Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Íme, a Schwajda-szobor!

Április 29-én délelőtt 11.30-kor avatják Schwajda György szobrát a Nemzeti Színház főbejárata előtti parkban. A Lágymányosi híd tövében épült, 2002-ben átadott, új Nemzeti Színház első igazgatójáról Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész mintázott szobrot, akinek legfontosabb művei közé sorolható a pécsi Liszt Ferenc- és a makói Bartók Béla-szobor, valamint a Szoborparkban található Kun Béla-emlékmű.

A szoboravatón beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház jelenlegi igazgatója. 

Schwajda György drámaíró, rendező, igazgató 1999-ben lett a mai Nemzeti Színház kormánybiztosa. Schwajda pályáztatás nélkül bízta meg Siklós Máriát a Nemzeti Színház épületének tervezésével, ami nagy felháborodást keltett mind szakmai, mind politikai körökben. A színházat a Szikora János rendezte Az ember tragédiája című előadással nyitották meg. A darabban Évát a nemrég elhunyt Papp Vera, Ádámot Szarvas János, Lucifert pedig Alföldi Róbert alakította. 

Schwajda nem vett részt az eseményen, mert határozott kérése ellenére a köztévé levetítette az előadást.   

Tovább


Nyitnak a strandok!

A nagy fürdők, mint a Széchenyi, Gellért, Lukács, Rudas, április 4-től megnyitották napozóteraszaikat, és most a többi budapesti strand is nekirugaszkodott a kapunyitásnak.

A Gellért fürdőben, még hullámszolgáltatás nélkül ugyan, de használható már a strandterület.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

A Dagály és a Palatinus fürdő május 1-jére tervezi a strand nyitását.
Budapest legrégebbi strandja, a Csillaghegyi fürdő, a Paskál és a Római strandfürdők május végére hagyják a nyári szezonkezdést.

A sor végén a Pünkösdfürdői strandfürdő kullog, csak június 6-án engedik be először a fürdővendégeket.

Tovább


Hova tűnt a Klauzál utcai Téboly?

Bezárt, lelakatolt kapu fogadja a tavaly ősszel még működő Tébolykert rajongóit. Valamikor 2014 nyarán nyílt a műemlékké nyilvánított, Klauzál utca 15. szám alatti házban a Tébolykert nevű romkocsma. Ez a ház is azok közé az épületek közé tartozott, amelyeket az akkori műemléki hatóság az utolsó pillanatban, 2006-ban ideiglenes védelem alá helyezett. Az ideiglenes védelem azt jelentette, hogy építési és bontási engedélyt a házra csak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal adhatott ki. 2006 óta sok minden változott: a Kulturális Örökségi Hivatalból is Forster Központ lett, a szabályozási és hatósági feladatkörök is más-más helyekre kerültek.


A hosszú évek alatt a csillagos házak közé sorolt épült hűen megőrizte a kiegyezés utáni, kisvárosias beépítés formáit és a kor különleges hangulatát. A finom tagolású, volutás konzolokon nyugvó, erkéllyel díszített homlokzat mögött megmaradt az épületbelső értékes részlete, az öntöttvas korlátú, vörös mészkőből épült főlépcső, valamint a függőfolyosó korlátja.

(fotó: Téboly kert)

Fotó: Téboly kert

A védettség után az épület sokáig üresen állt. 2014 nyarán beköltözött a negyed újabb romkocsmája, a Tébolykert, ami aztán hamar szerves része lett a belső-erzsébetvárosi  bulinegyed Klauzál utcai szakaszának. Működése alatt mindenesetre megvédte a műemléképületet a ledózerolástól vagy attól, hogy annyira lepusztuljon, mint a Király utca 40. szám alatti, hányattatott sorsú ház.


Valamikor október környékén még fenn volt a kocsma táblája az épületen. Mára úgy tűnt el a kocsma táblája, mint maga a Tébolykert és legénysége. Ki jön, vagy mi jön helyükbe? Egy újabb kérészéletű kocsma? Foghíjtelek vagy új befektető vagy a régi? Vajon mi lesz veled Klauzál utca 15? 

Tovább


Az OFF Biennále mindent és mindenkit offol

Az OFF nemcsak az igen színvonalas programjai miatt érdekes, hanem épp amiatt, hogy egy alulról szerveződő, önkéntes és nagyszabású művészeti esemény, ami művészek, alkotócsoportok, kurátorok, művészetszervezők, galériások és műgyűjtők együttműködésén alapulva valósulhat meg. Az állami támogatás nélkül megszervezett eseménysorozathoz a szervezők nem is kértek semmilyen állami támogatást, és nem is vesznek igénybe államilag fenntartott helyszíneket. Így az állami szcénától való függetlenedés lehetővé teszi, hogy a biennálén az érzékeny, kritikus, éleslátó kortárs művészet releváns válaszokat adjon a jelen kor aktuális kérdéseire

Az idei program talán még az előző évekhez képest is ütősebbnek bizonyul. Korunk kortárs művészetét és művészeit bemutató kiállításokon a festménytől a fotóig, a szobortól az installációig, a kísérleti filmtől a Youtube-videóig, az egyedi grafikától a sokszorosított fanzine-ig, a hangszeres előadástól a hanginstallációig, a hagyományos kiállítástól a köztéri akcióig, a performansztól a politikai karaokéig számos kortárs művel és programmal lehet találkozni Budapesti és vidéki helyszíneken egyaránt.

Brückner János: ***CORPORATE FREE GIFT PRODUCT SHOW***
Default Productions: Happiness & Unhappiness Manual

Az egy hónapos programsorozat csütörtökön kezdődött. A Knoll galériában Eperjesi Ágnes, Paul Horn, Ipsics Barbara, Kozári Hilda és a Productions (Brückner János, Bódi Lóránt) művészi gyakorlatokkal reflektálnak az utóbbi évek kommunikációs helyzeteire, azokra a küzdelmekre, amelyek a privát és a köznyelvi szférában zajlanak. Eperjesi Ágnes esküvőjén (Komárnóban) az anyakönyvvezető két szótárt adott össze. Kozári Hilda a latinul életet, magyarul érvelő párbeszédet jelentő VITA szót a Braille-írás segítségével jeleníti meg. Ipsics Barbara művében hasonló helyzetű nők kialakította kézjelek közvetítik egy fiatal lány és börtönbe került partnere friss érzelmi kapcsolatát.

Az OFF hivatalos megnyitója pénteken este 21.00 órakor lesz az AnKERTben.

Újrajátszott történelem: Sven Johne - Some Engels

Napközben elkezdődik a Platán galéria (Lengyel Intézet), a Centrális galéria (OSA archívum) és a Toldi mozi közös akciója, az Újrajátszott történelem. A két helyszínen lévő kiállításon olyan művészeti munkákkal találkozhatunk, amelyek a kritikai gondolkodás szükségességének hangsúlyozásával, az egyéni és a kollektív társadalmi felelősség tudatosításának kérdéseivel foglalkoznak. Láthatjuk Susanne Kriemann-nak a hidegháború első jelentős konfliktusát megidéző 2012-es légifelvétel-sorozatát az 1948–49-es berlini blokádot, Zbigniew Libera önarckép-diptichonját, amely a művészt a társadalom számkivetettjeként jeleníti meg. Heidrun Holzfeind installációjában az 1968-as mexikói diákmegmozdulások archív fotódokumentumait interjúkkal szembesíti, amelyek az események után 40 évvel készültek az egykori aktivista résztvevőkkel. Carlos Amorales videójának fókuszában a jognak, mint a társadalmat működtető önálló, racionális és komplett rendszernek a kritikai vizsgálata áll.

Clemens von Wedemeyer: Muster  - 2012 Exhibition view at Documenta 12, Kassel, Germany
 

A Toldi moziban 19.00 órától ismét látható Clemens von Wedemeyer Muster című filmje. A film helyszíne a Kassel közelében álló egykori kolostor, amely hosszú története során „aszociális elemek” számára fenntartott „javító intézetként”, náci koncentrációs táborként, később pedig lányinternátusként működött. Az egyszerre három csatornán nézhető filminstalláció három időbeli metszetben mutat be egy-egy történetet: a koncentrációs tábor felszabadítását (1945), Ulrike Meinhof az internátusról szóló filmjének a forgatását (1970) és egy helyi középiskolai csoport látogatását az ekkorra már múzeummá és emlékhellyé átalakított épületben (1994).

Szűcs Attila: Palnking projekt

A Szűcs Attila- és a plankingrajongók számára látható lesz a művész Planking Projektje a Nagymező utca 54–56. udvarán.

Caption

A biennálén ismét megpróbálják azt, ami Sugár Jánosnak 2010-ben nem sikerült, tüzet gyújtani és azt életben tartani. A folyamatosan életben tartott tűzprojektet, az OFF Biennále szimbolikus, közösségkovácsoló projektjeként szeretnék megvalósítani. Miközben a művészek és az önként jelentkező közönség együtt őrzi a tüzet, a helyszín a közös gondolkodás, a beszélgetés, az együttes cselekvés jelképévé válhat.

Caption

Szombaton 15.00 órától egyetlenegyszer lesz hallható, látható az Egyetemes himnuszt bemutató köztéri koncert-performansz az Eleven emlékműnél. A Société Réaliste „Egyetemes himnusza” az "átlagolt himnusz" az ENSZ 193 tagállamának himnuszainak matematikai átlagolásából született kísérleti zenei mű. A beszélgetéssel egybekötött kiállítás és performansz keretében az érdeklődők megismerhetik a mű létrejöttének körülményeit is.

Joshua Faudem: Ella Shimshony tornász

Simon Katalin és Vásárhelyi Zsolt magánlakásában lesz megtekinthető április 25. és május 3. között naponta 17.00-től 20.00 óráig, valamint előzetes bejelentkezés alapján a Mérlegállásban című kiállítás. A közel két éve Berlinben élő kurátor és képzőművész páros budapesti lakásukban nem titkoltan szubjektív állásfoglalásukat valósítják meg, amely különböző művészi pozíciók bemutatásával reagál az elvándorlás motivációinak, nehézségeinek és következményeinek kérdéskörére.

Kendell Geers: Ellenállás rituáléja

Vasárnap a Jurányiban a Műhely Alapítvány közreműködésével bemutatják Kendell Geers Ellenállás rituáléját. Az Ellenállás rituálé két ember együttélésének vagy együttműködésének metaforája. Egy nő és egy férfi a hiúság harcművészetén keresztül kapcsolódik össze. Nem látják, nem láthatják egymást, mindketten saját tükörképükkel küzdenek.

Képek forrása: OFF biennálé

Tovább


Szúnyog-sziget, Tarzan park, Tungi - avagy mit is keresek Újpesten?

Kevés az a belvárosimádó, akit könnyen rá tudnék arra venni, hogy jöjjön már ki velem Újpestre, mert biztos találunk ott pár olyan dolgot, amiért érdemes kimenni.
A Tarzan parkba hívtak. Magam mögé nyaláboltam a 3 gyereket, és nekiindultunk a kisebb fajta kirándulással felérő utazásnak. A Google map applikációjának köszönhetően a „hátsó” utakon haladva tulajdonképpen teljesen hülyének tartottam magam ezért a bevállalt trippért. Semmi sem volt sem szemnek, sem szájnak ingere, egy bizonyos idő után már a skacok is elkezdtek kérdezősködni, hogy mikor is érünk oda. Aztán ahogy lassan megérkeztünk a minden háta mögött lévő Tarzan parkba, egyszer csak elénk tárult egy nagyon is európai ízű, hangulatú, minőségű hatalmas játszópark, 2 hektáros, ősfás, rendezett területtel.

Tarzan park, csúszdák

A zárt, belépőrendszeres parkban legalább 6-7 bázisponton alakítottak fejlesztő- és játszóeszközcsoportokat. A hálós mászókák, mesterséges játszódombokba rejtett átjárók és különféle hintajátékok mellett a játszópark legkedveltebb eleme mindenképp az épp annyira meredek, átcsavart csúszda toronnyal, amit még a gyerekek visszafele is meg tudnak mászni. A park északi részében található egy kéttornyú vár többszintes gúlával és a két építmény tetején átjáróval.

Tarzan park: csúszda, torony, gúla
Tarzan park

Tarzan park: Hajó

A tornyos építmény mögött találunk egy jól megépített, nagy kalózhajót, itt futkározhatnak a gyerekek a színes-vizes részen, ahol a víz útját mindenféle kütyükkel irányítható vizesblokk is van leegyszerűsített malomkerékkel. Mondanom sem kell, hogy a gyerekek kedvence. Ugyanezen a sémán alapul a vizesblokk mögött található homokszállító/-szóró rendszer is. A nagy attrakciók mellett kisebb hangulatelemek, mint a hangvilla, a libikóka-félék és nagy homokozó tarkítják a teret.

Tarzan park: "vizes"
Tarzan park: Homok elosztó

A füves területen számtalan pad, kisebb ülőhely, asztalok teszik lehetővé a felnőttek rekreációját. Egy új épületben nagy, buszos csoportok fogadására is alkalmas baba-mama és mozgássérültbarát vizesblokkot alakítottak ki.

Tarzan park: vizes blokk

Az egész rendszerben két gyengébb pontot találtam, az egyik volt a büfé, amit drágának és szegényesnek ítéltem meg, és értetlenül állok az előtt is, hogy az egyébként nem alacsony árfekvésű teljes árú jeggyel miért csak 4 órát lehet a parkban tartózkodni. Magyarázatot nyilván találok rá, de nem látom értelmét. Ezt talán pont abból a szemszögből lenne érdemes végiggondolni, hogy ha vidékről vagy más kerületekből túrázik ide egy csapat, az, biztos, hogy maga szeretné eldönteni, hogy mennyi időt tölt itt. És bár nyilván a park sosem konkurálhat az állatkerttel, de annak kétségkívül óriási előnye lesz a kötetlen idejű ott-tartózkodási lehetőség.

Sípálya (Fotó: 4.kerulet.ittlakunk.hu)

A Tarzan park mögötti UTE stadion, Tungsram és Chinoin sporttelep után tisztán praktikus okokból építette meg az újpesti önkormányzat a város másik, egyben szokatlan „fénypontját”, az újpesti sípályát a Szilas parkban. A sípálya a 2013-ban átadott újpesti uszoda helyéről kiásott földből épült, és majdnem egész évben ki van használva! A Szilas Családi Park egyébként is a helyiek egyik kedvelt rekreációs tere, ahol a már említett sípálya mellett senior torna-, tengó- és BMX-pálya is található.

Már a Dunánál található az a vadregényes hely, amiről azt gondolom, hogy nekem sokkal nagyobb felfedezés, mint sok „őspesti” számára.  A Hajógyári-szigettől északra fekvő félsziget, a Népsziget (Szúnyog-sziget, Csiga-sziget, Sabat-sziget) leginkább 70-es évekbeli, retró hangulatot áraszt. Elhagyott vagy ébredező csónakházaival, lerobbant, elhanyagolt MÁV- és Mahart-épületekkel és területekkel, az egykori hajódarugyár ipari ősállatokra emlékeztető maradványival, tiltott területeivel a város érdekes elegyét alkotja. Ez egy olyan hely, ahol jól megfér egymás mellett a nagy víztározó, a félsziget természetvédelmi területe, a téli kikötőben várakozó hajók, a kutyaiskola, helyi sörözők, a MÁV „kakasneveldéje” és „állatmutogatója”.

Népsziget: Zsilip utca 2.

Találunk a szigeten magára hagyott kúriaszerű épületet, famentesített, kecskékkel teli MÁV-legelőt és a Budapest Evezős Egyesület hajóra emlékeztető csónakházát.  

Népsziget, Fátlanított MÁV legelő
Népsziget, Budapet Evezős Egyesület csónakháza

A félsziget - leszámítva a „MÁV-kakasok” kukorékolását - nagyon csendes, békés sétálók, pecások és kerékpározó családok békés sütögető- és pihenőhelye.

És persze biztos vannak olyan helyi dolgok, amiket egy „vidéki” nem lát. Én ezeket a dolgokat láttam most, és tudom, hogy vannak olyan dolgok is, amiket jó lett volna látni, vagy működésük ideje alatt ismerni.

Tungsram strand (Fotó: Fortepan.hu)

Ilyen lehetett volna a legendás Tungsram strand, népszerű nevén a Tungi. Az eredeti nevén UTE Duna fürdőt 1938-ban nyitotta meg az Egyesült Izzó, később Tungsram igazgatója, Aschner Lipót. A több mint 30 000 m2 nagyságú területen 50 méteres versenymedence, egy 50 méteres szabad medence és gyermekmedence volt.

Tungi (Fotó: fovarosi.blog.hu)

A strand befogadóképessége jóval tízezer fő fölött volt. Aschner - felmérve a hely népszerűségét - saját pénzből kiépítette a 87-es villamos vonalát egészen a strand közeli Megyeri csárdáig. A rendszerváltás után, 1990-ben a strand a General Electrichez került, és azóta az ő tulajdonukban válik az enyészet martalékává.

MEO

A város másik elvérzett és sokak számára sajnálatos története az egykori Táncsics (Wolfner-féle) bőrgyár ipari csarnokaiban működött MEO Kortárs Művészeti Központ bukása. A szépen rendbe hozott ipari épületek oldalában meghúzódó MEO volt az ország első állandó kortárs művészeti magángyűjteménye és kiállítóhelye.

Mai MEO

A MEO revitalizálása jó példája lehetett volna ipari épületek kulturális célú hasznosításának. Úgy látszik, a fenntarthatósággal és az egymás meg nem értésével is baj volt.

Újpest víztorony (Fotó: hu.wikipedia.org)

És végül még érdemes pár szót ejteni a már üzemen kívül álló, 1911-12-ben épített vasbeton víztoronyról. Az Újpest központjában magasodó torony kulturális vagy kereskedelmi célú hasznosítására volt több elképzelés is, de vagy a műemléki védettség vagy az építészeti szabályok miatt ezek a kezdeményezések sorra elvéreztek.

Tovább


Pszichorendelő a Mika Tivadar mulatóban

Népszerű rendezvénysorozat újabb és újabb epizódjába kapcsolódhatunk be hétfő esténként a Mika Tivadar mulatóban.

Fotó: Pereszlényi Erika

A Pszichorendeles.hu két ötletgazdája, Tóth Melinda és a Böhönyey Márta pszichológusok a rendeléseiken túl több, a pszichológiát népszerűsítő (marketing)eszközzel is előrukkoltak már. Ilyen a klubrádiós heti műsoruk, az Indexre is be-bekúszó blogjuk, vagy akár a Hurrá, hétfő! – pszicho-előadássorozatuk hétfőnként a Mika földszintjén.

Fotó: Pereszlényi Erika

Az akár 100 többnyire fiatalt, egyetemistát és kevesebb középkorút vonzó, számomra száraz, egyetemi előadások hangvételére emlékeztető, kevés kreatív elemmel gazdagított előadáson az adott témával kapcsolatos, logikusan összefoglalt alapinformációkat elégedetten figyelő, hallgató, jegyzetelő közönség ül.

Fotó: Pereszlényi Erika


A megkérdezettek többsége pont azért érkezik, amiben én épp a hiányt fogalmazom meg, általános információt, bevezetést szeretnének kapni az adott problémákról. Az eddigiekben a társfüggőséget, a pánikot tárgyalták, a jövő héten a szexről lesz szó. A témát általában az előadás előtti hírforrásokból, eseményekből lehet megtudni. Nincs előre megtervezett menetrend.

Fotó: Pereszlényi Erika


A többnyire egymás ismeretségi köreiben fellelhető információkból, a Facebook-megosztásokból szerveződő közönség örül, és jó ötletnek tartja, hogy egy mulatóban - történetesen a Mikában - lehet olyan problémákról beszélni, amelyek ma az egyén és a társas együttélés problematikus területei, majd a problémakörön „innen és túl”, ugyanazon a helyen egy laza társalgással is folytathatják az estét.

Tovább


Séta a kéjnegyed bugyraiban, tanodák éjszakája és lengyel filmtavasz. Hétvégi programajánló.

A már meghirdetett 100 éves házak program mellett már április 17-én, pénteken egyenesen Berlinből érkeznek a kincsek a Margit körút 69.-be, mindenféle vintage ruhák, kiegészítők, díszek és bútorok.

Szombaton Újlipóciában a Föld napja alkalmából zöldbörzével, virágvásárral, ehető növényekkel és élő ételekkel, szaktanácsadással, közös kertészkedéssel, kreatív műhellyel, ökojátékokkal várják az érdeklődőket.

Terézvárosban a Kéjnegyed bugyrai címmel tematikus túra indul a 19. és a 20. század egyik budapesti fertőjében!

Elkezdődött a Lengyel filmtavasz. Láthatjuk az első lengyel Oscar-díjas filmalkotást, az Idát, amelyben egy kolostorban nevelkedett árva meglátogatja a fogadalomtétel előtt a nénikéjét. Egy közös utazás során felsejlik a család, Anna és a nénikéje életének tragikus és intim története, beleágyazódva az akkori történelmi és társadalmi háttérbe. 
A legnépszerűbb filmek várományosa lehet az Istenek című film, amely egy szívsebész, Zbigniew Religa pályafutásáról szól, aki 1985-ben az első szívátültetést hajtotta végre Lengyelországban.

Budapesti Tavaszi Fesztivál keretén belül pénteken tartják a Magyar Jazz Ünnepét a Csík Gusztáv Trió feat. Joan Faulknerrel, az Oláh Szabolcs Quintettel, a Syrius Legacyval és a program végén a BJC Jam Sessionnel.

Szombaton mutatják be Axel Hacke A medve, akit Vasárnapnak hívtak című darabját. A történetben egyszer csak megfordul a világ, és a valóság Medveországgá változik, ahol Alex és a többi embergyerek a polcokon sorakozó játékok, míg a medvék az eladók és a vásárlók.

És a szombat futónap is lesz, indul a Vivicitta 30. városvédő futás.

Nem csak budapesti esemény, mégis mindenkinek jó szívvel ajánlom az első Tanodák Éjszakáját. A tanoda nem kormányzati szervezet által működtetett, helyi sajátosságokra, a gyermekek, fiatalok önkéntes részvételére és egyéni szükségleteire építő, független infrastruktúrával rendelkező közösségi színtér. A személyiségfejlődés egészét szem előtt tartó komplex szolgáltatást nyújt, amelyet az oktatási rendszerben nem megfelelően elismert, a társadalmi perifériára szoruló gyermekek és fiatalok nem érhetnek el. Emellett a tanodák nem csak magukra a gyerekekre figyelnek. Segítenek a nehéz helyzetben lévő családoknak is. Tanácsokat adnak a szülőknek – nem csak a gyermeknevelés, hanem a szociális problémák megoldásának kérdéskörében is. A Tanodák Éjszakája című rendezvény a nagyközönségnek is szeretné bemutatni, miért fontosak a tanodák. A bárki által látogatható programokon bepillantást nyerhetnek a tanodák világába, pingpongozhatnak, kézműveskedhetnek, és lehet beszélgetni a tanodába járó fiatalokkal és az ott dolgozó szakemberekkel. Az I. Tanodák Éjszakájának megrendezését a Szent Márton Caritas Alapítvány és a Számá Dă Noj Egyesületkezdeményezte. Az országos rendezvény célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a tanodai hálózat nehézségeire.

Tovább


Épületek, melyeket ne hagyjon ki a 100 éves házak ünnepén!

Hatvan ház tart nyitva a Budapest100 hétvégéjén április 18-án és 19-én. Az ingyenesen látogatható házakban programok, színes események várják az érdeklődőket.

A megnyíló házak között lesz a Józsefvárosi Telefonközpont, amiről nemrég írtunk. (Sajnos az épületbejárásra a létszám már betelt.) Így most azok közül a házak közül ajánlunk párat, amelyeket még van lehetőség megnézni.

Markó Béla utca 16. - Igazságügyi Palota


A Lipótvárosban megnyílik a közönség számára a Fellner Sándor tervezte Igazságügyi Palota, amely jelenleg a Legfőbb Ügyészségnek, a Fővárosi Ítélőtáblának és Magyarország legfőbb bírói szervének, a Kúriának a székhelye. Bepillantást nyerhetünk a Kúria elnökének dolgozószobájába, az elnöki fogadóterembe és a Kúria dísztermébe. Látogatható lesz a rabmegőrző is.

Hotel - Britannia és az első "parkolóház"


A Teréz körúton megnyílik a látogatók előtt a Radisson Béke Hotel. Az egykori Britannia kora legmodernebb szállodái közé tartozott. Az egész épületet központi gőz- és vízfűtéssel látták el, a szobákban folyó hideg és meleg vizet vezettek be. Itt létesült a világ harmadik önálló szállodai mosodája, és a hotel beépített, központi porszívóval is rendelkezett. A szolgáltatások terén a Britannia legnagyobb attrakciója kétségkívül az ún. szobahívó fényjelzés volt, amely a szobák ajtaja fölött jelezte a vendég kívánságait. Az épület alatt épült meg az ország első "parkolóháza".

Neues Politisches Volksblatt Hírlapkiadó Rt. székháza - Nagymező utca 3. szám

Ezen a hétvégén meg lehet látogatni a Neues Politisches Volksblatt Hírlapkiadó Rt. Nagymező utca 3. szám alatti székházát is. A függőlegesen kétosztatú épületben az alsó két szinten a nyomda és a kiadói helyiségek kaptak helyet, a felsőbb szinteken pedig bérlakásokat alakítottak ki. Az épületben kiállítás nyílik a 100 évvel ezelőtti belvárosról. A Darabanth régiségkereskedés bolhapiacot rendez, itt 100 évvel ezelőtti fényképeket, tárgyakat, könyveket lehet böngészni.

Röser bazár (Fotó: funzine.hu)

A Károly körúton érdemes meglátogatni a Röser-udvart, másnéven Röser-bazárt. Az épület különlegessége, hogy az egykor Budapesten nagy számban létező közül szinte az egyedüli, amely megszakítás nélkül, ma is az eredeti funkciójában üzemel. Az udvaron közös délelőtti brunch-csal lehet kezdeni a napot, amely később beleolvad egy múltidéző vásárba, ahol a Zeneakadémia diákjai adnak koncertet. Délután lesz kávétörténeti bemutató, borkóstoló, vintage divatbemutató és építészeti séta is.

Aranykéz utca 2. lakóház


Az Aranykéz utca és a Régiposta utca kereszteződésében látogatható lesz a Román Ernő és Miklós tervei szerint épült lakóház. A ház fantasztikus külső megjelenésével és mór stílusjegyeket mutató tornyával tűnik ki a többi épület közül. Az épület izgalmas belsőépítészeti megoldásokat, díszes kapualjat, festett mintás boltozatot, csempével burkolt falakat, színes oszlopokat és mintás padlóburkolatot rejt.

Caption

A lakóházak közül valószínű, nagy érdeklődésre fog szert tenni a józsefvárosi Magda-udvar. Az első ötemeletes lakóházak építtetői dr. Vágó Lajos ügyvéd és Balassa Zsigmond drogista voltak. A ház érdekessége, hogy 1920-ig itt működött a Mátyás mozi, vagy ahogyan a működési engedélyekben megjelenik: "Griffatong János mozgófényképes helyisége".

Meilinger-bérpalota - Ráday utca 14.
Tovább


Múzeumliget vagy tudatos városfejlesztés

„Mindent a maga helyén” – Múzeumliget vagy tudatos városfejlesztés címmel konferenciát rendez a Magyar Urbanisztikai Társaság a Városligetről április 17-én. A több néven is elhíresült Múzeumliget vagy Liget Budapest projektet fókuszába állító eseményen először átfogó előadásokat tartanak a Liget Budapest terveiről, a főváros kulturális turizmusáról, a Városliget múltjáról és jelenéről, illetve konkrét fejlesztésekről, például a Biodómról vagy a Nemzeti Galéria elhelyezéséről.

A délutáni blokk témái közvetett formában érintik a Liget Budapest projektet: elsősorban a Városliget épületeire, azok problémáira valamilyen formában reflektáló példákat mutatnak be Bugár-Mészáros Károly és Erő Zoltán építészmérnökök, Marosi Ernő művészettörténész és Ráday Mihály. 

Tovább


Teraszügyek a bulinegyedben

Több mindenért pufog a belső-erzsébetvárosi lakos. Dühös azért, mert a rengeteg kocsma miatt ordítozó hordák közlekednek éjszaka. Dühös azért mert, az önkormányzat részéről csak politikai kampányígéret volt a mindennapos takarítás, így egy-egy vasárnapi napon bokáig járva lehet járni a hányadékban, a törött üvegek és mindenféle partihulladék között. És dühös azért, mert az egyébként is szűk járdákat még a teraszok is terhelik. Van okuk a panaszra.

400 terasz

Az önkormányzat, a lakosság és a kocsmatulajdonosok régóta keresik a megoldást arra, hogy-hogy lehetne ezt a kényszerű, de virágzó – hasznot és veszteséget egyaránt hozó – állapotot a belső-erzsébetvárosi lakosok számára élhetővé tenni.

Klauzál café terasz


Helyi lakosként úgy gondolom, sehogy. Sok minden múlik az önkormányzaton, de nem minden. Nyilvánvalóan nem tudja az önkormányzat megváltoztatni az ideérkező, ordítani vágyó vendégeket. És nyilvánvalóan tudna mindennapos takarítást végeztetni, ahogy ez például Párizsban is működik – ezt itt is meg lehetne tenni.

Café Vian terasz

Április 14-én kedden 17 órakor nyilvános egyeztető fórumot tart az Erzsébetvárosi önkormányzat az önkormányzati köztereken lévő vendéglátó teraszokról, a működésük következtében keletkező környezetterhelési, közbiztonsági, közlekedési (akadálymentesítési), egészségügyi és lakhatási problémákról.

Gozsdu Manó Klub terasz


A város olyan részén, ahol a vendéglátóhelyek adják meg egy terület arculatát, elengedhetetlenek a teraszok. Akár zavaróak, akár nem, akár el lehet menni mellettük, akár nem. Akár lehet pihenni a teraszon ülőktől, akár nem. Kevés olyan embert ismerek, aki ha tavasszal ki ülhet egy teraszra, nem oda ül, hanem a belső helyiségbe. Szeretünk teraszon üldögélni, ha az időjárás engedi.

Hivatal terasz

Kérdés az, hogy miként lehet racionális megoldást találni a teraszok által keltett közlekedési problémákra, meri-e és akarja-e azt mondani az önkormányzat, hogy limitált ideig lehet nyitva tartani egy teraszt, stb.

Slang Pub terasz épp üzemen kívűl


A Belső-Erzsébetváros már most tele van  szerethető teraszokkal. Megmutatunk párat Önöknek. Melyik az Ön kedvenc belvárosi terasza? Küldjek el címünkre (pontbudapest@freemail.hu) a képeket, és megmutatjuk a legjobbakat!  

Tovább


Reblog