A II. kerületben, a Vasas Pasaréti Sportcentrum előtt áll ez a szobor. Gondos kezeknek köszönhetően a pucér nőalak fejére kék kötött sapka került, ami hetekig ott pompázott. Nem tudom, hogy ebben a pillanatban rajta van-e, a napokban ugyanis nem jártam arra.

fotók: vb

Harmincöt kilométeres barlangrendszer húzódik Kőbánya alatt. Az egykori bányából annyi követ termeltek ki, hogy fél Budapest felépült belőle, de működött itt sör- és repülőgépgyár is. Ma már csak viszi a pénzt, de néha még előbukkannak értékek a mélyből.  

A nyolcvanas évek végén a filmgyárban élhetetlenkedtem asszisztensként tehetséges filmrendezők oldalán, így kerültem Monory-Mész András Meteo című filmjének forgatására, néhány tömegjelenet segítőjeként. A film egy része az akkor még Kőbányai Sörgyár pincerendszerében játszódott. Korábban nem hallottam erről a barlangról, meg is padlóztam akkor a látványától rendesen. Mentségemre legyen mondva, több kőbányaival is beszéltem azóta, akiknek fogalmuk sincs az ott rejlő bányáról.

Kattintásra feltárul a pincerendszer

A bányát a tatárjárás után kezdték építeni, pontosabban, vájni. A kerületi Fehér út neve az azon szállított mészkő pora lett az, ami. Pest több kerületét építették ebből a bányából. A járatok több mint harminc kilométer hosszúak, méretére jellemző, hogy a Budapest Pride kamionjai urasan közlekedhettek volna benne.

Jelenet a pincéből

Huszonnégy évvel az akkori forgatás után megnéztük, hogy néz ki ma az egykori helyszín. Kalauzunk a Dreher Sörgyár főépítésze, Vincze Ernő volt.

Pálinkás Szűts Róbert

(Amennyiben nem akar lemaradni posztjainkról, ide érdemes kattintani.)

Noha már május 24-én elindult, csak most hétfőn harangozta be a Telekom a közösségi bicikli rendszerét, a TeleBike-ot, amivel tulajdonképpen ők az elsők Budapesten. Az október 24-ig működő pilot-programmal beelőzte a jövő nagy letéteményesét, BKK Bubit is. Annak ellenére, hogy a B+P blognak erős origós kötődései vannak, az Origót pedig a Telekom hostolja, sajnos mi pont nem vagyunk benne abban a négy telephelyben, melynek szerencsés dolgozói a 40 darabos (plusz 5 tartalék) flottán osztoznak. Távoli kollégáink viszont voltak olyan kedvesek, hogy megengedték, hogy kipróbáljuk. A kerékpárral alkotott összhang fokozása érdekében direkt magenta színű öltözéket választottunk a teszthez.

Magenta szárnyasbringák a Krisztina körúton

Budapest az egyik legszebb város a világon, ha nem a legszebb, amit előbb-utóbb mindenkinek látnia kell. A huszonéves Juan Sebastian Giraldo jelentette ki ezt, aki Kolumbiában született, de nemrég négy évet töltött hazánkban. Egy kolumbiai-magyar srác hommage-zsa Budapesthez. Vendégposzt Péter Emesétől.

Sebastian magyar édesanyjával, Évával

Sebastian nem véletlenül keveredett ide. A hetvenes években egy Kertészeti Egyetemen nyert ösztöndíjból házasság, két gyermek és egy élethosszig tartó munka lett. Antonio Giraldo magával vitte Bogotába Makovej Évát; ők Sebastian és bátyja, Daniel szülei. A szülők magukkal vitték a bor szeretetét is, és azóta is borgasztronómiával foglalkoznak. A repertoár természetesen magyar borokat is tartalmaz.

Sebastian egyszer csak úgy döntött, hogy Budapestre költözik, ahol szakács lett, zenélt és spanyolnyelv-tanításból tartotta fenn magát. Jók voltak a magyar alapjai, de itt-tartózkodása alatt akcentusmenetesre csiszolta tudását. Négy év után tért vissza Kolumbiába, bátyja, Daniel továbbra is Budapesten él, elsősorban zenélésből próbálja fenntartani magát. Sebastian négy hónapja élt Magyarországon, amikor úgy döntött, felvételizik a vendéglátó-ipariba, ahol végig nagyon jól érezte magát: "Kedvesek az emberek, sokat segítették, amikor rászorultam. Életre szóló barátságokat kötöttem, és végül jó eredménnyel zártam az iskolát."

Sebastian Kolumbiában és Budapesten is nyitott szemmel járt, de volt, amin meglepődött. "A magyar emberek érdekesek. Rengeteg jó tulajdonságuk van, de van jó néhány, amely kifejezetten zavart ez alatt a négy év alatt. Talán azért, mert Kolumbiában tényleg kézzel foghatók az igazán nehéz élethelyzetek, de az emberek mindig keresik a lehetőségét, hogy ünnepelhessenek, vidámak legyenek, és nem mindig csak a rossz dolgokra koncentrálnak. Sok magyar ismerősöm pesszimista, mindig a rossz dolgokra gondol, és nem veszi észre, milyen sok jó veszi körbe, aminek örülhetne."

A kolumbiaiak habitusa is más: "Mi hangosan élünk, hangosan beszélünk, hangosan nevetünk, feltűnően ölelkezünk, és nagyon sok zenét hallgatunk. Nagyon barátságosak voltunk, de nem nagyon szerették a budapesti szomszédaim, amikor zenéltünk."

A nyári városban ragadni egyáltalán nem olyan szörnyű. Van itt például egy esemény, ami remek programsorozatnak tűnik a hűvös őszi fellegek megérkezéséig: a Budapest RoofTop Cinema egy július elejével indult vadiúj projekt, mely kifejezetten a tetőtereken, tetőkerteken, teraszokon történő filmvetítéseket tűzte ki céljául. Az ötlet előképét már láttam és nagyon kedveltem Berlinben, úgyhogy szuper, hogy végre elért Budapestre is, ráadásul az első két hét népszerűsége alapján úgy tűnik, ez az idei nyár egyik new cool-ja.

Így nézett ki a legutóbbi vetítés (fotó: Somay Márk)

A Facebook-oldalukon követhető a program; úgy tűnik, hogy a Corvintető vált a projekt törzshelyévé, a vetítések pedig hétfő esténként vannak. A következő film a Félelem és reszketés Las Vegasban lesz július 15-én, a belépés ingyenes, de érdemes előre foglalni (info@corvinteto.hu), mert legutóbb is teltház volt.

(Ide pedig akkor érdemes klikkelni, ha nem akar lemaradni híreinkről.)

Szakít a szokásos műfaji klisékkel, és egész izgalmasan, gyakran testközelből mutatja be a budapesti tömegközlekedést Pátzay Ádám 14 perces time-lapse videójában. Nyolc hónapig fotózta a metrót, a villamosokat és a közlekedőket, egészen pompás végeredménnyel. Klassz helyszínek, remek ritmusváltások és a time-lapse műfaj elmaradhatatlan eleme, az égbolt természetesen innen sem hiányozhat. Érdemes kirakni nagyba és HD-minőségbe:

Pátzay Ádám (kép innen)

Urbánus/külvárosi érdekességek a világ több pontjáról. Főleg street art, de van köztük elhagyott külváros is.

1. Őrületesen menű VJ-projekt Sao Paulóból, amint egy fényember suhan/úszik át a városon (épületeken, metrón, járdán stb.). Látványos és ötletes, a VJ Suave nevű VJ-duó munkája. Itt van tőlük egy vadiúj, legalább ennyire jó filmecske Brazíliavárosból.

2. Gördeszkázó fénycsontvázak az éjszakában - egy Los Angeles-i illusztrátor, Darren Pearson munkája. Pearson komplex fényképeket készít, egyiknél sem használ photoshopot, hanem hosszú expozíciós idejű technikát használt, és ledes fényfestést (bármit is jelentsen ez).
3. Pozitív üzenetű street art ugyancsak LA-ből a Venice nevű városrész aszfaltjáról. Stencil!
4. Párizs szokatlan arca tárul fel egy külkerületi kísértetvárosból: Goussainville-Vieux Pays eredetileg egy mezőgazdaságra berendezkedett kis falu volt 20 kilométerre Párizs belvárosától. Egészen 1972-ig, amikor is Goussainville lakói egyszerre csak a frissen elkészült Charles de Gaulle reptér légifolyosója alatt találták magukat. Innentől kezdve az ereszkedő és emelkedő gépek zaja annyira elviselhetetlenné tette itt az életet, hogy a település gyorsan elnéptelenedett és szellemváros lett belőle.

Fotók forrása és még több kép a szövegben látható linkeken.

Megmondom az őszintét: kicsit én már unom a timelapse-videókat és a műfajjal járó kötelező idealizálást, de mivel a világ nagyon szereti és a technika sem futott még ki, örömmel osztok meg egy vadiúj darabot. Nemcsak Budapest látható a videóban, hanem pl. a tatai vár is, de javarészt fővárosunkat mutatja be. Küldjük mindenkinek, aki szereti! (Korábbi nagy time-lapse-gyűjtésünk itt látható.)

(Nekem valamiért kicsit akadozva indul a videó, ha másnak is, olyan 0.01-ig előrébb tolva menni fog.)

Timelapse & Hyperlapse from i360photography on Vimeo.

Gévai Csilla Amíg utazunk című könyvében Baranyai b. András rajzaival Budapest közlekedési kulisszatitkai tárulnak fel. A könyv első látásra lenyűgözött minket, ezért okvetlen találkozni akartunk a szerzőkkel. Azt kértük tőlük, hogy a városnak egy olyan pontját válasszák, ami meghatározó volt a könyv létrejöttében. A Gellért teret és a fölötte lévő Sziklatemplom melletti kilátóhelyet választották, ahova valóban fel lehet érni 9 perc alatt a térről, ahogy ezt a téren Gévai Csilla ígérte az induláskor. Csak követnünk kellett offroad útvonalát.
Fotók: Pályi ZsófiaGévai Csilla szerző offroad útvonala a Gellért-hegyre, mellett Baranyai b. András grafikus lépked

Felérve a következő érdekességeket tudtuk meg: a könyv egy hirtelen ötlettől vezérelve jött létre, de tulajdonképp nem véletlenül: Csilla nagy híve a szórakoztató tudás átadásának, örömmel fordít le komoly témákat a gyerekek számára is érthető nyelvre. "A közlekedés is komoly" - magyarázza, és "én a BKV-n nőttem fel, van ugyan jogosítványom, de soha nem használom". Közvetlen környezetében volt kinek írnia: kislánya ötéves, kisfia két éves múlt, nővérének fia - akinek a könyvet ajánlotta - pedig három.

Bár Csilla eredetileg grafikus (még korábban: kulturális antropológus) mégsem ő készítette az illusztrációkat, hanem Baranyai b. András, akit azért választott egyetértésben a kiadójával, "mert soha életemben nem szerettem járműveket rajzolni". András jól ismert grafikus, egy sor könyv, könyvborító és miegyéb fűződik a nevéhez. Az Amíg utazunk egyik nagy panorámaképe épp onnan látható, ahova felmásztunk. "Adta magát a könyvbe ez a kilátás, mert itt van egyszerre a híd, a bringások, a villamos" - magyarázza András.

A könyv egyik panorámaképének pontján állunk

Az illusztrációk elkészítésekor sokat látogatta a Közlekedési Múzeumot, például az áramszedők különböző típusainak megismerése végett, másrészt egy régi troli makettjéért. Külön érdekesség, hogy András hatéves fia első szavai között volt az áramszedő kifejezés. "Egy város karakteréhez a járművek éppúgy hozzátartoznak, mint a régi portálok vagy cégtáblák" - fűzi hozzá.

Találkozásunk egyik fő célja az volt, hogy kiderüljön, mik a szerzők kedvencei a városban: Csilla kedvenc városrésze Kelenvölgy, ahol most lakik; bár/klub/pubja a Libella ("itt nőttem fel"). Boldoggá az tenné, ha a Duna fölött libegő ívelne át Budáról Pestre. Kedvenc budapesti járművei a hajók.

András kedvenc helye a Városliget, azon belül is a Közlekedési Múzeum, kedvenc bár/klub/pubjai is ide köthetők: a Vagon és a Pántlika. Amit megváltoztatna, az a Rákóczi út ("egy sebhely a városon"). Kedvenc budapesti járműve a földalatti.

És pár szó a történetről: három kisgyerek - kiegészülve az egzaltált magyar entellektüellt kiválóan megtestesítő, 17 nyelven beszélő Bali bácsival - a Gellért térről indulnak napi kalandjaikra, melyek során különféle járműveket használnak. Azért a Gellért térről, mert a szerző itt töltötte a gyerekkorát egy kellemes bérházban. Egyértelmű volt az is, hogy bekerül a könyvbe a Széll Kálmán (korábban Moszkva) tér, a Deák tér és az is, hogy hogyan jut ki a kis csapat a Kamaraerdőbe.

A három gyerek és Bali bácsi

A teának nincs se sommelier-je, se baristája. A teának inkább elhivatott közvetítői vannak, mint amilyen Csillag Péter és testvére, Zoltán. A Hanami teaház nélkül Budapest ma sokkal kevésbé lenne élhető és szerethető város - ez kollégánk, Kling József meggyőződése. Lássuk, miért.

A fiúk a harmincas éveik második felét tapossák, meg egy csomó ember számára a tea útját. Augusztus elején lesz öt éve, hogy megnyitották a Hanami kapuit. A vállalkozást Péter a párjával indította be, Zoli először csak a teaház weboldalát készítette el, aztán ott ragadt. Aki egyszer a tea útjára lép, annak van hova mennie. Pedig ők is a filteres Liptonon szocializálódtak, azon a cukros-citromos langyos üdítőn, amitől generációk hosszú sora ma is torokfájásra, influenzára asszociál. A teáról él a legtöbb torzkép bennünk.

Csillag Zoltán és Péter

Aztán Péter a '90-es évek végén rákattant a természetre, elkezdett túrázni, kirándulni. Hogy pontosan hol és mikor lépett a tea ösvényére, képtelen felidézni. Egyszer csak ott volt. Magyarországon mindenki autodidakta módon sajátítja el a teaértést. Nem úgy van, hogy amikor már eleget tudsz róla, nyitsz egy teaházat. Pont fordítva. Megvan a spirituális indíttatás, megnyitod a teaházat, aztán jönnek a cuccok, kóstolsz, figyelsz, koncentrálsz, elmélyülsz. Napi 8-10 órában teával foglalkozni öt éven keresztül, na, ezt nevezem én eredeti szellemi tőkefelhalmozásnak. A ráfordított idő egyenesen arányos a hozzáértés mélységével.

Három éve járok rendszeresen a Hanamiba. Valahányszor belépek, mindig az az érzésem, ennek a boltnak saját éghajlata van. Nem vallásos vagy ezoterikus értelemben. Mintha simán más időzónába lépne az ember. Lemész az alagsori vendégtérbe, teázol egy órát, majd fent ismét kilépsz a Királyi Pál utcába, és átéled, mire gondolhatott Hérakleitosz, amikor kijelentette, nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba.

A pulton mindig ott a kungfu készlet, a vízmelegítő folyamatosan duruzsol. A teázás meditáció. Szertartása van. A tea kungfuzása azt jelenti, hogy a harcművészetből örökölt mozdulatokkal egy speciális teatálcán, kifinomult, jól megkomponált és összehangolt eszköztár segítségével hívjuk elő a jó minőségű tea legrejtettebb aromáit. Hogy pontosan hogyan néz ki a kungfu teázás, azt egyszer már itt megpróbáltam megfogalmazni.

Szóval kellett ahhoz némi bátorság, hogy minőségi teázót nyisson Csillag Péter. Előtte ebben a szegmensben jóformán csak az 1000Tea játszott. Péterünk megfordult ott párszor, de az is hamar megfogalmazódott benne, hogy ő majd másképp csinálja. Talán jobban. De biztosan másképp.

Kungfu készlet

Az alapdilemma az volt, vajon kis választékkal vagy széles szortimenttel induljon? Az utóbbi jött be. Talán a puerh az egyetlen, amiből induláskor hat-hét fajta volt csupán, manapság 50-60 féle van belőle rendszeresen.

Aki egyszer már rákapott az igazi oolong, a puerh vagy a japán zöld tea ízére, az nem kanyarodik vissza az ízesített teákhoz. Persze ott is létezik jó minőség, de az a vicc, hogy egy jobb fajta természetes teában sokkal több illat és íz van elrejtve, míg egy hozzáadott karamell- vagy cseresznyearoma másról aztán nem is szól. Míg dumálunk, épp egy Dong Fang Mei Ren sötét jünnani oolongot kóstolunk, amelynek olyan citrusos aromái és fűszeres ízei vannak, melyekkel semmiféle mesterséges aroma nem képes felvenni a versenyt.