdőváró napi belépőjegy (szerda) 950 Ft vagy a délutáni fürdőbelépő (17 órától) 1000 forintért.

Rudas fürdő

A Rudas gyógyfürdő a déli szárnyának, a volt palackozóüzemnek a rekonstrukciójával a fürdő területének növelésével, új medencékkel és a szaunavilág kialakításával gazdagodott.

A fürdő árai alacsonyabbak, mint a Széchenyi, a Lukács vagy a Gellért fürdőé, a napi kabinos gőzbelépő 3000-3300 Ft, a kombinált jegy 3700-4000 Ft-ba kerül, attól függően, hogy hétköznapi vagy hétvégi jegyet vásárolunk. Kedvezményes áron lehet igénybe venni a gőz- és szaunaszolgáltatásokat délelőtt 9-12 óra között, az erre az időszakra váltott napijegy 2300 Ft-ba kerül.          

Király fürdő

A törökkori hódoltság ideje alatt épített, nem melegvíz-bázisra épített Király fürdőt még Arszlán budai pasa kezdte megépíteni. Vizét akkor is és ma is a jelenlegi Lukács Fürdő környékéről biztosították. Buda visszafoglalása után, 1796-ban a fürdő a König család birtokába került, ők építették át mai formájára. A fürdőt a II. világháború után, 1950-ben újították fel utoljára. Az I. kerületi Király fürdő két gőzkamrával és egy finn szaunával várja a fürdőzőket.

A kombinált napi belépőjegy ára 15 perc masszázzsal 4800 Ft, a reggeli termálbelépő - ami csak hétköznap 12 óráig vehető igénybe - 2400 Ft-ba kerül.

Gellért fürdő

A Gellért fürdőről semmiképpen sem mondhatjuk el, hogy sokszínű a szauna szolgáltatása. A fürdőhöz egy finn szauna, hőlégkamra és nedves gőzkamra tartozik, hideg merülőmedencékkel.

A szép, műemléki környezetben viszont itt a legdrágább a fürdő- és szaunaszolgáltatás, 4900 és 5500 Ft-ba kerül a napijegy.


Hajós Alfréd sportuszoda

Annak, akik elsősorban úszni szeretnek, és nem a szaunázás különböző típusait szeretnék próbálgatni, azoknak nagyon kedvező áron biztosít szaunázási lehetőséget a Hajós Alfréd sportuszoda. Itt az 1800 Ft-os napijegy árában benne van az uszodához tartozó szauna használatának lehetősége. Annak, aki megengedheti magának,  hogy hétköznap, iskolaidőben járjon, annak 800 forintjába kerül az úszás és a szaunázás.

Irgalmasok Veli bej fürdője 

Az Irgalmasok Veli bej fürdője a török időkből maradt ránk. A Betegápoló Irgalmasrend által felújíttatott fürdő a Budai Irgalmasrendi Kórház területén működik. A törökfürdőben különböző hőmérsékletű nagymedence és négy kismedence található. A fürdőszolgáltatáshoz finn szauna, infraszauna és gőzfürdő is tartozik jégkásagéppel és zuhanyzóval.

A fürdő 6–12 és 15–21 óra között van nyitva. A belépőjegy 3 órára 2800 Ft.

Tovább


A világ legszebb állomása lesz-e a 4-es metró Szent Gellért téri megállója?

A 4-es metró átadása óta több rangos építészeti elismerésben részesült. A hazai, A média építészeti díja versenyen minden évben Magyarország legérdekesebb építészeti  projektjeit díjazzák. 2005-ben tervkategóriában a Fővám téri állomás nyerte meg a versenyt. Az idén ugyan nem ért el helyezést a metró, de az Erő Zoltán, Csapó Balázs, Dévényi tamás DLA és Finta Sándor építészek nevével fémjelzett konzorcium által tervezett metróvonal az előkelő negyedik helyen végzett.


A Sporaarchitects által tervezett Fővám tér és Szent Gellért tér állomáspár-kategóriájában az idei Architizer A+ Awards globális építészeti díjat nyerte el, olyan indulók között, mint az Aarau busz terminál (Svájc), a CTA Morgan állomás (Chicago, USA) és a Tahoe City Transit Center (Sunnyside-Tahoe City, USA).

Tahoe City Transit Center (Sunnyside-Tahoe City, USA)

Jelenleg pedig egy népszerű nemzetközi weboldal, a Bored Panda hirdetett szavazást, hogy kiderítse, melyik a világ legszebb metróállomása. Ebben a versenyben a Szent Gellért téri metrómegálló bekerült a legjobb tíz közé, és jelenleg a nyolcadik helyen áll.

A versenyben olyan metróállomásokkal vetélkedik, mint a moszkvai Kijevszkaja-Majakovszkaja-Park Pobedy állomás, a stockholmi Rådhuset, a szentpétervári Avtovo, a nápolyi Toledo, vagy a New York-i City Hall állomások.

Kijevszkaja-Majakovszkaja-Park Pobedy állomás (Moszkva) - Fotó: boredpanda.com
 

Radhuset (Stockholm, Svédország) Fotó: boredpanda.com

Avtovo metróállomás (Szentpétervár) Fotó: boredpanda.com


Toledo metróállomás (Nápoly) - Fotó: boredpanda.com

Annak, akinek még nem volt lehetősége megismerni a 4-es metró állomásait, vagy jobban elmélyedni a metróvonal építészeti finomságaiban, az alábbi, nagyon szép felvételekkel megörökített videót megnézve megteheti ezt.

Fotók forrásai: 

Metro 4 honlap

boredpanda

Tovább


A legjobb szubjektív Budapest térképek

Valamikor 2010-ben volt egy olyan pályázat, amikor Budapestet, Budapest részeit feldolgozó szubjektív térképeket lehetett alkotni. Ekkor került a fókuszomba a térképeknek ez az egyéni, szociális, mentális, társadalmilag érzékeny, érzelmi útvonalrajza.

Az OSA archívumába beérkezett térképek közül a Berei Zoltán – Barcsai Gergő páros metrómegállókból készített mászófala, a Boulder Metro tetszett akkor a legjobban. Az alkotás, ahogy azt Berei Zoltán, az alkotópáros egyik tagja idézte - „Föld alatti kaland a föld felett. A lassan fejlődő tömegközlekedésünk virtuális lenyomata a falon. A budapesti metrótérképből fejlesztett interaktív útvonalhálózat. A boulderfalon a metrómegállók helyén egy-egy fogást rögzítettünk a falba. A megállókba kapaszkodók kimászhatták az útvonalakat. Új, könnyebb vagy nehezebb fogáskombinációkkal kísérletezhettek. A cipők talpa nyomot hagy a fehér falon, a tömegközlekedési térkép átalakul közösségi grafikává. A mászó biztosítás nélkül használja a falat, „ellenőr nélkül utazik”. A lezuhanó utasok ütközője a szőnyeg, onnan a beszállás-átszállás kifulladásig ismételhető.”

A pályázat másik nagyszerű ötlete volt Liszkai Zoltán Budapest hangtérképe. Budapest térképét, amit összekötöttek a város zajaival, hangjaival érintőképernyős felületen lehetett mozgatni. Minden helyszínhez más és más zaj, hang tartozott. A városi térbe, a város részeinek életébe lehetett bekapcsolódni, mintha élő rádióközvetítést hallanánk. 

Lévai István „Kapcsolati háló az évezred eleji Budapestről” című térképe azt ábrázolja, milyen hosszú kapcsolatok alakultak ki Budapesten 2000 és 2010 között. A látogatók eltérő színű fonalak és térképtűk segítségével jelezték saját párkapcsolatuk adatait, így kibogozható volt, hogy a kapcsolatok szereplői hol éltek akkor, amikor egymásra találtak. (A fonalak színe az évek számát jelölte.)

A Kitchen Budapest szubjektív térképei olyan térképek, amely egy ország vagy nagyváros “használatát” változó intenzitású torzítással jelenítik meg. A SubMap×UrbanCyclr (2.1) térkép főszereplői a budapesti biciklisták. A rövid videón, megnézték, hogy merre bicajoznak a legtöbben egy átlagos fővárosi hétköznap 24 órájában. Az így kapott adatokat dolgozták fel, vizualizálták, Budapest térképének torzításával.

A következő térképnél átlépek Budapest határain, de mivel origo.hu vonatkozású adatokat dolgoz fel a submap, ezért úgy érzem, ide kívánkozik.  A fortyogó Magyarországot mutató videó az origo.hu hírportál 1998. december és 2010. október közötti belföldi híreit dolgozza fel. A térkép vizualizálásához minden egyes alkalommal, amikor egy hazai település szerepelt az origo.hu hírportálon valamelyik belföldi hírben, torzító erőt helyeztek el Magyarország térképének megfelelő pontjára. A zúgó-zümmögő hanggal kísért animációban egy képkocka egy napnak, avagy egy másodperc egy hónapnak felelt meg.

A poszt végére hagytam a kedvencemet, ami a belváros bulinegyedének hallgatható zenei térképe. Zseniális! A térkép a zenei licenceléssel és zenei márkaépítéssel foglalkozó Eastaste csapatához köthető, akik arra voltak kíváncsiak, hogy ki mi alapján, mennyire tudatosan dönti el, hogy milyen zene szóljon a saját helyén. A kutatás eredményeinek alapján készítették el Belső-Erzsébetváros epicentrumának zenei arculati térképét. A zenélős térkép legfontosabb eredménye az volt, hogy mely bulihelyszínek foglalkoznak komolyan a zenei márkaépítéssel, a sonic brandinggel. Az eredmények vizuális megjelenítésén túl még arra is rávették a projektben szereplő vendéglátó egységeket, hogy állítsanak össze egy-egy rájuk legjellemzőbb mixet vagy playlistet, így a térképre rákattintva meghallgathatjuk egy-egy partihelyszín zenei ízlésvilágát. Hallgassunk bele!

Fotók:
Boulder Metro: Berei Zoltán
Lévai István „Kapcsolati háló az évezred eleji Budapestről” térképe: stilblog.hu

Tovább


Új generációs valóságok és a valóság. Hétvégi programajánló

…ha kiállítás 

…akkor Hello Your name is a Palomában. A kiállítás a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának új tagjainak bemutatkozó kiállítása. Az FFS újoncainak hagyományos kiállítása minden évben egy (minimum) kétszintes ismerkedési helyzetet teremt: a kiállítók egyrészt saját munkáikon keresztül önmagukat mint alkotókat ismertetik meg a közönséggel, másrészt ez a szituáció a felkészülés során elsőként ad alkalmat a csoporton belüli interakciókra és a kapcsolatok kiépítésére is.

A mostani kiállításon a közösség tagjai véletlenszerűen párokat alkotva, figyelmüket a társukra fókuszálva ismerték meg egymást annyira, hogy az önreprezentáció biztos és bevett formája helyett rábízhatták egy másik alkotóra első saját stúdiós bemutatkozásukat. 

Az FFS oldala itt, az esemény itt érhető el.

 ….és ha még egy kiállítás

…akkor új generációs valóságok. A Kép és képtelenség a Capa Központ és a Kitchen Budapest közös interaktív kiállítása, amely a látáshoz és megfigyeléshez kapcsolódó új, innovatív technológiákat egyedi nézőpontból vizsgálja meg. Az interaktív tárlat párhuzamosan mutatja be a piacvezető technológiákat és a hackerek, művészek technológiai vízióit. A kiállításon kipróbálhatóak az „advanced userek”, művészek és gamerek körében már jól ismert innovációs termékek, mint az Android operációs rendszert futtató szemüveg a Google Glass vagy az Oculus Rift virtuális szemüveg. 

A Kép és képtelenség című kiállítás kurátorai az „early adopterek” kreatív szemléletére épülő eszközöket és alkalmazásokat is bemutatnak, a piacvezető technológiákkal párhuzamosan. A Robert Capa központban ez az első, olyan kiállítás, amely kifejezetten a kortárs technológiákra fókuszál. A kiállítás célja, hogy játékos és szórakoztató formában mutassa be mindenkinek, hogy milyen, a látást és megfigyelést segítő eszközök fogják meghatározni a következő évtizedet. Továbbá az is,  hogy a látogatókat az eszközök kipróbálására és kreatív felhasználására ösztönözze. A kiállításon sci-fi filmekben megjelenő eszközvíziók gyűjteménye, vírusmarketing-kampányokat idéző videók és hackerek, gamerek videói is láthatók. Az installációk mindegyike kipróbálható, így a látogatók egyszerre lehetnek interaktív felhasználók és a technológiai újítások nyitott szemlélői.

A kiállításról bővebben itt találtok információt.

….ha koncert

Akkor nem lehet kellemesebb, mint a Vasárnapi Gyerekek és a Puszi együttes koncertjei egy helyen, egymás után, szépen sorban.

A Vasárnapi Gyerekek a kortárs zenei élet egyik meghatározó figurájához Darvas Benedek nevéhez fűződik. A sokak szerint sikergyanús zenekar a régi hazai legendás underground együttesek hangulatát idézi, mindezt átgyúrva a mai kor szellemében.

A Puszi Együttes az egykori Csókolom zenekar tagjaiból verbuválódott zenekar. A Puszi zenészei a Hajtás Pajtás alapítói, Spenót és Lackó gitárokon, Neményi Zsolt dobon, Tóth Marci szintetizátoron játszik. A koncert alatt Dj TG Lupin forgatja a lemezeket. Az együttes egyik sikerdala a sok közül a Peer Krisztián által írt dal a Mit loptál ma, Kolbász Viktor? című szám, A klipet a webes Photoshop-művész, Lazacz készítette.

Az eseményről bővebben itt találsz információkat. 

…ha mozi 

…akkor nem lehet más, mint az Anilogue nemzetközi animációs filmfesztivál. Aki eddig nem volt, az már lemaradt a Noam Chomskyval való beszélgetés animált változatáról. De az talán jó hír, hogy még sok jó dolgot tartogat a fesztivál a maradék napokon.

A fiú és a világ című brazil animációs film egy gyermek szemével láttatja a modern világ problémáit. A fiú és a világ a globalizáció veszélyeire hívja fel a figyelmet, és főleg a gazdaság, az elme és a lélek tömegcikké válásának veszélyére. Egy apa nélkül felnövő fiú elhagyja a faluját, és felfedez egy fantasztikus világot, amelyben gépek, állatok és különös lények az urak. 

A Lisa Limone és a Maroc Orange gyors szerelmi története egy lehetetlen szerelemről szól az éneklő hajóról menekült narancsfiú, Maroc és a citromlány Lisa között, aki zenélő kagylókat gyűjt, és szerelemről álmodozik. Maroc igazi bátor hőstípus az előítéletek és a szegénység fogságában. Lisa egy gazdag ketchupültetvényes üzletember lánya. De vajon mi történik, ha egy narancs és egy citrom egymásba szeret? 

A filmeken kívül ingyenes mesterkurzust tart a világhírű argentin animációs rendező, Juan Pablo Zaramella. November végéig lesz látható Priit és Olga Pärn kiállítása.

Az alkotópáros személyesen 23-án (vasárnap) 17.00 órakor tárlatvezetést is tart!

A fesztivál esemény oldala itt érhető el.

 …ha valami más

…akkor TEDxYouth@Budapest 2014. A TEDxYouth a TED-del szoros kapcsolatot ápoló, mégis különálló új platform, amely a TED szellemiségében gondolkodó és cselekvő fiatalokat mutat be. Olyan fiatalokat, akiknek különleges látásmódjuk, érzékenységük, nyitottságuk segíthet más szemszögből látni a világot és magunkat. A TEDxYouth események színpadán a szó világszerte azoké a fiataloké volt, akikre érdemes odafigyelni, akik innovatív, friss ötleteikkel és újszerű nézőpontjukkal kitűnnek kortársaik közül, és mondanivalójuk van a világ számára.

Az idei konferencia a káosz megismerésével foglalkozik, mint ahogy azt a címe is sugallja: a Tökéletes káosz! (A káosz: lehetőség. A káosz: alkotás. A káosz: egység. A káosz: átváltozás.) A rendezvény célja felfedezni és bemutatni egy fiatal, erős alkotó szellemi közösséget és integrálni a fiatalokat egy inspiráló, hazai gondolkodó közösségbe, amelyben lehetőséget kapnak további fejlődésre, kutatásra, alkotásra.

A program itt érhető el.

 …és ha szociálisan érzékeny vagy, vagy fontosnak tartod AIDS elleni küzdelmet vagy érintett vagy akkor bekapcsolódhatsz a Nagy Nyáltesztbe.
Az EHTW egy olyan nemzetközi akció-hét, amely az AIDS elleni küzdelem december elsejei világnapja előtt kívánja felhívni a figyelmet a HIV-szűrés fontosságára, lehetőséget teremtve arra is, hogy Európában a lehető legtöbb módon és színtéren tájékozódhassanak az emberek a vírusfertőzés jellemzőiről és a kockázatokról. Tavaly több mint 470 európai szervezet csatlakozott az eseménysorozathoz és több ezer ember vett részt szűrésen. Budapesten a Kék Pont csatlakozott a programhoz, biztosítva ezáltal, hogy az Európai HIV (AIDS)-szűrés hét ideje alatt tanácsadást és anonim szűrést biztosítson a jelentkezők számára.  

A szűrésekre a Kék Pont Ferencvárosi bázisán november 21-28. között lehet jelentkezni. 

Bővebb információ a programról itt található. 

Tovább


Kipofozták az állatkert Dózsa György úti kerítésfalát

Lajhárt, pingvineket, gorillát és vízilovat festettek a szürke, elhasználódott betonfelületre. Fővárosi Állat- és Növénykert már a régi, 1911-ben készített vaskerítésnél is figyelt arra, hogy a kerítés kívülről ne mint a létesítményből kizáró elem jelenjen meg, ezért már az akkori kerítésen is voltak állatminták.

A jelenlegi projekt célja, hogy a már lekopott, szürke falfelület megszépüljön. Az állatkert és a Let’s Colour Településszépítő Egyesület közös koncepciójának az a lényege, hogy az utca irányába néző képek az állatkert közösségi szerepére hívják fel a figyelmet.

A képeken látható játék állatok és az állatkerti nagy állatok együttes megjelenítése arra utal, hogy amíg a kis játék állatokat otthon lehet tartani, addig ezeket a nagyméretű állatokat, mint a gorilla, a lajhár és a víziló Magyarországon csak az állatkert kínálta közösségi térben lehet megnézni. De ettől függetlenül a játék és az élő állat jól megférnek egymással a gyermekek lelkében.

A falak kifestéséhez művészeket, a Hegedűs Babett vezette Color Brigade csapatát - Zocskár Andrea szobrászművészt, Varga György festőművészt és Végi Pétert kérték fel.

Tovább


Esti Piac nyílik a bulinegyedben

Már egy előző bejegyzésben írtam a belvárosi termelői, közösségi piacokról. Azokról a nem hagyományos vásárokról, amelyek átlépik a mindennapi, megszokott vásárcsarnok, nagy bevásárlópiac kereteit, és a piaci áruk mellett kulturális, szociális, gasztronómiai vagy valamilyen más vizuális élményt is kínálnak a vásárlók számára. Ezek közé a piacok közé sorolható a bulinegyedben a Szimpla őstermelői piac a Szimpla kertben vagy a Gozsdu udvarban a bazárhangulatú Gouba.

Október 30-tól Erzsébetvárosban új piac nyílik, aminek a különlegessége nemcsak abban rejlik, hogy egy passzázsban rendezik meg, hanem a hétvégi piaci időpontoktól eltérően csütörtökönként, délutántól késő estig, 13 és 21 óra között lesz nyitva. 

A Central Passage-ban a termelői és kézműves piac különleges termékekkel, ételkóstolókkal, házi finomságokkal, ajándékokkal, mindenféle csecsebecsével, de a hétvégi ebédhez szükséges hozzávalókkal is várja a hazai és külföldi érdeklődőket. A gasztroélményt élő zenével teszik teljessé a szervezők. A helyszín fedett így a zord időjárástól sem kell tartani.

Bővebben a piacról a Facebook-oldalukon lehet tájékozódni. 

Tovább


Budapest-imádóknak! A neten olvasható Budapest legszínvonalasabb kulturális és történeti folyóirata!

Mindenki számára elérhető lett a Budapest című havilap a világhálón. A sok képpel, illusztrációval, korabeli fotókkal kivitelezett havilap a főváros kulturális életéről, épületeiről, történelméről, de leginkább Budapest lakóiról közöl írásokat.
A Budapest folyóiratot 1945-től 1947-ig Némethy Károly akkori fővárosi kulturális tanácsnok szerkesztette. A ’45 utáni időszak kevéssé lokálpatrióta gondolkodása a színvonalában, műfajában kiemelkedő lap megszűnéséhez vezetett.

A Fővárosi Tanács által kulturális újságként indult második időszak (1966-1988) első embere Mesterházi Lajos, a lap olvasószerkesztője pedig Fekete Gyula volt. Nekik és a későbbi szerkesztőknek is sikerült visszaállítaniuk a lap Némethy időszakában felépített presztízsét.  

1986-tól érezhető a lap hanyatlása. Először formátumában, szerkezetében változik, majd könnyedebb hetilapként 1988-ban eltűnik a süllyesztőben.
2003-ban Saly Noémi, Török András, Ráday Mihály és Gerle János által alapított baráti és szakmai társaság, a Nagy Budapest Törzsasztal az a fórum, amely nem hagyja, hogy a főváros várostörténeti, a város kultúrájával, mindennapi embereivel foglakozó folyóirat nélkül maradjon.

A Budapestet imádó, lelkes társaság nagy vállalkozásává vált a Budapest folyóirat újraindítása és szellemi támogatása. Így 2004 márciusában megjelenhetett a Budapest folyóirat harmadik időszakának első száma Buza Péter szerkesztésével. A lap azóta is havi rendszerességgel megjelenik.

Egy támogatói akciónak köszönhetően a szerkesztőség most örömmel értesíti azokat, akiknek fontos Budapest, hogy ingyen elérhetővé vált a kiadványok archívuma 1945-től 2013-ig. A folyóirat adatbázisát minden évben egyszer frissítik az előző évi számokkal.

Tovább


Marad-e bazárhangulat a Teréz körúton?

Vajon lesz-e annyira hatékony a Teréz körúti portálprogram, mint az Andrássy úton, ahol már szinte minden üzletportál ízlésesen, a városképet gazdagítva kínálja szolgáltatásait?

A nyáron elindított Teréz körúti portálprogram abból a célból jött létre, hogy a lakosság, a tulajdonosok és az önkormányzatok együttműködésével vonzóbbá tegye a körúti üzletsorok megjelenését. A program lendületes, tetszetős honlapja az üzlettulajdonosok számára nyújt segítséget a Teréz körúti homlokzatok feltárt problémáinak bemutatásával. Iránymutató javaslatokat nyújt az üzlettulajdonosok számára abban, hogy a Terézvárosi Építészeti szabályzat figyelembe vételével hogyan tudnának hozzájárulni a Nagykörút egységes és elegáns portálsorának kialakításához.

A terézvárosi honlapon lehetőség van megnézni az épületekre vonatkozó legfontosabb adatokat (építés éve, építész/építtető neve, helyrajzi szám). Megmutatja a kerületi főépítészeti iroda által feltárt problémákat, és példát mutat arra, hogy milyen megoldással igazodhatna a üzlettulajdonos az építészeti szabályozás betartásával egy szebb, elegánsabb nagykörúti arculat kialakításához.

Meglévő állapot

Feltárt problémák

Példa javasolt megjelenésre

A körúti tolakodó, vizuális káosz persze nem szüntethető meg könnyen. A virtuális városi kalandozásra, konzultációra lehetőséget adó honlap nem feltétlen ér célba a tulajdonosoknál. Az áprilisban életbe lépő önkormányzati rendelet, a településképi bejelentési és kötelezési eljárás alapján az önkormányzat kötelezheti a tulajdonosokat arra, hogy az utcaképbe nem illő üzletrészeket elbontsák, sőt bírságot is kiszabhat ellenszegülés esetén. Bagi Borbála, a főépítészi iroda munkatársa elmondta, a portál elindítása óta még nem valósult meg egy olyan kirakat- vagy portálátalakítás sem, amit ez a program hívott volna életre. Mindemellett nem is lenne életszerű, mert a vonatkozó rendeletek szigorú eljárásrendjében még egy program lebonyolításához, megvalósításához is kevés volt az idő.

A program sikerességében bízva pozitív elmozdulásnak tekinti, hogy a portál működése óta már jött létre olyan együttműködés, amelyben az önkormányzat és az üzlettulajdonos közös gondolkodással alakítja ki az üzlethelyiségeihez tartozó utcai portáljait.

Képek forrása:

http://www.terezvaros.hu/Terez_koruti_portalprogram/weboldal/

IWC üzlet, 15 rue de la Paix, Párizs (2012) - Forrás: http://www.watchpro.com/13588-iwc-opens-boutique-in-paris/ 

Budapest VI., Oktogon, Teréz körút a Nyugati pályaudvar felé nézve 1900-ban. Forrás: http://www.fortepan.hu/

Tovább


Őszi színpompában Budapest botanikus kertjei

Budapestről jól tudjuk, hogy semmiképp sem a botanikus kertek fővárosa. Az itteniek köszönőviszonyban sincsenek a londoni a Kew-kertekkel (Királyi Botanikus Kertek) vagy Párizs négy részből álló, a város különböző kerületeiben található botanikus kertjeivel. Budapest e zöldfelületei sem méreteiben, sem kínálatukban nem olyan gazdagok, mint az említett kertek. Ugyanakkor az ilyen meleg, napsütéses őszi napokon kellemes feltöltődést biztosítanak számunkra. Így aztán arra gondoltam, bejárom őket. Jól jártam!

Budapesten négy látogatható botanikus kert van.

A legismertebb az ELTE-hez tartozó Füvészkert, ami a hét minden napján 9–17 óráig október 31-jéig van nyitva. A nyolcadik kerületben, panelházak tövében található kert volt Magyarország első botanikus kertje. A fenntartó Egyetem a Józsefvárosi birtokra a reformkorban helyezte át a székhelyet. A több mint három hektár nagyságú területen szinte riasztó nyugalomban lehet eltölteni az időt akár a Pálmaházban, akár az ázsiai kertben vagy a kert bármely zugában.

 

A másik legnépszerűbb hely a Gellért-hegy déli lábánál, a Corvinus Egyetem budai campusához tartozó, alsó és felső kertre osztott Budai Arborétum.

Az egykoron szőlőskertek borította hegyoldalba az 1850-es években, Entz József orvos alapított kertésziskolát. Az iskola mai épülete a felső kertben még ma is megtalálható. Az arborétumban csaknem 2000 fás szárú dísznövény, több száz hagymás virág és egyéb évelő dísznövény pompázik. Találunk a kertben hungarikum növényeket, például hazai berkenyeféléket vagy gazdagon virágzó végzetfákat is. Az arborétum szemmel láthatóan népszerű, és nem utolsósorban mindenki számára ingyen használható és látogatható. 

A harmadik, nem városi kert, a szintén a Corvinus-hoz tartozó Soroksári Botanikus kert. A hatvan hektár nagyságú terület, a pannóniai erdőssztyepp növényzet eredeti maradványainak megőrzésével tűnik ki a többi magyarországi botanikus kert közül. Ez azt jelenti, hogy itt a pannóniai erdőssztyeppre jellemző, az eredeti kékperjés száradó lápréttől a homokbucka gyepig és az alföldi gyöngyvirágos tölgyesig minden megtalálható. A belvárostól ugyan távolabb, de tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető, háborítatlan nyugalommal várja a látogatókat a természetvédelmi terület.

 

A negyedik kert Budapest határában, Budakeszihez tartozó egy hektárnyi budakalásziKemotaxonómiai Botanikus Kert. A kemotaxonómia – mielőtt mindenkit elriasztanék – azt jelenti, hogy a növényeket a kémiai rokonságuk alapján helyezik egymás mellé az ágyásokban. A körülbelül 950 féle birtokló növénykertet előzetes bejelentkezéssel lehet megtekinteni.

Tovább


"A sarjú tüske böködi a tenyered" – díjazták a 100 szóban Budapest pályázóit

Tegnap lezárták az idei év egyik legérdekesebb pályázatát, ami ráadásul Budapestről szól. Mint ahogy azt már egy régebbi posztban is megírtuk, a 100 szóban Budapest pályázatra egy maximum 100 szóból álló szöveggel lehetett jelentkezni, ami témájában valamilyen módon kapcsolódik Budapesthez. A Winkler Nórából, Hajós Andrásból és Szőllőssy Balázsból álló zsűri a beérkezett 738 alkotásból 12+1 alkotást választott ki, melyeket neves illusztrátorok és egy fotós képei egészítenek ki. Az első három helyezett összesen 150 000 Ft díjazásban részesült.

Az első helyezett Véssey Miklós három írásával került be a kiválasztott alkotások közé. A Költözés Budára című, kedves írását Agócs Írisz illusztrálta. A nyertes pályaműve A Ferencieken című, a különdíjas pedig a Budapest ostroma című alkotása lett.


Véssey Miklós: Költözés Budára
Nagyon szerettem Julit. A szomszéd házban lakott, mindig adott cukorkát, és ő is utálta Dávidot. Amikor a szüleivel együtt Budára költözött, mondtam anyunak, hogy mi is költözzünk oda. Anyu mondta, nincs pénzünk, és Budán drágák a házak. Még aznap fogtam egy galambot. Lefekvés után megvártam, hogy anyuék ajtaja alól eltűnjön a fénycsík. A kéményen át felmásztam a tetőre, odaragasztottam a galamb lábát a cseréphez, és mondtam neki, hogy merre repüljön. Simán átvitte a házunkat a Duna felett, úgyhogy reggel már Budán ébredtünk. Anyu leszidott, de láttam, hogy közben mosolyog. Délután már Juliéknál játszottam.

A második helyezett Torma Fanni „Nincs” című írása (illusztráció: Simonyi Cecília) felébreszti bennem a vidéki diák budapesti átutazós élményeit, a folyamatosan táguló Budapestet, ahol már lassan 10 éve élek. 

Torma Fanni: Nincs
Gyermekkoromban balatoni nyaralásra hajnalban indultunk Egerből. Hosszú volt az út. Az ébredő Budapesten haladtunk át odafelé, az éjszakába hangosodón hazafelé. Hajnalban a Kossuthon a 7-es busz megállójában álló embereket figyeltem. Sex Pistols-os pólós srác, mellette matyó hímzéses kendős néni. Mindennél jobban vágytam ide, mert itt mindenki olyan lehet, amilyen. Tizenkét éve olvasok már a Károlyi kertben, veszek kávét a Rádayn munkába menet, romkocsmákban álmodom barátokkal, szégyellem magam, amiért kerülöm az aluljárókat. Húzok el függönyt a Szabadság-szobrot megpillantva, mely mögül ömlik be a fény. Van matyó hímzéses kötény a konyhában, Sex Pistols-póló a szekrényben. Már majdnem olyan vagyok, amilyen lenni szerettem volna.

A harmadik helyezett Szujó Alexandra Julianna Pocokjában az együtt boltozó, de egymást nem ismerő fiatal lány gondolatai jelennek meg a pár házzal arrébb lakó srácokról.

Pocok
Pocoknak neveztem el, mert a feje meglepően emlékeztet egy pocokéra. Talán a fogai miatt, nem tudnám pontosan megmondani, mindenesetre abban biztos vagyok, hogy két házzal arrébb lakik, valószínűleg azzal a másik férfival él, akivel mindig együtt mennek a boltba. Őt csak úgy hívom, hogy a Pocok barátja. Pocoknak göndör, barna haja van, és a szemei zöldek, emlékszem egyszer a sorban mögöttem állt, és véletlenül belenéztem. A legszomorúbb ebben, hogy még sosem látott úgy, hogy ne lenne WC-papír a kezemben. Persze ennek is van előnye, talán ő úgy hív engem, hogy a WC-papíros lány. Egyszer majd megkérdezem tőle.

A pályázatokat jelenleg a Bálna első emeletén lehet megnézni, és idővel majd megjelennek a város különböző közterein is.

Tovább


Reblog